A tűzijáték, mint az a nevében is benne van, játék a tűzzel. Az ember sokszor optimista, azt gondolja, elég nagy már ahhoz, hogy játszhasson vele, és csak legyint az aggódásra: nem lesz baj, anya, tudok magamra vigyázni!
Bizony, hogy tud! Például az oroszok által pusztítási céllal kilőtt rakéták a nagymértékű hozzáértésből adódón csak rendkívül ritkán, kifejezetten véletlenül tévednek el. Ilyenkor egy-két ukrajnai lakóépület, bevásárló központ, vagy más efféle leomlik, maga alá temetve néhány civil áldozatot is, de,
ahogy Putyin elnök Nagy Tanítója, Sztálin elvtárs mondotta volt, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács, amit nem cáfolhatunk.
A többi rakéta pontosan az előírás és terv szerint rombol, mégpedig erőművet, elektromos vezetéket, egyéb infrastrukturális létesítményeket, amely támadásokra az ukránok számíthatnak, és ugyan villanyuk meg vizük nem lesz, viszont így az emberveszteség minimális, azaz a háború a lehető leghumánusabb körülmények közt folyik. Aki esetleg mégis ott volt a rakéta robbanáskor az energia- vagy vízellátó központ közelében, az magára vessen, mert minek volt ott? Nem igaz, emberek?
Száz szónak is egy a vége: nagyon értünk a tűzhöz. Ahogy azt egy homo sapiens sapiensnek kell is. Így van ez már sok-sok éve az augusztus 20-án megrendezett budapesti tűzijátékokon, melyeket szakemberek készítenek elő, bonyolítanak le, és raknak rendet utána, a közönség meg jól mulat, és boldogan megy haza. Kárt legfeljebb a megrendezése okoz. Mármint anyagi kárt. Az országnak.
Amennyibe ugyanis a tűzijáték kerül, annyival kevesebb jut másra, például a kórházak klímáinak karbantartására és/vagy felújítására, melyekről pont ilyenkor, a nagy melegben szokott kiderülni, hogy el vannak romolva. Télen soha, semmi bajuk nincs a nyomorultaknak, de aztán ahogy a nap elkezd komolyabban sütni, és az orvosok meg a nővérek előveszik a távirányítót, vége a „Nekünk is van ám klímánk!” boldogságnak, és kezdődik a szeptemberig tartó „Hú, de rohadt meleg van a kórtermekben, a műtőben, de még az orvosi meg a nővérszobákban is!” korszak, ami a rossznyelvek szerint nem tesz jót senki egészségének. Pláne azokénak nem, akik úgyis betegek.
A tűzijátékot tehát az állam állja. A mi kormányunk biztosítja azt nekünk, mert fontos feladatának tartja, hogy a nép ne unatkozzon, és aki nem veszt részt a Szent Jobb körmeneten, annak is jusson valami élvezkedés, ha másképp nem, hát legalább a televízióban. Érdekes módon a kormány a pane és a circenses közül az utóbbiakra fordít nagyobb gondot, ugyanis az előbbinél sokak szerint komoly hiányosságok vannak az ellátmányt illetően, és a rossznyelvek azt suttogják, már a bolgárok is több kenyeret esznek, mint mi. Na, mindegy, ez van, kenyér nincs annyi, mint kéne, de legalább jól szórakozunk.
Kies hazánkban elvileg lenne még egy szórakozási lehetőség, mégpedig azon hősi meccsen való szurkolás, melyet bátor vezetőnk nem csak sátoros ünnepeken, hanem egész évben vív a szövetségesekkel, és mint azt hazajövet után lelkes cikkekben írják az ezzel megbízottak, mindig győz. Jó is lenne, de sajnos ez a cirkusz az utóbbi időben már csak a külföldieknek szórakoztató, mert ránk nézve tragikusak a következményei. A keleti kipcsákozgatás ezzel szemben tényleg mulatságos, azt el kell ismerjük miniszterelnök úrnak – és még csak kára sincs! Igaz persze, hogy haszna se.
A tűzijátékra visszatérve, mivel a cechet az állam állja, ő írja össze a kívánságlistát, és erre kér ajánlatot. A számok általában nyilvánosak, így ha az ember meg akarja tudni, hogy mennyit költöttek ilyesmire miniszterelnök úrék, vagy elődeik, az elmúltnyolcévesek, a mindig megbízható keresőprogramhoz fordul.
Aki keres, az talál. 2009 januárjában írta a Blikk, hogy:
„Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint az augusztus 20-i ünnepségeket illetően nincs még minden véglegesítve, ezért nem közölt részleteket. Bár a vállalkozó cég egyben a szervező is, a politikai felelősség a kancelláriáé. A 251 milliós summában minden rendezési költség, tehát a szükséges rendőri és mentős jelenlét fedezete is benne van.”
2010-től számítva, és az idei inflációt a nyugdíjak esetében előzetesen meghatározott 6 %-ra véve, a 2009. óta bekövetkezett pénzromlás miatt ma 2,2389 forint ér annyit, mint akkoriban 1 forint. Ezzel felszorozva az akkori 251 millió forintot, a kapott eredmény ~562 mHUF. Abban az esetben tehát, ha idén a kormány 2009-hez képest változatlan tartalommal rendelte volna meg az eseményt egy cégnél, és minden tartozék meg szolgáltatás az átlagos inflációval drágul, az országnak ennyi pénzről kellene lemondania, hogy hozzájusson egy korábbi szintű budapesti tűzijátékhoz.
A számításnál figyelembe veendő, hogy tekintve a jelenleg folyó háborúkat, a robbanóanyagok ára valószínűleg jobban növekedett az átlagosnál. Ezért tételezzük föl, hogy az az 562 mHUF valójában 800 millió, azaz ennyibe fájna ma egy 2009-es tűzijáték.
Mint azt már sokfelé olvashatni, az idei, 2024-es tűzijáték költsége kb. 15 milliárdra tehető. A múlt évihez képest van drágulás is, amit a kormány azzal indokol, hogy „az idei tűzijáték még nagyobb volumenű lesz, mint a tavalyi”.
Aha. Nagyobb volumenű. Így már érthető az árnövekedés. Abban persze mindenki biztos lehet, hogy a legjobb memóriájú, legélesebb szemű, és a volumensaccolásban legrutinosabbak közül sem fogja senki észrevenni a növekményt az elmúlt évi tűzijátékhoz képest, de itt nyilván másról van szó. Nagy valószínűséggel arról, hogy a kormány, illetve hát miniszterelnök úr az „Európa legnagyobb tűzijátéka” címtől szeretne végre eljutni a „Világ legnagyobb tűzijátéka” címig, mert nagyon snassznak érzi, hogy se olimpia, se a világ legnagyobb tűzijátéka, ráadásul a nagyok néha tárgyalás közben kiküldik a folyosóra, ami aztán végképp ciki.
Ha a számokat nézzük a mostani tűzijáték költsége a 2009-esnek a 18,75-szöröse (15/0,8). Ennyit fejlődtünk a gyurcsányi éra óta patriotizmusban, szentistvánságban és cirkuszolásban, ami azért valami. A rossznyelvek, amilyenek főleg az akadékoskodó, leginkább gyurcsányista pártoknak vannak, persze rögtön azt feszegetik, mennyi klímát lehetne a különbségből (14,2 milliárd HUF) venni, karbantartani meg felújítani. Vizsgáljuk meg tehát, hogy a mai kórházklíma-ínséges időszakban milyen eredményt érhetnénk el ezen a területen.
Magyarországon 167 működő kórház van. Ha a kisebb tűzijáték miatt megmaradó 14,2 milliárdot egyenletesen osztanánk el a kórházak között, mindegyikre 85 millió jutna évente. A nagyobb kórházaknak persze több, a kisebbeknek kevesebb, de az mondható, hogy ebből a karbantartás-felújítás kérdést elég hamar rendezni lehetne, sőt még új klímákra is telne. Ráadásul a tűzijáték is megmaradna, igaz, csak 2009-es színvonalon.
Szomorú hátrány viszont, hogy ha ezt tennénk, akkor sajnos nem számolhat a vezetőség „A Világ Legnagyobb Tűzijátékát rendező kormány” miniszterelnökének kijáró, szívet melengető dicsfénnyel, amelyből pedig, hogyha mégis sikerülne, fagyos téli éjszakákon ránk is hullhatna valami. Csodálatos!
Olyankor úgysincs szükség klímára.
(megjegyzés: ha az idei tűzijáték költsége még több, vagy a műsorhoz lépest jelentősen túlárazott, a számítás annak megfelelően módosítandó)
