Új mélységekbe süllyedt a politikai bulvár Juhász Péter közösségi oldalán

0
1187
Juhász Péter / Facebook

Juhász Péternek, az Együtt elnökének annyira megtetszett a celeblét miután a Best magazin címlapján járt feleségével, Hámori Gabriella színésznővel és egyhónapos gyerekükkel, hogy úgy döntött a választásig minden egyes nap celebkedik kicsit a Facebook-oldalán a nagyérdeműnek.

Amikor Juhász Péter bulvárszerepléséről először hallottam, rezignáltan állapítottam meg, hogy egy 2-3 százalékon álló törpepárt egyébként szimpatikus vezetője a választások közeledtével ott hirdeti magát, ahol csak tudja. Most minden felület számít, így a sokak által csak a kenderről és a füttykoncertekről ismert Juhász arra vetemedett, hogy szennylapok címlapján mondjon nekünk olyan exkluzívan semmitmondó dolgokat, mint hogy első látásra szeretett bele feleségébe, illetve hogy Lotti “nagyon jó baba, eszik, alszik, nézelődik”.

Rossz volt nézni, ahogy ő is beállt azon politikusok sorába, akik a könnyebb utat választják és a politika tudatos feldolgozása helyett a politikai bulvár irányába terelik a választókat. Hogyan lesznek valaha tudatos választópolgárok Magyarországon, ha az oktatási rendszer képtelen erre tanítani a fiatalokat, az iskolából kikerülve pedig a bulvár könnyen emészthető látszatvilágában találkoznak a politikusokkal? Nem a politikával, a politikusokkal.

Tudatos választópolgárok helyett pofapolitika: Gyurcsány úr olyan kellemes ember, meg milyen jók a receptjei! Jajj, a Szájer úrnak milyen szép, gondosan ápolt szakállkölteménye van!

Vajon mi következik abból, hogy Szél Bernadett gyerekei kaméleont kaptak karácsonyra, hogy Kocsis Máté fia “egyre jobban” püföli a karácsonyra kapott dobszerkót vagy hogy Lotti “nagyon jó baba és eszik, alszik, nézelődik”?

Az égvilágon semmi.

Hozzáértőbb politikusok lesznek ettől? Nem.

Meghatározzák ezek a közösségi médiára legyártott bulvárpillanatok a következő hónapok politikai irányvonalát? Nem.

Ez a könnyebb út: a sok paraszt, aki életében nem nyitott ki egy újságot vagy nézett végig egy híradót, most majd jól rám fog szavazni, mert olyan cuki, olyan jó apa, olyan állatbarát, olyan szuper vagyok.

Az V. kerületi ingatlanmutyik feltárásával rengeteget dolgozó, a Facebook-oldalán a politikáról napi szinten közérthető módon beszélő, sokakat tájékoztató Juhász Péter most még a bulvárlapokban való haknizásnál és a kisgyerekes/kisállatos cukifotók posztolásánál is alávalóbb dologra vetemedett: megszavaztatta, hogy borotválkozzon és kétszáz megosztásért azt ígérte, hogy élőben fogja közvetíteni.

“…így a kampányban az is fontos, hogy a te véleményedet is kikérjem. Úgyhogy szavazz!” – írja Juhász Péter.

Juhász úr! A kampányban fontos a véleményem a szakálláról? Vagy egyáltalán a szakálla akár kampányidőszakban, akár azon kívül? Értem én, hogy a fiai “imádják dörzsölgetni”, de nekem hadd ne kelljen, mert teljességgel érdektelen a politika szempontjából, sőt, a civil életében is legfeljebb az ember családtagjait érdekli az ilyesmi.

A kétszáz lájkot ugyan nem sikerült összekoldulni ezzel a szégyenletes akcióval, az eddig egészen szerethető, őszinte, nyílt figura viszont így is bejelentkezett élő adásban borotválkozás közben, hogy a magyar politikatörténet legsötétebb öt percével szórakoztassa közönségét.

Közben még azt is megtudhattuk, hogy Juhász egy tizenhat éves cicát ápol. Remek! Fontos! Új, forradalmi irányt vesz most az Együtt politikája ettől a rettenetesen lényeges információtól.

És mostantól minden nap szégyenkezhetünk, Juhász ugyanis “a választásokig minden nap szeretne adni valamit a nézőinek és ez nem mindig politika lesz, hanem háttérinformáció”. Háttérinformáció, értsd: érdektelen bulvárpillanatok a politikus mindennapjaiból, fotók a reggeli kávéról és croissant-ról, gyerekekről, beteg cicákról, egyszóval celebkedés minden mennyiségben. A választások történetének leggyalázatosabb kampánya elé nézünk.

Lesz-e kétharmad, folytatjuk-e addig az illiberalizmus építését, amíg össze nem érünk Putyin Oroszországával – ez mind-mind jelentéktelen kérdés pillanatnyilag.

Most az a létfontosságú kérdés, hogy megborotválkozzon-e Juhász Péter, növesszen-e bajszot Gyurcsány Ferenc vagy vasaltassa-e ki a heréjét Rogán Antal.

Vajon hol van a határa a lájkkurválkodásnak? Tényleg a közösségi média agyhalott celebjei fogják mostantól kijelölni az utat a politikusoknak?

Lesz majd ezer lájkért lábgyantázás Németh Szilárddal vagy Molnár Krisztián YouTube-szemetének mintájára bebaszós live Szanyi Tiborral?

Kénytelenek vagyunk felkészülni a legrosszabbra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .