Hajh, micsoda atombomba! Hogy ledobta ide közénk derék miniszterelnökünk, illetve mit ledobta, odavágta, nekünk zúdította, nekünk, a magyar népnek, de olyan elánnal ám, hogy csak úgy robbant, mikor földet ért! Most aztán az ügynököknek annyi! Nincs kiút, na, legföljebb Lezsáknak, mert ő nem megfigyelt, hanem megfigyelték. Apró hiba, ne is törődjünk vele. Ő is részt vett az ügyekben, mit számít már, hogy melyik oldalon.
Mennyit erőlködtek itt a tiszták hosszú évtizedek óta, hogy a piszkosakról minden kiderüljön, de nem sikerült nekik, ám végül megérkezett a Megváltó, aki megtörte a gonosz hatalmát, és végre kutakodhatunk. A lista mostantól mindenkié, bátran lapozgathatunk, hogy egy-egy névnél kéjesen megálljunk, és megnyugodva mormoljuk magunk elé, eddig jó, mert ez sem én vagyok.
Ebben a listában az a specialitás, hogy csak egy lista. Legyen elég ennyi, mondá az Úr, igaz több infó nem is áll rendelkezésére, további iratok nem kapcsolódnak a névhez, és persze nem csak a jelentéseket (ha voltak), hanem a lista a nagy részét is már réges-rég megsemmisítették a jóakarók, akik leginkább maguknak akartak jót.
Ebből következően a listában kizárólag egy dolog biztos: az összekötő leírta a nevet. Többet nem tudunk. Fogalmunk sincs, hogy a név gazdájával egyáltalán találkozott-e, vagy csak előzetesen kijelölte, hogy majd egyszer kezelésbe veszi, arról sem tudunk semmit, hogy ha találkoztak, mi volt a helyzet, a kiszemelt egyből belement-e, netán tán maga jelentkezett a besúgásra, esetleg egyéb módszereket kellett alkalmazni, hogy a beszervezés rendben menjen, ne törje meg holmi butuska ellenkezés.
Ismeretes, hogy a beszervezés ellen lehetett tiltakozni, hiszen mai elmondása szerint az összes beszervezett ezt tette, mégpedig kivétel nélkül, ám mivel akkoriban minden hatalom a dolgozó népé volt, a dolgozó nép beszervező tagjai ezt a hatalmat tiltakozás esetén kénytelenek voltak alkalmazni. A hatalom birtoklása esetén a beszervezőnek rendelkezésre állt mind a mézesmadzag, mind a korbács, és mai ismereteink szerint mindkettőt használta is.
Azt a listából nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, hogy milyen ígéret, illetve milyen fenyegetés hangzott el a beszervezési beszélgetésben, amely miatt szegény delikvens beadta a derekát, vagy esetleg egyik sem kellett, mert a kiszemelt hazafias érzületből, önként és dalolva vállalta mások besúgását. A fenyegetés tartalmazhatta az adott személy hátrányos helyzetbe hozását akár a munkahelyén, akár valamelyik hivatalnál, esetleg ugyanez, de a családtagjaira, főleg a gyerekeire vonatkozóan (pl. egyetemi felvételi). A kecsegtetés lehetett munkahelyi előléptetés, autó, lakás, telefon elintézése, de a paletta mindkét irányban ezerszínű, ahogy például Medveczky Ilonától tudjuk, valamit alá kellett írnia, különben, mint az egyik fontos szereplőt nem engedték volna ki külföldre, „Az oroszlán ugrani készül” c. magyar krimi forgatására. Gondolom a többieknek is alá kellett, csak az ő kartonjuk elveszett.
A fentiekből láthatjuk, a beszervezés nem volt egyszerű. Sok minden közrejátszhatott. Ez így volt már a kiszemeléstől kezdve, mivel sokan voltak, akiket alkalmatlannak tartottak arra, hogy bármit jelentsenek, aminek szintén sokféle oka lehetett, például IQ problémák, vagy nem volt az illető környezetében senki, akiről jelenthetett, de akár az is, hogy nem tudták volna semmivel megzsarolni.
A beszervezés után jött a beszervezettek besúgási tevékenysége. Nagyon gyér volt a felhozatal, mert mint azt tőlük tudjuk, senki nem írt egyetlen jelentést sem. Sajnos az a helyzet, hogy ha mégis írt volna, arról nem tudnánk, hiszen a lista ezeket nem tartalmazza. A kiegészítő iratok híján azt sem lehet eldönteni, hogy a listán szereplők közül ki nem írt tényleg egyetlen jelentést sem, ki kamuzott a jelentésírásnál, ki vette komolyan a besúgást, és ki volt az, akinek tényleg sikerült tönkre tennie egy másik ember (esetleg emberek) életét.
A fentiek alapján egyértelmű, hogy ezt a listát így pucéron még véletlenül sem szabadott volna közhírré tenni, mert a rendkívül bonyolult, sokfajta lehetőséget tartalmazó, ráadásul komplettnek sem mondható „besorolás” csak két lehetőséget tartalmaz: van, aki rajta van, és van, aki nincs. Tipikus fekete-fehér technika, mely az alapján teszi lehetővé a másik ember megítélését, hogy valaki rajta van-e, vagy nincs rajta a listán, holott ezerféle módon kerülhetett rá, és akár le is kerülhetett róla, hiába volt rajta.
A fenti skatulyázás hasonlít a macsók meg a rasszisták viselkedéséhez, ami, mint tudjuk, nem a leghumánusabb és nem is a legcélszerűbb viselkedés. Ugyanakkor a lista közzététele szinte bíztat arra, hogy ez alapján ítéljünk meg valakit, ebből következően nem csak a besúgás, hanem az ilyen lista közzététele is tönkre tudja tenni emberek életét, holott az egyik csak a gyermekével való zsarolás hatására írt alá, és aztán nem jelentett semmi rosszat senkiről, míg a másik önként és dalolva, sőt rosszindulatból mártott be másokat, kockáztatva ezzel honfitársait.
Utólag tehát megállapítható, ilyen kevés információval nagyon rossz ötlet volt a nyilvánosság elé tárás, még akkor is, ha szerepelt az új hatalom ígéretei között.
Persze lesz még ilyen, ezt tudjuk biztosan, mert a rossz ötlet sosem használódik el, azaz hiába volt már belőle számtalan, pont ugyanannyi áll még rendelkezésre ugrásra készen, tönkretenni valakit. Vagy bárkiket.
