Babosék visszavonultatták Hingist

0
949

A WTA-világbajnokság páros küzdelmeiben Babos Tímea a cseh Andrea Hlavckovával a svájci Martina Hingis és a tajvani Csan Jung Dzsan kettősével játszott a szingapúri verseny elődöntőjében. A mérkőzést Babosék nyerték, és ezzel vissza is vonultatták Martina Hingist.

A tizennyolcszoros Grand Slam-győztes, 37 esztendős teniszező ugyanis a  verseny elptt ezt nyilatkozta:

„Bárhogyan is alakul a szereplésem ezen a tornán, már nem változtat a döntésemen. Elhatároztam, hogy itt a vége. Nagyon szép szakasza ez az életemnek, de lezárom. Persze jó lenne győzelemmel visszavonulni”.

Ha úgy tetszik, Babos Tímea cseh páros partnerével történelmi győzelmet aratott.

A mérkőzés

A felek 1:1-ig haladtak csak egymás mellett, ekkor Babosék elvették az egyesben ötszörös, összesen pedig 25-szörös Grand Slam-bajnok Hingis adogatását, majd nemsokára Csanét is, így dupla brékelőnybe kerültek (4:1).

A 24 éves magyar játékos azonban – aki harmadszor szerepel a vb-n – ekkor elvesztette az adogatójátékát, egy brék azonban így is megmaradt, és 34 perc elteltével Babos könnyedén kiszerválta az első szettet.

A folytatásban az idén négy tornán győztes magyar, cseh páros remekül tartotta az ellenfél tempóját, pedig Hingis többször is igazolta klasszisát. A két duó 5:5-ig kiegyenlített küzdelmet vívott, ekkor egy labdamenetet követően Babos fájdalmas arccal a földre rogyott, és könnyeivel küszködve a bokáját fogta. Ötperces ápolást követően a soproni teniszező visszatért a pályára, 6:6-nál pedig jöhetett a rövidítés. Ebben Babos adogatása után meccslabdához jutott a magyar, cseh duó, a diadalt pedig Babos remek szervafogadása hozta meg. A találkozó 1 óra 43 percig tartott.

Babosék ezzel visszavágtak ellenfelüknek, akitől idén Madridban, Pekingben és Cincinnatiben is kikaptak.

Babos nyilatkozata

„Nehéz bármit mondani most, még nem hittük el ezt a győzelmet. Örülök, hogy a jó fonák returnömmel sikerült befejezni a meccset” – mondta a pályán adott nyilatkozatában a magyar játékos, hozzátéve, az elköszönő Hingis helyett is elérzékenyült egy kicsit, elvégre a svájci sztár a tenisztörténelem része.

Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb-csoportkörben a francia Kristina Mladenovic oldalán, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával. Idén újra egyenes kieséses rendszerben bonyolítják le a párosversenyt Szingapúrban.

A vasárnapi fináléban a címvédő orosz Jekatyerina Makarova és Jelena Vesznyina vagy a holland Kiki Bertens és a svéd Johanna Larsson lesz Babosék ellenfele. A második elődöntő 15 órakor kezdődik.

Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 3.) – Martina Hingis, Csan Jung-dzsan (svájci, tajvani, 1.) 6:4, 7:6 (7-5)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .