Kiderült, miért kell nekünk űrkutatási biztos – a migránsok miatt!

0
1359
a miniszteri biztos
Fotó: YouTube

Eddig csak csodálkoztunk, hogy már űrkutatási biztos is dolgozik a kormánynak a mi pénzünkből, de végre itt a magyarázat. Ferencz Orsolya miniszteri biztos ugyanis azt mondta, az űrkutatás vívmányait például a navigáció, a katasztrófavédelem és a migráció területén lehet hasznosítani.

Amikor nemrég űrkutatásért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Ferencz Orsolyát, még azt hittük, ezzel – mármint a megbízással járó pénzzel – csak jutalmazzák a kutatót, aki 2010 óta fideszes képviselő a VIII. kerületben. A Magyar Idők című kormánypárti propaganda kiadványnak adott tegnapi interjúban viszont kifejtette, hogy az űrkutatás jóval több, mint a nagyhatalmak méregdrága passziója, hiszen számos, a mindennapokban is használható vívmányt az ezen a területen végzett kutatómunkának köszönhetünk. Erre példa a műholdakra épülő navigációs rendszer, amellyel a vízi és légi forgalom összehangolható.

A Sentinel műhold adatait egész Európa felhasználja a katasztrófavédelemben, a mezőgazdasági termésbecslésben, sőt az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) is ezen szatellitrendszer segítségével követi nyomon a néptömegek mozgását.

Ferencz Orsolya azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországnak bőven van behoznivalója, Románia például nemzeti űrügynökséget is létrehozott 1991-ben, Magyarországon viszont csak minisztériumi főosztályi szintig jutott a terület. Szerinte nemzetgazdasági érdek az űripart a kormány részéről is támogatni.

Az némileg árnyalja a képet, hogy elmondta: magyar kutatók már régóta részei a különböző nemzetközi űrkutatási projekteknek, például a ­Sentinel elkészültéhez is hozzájárult egy kisebb magyar cég kétezer alkatrésszel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .