Veszélyben a Karácsony-kormány-megegyezés?

0
1659
Forrás: PM, kormany.hu

Most nincs 50 milliárd forint az atlétikai vb fejében kért 50 milliárdos egészségügyi fejlesztésre – mondta Varga Mihály egy programja után. Megfogalmazása kétértelmű.

Nincs szabad forrás a költségvetésben, van a tartalék, de abban már nincs ekkora összeg – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a mfor.hu-nak. Varga a Karácsony Gergely főpolgármesternek, illetve a Fővárosi Közgyűlésnek az atlétikai stadion támogatásának feltételéül szabott 50 milliárd forintos egészségügyi pénzigényéről beszélt. A főváros öt év alatt ennyi pénzt kér az államtól Budapest (a kerületek) egészségügyi kiadásaihoz.

A pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után sajtótájékoztatón beszélt erről – az MTI tudósításából ez a rész kimaradt.

Varga szavai nem egyértelműek,

mert eleve öt év alatti 50 milliárdos összeget szabott feltételül a közgyűlés. Tehát évente tíz milliárdot kellene fizetnie.

Ráadásul Varga úgy fogalmazott, hogy vélhetően Karácsony Gergely sem az idei költségvetésre gondolt, amikor megfogalmazta igényét, hanem a 2020-as pénzügyi évre. Ez eddig se volt kérdéses, olyannyira nem, hogy fővárosi képviselők részéről később felvetődött igényként: a parlament módosítsa a jövő évi költségvetést, és írják bele az első tízmilliárdot.

Mindazonáltal a főpénzügyér azt mondta, hogy

hosszabb egyeztetést igényel a főváros által felvetett téma.

Mindeközben kiderült, hogy Budapest meglehetősen nagy pénzügyi bajban van. Karácsony Gergely szintén az mfor.hu-ban sok egyéb mellett arról beszélt, hogy a szerződések és beruházások átvilágítása még javában zajlik az önkormányzatban, de az már kiderült, hogy 50 milliárd hiányzik három beruházás befejezéséhez. Az új városvezetés eleve megörökölt 150 milliárd forint adósságot, erre rakódik rá ez az összeg. Hiányzik ugyanis 20 milliárd a Lánchíd felújításához, 10 milliárd a hármas metró büdzséjéből és 20 milliárd az állatkert befejezéséhez. Erős kezdés.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .