Valóban felfüggesztheti a spanyol kormány a katalán autonómiát

0
713

Megszavazta a spanyol parlament felsőházának eseti bizottsága azt a intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza.

Spanyol kormánytagok a bizottsági ülésen
Fotó: MTI/EPA/Fernando Villar

A spanyol kormány által benyújtott javaslatokat a testület 27 képviselőjéből 22-en támogatták, és 5-en szavaztak ellene. Az elfogadott intézkedésről pénteken tart vitát és szavazást a szenátus.

Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes a bizottság ülésén a kormány javasalai mellett érvelve arról beszélt, hogy minden kormány kötelessége a törvények betartása és betartatása, ők pedig teljesítik ezen „törvényi, demokratikus és jogi” kötelezettségüket. Szerinte egy kormány sem engedheti meg, hogy területén ne legyen teljes a „fejlett demokrácia”, és épp ez az, ami jelenleg történik Katalóniában.

Azt is mondta:

kivételes helyzetben az államnak joga rendkívüli eszközökhöz nyúlni,

és ami a 155-ös cikkben szerepel, az nem csak Spanyolországban létezik. Szerinte Katalóniát „meg kell menteni” azoktól, akik a törvényen kívül helyezik, és a katalán kormányt vádolta azzal, hiányzik belőle az egyetértés és a párbeszéd szellemisége.

A szenátus levélben ajánlotta fel Carles Puigdemont katalán elnöknek, hogy személyesen vegyen részt a vitában, aki azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Délelőtt faxon juttatta el állásfoglalását, amelyben a spanyol kormányzati beavatkozás ellen érvelt.

Ebben bírálta a spanyol kormányt, amely szerinte

jelentősen és indokolatlanul túllépte az alkotmány biztosította kereteket

azzal, hogy a jelenlegi katalán kormányt elmozdítaná posztjáról a függetlenségi folyamat miatt. A tervezett intézkedéseket aránytalannak nevezte és szerinte a jelenleginél még súlyosabb helyzetet hoznak létre azzal, hogy megfosztják Katalóniát politikai autonómiájától.

Josep Lluís Cleries, a függetlenségpárti Európai Katalán Demokrata Párt szenátusi képviselője a bizottság ülését követően kifogásolta, hogy a vitában nem kapott szót a katalán kormány küldöttje.

A kormányzati javaslatcsomagot támogató ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt több módosító javaslatot is benyújtott be az eredeti szöveghez, ezek közül elfogadták azt, amely szerint

az intézkedéseket fokozatosan vezetnék be

attól függően, hogy a politikai körülmények miként alakulnak Katalóniában. Leszavazták viszont azt a szocialista indítványt, hogy amennyiben a katalán elnök maga jelent be előrehozott parlamenti választásokat Katalóniában, az a 155-ös cikk alkalmazásának leállítását vonja maga után. Puigdemont egyébként közölte: nem ír ki előrehozott választást.

A katalán függetlenséget támogatók
Fotó: MTI/EPA/Marta Perez

A katalán parlamentben rendkívüli ülést tartottak, amelyen az ellenzék előre hozott választásokat követelt, míg a kormánypárt a függetlenség kinyilvánításának tervéről beszélt.

Lluís Corominas, a Junts pel Sí (Együtt az Igenért) kormányzó pártszövetség nevében az MTI tudósítása szerint azt mondta: képviselőcsoportja

javasolni fogja, hogy a katalán parlament pénteken nyilvánítsa ki a függetlenséget

a katalán néptől október 1-én, a népszavazáson kapott mandátum alapján. Szerinte az alkotmány 155-ös cikke támadás a katalán nép ellen. „Vérrel és félelemmel akarja kierőszakolni Spanyolország egységét” – jegyezte meg, a népszavazás elleni brutális rendőri erőszakra utalva.

Ana Gabriel, a függetlenséget támogató szélsőbaloldali Népi Egység képviselője beszédében azt mondta: a 155-ös cikk „bosszúszomjból” született.

„Katalónia nem lesz független, de szegényebb lesz, köszönhetően Önöknek”

– ezt Inés Arrimadas, a katalán parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító Ciudadanos  nevű liberális középutas párt politikusa mondta. Szerinte a katalán elnök nem szereti a vitát, csak a monológot, és ő az a vezetője Katalóniának, aki a legtöbbet beszélt a párbeszédről, de a legkevesebbet gyakorolta. Egy kormánya sem okozott annyi kárt Katalóniának, mint ez a mostani – mondta, de szerinte még időben vannak, hogy visszatérjenek a törvényességhez, és az egyetlen kiútnak az előrehozott választások megtartását nevezte. „Jobban szeretnénk, ha azt Ön írná ki” – mondta Carles Puigdemontnak.

Carles Puigdemont
Fotó: MTI/EPA/Toni Albir

Miquel Iceta, a katalán szocialista párt vezetője úgy vélte, ez a katalán parlamenti ciklus „teljes és abszolút katasztrófa volt”. Szerinte sokkal megosztottabb a társadalom, gyengébb a gazdaság és Katalónia még elszigeteltebb nemzetközileg mint korábban. Felszólította a katalán elnököt, hogy teljesítse azon választási ígéretét, hogy csak 18 hónapig tart a parlamenti ciklus, és mivel ez letelt, írjon ki parlamenti választásokat. „Jobb ha ez a kormány távozik mint, hogy a vállalatok menjenek el Katalóniából” – mondta. Szerinte nincs meg az a többség, amely alátámasztja a függetlenségi célokat.

Lluis Rabell, baloldali Catalunya Sí Que Es Pot (Katalónia, Igen, Lehetséges) képviselője szerint mindent meg kell tenni a 155-ös cikk alkalmazásának elkerülése érdekében, ehhez

ki kell írni az előrehozott parlamenti választást és fel kell függesztetni bármiféle függetlenségi nyilatkozatot.

„Önnek politikai és morális felelőssége, hogy ezt megtegye” – mondta. Szerinte a függetlenség kinyilvánításhoz nincs demokratikus felhatalmazás, azt senki sem fogja elismerni.

„Van egy utolsó lehetősége, kérem, hogy használja ki”

– Ezt Xavier Garcí Albiol, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt katalán szervezetének elnöke mondta, aki egyben arra is kérte a katalán elnököt, hogy pénteken jelenjen meg a madridi szenátusban a spanyol kormányzati javaslatokról szóló vitán és szavazáson. Szerinte „soha Katalóniában nem hazudtak még ennyit, ennyi időn keresztül”. Példaként említette, hogy korábban azt mondták: a vállalatok nem hagyják el Katalóniát a függetlenségi törekvések miatt, de eddig 1500 cég helyezte át székhelyét Spanyolország más részére.

Carles Puigdemont, amikor bejelentette, hogy nem ír ki előrehozott választást, azt is mondta, hogy kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat a spanyol kormány részéről, amelyek indokolnák jelenleg ezt a lépést. Kijelentette, hogy nem fogadja el a 155-ös cikk intézkedéseit, amelyeket jogellenesnek és igazságtalannak nevezett. Szerinte a parlament feladata dönteni arról, hogy milyen választ ad a 155-ös cikk alkalmazására.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .