- Hirdetés -
Kezdőlap Keresés

Trump - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Kiállítás nyílt a legismertebb kettős ügynökről

0
Moszkvában nyílt kiállítás Kim Philbyről, a legendás szovjet kémről, aki a brit titkosszolgálatnak dolgozott, ahol főnök is lett. Nyolc nyugati titkosszolgálatba sikerült bejutnom - mondja...

Venezuela: Az elnök szerint közel a megegyezés, az ellenzék szerint ez nem igaz

0
Nicolás Maduro venezuelai elnök televíziós beszédében azt mondta, hogy a hetek óta tartó párbeszéd közelebb hozta az ellenzéket és a kormányt, és hamarosan megszülethet...

A néppárti Fidesznek nem kell a néppárti…

0
Helyünk Európában - Európában a helyünk címmel tartott Nemzetközi Konferenciát Gödöllőn az Új Kezdet Alapítvány. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, házigazdaként rövid köszöntőjében kiemelte, hogy...

Holland virtus török átok – A holland-török viszály tanulságai Magyarország számára

0
Pár nappal ezelőtt Szijjártó Péter és Bert Koenders holland  külügyminiszter egy közös találkozó során megegyeztek arról, hogy véget vetnek a Gajus Scheltema egykori holland nagykövet...

Barroso-botrány: szigorították az etikai szabályokat

0
Az Európai Bizottság (EB) szigorította tagjainak etikai szabályait, például a leköszönés utáni elhelyezkedésre vonatkozó előírást. Tavaly botrány tört ki amiatt, hogy az EB előző...

Kelet-Európai fegyverek a Közel-Keleten

0
Bulgária tavaly több mint egymilliárd euró értékben adott el fegyvereket a Közel-Keletre, ez a GDP 2 százalékát tette ki az Európai Unió legszegényebb országában....

Ez volt ma – 2017. szeptember 13.

0
Lemaradt a mai hírekről? Nem tudta követni, mi történt Magyarországon és a nagyvilágban? Mi összefoglaltuk. Juncker évértékelő beszéde Az Európai Uniónak a szabadság, egyenlőség és jogállamiság...

Bolgár náci miniszterek is befolyásolhatják az EU sorsát

0
"Vad majmok"- így nevezte a roma kisebbség tagjait Valerij Szimeonov miniszterelnök-helyettes, aki igen rossz véleménnyel van a Balkán nem szláv népeiről is. Hamarosan Bulgária...

Díszünnepség a hidrogén bomba tiszteletére

0
Kim Dzsongun és neje is megjelent azon az ünnepségen, melyet abból az alkalomból rendeztek meg, hogy Észak Korea sikeresen végrehajtotta első kísérletét egy hidrogén...

„Nem normális, ahogy most állunk”

0
Magyarország fantasztikusan rossz példa a média szempontjából – ezt mondta Dean Starkman Pulitzer-díjas újságíró, a CEU Center for Media, Data and Society kutatója a...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!