Nem sok rémisztőbb eset van a NER történetében, mint az utóbbi évek Ukrajna-ellenes, oroszpárti viselkedése és retorikája. Kevésbé szerencsés körülmények esetén (mondjuk egy Magyarország nélküli NATO és EU állapota) könnyen lehet, hogy már háborúban állnánk a szomszéddal.
Olyan mennyiségben, és olyan szinten érte sértés, támadás és megalázás a szomszédos országot általunk, hogy amellett eltörpülnek az akár jogos kifogásaink, igényeink az ottani magyarság nyelvjogát tekintve.
Az utóbbi évben magyarok milliói remélték azt csendben, hogy Ukrajna és vezetése valahogy kibírja komoly válaszintézkedés nélkül az idei áprilisi országgyűlési választásokig. Nem leszek meglepve, ha nemsokára kiderül, hogy ebben az Európai Uniónak sokat köszönhetünk. Az viszont nem kétséges, hogy az ukránok törleszteni fogják a kéretlen „kölcsönt”, s csak remélhetjük, hogy nem lesz túl nagy az ára az orbáni külpolitikának.
Az első komoly törlesztés tegnap történt, amikor Zelenszkij ukrán elnök találkozott a kárpátaljai magyar közösség képviselőivel, akik között – általa most kitüntetett – katonák is voltak. Az elnök erről az X-en így írt:
„Beszélgettünk, és számos fontos témát megvitattunk. Mindenekelőtt a következő télre való felkészülést, a vállalkozások áttelepítését, a helyi önkormányzatok szerepvállalását a költségvetés feltöltésében, a külföldön tartózkodó ukránok hazatérését, valamint a katonák és veteránok rehabilitációját”.
Zelenszkij kárpátaljai látogatása nem csupán választási lépés és gesztus volt, hanem tudatos politikai üzenet: Ukrajna közvetlenül kíván és tud is kommunikálni a saját magyar közösségével, megkerülve a budapesti kormányt. Ez lényegében a magyar diplomácia közvetítő szerepének leértékelése, amely újabb csapás Szijjártóra, a kiszivárgó külügyi hanganyagok és megállapodások mellett.
A Lavrov oroszbarát álláspontot képviselő kollégája a hír hallatán úgy reagált a Facebookon, hogy csúnya dolog ilyet tenni a magyar választások előtt: „Zelenszkij elnöknek nem három nappal a parlamenti választás előtt kellene Kárpátaljára látogatnia és színházat játszania, hanem sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, a nyílt utcai embervadászatokat és haladéktalanul vissza kellene adnia a kárpátaljai közösségtől 2015 óta elvett kisebbségi és anyanyelvhasználati jogokat”. Ukrajna ugyan valóban szűkítette a kisebbségi nyelvhasználatot, de milyen alapon tiltakozik egy külföldi az ellen, hogy egy kormányfő a saját hazájában találkozik az állampolgáraival?
Szijjártó véleménye ugyanúgy kétarcú, mint az utóbbi 15 évben pokoli dolgokat művelő kormánya működése: ez utóbbi minden tettét a kereszténységre vezette vissza. A külügyminiszter reakciójához elég annyit jelezni, hogy miközben a kormány itthon minden, az övétől eltérő belső, vagy külső véleményt szuverenitási kérdésnek (támadásnak) tart, eközben Ukrajna szuverenitását és belügyi működését folyton támadja megkérdőjelezi, és kifogásolja.
Zelenszkij nem ostoba, devalválta a magyar kormány közvetítő szerepét. Megmutatta: nincs szüksége Budapestre ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarokhoz szólni tudjon. Ez a magyar diplomácia valódi veresége. Meglátjuk, hogy törleszt-e ezután, s ha igen, miként.
Az ukrán majdani EU-csatlakozási folyamat során a kisebbségi jogok kérdése az a téma, ahol Magyarországnak reális érdekérvényesítő ereje lenne. A tagsághoz egyhangú döntés kell, és van vétójogunk, de ezzel „érdemben” akkor tudunk élni (nem visszaélni), ha visszanyerjük európai hitelességünket.
A kárpátaljai magyar közösség most a frontvonalban került két tűz közé: az ukrán állam és a többségi társadalom gyanakvással néz rájuk, a magyar politika pedig eddig eszközként használja őket a diplomáciai csatákban. Ők emiatt különösen várják már a magyar választás végeredményét.
