Lázár János és a tao

0
2163

„Érdekes döntések születnek a Kúrián a taóval kapcsolatban” – jelentette ki Lázár János a csütörtöki kormányinfón.

Ez az érdekes döntés valójában azt jelenti, hogy a Kúria határozata értelmében a kluboknak el kell számolniuk a társadalmi adó alól felszabadított pénzekkel, vagyis nem lehet eltitkolniuk, hogy mire költötték a támogatásokat.

Lázár János szerint az lenne a nem érdekes döntés, ha a Kúria, – és az azt megelőző összes bírói szint – azt mondta volna ki, hogy nem kell elszámolni ezekkel a pénzekkel.

Költsétek csak rendületlenül drága barátaim, használjátok kedvetek szerint, vegyetek rajta, amit a szemetek, szátok megkíván! Ez lenne a nem érdekes döntés Lázár János szerint. Ha a futballkluboknak, élükön a felcsúti klubbal, amely messze a legtöbb támogatást kapta, nem lenne semmiféle titkolnivalójuk a tao-pénzekkel kapcsolatban, akkor nem várnák meg, míg bíróság kötelezi őket arra, hogy elárulják, mire mentek el a milliárdok, hanem az első kérdésre megválaszolnák, hogy mire mennyit költöttek.

Sőt, meg sem várták volna, míg valaki megkérdezi tőlük, hanem maguktól a nyilvánosság elé tárták volna, hogy mit vettek az adófizetők pénzén. És akkor még azt is feltételezhetnénk róluk, hogy nem az Orbán Viktor október 23-i beszédét meghallgatók utaztatására és egyéb fölöslegességekre költötték a pénzt, hanem arra, amire eredetileg kapták. Például kiváló edzőkre, akik a tehetséges fiatal futballistákból jó játékosokat nevelnek. Öltözőkre, mezekre, cipőkre, labdákra és minden olyan szükséges dologra, ami ahhoz kell, hogy a magyar futball újból a – nagyon – régi fényében tündököljön.

- Hirdetés -

Merthogy ettől jelenleg fényévekre vagyunk. Nem akarnám egyedül Lázár János nyakába varrni a kudarcokat, az Andorra és Luxemburg elleni vereségeket, a Feröer elleni szánalmas döntetlent, de ameddig Lázár János érdekes döntésnek nevezheti a Kúriának azt az ítéletét, mely közpénznek nevezi azt a pénzt, amit a köz adott a futballkluboknak, addig nem várható, hogy jobb lesz a magyar futball és jobb hely lesz Magyarország.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .