Túlzás lenne azt állítani, hogy áll a bál a szocialistáknál a paksi időközi polgármester választás okán, de annyi azért bizonyos, hogy okozott, okoz némi fejfájást az eredmény. Még akkor is, ha a most vasárnapi szavazáson, hivatalosan, MSZP-s politikus nem is indult, az a fölény, amit a Fidesz jelöltje mutatott, erős aggályokat vetett fel a baloldalon.
Szabó Péter, a végső győztes 68 százalékot ért el, abszolút számokat tekintve – amúgy 31 százalékos részvétel mellett – 3243 szavazatot gyűjtött, míg a másodikként záró, függetlenként jegyzett Mezősi Árpádra 1423-an szavaztak. (Csak a politikai folklór kedvéért írjuk ide: volt olyan induló, aki egyetlen egy szavazatot sem kapott, ami azt jelenti, hogy a jelölt vagy el se ment, vagy már önmagában sem bízik…)
De vissza a szocialistákhoz? Már az önmagában fájó lehet számukra, hogy nem tudtak kiállítani esélyes jelöltet – Mezősit támogatták -, az meg végképp, hogy hét hónappal az országgyűlési választások előtt ekkora különbség mutatkozik a kormánypárt javára. Magyarázatot persze lehet találni: Pakson a lakosság döntő többsége atomerőmű párti, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a lakosság java része az erőműtől, az erőműben kap munkát. Ez azonban csak az önfelmentéshez elegendő, mint ahogy az is: a helyi választás nem szabad összevetni az országossal, ráadásul az önkormányzatokra majd csak 2019 őszén fogunk voksolni. Sikerre, vagy legalább valami jó hírre lenne szükségük a baloldalon politizálóknak, mert így, a folyamatos belső feszültségekről tudósító írások nyomán egyre inkább kedveszegetté válik az Orbán leváltásában reménykedő tábor.
Ez a magyarázata annak, hogy az MSZP berkein belül a paksi eredmény újabb keserűséget, újabb indulatokat hozott magával. Az utóbbi hetek kifelé is zajosabb napjai után csendesedni látszott a tábor, amit a belső ügyeket jól ismerők még véletlenül sem a konszolidáció jeleként értékeltek. Inkább afféle hamu alatt izzik a parázs állapot állt elő, megmerevedett álláspontokkal, elmozdulni képtelen hozzáállással.
Az alapkonfliktusról már több ízben beszámolt a Független Hírügynökség, amit nagyképűen úgy írhatnánk le: távol állnak az elképzelések egymástól a szövetségi politikát illetően. A napokban ennek lehetséges variációit írtuk le, azzal, hogy a mai állapot szerint egyik – amúgy lehetséges – forgatókönyv sem működik. Vannak persze megnyugtatónak szánt mondatok; Gyurcsány Ferenc például, bármikor az MSZP-vel való megállapodásról kérdezik, megnyugtató válaszokat ad: bármily lehetetlennek is tűnik, előbb utóbb egymás tenyerébe csapnak.
De mit jelent valójában ez az előbb, vagy utóbb? Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje, ha jól emlékszünk, márciusi, májusi, majd később őszi szövetségkötésről beszélt, amiből ma még semmi sem látszik,
a hírek szerint mostanság januárt emleget, mint végső dátumot. Az a meggyőződése, állítják hozzá közel álló forrásaink, hogy addigra mindenki, más megoldás nem lévén, szépen besorol mögé.
Ami persze lehetséges, hogy így lesz, de annyi minimum elmondható róla, hogy rejt némi kockázatot magában.
Három hónap sok mindenre lehet elég, akár még egy Botka-Gyurcsány kézfogóra is, csak épp a választó polgárok türelme fogyhat el addigra.
A vita amúgy, ha létezik egyáltalán vita – formálisan semmiképp – akörül forog, hogy legyen e közös lista, mindenütt egy a demokratikus ellenzék által állított, azaz 106 egyéni jelölttel, vagy koordinációs lista. Amit viszont a törvények okán legfeljebb három párt köthet meg (a listaállításhoz legalább huszonhét egyéni körzetben kell elindulni; négy párt esetében már nem jön ki a matematika, márpedig itt, a baloldalon, ennél több párt van.
A kérdés az, hogy van-e ténylegesen ideje Botkának? Vagy másként: a választókon kívül, már akik kormányváltást szeretnének, kinek fontos még, hogy legyen ellenzéki oldalon megállapodás? Azt mondják: Gyurcsánynak nem olyan fontos, pártja parlamentbe jutása felől abszolút biztos, legfeljebb újabb éveket tölt ellenzékben, képviselőként, de az országgyűlés falain belül. Persze igaz ez Botkára is, vele szemben azonban kifejezett elvárás, mint a párt, mind pedig a választók részéről, hogy jusson előre a szövetségkötésben, ami viszont gátolja abban, hogy önálló brandként vigye piacra az MSZP-t. Az LMP újra és újra eltökélt kijelentéseket tesz az önállósága megtartására, és hasonlóan nyilatkozik a Momentum is. Marad az egy százalék körül mozgó Együtt, vagy PM; ám az elkötelezettség még ezeknél a pártoknál sem látszik.
Egyelőre az sem látszik, hogy a budapesti helyzet hogy alakult. Híreink szerint Tóth József, akit Botka a fővárosi egyeztetésekkel bízott meg, elvégezte a munkáját, létezik egy olyan lista, amelyen a 18 egyéni körzeten megosztoztak a pártok, de mivel Gyurcsány kijelentette, hogy megállapodni csak országosan lehet, ezt az egyezséget akár félre is lehet rakni.
A hét érdekes helyzeteket teremthet egyébként: a DK-nál lezáródik az a pártszavazás, amely eléri azt, hogy Gyurcsány kimozdíthatatlan legyen, a szocialisták pedig választmányi ülésen is találkoznak, Botka László pedig szombaton, a televízió nyilvánossága előtt ismerteti, idézzük: „azt a tervet, hogy miként tehető igazságosabbá 2018 Magyarországa.”
Mi tagadás: ambiciózus terv. Csak a tervhez vezető út nem látható még.
