A szerb miniszterelnök is elment a belgrádi melegfelvonulásra

0
999

Először vett részt szerb miniszterelnök a belgrádi melegfelvonuláson. Ana Brnabic kormányfő nyíltan vállalja, hogy meleg, és a vasárnapi sétával a szexuális kisebbségek jogainak védelme mellett állt ki.

A mintegy ezer résztvevő felvonulását az MTI tudósítása szerint több száz rendőr biztosította, a szakadó eső miatt azonban a séta úti célján, a belgrádi Köztársaság téren tervezett buli elmaradt. A tömeg szivárvány színű zászlókkal, lufikkal és az idei Pride jelszavát – A változásért – hirdető transzparensekkel sétált.

A felvonuláson részt vett Ana Brnabic miniszterelnök is,aki azt mondta, jelenléte a szerb kormánynak azt az üzenetét hordozza, hogy

Szerbia tiszteli a különbözőségeket, ezek erősítik a társadalmat,

és a szerb kormány nem tűri sem a gyűlöletbeszédet, sem a gyűlölet fizikai megnyilvánulását, és következetesen büntet minden ilyen típusú bűncselekményt.

https://twitter.com/BelgradePride/status/909363632122851328

A felvonuláson a szerb miniszterelnök mellett a kormány szociális ügyekért felelős minisztere és a helyi önkormányzatokért felelős tárca vezetője, illetve Belgrád polgármestere és több diplomata is részt vett.

Brnabic június óta vezeti miniszterelnökként Szerbiát. Kinevezése a melegjogi aktivisták szerint egyrészt üzenet volt az Európai Uniónak, hogy Szerbia tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, másrészt az országban élő szexuális kisebbségek helyzete és megítélése is javulhat azzal, ha a kormányfő nyíltan vállalja, hogy leszbikus.

A változás azonban már 2014-ben megkezdődött.

Négy év kihagyás után szerveztek akkor melegfelvonulást, és az volt az első alkalom, hogy nagyobb incidensek nélkül tudták megtartani a leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális közösség felvonulását.

2014 előtt a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva többször is betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben

az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben.

A felvonulás résztvevői közül többen megsérültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok betiltották. A következő évben sikerült megtartani a rendezvényt, de az újabb szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsérültek.

Az idei felvonulást már csak néhány tucatnyian ellenezték nyilvánosan.

A tiltakozók orosz zászlókat és ortodox ikonokat lengettek,

összetűzésre azonban nem került sor.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .