Szabadul a devizahiteles lakásoktól a kormány

0
9478

A bedőlt devizahitelesek visszavásárolhatják korábbi lakásukat egy összegben vagy részletfizetéssel. A törvényjavaslat egyidejűleg az ócsai önkormányzatnak adja át a lakóparkban lévő lakásokat.

Mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is otthonában maradhatott úgy, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) megvette azt és bérbe adta. Egy most benyújtott törvényjavaslattal a kormány megszabadulna ezektől az ingatlanoktól úgy, hogy lehetőséget ad kedvező feltételekkel a visszavásárlásra – derül ki a NET közleményéből.

A január elsején hatályba lépő törvény alapján a korábbi tulajdonos egyik lehetősége az, hogy kedvező feltételekkel egy összegben megveszi a lakást. Ennek során annak elhelyezkedése alapján százalékos

kedvezményt kap a vételárból,

amelybe beszámítják az eddigi (a piaci alatti) bérleti díjak összegét.

Az állam nem ró ki kamatot a vételárra, és az összes költséget átvállalja a vevőtől. A lehetőséggel közeli hozzátartozók is élhetnek.

- Hirdetés -

A másik lehetőség hosszú távú részletfizetéssel vásárolni vissza a lakást. Az árba ekkor is beszámítják a korábbi bérleti díjakat, és

ez is kamatmentes

(voltaképpen ez a kedvezmény igazán ebben az esetben komoly könnyítés), és a költségek ekkor is az államot terhelik.

Harmadik választás lehet, hogy a lakó marad a lakásban bérlőként a jelenlegi feltételekkel.

A visszavásárlási szerződéseket 2019. végéig kötik meg a régi-új tulajdonosokkal.

A NET Zrt. közleményéből kimaradt, de a törvényjavaslatból kiderül, hogy ezzel a lehetőséggel együtt a hírhedett

ócsai lakóparkban lévő 80 ingatlant a helyi önkormányzat tulajdonába adják

január elsején. A megmaradó bérleti feltételeken az önkormányzat két évig nem szigoríthat.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .