„Unalmas” címlappal tiltakozik a Népszava

0
1302

Az Alkotmánybíróság szerintük sajtószabadságot korlátozó határozata miatt minden címlapi cikkének címében az „Unalmas cím” szavakkal kezdi hétfői írásait a Népszava. Az Ab szerint ugyanis az újság cikkének címe önálló tartalmi egység, minden lényeges körülményt tartalmaznia kell.

„Unalmas cím, de törvényes”, „Unalmas cím, azért a cikk érdekes”, „Unalmas cím, nincs benne semmi, amiből baj lehetne” és „Unalmas cím, ez talán megfelel az Ab ízlésének”. A Népszava címlapja jelent meg így hétfőn. A sajtótörténeti szempontból is sajátos megjelenés oka az, ahogyan az azóta bezárt Népszabadság négy éve megjelent írásának végére tett pontot az Alkotmánybíróság szombaton megjelent határozata. Az ügyben egy püspökkel szembeni nyomozásról adtak hírt emígyen: Kényszerítés miatt nyomoznak egy püspök ellen, az írásból pedig kiderül, hogy egy püspöki ülnökkel szemben is.

Az érintettek bíróságra vitték az írást, mondván valótlan állítás, hogy bármit elkövettek volna. A nyomozás ugyanis

ismeretlen tettesek ellen indult, őket nem gyanúsította meg a hatóság.

A Kúria azonban végső soron elfogadta a cím tartalmát, mert szerinte az írás egészét kell figyelembe venni.

Az Alkotmánybíróság viszont úgy döntött, hogy a cím olyan kiemelt, önálló tartalmi egység, amelynek a személyiségi jogok sérelmére nézve is fokozott szerepe lehet, emiatt

szigorúbb megítélés alá esik, mint a cikk egésze

– írja a Népszava.

Az Ab döntése miatt a bírósági eljárást meg kell ismételni, már a határozat figyelembe vételével.

Miként az újság kommentárja írja, a különbség a „rossz” és a „jó” cím között az lenne, hogy „Kényszerítés miatt nyomoznak egy püspök ellen”, illetve Kényszerítés miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen egy ügyben, amelynek a gyanú szerint egy püspök a fő érintettje”. Utóbbit újságíró nem írja le magától.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .