Surányi György: amíg jön ingyenpénz, addig nincs baj. MTI Fotó: Marjai János

Évi ezermilliárd forint marad a költségvetésben, amiből jutna értelmes reformokra, egészségügyre, oktatásra, szociálpolitikára – mondta egy előadásában Surányi György. A volt MNB-elnök arra figyelmeztet, hogy a következő években felfuthat az infláció, a gazdaság jobb teljesítménye nem várható. A tényleges államadósság valójában sokkal nagyobb a hivatalos adatnál, „agymosás” zajlik, és az ellenzék is felkészületlen – mondta.

Surányi György előadást tartott a Pénzügykutató Zrt. intézeti napján Esztergomban, de az egy hónapja elhangzottak csak most kerültek fel az intézet honlapjára.

A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke, majd nemzetközi bankcsoport térségi vezetője beszélt a javuló foglalkoztatásról. Ha nem is 700 ezerrel, de 350-400 ezerrel valóban nőtt a foglalkoztatottak száma, ami nem lebecsülendő – mondta. A hivatalosan 4,2 százalékos munkanélküliség a közmunkásokkal és a külföldön dolgozókkal korrigálva

inkább 7-8 százalék.

A munkaerő-piaci trend kedvező, de egészen más, mint az amerikai vagy nyugat-európai, mert nálunk nincs lehetőség arra, hogy fele-harmada bérű külföldiek érkeznének, a belső tartalékok pedig kimerülnek – mondta Surányi. Ezért nyugaton szerény, nálunk ugrásszerű most a béremelkedés.

„Semmi se indokolja azokat a makroszámokat, amelyek szerint az idei 12 százalékos bérnövekedés jövőre 6-7 százalékra süllyed”

– fogalmazott a közgazdász.

Ha pedig ez így marad, akkor ezek a költségek beépülnek az árakba, ráadásul a világpiacon sem fognak ismét feleződni az energiaárak, ezért az infláció növekedésére kell számítani. Surányi bírálta az MNB azon magatartását, amely figyelmen kívül hagyja az áremelkedés tényleges lehetőségét.

„Nem vizionálok elszabaduló inflációt”,

de 6-7 százalékig felmehet a következő években – mondta. Ezt szerinte megállítani sokkal nagyobb áldozatot követel, mint időben apró, felelős lépéseket tenni.

Surányi emellett mesterségesen gyengén tartottnak hiszi a forint árfolyamát, amely inkább erősödni fog.

Ezért egyeztetést és megállapodást szorgalmaz

a kormány, az MNB, a munkaadók és a munkavállalók között

arról, milyen gazdaság- és jövedelempolitika lenne követendő.

Surányi György vitába szállt azokkal, akik szerint nem fenntartható a a mostani gazdaságpolitikai pálya. Szerinte még 4-5 év van benne, de szavaiból kiderült, ez lényegében

attól függ, mennyi pénz érkezik az EU-ból.

A lehetséges 2-4 százalék körül hullámzó magyar növekedés azonban kelet-európai perspektívából nézve inkább a gyengébbek közé tartozik, a térségben sorra 4-6 százalék várható idén, és Nyugat-Európában is 3-5 százalékokat mérnek. (Ezzel kimondatlanul is elutasította Orbán Viktor azon meggyőződését, hogy a visegrádi 4-ekén kívül nincs növekedés az EU-ban.)

Ezzel a „nem szégyellni való” magyar teljesítménnyel azonban az a probléma, hogy a jelenlegi keretek között a növekedés nem igen erősíti a gazdaság versenyképességét.

A stadionépítés abban az évben növeli a GDP-t,

de a rákövetkezőben már nem, sőt, vissza is veti, mert a fenntartás pénzbe kerül – hozott egy példát Surányi György.

A közgazdász beszélt a pénzügyi egyensúlyról is, mondván

„erről szól a legtöbb félrevezetés és agymosás”,

„reggeltől estig félrevezetik az embereket, az ellenzék pedig annyira felkészületlen, hogy ezekbe bele is megy”.

Az államadósság nemhogy csökkent volna a 2010-es (a bruttó hazai termékhez mért) 82 százalékról a hivatalos 74-re, egyenesen növekedett Surányi szerint. Más közgazdászokhoz hasonlóan ő is azzal érvel, hogy a magánnyugdíj-megtakarítások „konfiskálásával” az állam tényleges, a nyugdíjakhoz kapcsolódó feltételes kifizetési kötelezettsége már 16 százalékkal több. Vagyis

a tényleges adósság 90 százalék,

ami miatt „a világon semmi javulás sincs”. (Ez a „matek” úgy értendő, hogy a magánmegtakarítások államosításával az állam visszavette annak kötelezettségét is, hogy a nyugdíjak negyedét a magánpénztárak adták volna.) (Erről is beszélt nemrég a vele készült interjúban, ínyenceknek elolvasásra ajánlott.)

De Surányi György szerint a legrosszabb az, hogy az állam változatlanul elveszi és újraosztja a jövedelmek felét, ráadásul hibás szerkezetben. Kiugróan nagy a gazdasági tevékenységekhez átcsoportosított pénz, amitől elválaszthatatlan a mély korrupció – mondta Surányi.

De hangsúlyosan beszélt az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika folyamatos leépüléséről. Azzal összefüggésben, hogy számításai szerint évente ezermilliárd forint olyan pénz marad a költségvetésben, amit a kormány „oda tehet, ahová jólesik”. Ez a mozgástér lehetővé tenne értelmes reformokat, érdemben lehetne enyhíteni másfél millió mélyszegénységben élő nélkülözését, kirekesztettségét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .