A kiszolgáltatottság – beleértve a szexuálist is – a gyengék, gyengébbek keresztje…
A történelem során dominánsan jelen van, hogy azok, akik bármilyen hatalmi pozícióban vannak, hatalmukkal visszaélhetnek. Sokszor tették és teszik. És tehetik…Tehetik azért, mert az általános szemlélet nem, vagy alig változik. Az áldozatok hibáztatása a többség részéről valamiféle torz és lélektelen normaként működik, ezért az áldozatokban szégyen és félelem él többnyire. Miért ők, miért velük?
Évszázados vagy talán évezredes félelmek rögzültek a génekben. Az első éjszaka jogától a szereposztó díványokig determinálódottnak tetszik, hogy az áldozati szerepbe törődjön bele az áldozat.
Minél nagyobb és meghatározóbb szerepben vannak a bűnelkövetők, annál kisebb a valószínűsége, hogy rövid távon tetteiknek következménye lesz. Ennek biztos tudatában ” természetessé” válik számukra a mindent megtehetés érzete. Ki mer szólni ellenük? Talán a jobbágylány protestált ha megerőszakolta a földesúr? No és a rabszolgalány közhírré tette amikor rámászott a nagy fehér gazda? Ott és akkor melyik áldozatnak lehetett szava? És a Magdolna-nővérek? Mennyi időnek kellett eltelni, hogy nyilvánosságot kapjon a történetük? Ma ezekről mint múltról beszélünk. S beszélhetünk. De a jelenről is beszélni kell.
Megdöbbentő számomra, amikor egyesek azzal mentik fel az erőszaktevőket, hogy egyébként milyen fantasztikus dolgokat tettek ezen vagy azon a területen. A kettőnek mi köze egymáshoz? Ha az illető akár csak egy nőt is megerőszakolt vagy molesztált, annak bűnét az sem írhatja felül, hogy mondjuk hány díjat, vagy milliárdot söpört be élete során. Aztán amikor azon lovagolnak nagyon okosok, hogy miért hallgatott évekig az áldozat, milyen bizonyítéka van? Ez talán a legarcátlanabb és legálszentebb kérdések egyike, hiszen mondjon bárki példát arra, amikor az egyébként szemellenzős többség azonnal a szexuálisan meggyalázottak pártjára állt, ha az megszólalt.
Nem, a többség mindig az ” erősebbek” pártjára állt. Zsigeri félelem működteti ezt is. Tekintély, tekintetes urak, győztesek.. Hogy is volt a háborúkban…
De vissza a mába…
Amíg nem változik a szemlélet, hogy hatalmi szerepben bármit meg lehet tenni, addig változás sem lesz. Amíg félni kell a megtorlástól, a bosszútól, az ellehetetlenítéstől, a kirekesztéstől az áldozatnak, addig sokan közülük inkább a hallgatás nagy árát választják. És akkor nem beszéltünk azokról, akik azért hallgatnak, mert a testtel való ” fizetést” tudatosan választották a karrierjükért, a hatalomba jutásért. Nekik elemi érdekük, hogy ne beszéljenek erről. Felkínálni, alkut kötni, árut kapcsolni.
Azt még sem mondhatják, hogy a tehetségük repítette őket oda ahova. A sugár daddyk világához partnerek is kellenek…De ezekről sem beszélünk nyíltan. Vagy ha mégis, nagyobb respektje van ennek a magatartásnak, mint empátiát tanúsítani azok felé, akik ellen erőszakot követtek el. Az egyiket leginkább ügyes ” aranyásónak” hívják manapság, míg a másikat a szerencsétlen jelzővel illetik. Elgondolkodtató
A felelősség közös mindezért. Ugyanis áldozat mindenkiből lehet. A titkok lehullanak, s a hatalom sem örök.
S lám, van már példa arra, amikor a szemünk előtt omlik le egy kikezdhetetlennek tűnő mogul birodalma.
Barb
