Békés rendezést akarnak Észak-Korea szomszédai

0
1487

Dél-Korea és Kína vezetői egyetértenek abban, hogy az Észak-Korea szította válság rendezésének békésnek kell lennie.

Mun Dzse In dél-koreai és Hszi Csin-ping kínai elnök Vietnamban, az APEC-országok csúcstalálkozójának szünetében tárgyalt. Hszi arra kérte Munt, hogy

újítsa fel a tárgyalásokat Észak-Koreával a megbékélésről és az atomfegyverekről.

Azt is kérte, hogy Dél-Korea „olyan felelősen viszonyuljon az amerikai THAAD-rakétarendszerhez, hogy kiállja a történelem próbáját.” Kína hevesen ellenzi az észak-koreai katonai fenyegetés elleni rakétarendszer Dél-Koreába telepítését, mert saját biztonságára is fenyegetőnek tekinti.

A két államfő megállapodott abban, hogy Mun decemberben Kínába látogat, Mun pedig meghívta Hszit az téli olimpiára, amelyet Dél-Korea rendez. A kínai elnök elfogadta a meghívást.

Hszi Japán kormányfőjével, Abe Sindzóval is tárgyalt. Utána mindketten azt mondták: új fejezet nyílik a kétoldalú kapcsolatokban. Észak-Koreáról arra jutottak, hogy

- Hirdetés -

elmélyítik együttműködésüket a válság rendezésében,

és amilyen hamar csak lehet, háromoldalú tárgyalást tartanak Dél-Korea bevonásával.

Abban is megállapodtak, hogy felgyorsítják a kínai és a japán hadsereg közti kommunikációs rendszer kialakításáról folyó tárgyalásokat.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .