Szintet lépett a kormány a civilek elleni harcban

0
1615

Éppen egy évvel ezelőtt, 2017. január 10-én Németh Szilárd egy kemény felütéssel kezdte az évet. A Fidesz rezsibiztosként elhíresült alelnöke egy sajtótájékoztatón azt találta mondani, hogy el kell takarítani a Soros-birodalom álciviljeit.

Zárójel: ez az ember ugyanaz a Németh Szilárd, aki Népszabadság bezárásakor azt mondta a lap megszüntetéséről: épp ideje volt.

Zárójel bezárva.

Ha Németh Szilárd a saját ujjából szopta volna a civilekkel kapcsolatos otrombaságát, röhögtünk volna rajta. De vidámságra egy évvel ezelőtt sem volt okunk, mert tudvalevő volt már akkor is, hogy a Fideszben semmi nem történhet Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül. Németh Szilárd saját hatáskörében még az orrát sem merné kifújni, krákogni is csak Orbán engedélyével szokott. Ha takarításról beszél, akkor biztosak lehettünk benne, hogy lesz hozzá seprű, lapát és tisztítószer.

- Hirdetés -

Azért egy évvel ezelőtt ez még kínos volt. Érezhette ezt a kormány is, mert maga a miniszterelnök igyekezett finomítani Németh meglehetősen ijesztő megszólalását. Két nappal később Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában már azt mondta, hogy a kormány nem akarja eltakarítani a civil szervezeteket, de a magyar embereknek minden közéleti szereplőről joguk van tudni, hogy kicsoda, és honnan kapja a pénzét. Vagyis, Orbán szerint legalábbis, a magyar embereknek ez a legnagyobb problémájuk, és ezért kórusban követelik, hogy mondják meg nekik, honnan van pénzük a civil szervezeteknek.

Rosszat sejtettünk és nem véletlenül. Előbb a pécsi, majd a debreceni polgármester hirdetett civilellenes programot: felszólították városuk lakóit, hogy ne adják bérbe irodáikat és lakásaikat a civil szervezeteknek. A múlt héten pedig Szita Károly kaposvári polgármester konferenciát hívott össze, amelyen közös fellépést sürgetett a megyei jogú városok polgármestereitől a Soros által támogatott civilek ellen. Persze, ez is egyelőre megírt, fölülről vezérelt forgatókönyv szerint történt.

Legújabban itt van nekünk Kovács Zoltán kormányszóvivő. Aki nem mellesleg 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen’s College-ban tanult, egyébként pedig a CEU-n diplomázott. A Financial Times szólaltatta meg Kovács Zoltánt a civilekkel kapcsolatban, aki nem kertelt: szerinte a kormány és a Nyílt Társadalom Alapítványok között két ellentétes demokráciafelfogás miatt van vita. „Mr. Soros azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat” – mondta Kovács, aki szerint csak a választott képviselők politizálhatnak legitim módon.

Kovács Zoltán tehát szintet lépett, vagyis, ideológiával töltötte meg, amit Németh Szilárd a maga tagolatlan módján próbált kommunikálni. Jelesül azt, hogy a civileknek nem az a dolguk, hogy ellenőrizzék a hatalmat. A civileknek nem kell ellenőrizniük a kormányt, az a dolguk, hogy csöndben legyenek, ne szóljanak bele semmibe, különösen akkor kussoljanak, ha lopást látnak, vagy jogsértést tapasztalnak.

Ha nem lennének a civilek, akik időnként a hatalomnak kellemetlenkednek, akkor nem vegzálná őket senki. Fogd be a szád, ha velem beszélsz! És akkor béke lesz és nyugalom, ameddig a szem ellát.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .