Ébresztő címmel tett közzé Molnár Zsolt a sztarklikk.hu honlapján egy pamfletet, kiáltványt?, műfajilag nem is tudom, hogy hova soroljam. De nem is ez a lényeg, hanem a tartalom és a személy. A kis kiáltvány szerzője, ugye tudjuk, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Nem akárki. És persze azt is tudjuk róla, hogy az utóbbi hónapokban többször került célkeresztbe; nem a kormánypárt támadta. És ezért is lényeges a tartalom: Molnár most sem mond kevesebbet, mint mikor kivívta Botka László haragját: össze kell fogni az ellenzéknek. Azt írja, kiáltja: „a történelem ítélőszéke nem bocsájt meg nekünk, ha nem állunk mindannyian egy színpadon.” Október 23-áról beszél, mint lehetséges utolsó dátumról.
Aztán a szerző hozzátesz még egy kissé talányosnak tetsző mondatot is: „remélem, nem hátulról talál el a gyilkos golyó.” Talányos? Valóban az lenne? Vagy nagyon is realista? Hogy a szocialista párt berkeiben járatosak pontosan ezt jósolják: politikusai egymást, írnám én, hogy gyengítik, de hogy jön ez az állítmány a gyilkos golyóhoz. Szóval mondjuk ki bátran: egymást terítik le.
Mert amúgy mi a baj ezzel a kiáltvánnyal, illetve annak alapmondandójával? Hiszen pontosan ezt követeli mindenki a baloldalon, választó, pártpolitikus, egyaránt: legyen végre egységes a fellépés az Orbán-kormány leváltásáért. Ezt hangoztatja Botka, ezt Molnár Zsolt, ezt Gyurcsány Ferenc és sorolhatom az összes nevet, a teljes ellenzéki palettán. Akkor meg miért áll mégis mindenki szemben a másikkal, miért kell tartani a hátulról – azaz: a sajátjainktól – érkező gyilkos golyótól?
Egyszerű paranoia? Vagy az utóbbi évtizedek gyakorlata? Amely idő alatt mindig eredményesebb – és fontosabb – volt a belsőháborúk megvívása, mint a valós politikai ellenfél legyőzése? És itt a hangsúly a valóson van, hiszen éppen itt találjuk a választ az imént feltett kérdésekre: a baloldalnak mindig különös hajlama volt arra, hogy belül keresse és találja meg az ellenséget. Ráadásul többnyire meg is találja. Onnan kezdve pedig ez határozza meg politikáját, lépéseit.
Most sincs ez másként. Gyilkos golyók röpdösnek keresztbe kasul. Aztán a végén valaki majd csak állva marad. Vagy senki se. Miközben, ismételjük csak el gyorsan: mindenki ugyanazt mondja, mindenki ugyanazt a célt határozza meg, mindenki győzni akar. Csak az odáig vezető utat képzelik el másként, és másokkal.
Hétfőn elnökségi ülése lesz a szocialista pártnak. Néhányan úgy gondolják: meghatározó lesz ez az ülés; felfogják-e, hogy rossz az irány – nem kell hozzá különösebb képzelő erő (vö: Molnár Zsolt kiáltványa) -, ha felfogják döntenek-e bármiben is. Stratégiában? Személyben? Van, aki azt mondja: személyi változás már nem lehet, ezt a küzdelmet Botkával kell végigcsinálni. De akik ezt mondják, ők is hozzáteszik: a miniszterelnök-jelöltnek végre rá kell jönnie, hol és miben hibázott, s tudnia kell korrigálni. (Csendben persze azt is hozzáteszik: Botka eddigi, kilenchónapos elnök-jelölt pályája nem ad reményre okot; ha képes lenne változtatni, már eddig is megtette volna, volt elég figyelmeztető jel.)
Mások azt mondják: még itt az utolsó pillanat a váltásra. Hogy találjanak valakit, egy olyan személyt, aki a pártokon kívül állva ugyan, de képes integrálni a pártokat. Tarjányi Péter és az ő frissen létrehozott mozgalma, valami ilyesmit akar. Illetve akart, már akkor is, amikor Lattmann Tamást akarta közös miniszterelnök-jelöltként felvinni a színpadra. Ez az akció, ha hinni lehet forrásainknak, csendben zajlott, bár jó pár szocialista vezető tudtával. És nem is most kezdődött, hanem jóval Botka felbukkanása előtt. A beszélgetések, mesélték informátoraink, valamikor 2016-ban, még Tóbiás József elnöklése idején indultak. És a cél az volt, hogy a forrongó civilmozgalmak, illetve a pártokból való kiábrándultság okán olyasvalakit találni, aki elfogadható személyiségnek látszik valamennyi szereplő számára. Informátoraink még arról is tudni véltek, hogy a kiválasztás szempontjairól és a végső cselekvésről maguk a párt prominensei, sőt még a DK vezetői is tudtak. És akarták. A Független Hírügynökség ezt hivatalos forrásból nem tudta megerősíttetni. Így aztán csak annyit írhatunk ide: volt mozgolódás, volt keresés, volt megtalált személy is, csak végső döntés nem volt. Hogy azért-e mert öntevékeny csoportok lódultak neki a politika-csinálásnak, vagy komoly biztatás nyomán cselekedtek, azt nem tudni.
Annyi állítható 2017 októberében biztosan, ha volt is közös Lattmann-terv, az már kipukkadt. Ez viszont azt látszik erősíteni, hogy marad Botka. De: hallani arról is, hogy van más, Lattmannhoz hasonló, de mégis más jelölt. Ha pedig ez igaz, akkor a Tarjányi-terv is a pályán marad. De mi is ez a terv valójában? Létezik-e egyáltalán? Hivatalosan ugyanis nincs ilyen. De mégis érezzük, hogy van. Érezzük a szerveződést – a szervezkedést? – a háttérben. A cél itt sem lehet más: Orbánék leváltása. Mégpedig egy ernyőszervezet, vagy másként: egy választási párt létrehozásával. Ahol vissza lehet térni az eredeti tervhez: civilek, pártok együtt, kiválasztva az arra alkalmas integratív miniszterelnök-jelöltet, aki lehetőleg távol áll a pártoktól, nekivágnak a választási kampánynak. Akik ebben gondolkodnak, azt remélik, hogy ez a hétfői MSZP elnökségi ülés ehhez adhat lökést.
De várható-e egy olyan elnökségi üléstől rendszert átalakító döntés, amelyen – híreink szerint – maga Botka László nem vesz részt. Vagy csak annyi fog történni, hogy megegyeznek abban: itt már tényleg cselekedni kell, ütött az utolsó óra. Majd megállítják az óra mutatóját.
Ha tippelni kellene ezt választanám.
