Pegasus-ügy: az Európai Adatvédelmi Testület is foglalkozik a botránnyal!

0
979
EDPB

„Tudomásul veszem az Ön kérését, hogy az ügyet az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szintjén vitassuk meg. Rendkívül fontosnak tartom az ügyet, ezért azt javaslom az EDPB elnökének, hogy a testület következő plenáris ülésének egyikén foglalkozzon a kémprogramok kérdésével” – ezt Wojciech Rafal Wiewiórowski, európai adatvédelmi biztos válaszolta Ujhelyi István írásos megkeresésére.

Valami tehát ezen az európai „fronton” is megindul az ügyben. Fontos tudni, hogy az EDPB nem nyomozószerv és nem feladata a konkrét botrány kivizsgálása (nem is ezt kérte tőlük): az azonban elengedhetetlen, hogy a Pegasus-ügyből levonható tanulságok mentén a testületben fogalmazzanak meg a személyes adatvédelem megerősítéséhez – azon belül is kiemelten az újságírói munkavégzéshez és forrásvédelemhez kapcsolódó – szükséges iránymutatásokat.

Közel ötven napja, hogy nem ismerjük a Pegasus-botrány magyarországi részleteit – ennyi ideje titkolózik a Fidesz-kormány és tesz meg mindent annak érdekében, hogy a részletek soha ne derüljenek ki. A kormánypártiak és fizetett megmondó-embereik azt harsogják, hogy nincs itt semmi látnivaló, nem történt semmi, de eközben más országokban (például a szoftvert eladó Izraelben, vagy Franciaországban, ahol az államelnököt is megfigyelhették ezzel a programmal más országok szolgálatai) már állami szintű vizsgálatok indultak. A francia hatóságok nemrég igazolták is egyes sajtómunkások vélhetően törvénytelen megfigyelését, vagyis ez már bizonyíthatóan túlmutat egy konkrétumokkal alátámasztott tényfeltáró cikksorozaton.

A Fidesz-kormány hallgatása és akadékoskodása felér egy beismeréssel.

Azt már most a tévedés minimális kockázatával ki lehet jelenteni, hogy a Pegasus-kémszoftvert a magyar kormány megvásárolta és használta, vagy talán még mindig használja.

Azt is tudjuk, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter rekordszámú lehallgatásra adott engedélyt az elmúlt időszakban. A Pegasus-ügy kétségkívül rendkívüli nemzetközi botrány, a magyar érintettség pedig átfogó és mélyreható vizsgálatot követel. A Fidesz csak ideig-óráig tudja még feltartani az igazságot ebben a kérdésben: idővel minden részlet ki fog derülni és minden érintett felelni fog.

- Hirdetés -

Az európai adatvédelmi szakemberek pedig remélhetőleg hamarosan olyan iránymutatásokat tesznek majd a döntéshozók asztalára, amely segít megakadályozni, hogy tényfeltáró munkát végző újságírókat bármely hatalom törvényellenesen, vagy a hatályos törvényeket kijátszva lehallgasson.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .