Zeniten a növekedés, bérharcok jöhetnek

0
1488
Forrás: unsplash.com

Sokéves rekordja után rövidesen lassulhat a gazdaság növekedése, ennek egyik jele az autógyártók beruházásainak eltolása. A Policy Agenda mérséklődő, emiatt feszültséget gerjesztő bérnövekedést és a jövedelmi különbségek további tágulását várja.

A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) a tavalyi erőteljes éves GDP növekedés és az idei év első hónapjaiban tapasztalt bővülés után a későbbiekre már lassulást jelez. A korábbihoz hasonlóan nem mutat növekvő optimizmust, azaz nem folytatódik a gazdaság elmúlt negyedévekben jelentős, a tervezettnél is jobb javulása – áll a Policy Agenda (PA) legfrissebb előrejelzésében.

Egyelőre minden szám nagyon szép

A 2019 első negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest 1,5 százalékkal bővült, az előző év első negyedévéhez viszonyítva pedig 5,2-del. Az év további része azonban már bizonytalanságokkal terhelt. Szerintük a sok éves rekordérték ellenére a gazdasági növekedés idén az év egészében várhatóan 3,6 százalékra lassul annak ellenére, hogy az első három hónapban az ipari termelés 6,2, a kiskereskedelmi forgalom 6,5, az építőipari termelés 48,2 százalékkal bővült. Utóbbi pedig még a tavalyi első negyedévhez mérten is erőteljesebb volt.

A közeli jövő azonban borúsabb

A PA is az alacsony kamatokat, a csúcsra járatott (bár nagy részükben itthon megelőlegezett) uniós kifizetéseket, a nagyobb exportot és a belső vásárlóerő emelkedését hozza fel a gyarapodás hátteréül.

Az elemzők szerint azonban jelzés értékű, hogy

- Hirdetés -

az építőipar szerződésállománya a tavalyi időarányoshoz viszonyítva a negyedév végére már alig magasabb,

valamint a mezőgazdaság várhatóan elszenvedi a rossz időjárási viszonyok okozta termelés-visszaesést.

Érzékenyen érintheti a magyar gazdaságot, hogy külföldi autógyárak az európai konjunktúra lassulása miatt több tervezett, sőt már megkezdett magyarországi fejlesztést későbbre halasztják, azaz a kecskeméti gyárbővítés, a debreceni gyárépítés akár több évvel eltolódik. Az érintettek ugyan igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket, de a cáfolatok több kérdést vetettek fel, például a fejlesztések irányának alakulásában, mint amennyit megválaszoltak.

A jövedelmi olló tovább tágul

A lakosság fogyasztása 2018-ban is gyorsan bővült (4,5 százalékkal), 2019-ben azonban várhatóan mintegy 1 százalékponttal mérséklődik. A korábbi két-számjegyűnél kisebb (8 százalék körüli) reálkereset-növekedés idén a felére csökken. Ez azonban eltérően alakul az egyes társadalmi csoportokban: az alacsony keresetű családokban az egy főre jutó nettó jövedelem az országos átlagnak csak kevesebb, mint háromtizedét teszi ki, a legmagasabb jövedelemmel rendelkező háztartásokban viszont eléri az átlagos mérték két és félszeresét.

A GFI-indexben a vállalati gazdálkodás mutatói nem javulnak. A gazdaságkutató intézetek méréseiben is a fogyasztói bizalmi indexek változatlansága mellett az üzleti várakozások egyértelműen visszaestek.

Erősödhet a bérharc

A termelés növelésének változatlanul akadálya a növekvő mértékű – minőségi és mennyiségi – munkaerőhiány szinte minden ágazatban. A szakképzett munkaerő hiánya pedig versenyképességi korlátot jelent. Az ipari, a szolgáltató cégek körében már nagyobb áremelési törekvések is megjelennek.

Különösen érzékeny pont a kereskedelemben várható áremelést tervezők arányának növekedése, egyúttal pedig

fokozódik a munkabérek emelése iránti munkavállalói igény, most már komoly szervezett formában is.

A minimálbér- és garantált bérminimum emelés 2019-ben már kisebb gondot okoz a vállalkozások gazdálkodásában, de a cégek gazdálkodásban nehézséget jelent a 2019-ben – akár többlet-terhet is okozó – életbe lépő adóváltozások egy része, elsősorban a cafetéria új szabályozása.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .