Per Németországban haditechnika orosz exportja miatt

0
980

Hamis címzettek, hamis papírok és nukleáris rakéták – az eset kémfilmbe illő történetnek hangzik. A vádlottak megsértette az EU  szankcióit azzal, hogy érzékeny katonai célra, esetenként katonai célra „is” használható eszközöket exportált Oroszországba. A tárgyalás pénteken kezdődött meg.

A 68 éves Vladimir D. éveken keresztül adott el különböző katonai célokra használható eszközöket Oroszországnak annak ellenére, hogy ezt az uniós szankciók tiltják. A Baden Württemberg tartományban élő orosz férfit, akiről gyanítják, hogy kapcsolatban állhat a GRU-val, az orosz katonai hírszerzéssel is.

A német ügyész nem közölte, hogy milyen orosz cégek voltak a vásárlók, de a gyanú szerint a hadiipar kapta meg az eszközöket. A pert Hamburgban rendezik meg – rendkívüli biztonsági intézkedések mellett. Éppoly szigorúak a biztonsági intézkedések mint egy iszlamista terrorista per esetében – hangsúlyozza a Deutsche Welle.

Eredetileg Vlagyimir D.-t azzal vádolták, hogy 2014 és 2018 között két alkalommal 1,7 millió euró (1,9 millió dollár) értékű műszaki felszerelést adott el orosz ügynököknek. Az ügyész szerint az ilyen felszerelések „különösen alkalmasak katonai rakéta-technológiákban való felhasználásra”.

Az ügyész azt is állította, hogy a gyanúsított dekaboranokat – rakétaüzemben és robbanóanyagokban található kémiai vegyületeket – értékesített. Bórt és hidrogént tartalmaznak, nagyon gyúlékonyak és rendkívül mérgezőek. A tudományos irodalomban a dekaboranokat a rakétaüzemanyag elemeként használják.

Robert Schmucker, a müncheni Műszaki Egyetem professzora szerint ezeknek a kémiai vegyületeknek csak korlátozott felhasználása ismert a rakéta- és űrkutatásban. „Tudomásom szerint ezeket csak kutatásban használják” – mondta a DW-nek. A tudós inkább azt gondolja, hogy a kémiai vegyületeket más okból exportálták, kiemelve, hogy ezek felhasználhatók a nukleáris technológiában is.

Az ügyész szerint ezek fegyverkivitelnek minősülnek, és ezért az EU szankciórendszere szerint betiltották őket azt viszont nem nevezte meg mely orosz . 

Az ügyész nem nevezte meg melyik haditechnikai cégnek szállította Vlagyimir D. a veszélyes  anyagot Oroszországban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .