A Harcosok Klubjának nemzetközi hálózata a nyugati titkosszolgálatok célkeresztjében

0
1250
youtube.com

A jórészt neonáci szervezetek olyan hálózatot alkotnak ma már, melyek veszélyeztetik a nemzetbiztonságot – állapította meg a brit kormány, mely utasította a titkosszolgálatokat a megfigyelésre – írja a baloldali Guardian.

“A nyugati titkosszolgálatok meg akarják ismerni ezeket a szervezeteket, mert a Harcosok Klubja a legtöbb országban neonáci terrorveszélyt idézhet fel” – mondja a terrorelhárítás egyik szakértője, aki szerint “ez már nemzetközi hálózat.”

Joshua Fisher-Birch hangsúlyozza, hogy már az első vizsgálatok is nyugtalanító nemzetközi szálakat tártak fel:

Oroszországból egy Harcosok Klubja a helyi neonáci szervezetek segítségével jutott be az Egyesült Államokba.

Kanadában egy Harcosok Klubjáról kiderült, hogy tele van olyan amerikai neonácikkal, akiknek a szervezkedését a hazájukban betiltották fajgyűlölet miatt. Nem is csoda hiszen egy videóban azt a meggyőződésüket terjesztik, hogy “Kanadában és az USA-ban szükség lesz minden erős jellemű fehér emberre a várható harcos időkben!”

Thomas Sewell, ausztrál neonáci bíróság elé került, mert leütött egy rendőrt. Jogi védelmében részt vállaltak nemcsak ausztrál, de amerikai és kanadai neonáci Harcosok Klubjai is. Ez annál is kínosabb, mert Sewell kapcsolatban állt azzal a lövöldöző neonáci figurával, aki az új-zélandi Christchurchben vérengzést hajtott végre muzulmán bevándorlók között.

- Hirdetés -

Five Eyes Only – Ötszemközt

27 államban vizsgálták meg a Harcosok Klubjait annak a szervezetnek a tagjai, mely fontosnak tartja a nemzetközi fellépést a fajgyűlölet ellen – Global Project Against Hate and Extremism. A jelentésből kiderül, hogy az amerikai Rob Rundo szervezi a nemzetközi hálózatot, aki Charlottesvilleben, az USA-ban bíróság elé is került az utcai harcok miatt. Európában elsősorban a futballklubok fanatikus rajongói táborába igyekeznek beépülni, mert így könnyebben tudják elfogadtatni magukat a helyi közvéleménnyel.

Öt angolszász állam szorosan együttműködik a titkosszolgálati tevékenységben: az USA, Kanada, Nagy Britannia, Ausztrália és Új Zéland. Ez a kapcsolati háló Trump alatt sem szakadt meg, noha Trump egy személyes talpnyalóját állította az FBI élére, és komoly tisztogatás folyt a CIA-nál is, de a terrorizmus elleni harc továbbra is prioritás az Egyesült Államokban két okból: egyrészt az iszlamista terrorizmus szeptember 11 óta nem szűnt meg veszélyeztetni az Egyesült Államokat, mint Izrael elsőszámú szövetségesét, másrészt pedig Oroszország hibrid háborúja a Nyugattal egyre intenzívebb azóta, hogy Putyin hadserege megtámadta Ukrajnát 2022 február 24-én.

A nyugati neonácik tanulnak is az oroszoktól, akik a fehér faj uralmának fenntartásáról prédikálnak.

Putyin magánhadserege, a Wagner csoport eredetileg Hitler nevét viselte volna, és vezetője horogkeresztet tetováltatott magára. Utkin ezredes büszkén hirdette, hogy az igazi oroszok nem szlávok, hanem Ruriknak, az első cárnak a leszármazottjai. Rurik pedig skandináv harcos volt, aki megalakította az orosz birodalmat Kijevben.

A Prigozsin lázadás idején a Wagner hadsereg jobbról támadta Putyint mondván, hogy nem tesz meg mindent Kijev “visszafoglalására”. Az orosz elnök végzett a Wagner hadsereg vezetőivel, és a nevüket Afrikakorpsra változtatta Rommel náci hadseregének emlékére.

Putyin támogatja az Alternative für Deutschland mozgalmat, mely tele van neonácikkal.

Az Alternative für Deutschland társelnök asszonya szívesen látott vendég Magyarországon is: Orbán Viktor a Karmelita kolostorban találkozgat a szélsőséges párt vezetőjével. Maga Alice Weidel egyébként Svájcban éldegél leszbikus kapcsolatban két gyermeket nevel, de mindez nem zavarja a Pride-ot betiltó Orbán Viktort. Aki korábban együttműködést javasolt Angela Merkel kancellárnak a szélsőséges német mozgalommal, amely ellen tűzfallal védekezik a többi párt, amely még jól emlékszik a náci idők tömeggyilkosságaira mindenekelőtt a holokausztra.

Putyin, aki neonáci tendenciákkal vádolja a zsidó származású Zelenszkij elnököt Kijevben, vígan támogatja az Alternative für Deutschland mozgalmat annak ellenére, hogy a Szovjetunió 27 millió polgárát veszítette el a második világháborúban amikor szembe szállt Hitlerrel, és végül 1945-ben legyőzte a náci Németországot.

Putyin a KGB alezredeseként Drezdában volt a Szovjetunió helytartója, jól ismeri tehát Németország keleti részét, ahol különösen nagy az Alternative für Deutschland befolyása: 1945 után sokan tették le a horogkeresztes karszalagot az NDK-ban, és álltak be a kommunista állampártba, a Fal lebontása után visszatérhettek a nemzetiszocialista irányhoz, mely máig igen erős ebben a régióban.

“Oroszország jelenleg is óriási propaganda offenzívát folytat Európában”

– hangsúlyozta a Bundestagban Martin Jäger, a Bundesnachrichtendienst új főnöke, aki korábban Németország nagykövete volt Kijevben. Beszédében hangsúlyozta, hogy Moszkva igyekszik minél aktívabban beavatkozni az európai választásokba: Románia és Moldova példáját hozta fel, ahol az orosz titkosszolgálat nyíltan támogatta az oroszbarát erőket.

Tegyük hozzá, hogy Romániában Orbán Viktor is a magyarfaló George Simion elnökjelöltségét támogatta, aki Putyin jóindulatát élvezi éppúgy, mint a magyar miniszterelnök. Az orosz elnök először az SZVR-rel üzente meg Orbánnak és a világnak, hogy mellette áll a választási harcban Magyar Péterrel szemben, aki az Európai Unió támogatását élvezi, majd később a Valdaj tanácskozáson személyesen is beavatkozott a magyar választási küzdelembe azzal, hogy a Fidesz vezére mellé állt. Később ebben követte Putyint Donald Trump is. Érdemes megemlíteni ezzel kapcsolatban, hogy Földi László a titkosszolgálat egykori ezredese, aki Horváth József tábornokkal együtt a kormánypárti propaganda elszánt terjesztője egy podcastben kijelentette:

”nem biztos, hogy Orbán javára válik Trump támogatása…” És Putyiné ?…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .