Putyin félt, Putyin fél, Putyin félni fog

0
1512
kremlin.ru

Nem három támadó volt hanem csak egy, és ő sem jutott be a titkosszolgálat székházába – közölte az FSZB Moszkvában, ahol a tegnap esti lövöldözés okáról vagy hátteréről továbbra sem tudni semmit sem. Korábban terrorakciót emlegettek, de az FSZB nem erősítette meg ezt a változatot – hangsúlyozza az Rt.com.

Ami tény: a támadót lelőtték, egy FSZB őr meghalt és egy másik élet és halál között fekszik egy kórházban. Még négy sebesült van, az egyik egy civil.

Putyin véget nem érő sajtóértekezlete

Tizenötször találkozott a gondosan kiválasztott kérdezőkkel minden oroszok elnöke, aki arra utalt, hogy nyugdíjba menne 2024-ben. Akkor már 72 éves lenne vagyis jócskán túl a nyugdíj korhatáron. Utóda egyelőre nincs, erről Putyin maga gondoskodott jó előre. Dehát így volt ezzel Borisz Jelcin is, de Kremlben pillanatok alatt meglelték utódát Vlagyimir Putyin személyében.

A háttérben most is készülődhetnek valakik a hatalom átvételére. Ebből a szempontból lehet Putyin számára figyelmeztető jel a furcsa támadás a hatalom szíve, az FSZB székház ellen. Putyin egész rendszere a titkosszolgálatra épül, amely mind gyengébb hatékonysággal működik belföldön és külföldön egyaránt. A nemzetközi fiaskók drámaibbnak tűnnek, de a hazaiak az igazán aggasztóak Putyin és az egész ország számára.

A titkosszolgálat agytrösztje átfogó reform csomagot tett le Berija asztalára Sztálin halálának idején. Vetélytársai Beriját kinyírták, a reformokból nem lett semmi. Amikor Jurij Andropov, a KGB egykori feje, a Szovjetunió élére került, új reform csomag készült. Ebből se lett semmi, mert Andropov hamar meghalt. Harmadszor Gorbacsov rugaszkodott neki a reformoknak, de csúfosan megbukott, mert nem a piacgazdaság keretei között gondolkodott mint a kínaiak.

Azóta hiába váltottak politikai rendszert az oroszok, de a gazdaság továbbra is versenyképtelen: nemcsak a nyugatiaktól marad el, de a kínaiaktól is. Ezért hangsúlyozta Putyin, hogy nincs katonai szövetség Moszkva és Peking között. A gazdaságban ugyanis akkora a kínaiak fölénye, hogy ebben a szövetségben az oroszok csakis másodhegedűsök lehetnének. Ezt pedig Putyin nem vállalhatja fel hiszen a nagyhatalmi öntudat az egyetlen nyerő kártyája miután az életszínvonal emelő program befuccsolt.

Putyin a lejtőn

A 67 éves orosz elnököt hat testőr kíséri mindenütt, mert annyira fél. Hivatalosan az iszlamista terroristáktól, de valójában sokkal inkább a saját embereitől tart. A hatalom könyörtelen: csakis sikeres embert támogat. A lúzernek vesznie kell- ez alapszabály a szolgálatban, ahol Putyin ifjú éveit töltötte. Putyin pótolhatatlan – sugallja a rendszer, de az orosz elnök jól tudja: a temetők tele vannak pótolhatatlan emberekkel…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .