Váratlanul elhunyt a spanyol legfőbb ügyész

0
724

Meghalt José Manuel Maza, Spanyolország 66 éves legfőbb ügyésze, aki a katalán vezetők elleni vádemelésben is fontos szerepet vitt. Egy Buenos Aires-i konferencián vett részt, fertőzést kapott, kórházba került, de az életét már nem tudták megmenteni – jelentették a nemzetközi hírügynökségek.

 

Az elhunyt legfőbb ügyészt a legfelsőbb bíróság ügyésze, Luis Navajas helyettesíti – jelentette a Euronews, hozzátéve: az új legfőbb ügyészt a kormány jelöli majd ki, személyét az igazságszolgáltatási tanácsnak kell jóváhagynia, majd a király nevezi ki.

José Manuel Maza emelt vádat a katalán elnök és menesztett kormánya ellen. A vádemelést akkor azzal indokolta, hogy

„Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én.”

Carles Puigdemont elnök és a vele együtt Brüsszelben tartózkodó négy másik leváltott katalán kormánytag azután feladta magát a belga rendőrségen. Jelenleg Brüsszelben várnak a döntésre, hogy kiadják-e őket Spanyolországnak.

A többi kormánytag előzetes letartóztatásba került, több függetlenségpárti katalán politikus pedig szabadlábon várja, hogy megkezdődjék a büntetőpere.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .