Kezdőlap Címkék Szeméthegy

Címke: szeméthegy

Előkerült 26 milliárd a szemétszállításra

A Zöld Híd újrakezdte a szemétszállítást, miután a katasztrófavédelem erre kötelezte, és a kormány hirtelenjében talált 26,4 milliárdot az országos krach megállítására. A probléma ezzel azonban nincs megoldva.

Szerda reggel elindultak a Zöld Híd nonprofit kft. kukásautói, hogy összeszedjék a szemetet a Nógrád és Észak-Pest megyében lévő 116 településen, miután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szükségellátás keretében erre kötelezte kedd este – derül ki a cég Facebook-oldalának bejegyzéséből.

Mint írják, az OKF saját forrásból biztosítja az ehhez szükséges pénzt. Ez csak részben igaz, valójában a kormány tűzoltásszerűen keddi határozatban 26,443 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el. A jogszabály nem nevesíti, de nyilvánvalóan az állami kukaholding, az NHKV a pénz címzettje. Az a gigavállalat, amely a Zöld Híd állítása szerint nekik havonta nagyjából 130 millió forinttal kevesebbet fizet a tényleges költségekért, emiatt mostanra 2,5 milliárdos tőkehiányuk halmozódott fel.

Este az OKF azt adta közre, hogy a Zöld Híd kft. ügyvezetője a katasztrófavédelem központjában kedd este tartott találkozón megtagadta a katasztrófavédelem szolgáltatásra kötelező határozatának átvételét, a kötelezés azonban hatályos. Pár órával korábban Kontrát Károly BM-államtitkár mindössze másfél perces „sajtótájékoztatón” (amelyen nem lehetett kérdést feltenni), még „zsarolásnak” és LMP-s politikai akciónak minősítette a Zöld Híd szemétszállítási leállását.

A Zöld Híd múlt pénteken állította le működését a pénzhiány miatt. Becslések szerint a regionális hulladékkezelő cégeknek minimum több tízmilliárdos tőkepótlásra van szükségük ahhoz, hogy visszatérjen a normális kerékvágásba nem csak a szemét elszállítása, hanem az előírásszerű szelektív feldolgozás is. A Zöld Híd autóinak körülbelül fele rossz vagy alig működik, Budapesten pedig mintegy 13 milliárddal (vagyis a most odaítélt összeg felével) tartozik a kukaholding az FKF-nek. A szemétszállítási anomáliák mára országossá terebélyesedtek.

Akár két hétig nőhet a szeméthegy – a BM szerint zsarolás

0

Semmilyen előrelépés sincs az észak-kelet-magyarországi szemétcsődben. A Zöld Híd meghívására a tájékoztatóra állami részről senki sem ment. A törvény értelmében két hét elteltével lesz járványveszély. A BM szerint nem engednek a „zsarolásnak”.

Nincs változás a Pest és Nógrád megyében 116 településen illetékes Zöld Híd nonprofit kft. és a tulajdonos önkormányzati társulás vezetői (Gyenes Szilárd ügyvezető és Gémesi György, Gödöllő polgármestere) csak arról tudtak beszámolni a sajtónak, hogy változatlanul állnak a cég autói, a szemetet senki se viszi el a körülbelül 360 ezer lakos portái elől.

A törvény értelmében

két hét elteltével kell közegészségügyi járványveszélyt hirdetni.

A meghívót elküldték a katasztrófavédelemnek és a kukaholdingnak is, de senki se jelent meg.

A Zöld Híd hétfő óta nem viszi el a szemetet, mert a számláján nincs pénz, csak a dolgozók egy havi bérét tették félre. Az eddigi információk szerint egyszerűen nincs olyan szemétszállító cég, amely ne hasonló cipőben járna, és képes lenne átvenni a szolgáltatást.

Nem sokkal ezelőtt a Belügyminisztérium sajtótájékoztatóján Kontrát Károly államtitkár közölte: az ügy egy LMP-s politikus játszmája, és a kormány nem enged a zsarolásnak, de odaadják a szükséges pénzt – írta az Index. (Gémesi az LMP-vel szövetséges Új Kezdet párt elnöke.)

Elhangzott, hogy a katasztrófavédelem felkészült a szemétszállítás megszervezésére az ország bármely pontján, és képesek ellátni a szolgáltató feladatát. De részletekbe nem bocsátkozott, így nem derült ki, hogy mikor viszik el a szemetet az érintett településekről.

Becslések szerint a mára országossá vált szemétkrízis megoldásához minimálisan több tízmilliárd, de egyes számítások szerint akár százmilliárd forint is szükséges lesz.

Nem látszik a szemétügy megoldása

Hétfőn nem kezdték el a Zöld Híd 360 ezres területén összeszedni a lakossági szemetet. Egyelőre jele sincs a megoldásnak, és a környékbeli megyékben nincs akkora kapacitás, amivel pénz esetén átvehetnék a szolgáltatást. Közbe a Budapesten is újabb területeken állnak utcán a teli kukák.

Ahogyan az várható volt, az Észak-Pest és Nógrád megye 116 településén szolgáltató Zöld Híd nonprofit kft. hétfőn nem tudta elindítani kukásautóit. A 360 ezer lakost érintő krach pénteken következett be, amikor a cég az előzetes figyelmeztetések után közölte: pénz híján hétfőtől leállnak (illetve a közintézmények elől viszik el a szemetet, amíg van üzemanyaguk).

Ekkor bejelentették a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál is a szüneteltetést. Az OKF a törvény alapján megpróbál más céget megbízni a munkával. Ha tud. Mindenesetre az OKF-ben tartott hét végi egyeztetésen semmit se léptek előre.

A Zöld Hídban a Független Hírügynökségnek név nélkül elmondták, hogy

a környék egyik megyéjében sincs annyi kapacitás

a hozzájuk hasonlóan pénzhiánnyal küzdő hulladékos önkormányzati cégeknek, hogy ekkora területet pluszfeladatként ellássanak. Akkor se, ha megkapnák a tényleges költségeiket fedező pénzt az állami kukaholdingtól, az NHKV-tól.

Ezt támasztja alá, hogy az OKF eddigi kísérlete kudarcot vallott, egyetlen társaság se jelentkezett, és az OKF se jelölt ki mást a feladat elvégzésére. Ahogyan pedig ez a törvény alapján feladat lenne, és ahogyan korábban tette is az állami hatóság. De eddig jellemzően kis vállalkozások dobták be a törülközőt; a Zöld Híd ügyvezetője elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy mindeddig ők voltak a környéken a szolgáltatás megmentői.

Hétfőn a Zöld Hídnál az 52 kukásautóból „csak” 8 rossz, de további négynél azonnali gumicserét írt elő múlt héten a közlekedésfelügyelet, ami több millió forint autónként. A Zöld Hídnál 2,5 milliárdos fejlesztési hiány halmozódott fel. A cég kedden sajtótájékoztatót tart helyzetükről.

A két és fél éve 176 hulladékkezelő cégből erővel létrehozott 25

regionális önkormányzati vállalkozás mindegyike pénzhiánnyal küzd,

mert a föléjük beállított NHKV a lakossági díjakból kevesebbet oszt vissza a szükségesnél. Az állami holding egyedül a fővárosi FKF-nek legalább 13 milliárddal tartozik.

Az árbefagyasztással, majd „rezsicsökkentéssel”, később a számlázás és pénzvisszaosztás NHKV-hoz terelésével mára az a helyzet alakult ki, hogy

becslések szerint legalább több tízmilliárd forintot

kellene tűzoltásként a területre betolni.

Ennek következtében az elmúlt időszakban elsősorban a szelektív hulladék összeszedése egyre több helyen késik, ahogyan ezt szeptember végi közleményében az FKF tudatta is. Mostanra olyan területeket (például Óbuda egyes részeit) is elért az egyre nagyobb késés, ahol ősz elején még problémamentesen ment a szemét összegyűjtése. Sőt, ugyanezen területen arról számoltak be lakók, hogy a kommunális hulladék elvitele is meg-megcsúszik pár napot, aminek következtében a kiürített konténerek egy része azonnal megtelik a kicsorgott szeméttel. Az FKF egy egész oldalnyi állást hirdet honlapján, de fizetési összeget nem ír. És hírek szerint a csúcsponton pörgő építőipar lényegesen magasabb fizetéseket kínál, mint a jogszabályban meghatározott önkormányzati állások.

S mindeközben már járja útját a hazai tapasztalatokra építő „konyha-közgazdaságtani” gondolkodás. Ahogy a Zöld Híd Facebook-oldalán lévő hozzászólásokban is felbukkan: a probléma úgy fog megoldódni, hogy a csődbe vitt ágazatban hirtelen

megjelenik egy Mészáros Lőrinc-féle vállalkozás,

amely – megkapva a szükséges pénzt az államtól – átveszi ezt a területet is.

A parlamentben is szóba került a téma. Az NHKV azonnali felszámolását és a finanszírozás megoldását követelő ellenzéki (Molnár Gyula, MSZP) felvetésre a válaszoló Cseresnyés Péter államtitkár a 2010 előtti időkre mutogatott, és dícsérte a rezsicsökkentést. És azt mondta, hogy szemét nem marad elszállítatlanul, valamint hogy a hulladék üzlet is, eladható áru.

Duzzad a nyugtalanság a szemét miatt

Ma leállt a szemétszállítás 116 településen, mert pénz híján tönkre ment a szolgáltató. A Facebookon nő a nyugtalanság, sokan felvetik, hogy nem fogják fizetni a szolgáltatás árát. A belügy még most se ígér pénzt.

A szemétszállítás zavartalansága érdekében a katasztrófavédelem péntek délutánra egyeztetésre hívta a 116 település szemétszállításáért felelős Zöld Híd kft. és az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő képviselőit. Amennyiben a Zöld Híd kft. nem képes ellátni az élő szerződésében vállalt feladatait és erről nyilatkozik, akkor a katasztrófavédelem kész a jogszabályban előírtaknak megfelelően mindent megtenni annak érdekében, hogy az érintett településeken biztosított legyen a szemétszállítás – írta közleményében a Belügyminisztériumhoz tartozó katasztrófavédelem.

Pénz azonban egyelőre nem érkezik a Zöld Híd számlájára.

Ahogyan arról beszámoltunk, ma leállt a szemétszállítás 116 Észak-Pest és Nógrád megyei településen, mert a Zöld Híd nonprofit kft. a pénz elfogyása miatt leállította a kommunális szemét elszállítását.

A háttérben az állami kukaholding, az NHKV által a tényleges költségeket nem fedező kifizetései állnak.

A Zöld Híd péntek este saját Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatában nem számolt be előrelépésről, változatlanul készségüket fejezik ki a szolgáltatás újraindítására, ha kapnak pénzt.

A cég felhívja a figyelmet, hogy nem megoldás, ami az ott élők Facebook-megjegyzéseiben szóba került: személyesen viszik el a felgyűlt szemetet a lerakóba. A leállás idején ezek zárva lesznek – írták.

A szolgáltatás megszűnése – és nyomában a patkányok elszaporodásának veszélye – miatt növekvő lakossági nyugtalanság közepette egyre többen írják azt, hogy felfüggesztik a szemétdíj fizetését. A Zöld Híd arra hívja fel a figyelmet, hogy a szemetet – ha késve is – el fogják szállítani, reményeik szerint legfeljebb két alkalom marad ki. Ezért

a díjat fizetni kell.

Veresegyház polgármestere, Pásztor Béla arra kéri a lakosokat, hogy az összegyűjtött kommunális

hulladékot hétfőn ne helyezzék ki az ingatlanok elé,

azt mindenki lehetőségei szerint tárolja, amíg a szolgáltatás újraindul.

Az eddigi információk szerint a katasztrófavédelem azzal a három céggel próbál megegyezni, amely most is a Zöld Híd alvállalkozója a hatalmas, 340 ezres lakosságú területen. Gyenes Szilárd, a cég ügyvezetője szavaiból azonban az derült ki, hogy ezek a cégek se állnak jobban, mint ők, hiszen az elmúlt években a Zöld Híd volt az, amelyik a lehetetlen helyzetbe került területekről átvette a szemétszállítást.

A Zöld Híd egyelőre pár napig – amíg van gázolaj a még működőképes járművekben – a közintézmények hulladékát elszállítja. Azt senki se tudja, utána mi lesz, mert a katasztrófavédelemnek nincsenek se autói, se szakemberei erre a feladatra. Ekkora területről elvinni a szemetet pedig belátható távolságban egyetlen szolgáltató sincs. A Zöld Híd járműparkjának nagyjából fele már üzemképtelen.

Zöld Híd-szeméthegy: az uniós büntetést legalább megúszták

Ma mentek ki utoljára a kukáskocsik Észak-Kelet Pest és Nógrád megye 116 településére, hétfőtől 340 ezer lakó szemetét nem viszi el senki a pénzhiány miatt. Egy komoly tételt viszont megúsztak: az uniós támogatást nem kell visszafizetnie a Zöld Híd nonprofit kft.-nek.

Péntek délelőtt a Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Facebook-oldalán megjelent a következő tájékoztatás. „Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai, pénteki napon a megszokott rend szerint elindultak a hulladékbegyűjtő járataink. További tájékoztatást a hétfőtől érvényes munkarendről 18 óra után nyújtunk.”

Ezzel párhuzamosan az Észak-Kelet és Nógrád megyében a Szentendrei szigettől Hollókőig működő cég mind a 116 településének vezetője megírta a leállásról szóló értesítést a katasztrófavédelemnek – mondta el a Független Hírügynökségnek a Zöld Híd ügyvezetője, Gyenes Szilárd.

Forrás: Facebook/zoldhid

Ezután a törvény értelmében az állami hatóságnak kellene gondoskodnia a szolgáltatás fenntartásáról. Csakhogy neki

nincs se embere, se kukásautója.

Ilyenkor egy másik szolgáltatót jelölhet ki. Kérdés azonban, hogy mely cég lenne ez, amely képes volna átvenni 340 ezer ember kommunális szemetének elvitelét – mondta az ügyvezető, hozzátéve: az elmúlt években éppen a Zöld Híd volt az, amely átvette másoktól a munkát. Ennyi erővel a Zöld Híd is megkaphatná azt a pénzt, ami a szolgáltatás költségeit fedezi – és amelynek hiányában ment csődbe a cég.

Gyenes szavaiból kiderül, hogy a katasztrófavédelem nem sokra menne azzal se, ha a cég autóit szeretné munkába fogni.

Az ötven kocsinak nagyjából fele folyamatosan rossz, a szervizelések is elmaradtak.

Az utóbbi időben a műszakonkénti 29 helyett 14-16 járművet tudtak kiállítani.

A cég számlája üres, mindössze a 300 alkalmazott egy havi bérét tudták félretenni.

A csőd több év folyamatos romlásának vége. Először a szolgáltatási díj befagyasztása 2012-ben, majd a 2013-as 10 százalékos rezsivágás ütött léket a Zöld Híd költségvetésében (is). A végső lökést az állami kukaholding (NHKV) létrehozása adta: az elmúlt években folyamatosan a tényleges költségeknél kevesebbet utalt a munkát elvégző társaság(ok)nak.

Eddig semmilyen tájékoztatást se kaptak a kormány részéről, fogalmuk sincs, hogyan lesz hétfőtől – mondta Gyenes Szilárd. Pedig személyes találkozón, levelekben sokszor felhívták a figyelmet a problémára. Október 19-i az ügyvezető levelet írt az NHKV-nak, amelyben arról tájékoztatja, hogy az elmúlt években felhalmozott több, mint 2,5 milliárdos fejlesztési hiány miatt nem lehet fenntartani a 116 település szolgáltatását. Ekkor helyezte kilátásba a mai leállást, ha addig nem kapják meg a tényleges kiadásaikat fedező pénzt visszamenőleg.

Ennek alapján a felelősség az NHKV-t terheli – figyelmeztetett Gyenes. És közölte azt is, hogy javasolni az önkormányzati társulás tanácsülésének előrehozott összehívását november 5-re, amelyen kérni fogja a felhatalmazást

az NHKV elleni per indítására.

Öröm az ürömben, hogy legalább az uniós támogatások visszafizetésétől nem kell tartaniuk. A Zöld Híd teljes beruházása nagy arányú közösségi pénzből valósult meg. A sok milliárdos vissza nem térítendő összeg fejében egyebek mellett vállalniuk kellett a fenntarthatóságot. Vagyis azt, hogy az amortizációt el kell különíteni a bevételen belül, ebből fedezve a szinten tartó beruházásokat. A Zöld Híd ezt a tartalékot élte fel a bajok kezdetekor.

Erről a cég tájékoztatta is az Európai Bizottságot és a hazai szerveket, de a szerződés e részének megszegése – a rezsicsökkentés miatt – általánosnak tekinthető Magyarországon. Ezért a Zöld Hidat nem büntették meg a támogatás visszafizettetésével – mondta az ügyvezető. Időközben pedig le is telt az 5+2 év, vagyis

„ezt megúsztuk”

– tette hozzá Gyenes.

Másfél éve újabb támogatást kaptak a Zöld Híd korábbi beruházásainak továbbfejlesztésére. Az 1,33 milliárdos költség 90 százaléka (12 forint híján 1,2 milliárd) vissza nem térítendő pénz. Ez azonban nem hozzájuk folyik be, hanem az államkincstárban vezetett számlára, a lebonyolító se a Zöld Híd. Itt is szerencséjük van, mert eddig semmi se valósult meg a pályázatból.

Decemberben kapnak 9 kukáskocsit. Kérdés, ezekkel mi lesz. Ezt Gyenes Szilárd se tudja.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!