Jelöltek

0
759
Facebook

Azért mázlista ám ez a budapesti népség! Pedig nem is tudja, milyen jó dolga van, mikor a nemsokára beköszöntő választáson olyan jelöltekre szavazhat, akik tényleg minden létező, nem létező, sőt létezhetetlen is igényt ki tudnak elégíteni, mely igényeknek való megfelelést joggal elvárhat a legeslegmodernebb kor finnyás városi közönsége, azaz az ott lakó liberális bagázs (pfuj).

Ezen sokoldalú egyének pályázásra való összegyülekeztetése azért olyan fontos, mert a jelenlegi főpolgármesternek tenger hibája van, és ahogy regéli a fáma, meg hajtogatja a fideszes főpolgármester jelölt asszony, „Budapest többet érdemel”. Hogy miből érdemel többet, arról nagy a kuss – mert pénz az nincs.

Karácsony hibáit tekintve, először is közismerten teszetosza. Ez abból látszik, hogy nem küldte el keresetlen szavakkal az őt kétezredszerre is hülyeségek kérdezésével bosszantó riportert. Sem a bús francba, sem pedig Orbán Viktorhoz, hogy tőle kérdezze meg, miért akarják eladni a Parlamentet, ugyanis annak pont annyi a valóságtartalma, mint a Városháza eladásának, amiről kérdezni szokták. Ma már Karácsony a teszetoszaságot (ő a riporterekkel szembeni udvariasságnak hívja) nem a Városháza, hanem a Lánchíd felújítás ügyben gyakorolja.

Másodszor: a főpolgármester gyurcsányfióka, akinek van pofája Gyurcsány embereit alkalmazni az önkormányzatnál. Pontosan úgy, ahogy a kormánynak meg van pofája Orbán embereit alkalmazni az államapparátusban, azaz arrafelé az összes miniszter orbánfióka. Karácsony azért annyival jobb, hogy ő csak szakembereket vesz fel a szakmai beosztásokba, futballista férjeket, feleségeket és haverokat nem. Karácsonyra jellemző még, és jelenleg erről is folyik a fideszes ordibálás, hogy

milliós prémiumokkal támogatja Gyurcsány embereit, és ezért került csődközelbe a főváros”.

A tényleges helyzet:

- Hirdetés -
  • a nevezett személyek immár évek óta nem Gyurcsány, hanem Karácsony emberei.
  • A nevezett, fontos beosztásokban lévő személyeknek prémiumfeladataik voltak/vannak/lesznek, és ha azokat teljesítik, jár a prémium. Egyébként a prémiumfeladatokat és a velejáró összegeket Wintermantel úrral az élen a FIDESZ frakció is megszavazta (nem kellett volna, Zsolti!).
  • A főváros költségvetési főösszege idén 448 milliárd 741 millió 931 ezer forint. Ennek a kifizetett prémiumok (kb. 70 millió forint) a 0,00015 részét teszik ki összesen, azaz aki szerint a fenti prémiumok kifizetése miatt van nehéz helyzetben a főváros, az nyugodtan nevezhető akár eszementnek, akár gyagyásnak.

Harmadszor: a főpolgármesternek nincsen jogosítványa. Ezen sajnálatos hiátus miatt, ha valahol azonnali főpolgármesteri jelenlétre lenne szükség, és a sofőrje szabadságon van, nem tud kocsiba pattanni, hogy a helyszínre száguldjon, és lecsapja a részegen dülöngélő hajléktalant, így az ügy késedelmet szenved, és a fővárost hatalmas kár éri. Hogy a hajléktalan kérdésen túlmenően mely szituációk ezek, és melyek a hatalmas károk, arra egyelőre nem jött még rá senki, ezért a közeljövőben a  főváros egy pályázatot fog kiírni a meghatározásukra. Az első három helyezett egy hónapig ingyen parkolhat Rákoskeresztúron.

De ez még semmi! Amint azt a fideszes főpolgármester jelölt asszony mondotta volt, „A főpolgármester nem tud autót vezetni, mégis ő szervezi Budapest közlekedését. Nem csoda, hogy ekkora káoszt okozott”. A tervek szerint erre is pályázatot fognak kiírni, amely a fenti mondatok magyarázatát tűzi ki célként, különös tekintettel a káosz időpontjának, valamint annak meghatározására, hogy az „ekkora” pontosan mekkora. A díjazás az előző pályázatéval azonos.

Negyedszer: a főpolgármester nem tud angolul. Mint azt Szentkirályi Alexandra kijelentette, „…a főváros képviselete külföldön sem megy neki”. A gond az, hogy ezzel ellenkező információk sokszor szerepelnek az újságokban, ezért azt kell feltételezzük, Szentkirályi Alexandra nem ismeri a tolmács fogalmát, szerepét és működését, így az általa befejezésként mondott mondat nem Karácsonyra, hanem saját magára vonatkozik: „Elsőre talán viccesnek tűnhet, de ez a szomorú igazság”. Sajnos, tisztelt asszonyom.

Ötödször: a főpolgármester nem tud egy villanykörtét sem kicserélni. Lásd Deutsch Tamást:

»Egy felújítás otthon sem könnyű. Hát még a mi közös otthonunkban.« – olvashatjuk Karácsony Gergely magyarázkodását a fővárosi dugók miatt egy sok millió forintos plakátkampány hirdetésein. Legyünk nagyvonalúak és fogadjuk el egy pillanatra a propaganda modoros metaforáját kiindulópontnak: egy lakásfelújítás (a saját otthonunk) is tényleg komoly feladat, hát még »a közös otthonunk« (Budapest) bonyolult beruházásainak megvalósítása. Na, most ha valaki nemhogy egy lakásfelújítást nem tud megszervezni, hanem a saját bevallása szerint még egy kiégett villanykörte kicserélése is meghaladja a képességeit, akkor hogy a búbánatban jut eszébe, hogy Mekk Elekként a „közös otthonunk felújítását” képes lenne megcsinálni?”

A kiindulási alap ugyebár az, hogy voltak dugók. Mind a Lánchíd, mind a Blaha felújításakor. Karácsony ezt a fentiek szerint azzal magyarázta, hogy még az otthoni felújítások sem könnyűek, hát még a majd kétmilliós nagyváros frekventált közlekedési pontjainak felújításai. Deutsch ezt el is fogadja (nemigen tehet mást), viszont abból kiindulva, hogy Karácsony nemhogy egy lakásfelújítást nem tud megszervezni, hanem (saját bevallása szerint) egy villanykörtét sem kicserélni, csodálkozását fejezi ki, hogy a felújítások elkezdődtek, sőt folynak az ügyetlen polgármester regnálása alatt. Sőt, jóvoltából. Vajon honnét vette ez a szerencsétlen ember a bátorságot, kérdezi Deutsch Tamás.

Deutsch úr szellemi képességeit ismerjük. A brüsszeli csatatéren, a migránssimogató, háborúpárti genderhitűek fojtogató gyűrűjében való halált megvetéshez nyilván elég, itt viszont kissé zavarosnak tűnik a gondolatmenet. Vajon miből gondolja Deutsch, hogy ha Karácsony nem tud egy villanykörtét kicserélni, akkor nem képes egy lakásfelújítást sem megszervezni? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Az is fura, hogy Deutsch nem tud róla, a budapesti felújításokat sem nem lehetett, sem nem volt érdemes tovább halogatni, azaz ez nem észbejutási kérdés, hanem szükségszerűség. Az, hogy Karácsony nem képes lenne, hanem képes volt a városházi csapattal mindkettőt határidő előtt és költségkereten belül megcsinálni, nyilván kellemetlenül éríntette önt, kedves Deutsch úr, de hát ez van, az ilyen felújítások egyike sem villanykörte, amelyhez Karácsony tuti nem ért. A Mekk Elek hasonlatot sajnos szintén el tetszett téveszteni, a főpolgármester se nem aszfaltoz, se nem hegeszt, de még csak villanyt sem szerel, így az ön szövegéből tisztán látható, hogy kevés tapasztalata van a különböző  munkaköröket és a változatos munkavégzéseket illetően… illetve… na, talán a bábfilm. Az igen. Azt láthatóan ismeri.

A fentiek alapján nem csoda, hogy Szentkirályi asszony ezekre hegyezte ki szokásos Karácsony-rugdosó videóját, amelyben ő becsavar egy villanykörtét, valamint tudomást szerzünk arról, hogy neki aztán van jogosítványa, és tud angolul. Nagyon reméljük, hogy ezek a főpolgármesterkedéshez múlhatatlanul szükséges jótulajdonságok sem Vitézy Dávid, sem Brenner Koloman esetében nem hiányoznak, így Budapest leendő főpolgármestere biztosan olyan lesz, aki vagy tud villanykörtét cserélni (Szentkirályi, Brenner, Vitézy), vagy tud főpolgármesterkedni (Karácsony). Állítólag az utóbbi nem hátrány a város lakóinak.

Mekk Elekről még egy régebbi sztori jut eszembe, ahol a kormány megint csak Tell Vilmos szeretett volna lenni, és Karácsony volt a kinevezett alma. 2021 szeptember 6-án és 7-én a kormányhivatal(!) ellenőrizte négy BKV-telephelyen a többek között 960 buszból és 140 trolibuszból álló járműállomány „egy részét”. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a „46 vizsgált jármű 40 százaléka volt alkalmatlan” a közúti közlekedésre. Említenek nem működő fékeket, futómű- és kormányhibákat, valamint olajszivárgást is, az érintett járműveknél pedig elrendelték a járművek javítását és műszaki felülvizsgálatát. Bizony. Ennyire vigyáz ránk a kormány. Vagy csak le akarta járatni Karácsonyt?

A BKV kénytelen volt reagálni. Szerinte forgalomba csak olyan buszok és trolik kerülnek, amelyek megfelelnek a hatósági szabályoknak, és nem veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. A cég szerint a kormányhivatal által kitiltott járművek eleve nem is voltak forgalomban, ugyanis a telephelyen éppen a javításokat végezték rajtuk.

Vajon ki lehetett az, aki ezt a vizsgálatot a Hivatalnál elrendelte? Csak nem M.E. a monogramja?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .