Kezdőlap Keresés

bréking - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Bréking: a kilépés küszöbén a Fidesz

Felfüggesztés esetén a Fidesz azonnal elhagyja az Európai Néppártot – nyilatkozta Gulyás Gergely. Szerinte „a Fidesz és az ország méltóságáról van szó”.

A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban (EPP) maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, hanem tagságának felfüggesztésére sem kerül sor – mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke Brüsszelben. Gulyás Gergely hozzátette: a Fidesz

a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja az EPP-t.

Hozzátette: ha a kizárás alaposságának vizsgálatára létrejön egy „három bölcsből” álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt a Néppárt testületeinek munkájában.

„A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van” – fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: „olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban és abban a politikában, amellyel elutasítjuk a bevándorlást”.  Közölte azt is: a Fidesz a keresztény Európa megvédését is a legfontosabb politikai célok között tartja számon.

Az elmúlt hetekben a Fidesz mindent megtett a kompromisszum érdekében, az EPP csúcsjelöltje, Manfred Weber által szabott feltételeket teljesítette – jelentette ki a politikus. Gulyás Gergely emlékeztetett: a kizárást a pártcsaládból tizenhárom bevándorláspárti tagpárt kezdeményezte, amelyeknek együttesen 34 mandátumuk van a 217 fős frakcióban.

A délután háromkor kezdődő EPP-választmányi gyűlés előtt ismertté vált, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke a felfüggesztést támogatja. „Amíg a Fidesz nem állítja helyre teljes mértékben a bizalmat, nem maradhat meg a rendes, teljes jogú tagság” . Jean-Claude Juncker bizottsági elnök ezzel szemben a kizárás híve.

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Csizmadia László, a CÖF elnöke elmagyarázta nekünk, hogy a Weber-Juncker-féle társaság semmibe veszi a szavazóit. A 888-ból megtudhatjuk, hogy Manfred Weber otthon nem merne kipát hordani, ezt csak nálunk tehette meg verés nélkül. A Magyar Hírlap azt is megírta, hogy súlyos hiba a genderizmus, a nemek hagyományos megkülönböztetésének elhagyása.

Csizmadia László: a Weber-Juncker-féle társaság semmibe veszi a szavazóit

Nincs félnivalónk, hiszen világos az a siker, amit Orbán Viktor elért az elmúlt években, erre pedig úgy volt képes, hogy mögötte állt a magyarok többsége – így reagált az Orbán-Weber találkozóra a Civil Összefogás Fórum elnöke az ECHO Tv V4 – Európa jövője című műsorában. Csizmadia László hangsúlyozta: amíg nem hajlandó a Weber-Juncker-féle társaság megkérdezni a saját választóit arról, hogy mi a véleményük a bevándorlásról, addig légüres térben mozognak és semmibe veszik a szavazóikat.

A CÖF elnöke szerint Brüsszel teljes mértékben elfarolt a valódi demokráciától, egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni a népfelség elvét. (Magyar Nemzet: Csizmadia László: A Weber-Juncker-féle társaság légüres térben mozog)

Weber otthon nem merne kipát hordani

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje kedden a Dohány utcai zsinagóga előtt tartott sajtótájékoztatón olyasvalamit tett, amelyért Németország utcáin nemcsak életveszélyes fenyegetés, hanem verés is jár.

Miközben a honi és nemzetközi bevándorláspárti média és politikai elit szakadatlanul próbálja rásütni az Orbán Viktor vezette nemzeti kormányra az antiszemita és fasiszta billogot, addig Manfred Weber a legnagyobb nyugalommal állt a Dohány utcai zsinagóga udvarára kipában.

Magyarországon – ami az antiszemitizmust illeti – zéró tolerancia van érvényben, nem úgy, mint Weber úr Németországában. Ugyanis a muszlim bevándorlók által megtépázott németeknél egy ilyen kipában tett nyilvános kiállásért az embert sok helyen minimum életveszélyesen megfenyegetik, vagy rosszabb esetben az életére törnek. (888: Vajon csak Budapesten mer kipát hordani Weber?)

Vissza a nemek hagyományos megkülönböztetését!

A genderelmélet hívői a gyerekekre és a serdülő korban lévőkre is szeretnék kiterjeszteni káros befolyásukat, mondván, a társadalmi egyenlőség nevében értelmetlen a nemek hagyományos megkülönböztetése.

S mint egy cukros bácsi mondják, ne kelljen az embereknek olyan nemi szerepet vállalniuk, amelyekre a hagyományok kényszerítik őket – apa, anya, család –, hanem olyat, amelyhez kedvük van. A lavinát 1949-ben Simone de Beauvoir indította el A második nem című munkájával. (A hagyományos szerep filozófiai kifejeződését, hogy a férfi az ember, a nő a másság, elvetette.)

Az Alternative für Deutschland (AfD) kultúrpolitikusa, Marc Jorgen a Beauvoir tanaiból kinőtt genderizmust a Bundestagban nem véletlenül nevezte méregnek. A feministák, s maguk a szociáldemokraták is rafinált szerepjátszók egy olyan törvényhozásban, amely még Schröder kancellár alatt 1999-ben fogadta el burkolt formában a genderizmust.

A politikus nők persze nem egészen olyanok, mint a többi nők. Bizonyos fokig talán párlatok vagy kivonatok, amelyek kiszabadultak a lezárt palackból. Elvárják nem az egyenlőség, hanem az eredmény, sőt a teljesítmény azonosságának az elismerést. Judith Butler filozófiai tanait – amelyeket a Jelentős testek című munkájában magyarul is olvashatunk – a Corvinus Egyetemen is tanítják. Szerinte csak kulturális a különbség a férfi és a női szerep között, bár ha az ember a kézilabda „jelentős testeire” gondol, határozottan bosszankodik egy ilyen kijelentés miatt. Igaz, a Jusofrauen – az ifjú szocialista nők – agresszivitása Németországban egyre több gondot okoz: férfiak ellen is bevethetők. (Magyar Hírlap: Szerepjátszók)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Századvég kiderítette, a magyarok döntő többsége szerint a Fidesz Európai Néppártból való lehetséges kizárása mögött többek között az áll, hogy Brüsszel nem támogatja a magyar kormányt Európa keresztény kultúrájának megvédésében. Az Origóból megtudhatjuk, Svédország maga a pokol. Persze a migránssimogató baloldali kormány miatt. A Magyar Hírlap értesülései szerint dúl a belharc az MSZP-ben az EP-lista miatt.

A magyarok többsége a Fideszt támogatja a Néppárttal szemben

A magyarok döntő többsége szerint a Fidesz Európai Néppártból való lehetséges kizárása mögött többek között az áll, hogy Brüsszel nem támogatja a magyar kormányt Európa keresztény kultúrájának megvédésében, a magyar családok melletti kiállásban, Soros György és Jean-Claude Juncker pedig bosszút akarnak állni a kormányzati kampány miatt – derül ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A válaszadók kétharmada (67 százaléka) úgy látja, szerepet játszik a Fidesz tervezett kizárásában az, hogy Magyarország meg akarja védeni Európa keresztény kultúráját, de Brüsszel ezt elutasítja.

A válaszadók többsége (61 százalék) szerint a kizárás felmerülése mögött Soros György és Jean-Claude Juncker bosszúja is meghúzódhat a bevándorláspártiságukat kritizáló kormányzati kampány miatt. A megkérdezettek 58 százaléka szerint az is szerepet játszik a tervezett kizárásban, hogy a kormány a migráció helyett a családokat támogatná, de Brüsszel ezt szintén elutasítja. (888: Századvég: a Néppárt azért büntetné a Fideszt, mert az kiáll a magyar választók akarata mellett)

Svédország maga a pokol

Jamaica, Costa Rica és Bolívia is sokkal jobb helyzetben van, mint a jóléti állam Svédország a nők elleni nemi erőszakok tekintetében. A migránsválság kezdete óta látványosan romlott a közbiztonság a skandináv államban, miközben a hatóságoknak egyre kevesebb esélye van arra, hogy sikeresen felvegyék a bűnözők elleni harcot.

A bevándorláspárti baloldali kormány annyira megengedő a migránsokkal szemben, hogy még az Iszlám Állam harcosait is befogadnák. A közelgő EP-választáson nagy sikert arathatnak a bevándorlásellenes erők. (Origo: Nemi erőszak és lövöldözés: elképesztő állapotok vannak Svédországban)

Belharc az MSZP-ben

A pártban vannak olyan hangok is, hogy a Párbeszéddel kötött stratégiai szövetség egyáltalán nem hozott eredményt, mert hiába akadnak tehetséges politikusok a Párbeszédben, a kis pártnak annyira gyenge a hátországa, hogy alig-alig tudnak szavazókat hozni „a házasságba”. Az EP-listaállítás kapcsán Szanyi Tibor és Ujhelyi István hívei is szinte ökölre mentek. Ha a szövetségi politika jegyében a közös listán helyet csinálnak a párbeszédes Jávor Benedeknek, akkor esetleg Szanyi Tibor maradhat hoppon, ez pedig tovább fogja növelni a párton belüli feszültségeket. (Magyar Hírlap: Nem ásták túl mélyre a csatabárdot az MSZP-ben)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 leleplezi az igencsak Brüsszel-párti Tony Blairt, aki a Brexit ellen agitált. Bayer Zsolt elmagyarázta, hogy a zsidók által vezetett Tanácsköztársaság korbácsolta fel az antiszemita indulatokat. Az Echo TV Sajtóklub című műsorából megtudhattuk, hogy Nyugat-Európában igazából nincs is demokrácia.

Tony Blair Párizsban is aknamunkát végzett!

Nagy-Britannia korábbi miniszterelnöke, Tony Blair titokban tanácsokat adhatott a Brexit „kisiklatása” ügyében a francia államfőnek, Emmanuel Macronnak. A baloldali politikus igencsak Brüsszel-párti, s ezt nem is veti véka alá.

A 2016-os Brexit-népszavazás előtt is a bennmaradás mellett kampányolt, a voksolás óta pedig mindent megtesz annak érdekében – Blair többek között új referendum kiírását is javasolja –, hogy Nagy-Britanniát az Európai Unióban tartsa. Most pedig arra derült fény, hogy a bevándorláspárti erők egyik vezéralakjával, Emmanuel Macronnal egyeztetett. Gyurcsány Ferenc kedvenc politikusa állítólag azt tanácsolta a francia elnöknek:

Brüsszel ne adjon semmilyen engedményt a londoni kormánynak, gyakoroljon nyomást, így a brit törvényhozás elbizonytalanodik, s el fogják fogadni a Nagy-Britannia és az EU között fennálló vámunió megtartását. (888: Megvan, ki súgott Macronnak, hogy félresiklassák a Brexitet)

Bayer Zsolt: a Tanácsköztársaság korbácsolta fel az országban az antiszemita indulatokat

Muszáj folytatnom a kiállást Donáth György mellett. – Egyszersmind tiltakozom az 1919-es és az 1945 utáni söpredék mai utódainak gyalázatos megnyilvánulásai ellen! Ezek, ha tehetnék, holnap vagy holnapután ismét ölnének. Épp oly kéjesen, mint elődeik. Mindezeken túl pedig itt az idő kimondani, egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt! És akkor lássuk a tényeket.

Egy korabeli „vicc” szerint a zsidó népbiztosok azért tartották az egyetlen gojt, Garbai Sándort maguk között, hogy legyen, aki szombaton is aláírja a halálos ítéleteket. Ez az egyetlen, fekete és borzalmas tréfa is rengeteget elárul a kor hangulatáról. Arról, hogy milyen is volt az általános vélekedés a vörösterrorról és a Tanácsköztársaságról.

Az előzőekben azt próbáltam megmutatni, hogy a Tanácsköztársaság korbácsolta fel az országban az antiszemita indulatokat. (Magyar hírlap: Bayer Zsolt: Tűrhetetlen)

Nyugat-Európában nem foglalkoznak a nép akaratával

Egy brüsszeli titkos dokumentum szerint az EU tagállamainak igenis figyelembe kell venniük az ENSZ migrációs csomagját. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője ezzel kapcsolatban azt mondta: ez az a lopakodó jogalkotás, amiről már évek óta beszélünk. Hozzátette, Nyugat-Európában másképp értelmezik a demokráciát, ott ugyanis nem foglalkoznak a nép akaratával.

Az sem számít, hogy az Európai Uniónak van egy alapszerződése, amely szerint egy ilyen fontos ügyben minimum a tanácsban a kormányfőknek jóvá kell hagyni, hogy ezt végrehajtsák. De ez nem számít, ők bevezetik suttyomban – fejtette ki a PestiSrácok.hu főszerkesztője.

Bencsik András úgy véli: a globális háttérerőt mérhetetlenül idegesíti, hogy a közeli hetekben, hónapokban hamarosan Európa lakói demokratikus módon választani fognak. Ők nem szeretik, ha a nép beleszól a dolgok alakulásába. (Echo TV: Sajtóklub: Nyugat-Európában másképp értelmezik a demokráciát)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kövér László leleplezte, hogy újszerű, 21. századi hadviselés zajlik Európa ellen. Az Alapjogokért Központ bemutatta Brüsszel közelmúltban előterjesztett javaslatait, amelyek a bevándorlást ösztönzik. A Magyar Hírlap a szocik kampányát buktatja le.

Kövér László: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása

Az Országgyűlés elnöke szerint a napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben „az alávetésre és kifosztásra szánt” Európa ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.

Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) budapesti plenáris ülésén kiemelte: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása, aminek hiányában a közösségek és az egyének nem tudják felismerni, érvényesíteni és szükség esetén megvédeni érdekeiket sem, így könnyebben alávethetők és uralhatók. Ezért a természetes európai identitások védelmére hivatott minden intézmény – a család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok – folyamatos politikai, jogi és mentális támadások célkeresztjében van.

Az Országgyűlés elnöke azt javasolta, hogy a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma – mint a legerősebb demokratikus felhatalmazással rendelkező nemzetpolitikai szervezet – 2020-tól kezdődően minden év márciusában fogadjon el az előző évre vonatkozóan egy közép-európai magyar identitásvédelmi jelentést, amelyet a szomszédos országok kormányai, valamint az Európai Unió vezető testületei rendelkezésére bocsátanak.

Kezdeményezte azt is, hogy a fórum kérje fel az Országgyűlést, valamint a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a magyar nemzeti összetartozás évének. (MTI: Kövér: újszerű hadviselés zajlik Európa ellen)

Brüsszel a bevándorlást ösztönzi

Egy alapos összeállítást készített az Alapjogokért Központ az Európai Bizottság migrációval kapcsolatos legújabb állításai, valamint a tervezett intézkedései ellentmondásáról. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a videóban beszámol arról, hogy a Bizottság állításával ellentétben mind a „migránsvízumok”, mind a kötelező betelepítési kvóták, mind a migrációt támogató civilek többlettámogatása és a „renitens” bevándorlásellenes országok megbüntetése is a mai napig napirenden van, amelyeket az elmúlt időszak javaslatainak felidézésével is alátámasztott. Ennek kapcsán az igazgató elmondta, hogy amennyiben hasonló összetételű lesz a Bizottság az EP-választások után is, akkor ezeket a terveket meg fogják valósítani. (Origo: Dokumentumok bizonyítják, hogy az Európai Bizottság továbbra is támogatja a bevándorlást)

Komédia a szocialisták kampánya

Hogy nem száradt le a kezük, és folyt el a tinta, amikor az utódpárt prominensei kiírták a plakátjukra a haza és a szeretet szót!

Hogy nem szakadt rájuk a plafon, amikor lejegyezték, hogy az illegális bevándorlást le kell állítani, vagy a Trianon ejtette sebeket be kell gyógyítani!

És vajon hogyan néznek múltjuk tükrébe, miután kitalálták azt is, hogy azért kellenek aktivisták az uniós választásokra, mert a kormánypárt csalni szándékozik?

A képmutatás csimborasszója, hogy Európa legégetőbb problémájával, a bevándorlással kapcsolatban nem kínálnak valódi megoldást a szocialisták, csak maszatolnak, de elismerik annak valóságos voltát. A röhejes politikai evolúciójuknak köszönhetően ma már kijelentik azt is, hogy létezik „illegális bevándorlás”, ami ellen tenni kell. (Magyar Hírlap: Szocialista komédia)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gulyás Gergelytől megtudhattuk, hogy olyan pártok támadják aek Fideszt az EPP-ben, amelyek a bevándorlási kvótákat is megszavazták. A 888 leleplezi, hogy a Néppárt nem is igazi jobboldal. Az Origo megírta, hogy az európai főügyésznek jelölt Laura Codruta Kövesi is Soros embere.

A Néppártban a bevándorlást támogató pártok támadják a Fideszt

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján közölte: kizárólag olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-n belül, amelyek a bevándorlási kvótákat is támogatták és megszavazták az Európai Parlamentben (EP); olyan pártok, amelyekben kormányfői felelősséget senki nem visel. Ugyanakkor ezek a pártok is fontos tagjai az EPP-nek, a pártcsaládnak sok tagja van, sokféle vélemény jelenik meg benne – jegyezte meg.

Gulyás Gergely kiemelte: mindenkinek meghallgatják a véleményét, és arra törekednek, hogy egységes és erős EPP vegyen részt a májusi EP-választáson, és a választási eredmények alapján az EPP legerősebb tagpártja a Fidesz. (MTI: Gulyás: olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-ben, amelyek a bevándorlási kvótákat is megszavazták)

A Néppárt nem is igazi jobboldal

A néppárti mainstream pont annyira emlékeztet jobboldaliságra, mint amennyire néhány étel nyomokban mogyorót tartalmazhat. Talán aki allergiás rá, észreveheti, de az is lehet, hogy ő is megússza.

A libsi megmondás trükkje az, hogy azt mondja: Odass! Az Orbán aztán tényleg mindenkivel összeveszik, hiszen a Néppárt jobboldali és konzervatív. Ezt az intézményelvű logikából kívánják levezetni, hogy ti. a jelenlegi európai parlamenti felosztásban épp ott csücsülnek, és talán nem szeretnék megvalósítani a nettó kommunizmust. Marxot és Fidel Castrót azért már siratják, szóval ami késik, az nem múlik.

De aki találkozott már mondjuk skandináv vagy Benelux államokbeli néppártiakkal, az kellemesen kacag a fenti libsi trükkön. Egy virtigli skandináv vagy Belenux államokbeli néppárti ugyanis értetlenkedve fogadja azt, hogy kelet-európai párttársának nem kötelező menetelnie a Pride-on, és nem támogatja a gendersemleges budikat, ahogy a hazatérő dzsihadisták államilag finanszírozott kórházi kezelését sem.

A néppárti mainstream és az európai balliberális tömb már csak nevében, vagy csak intézményileg különíthető el. (888: EPP non coronat)

Laura Codruta Kövesi is Soros embere

A romániai korrupcióellenes ügyészség leváltott vezetőjét ugyanis olyan támogatói voltak mint Frans Timmermans és Guy Verhofstadt, amikor az Európai Parlament választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre. Az Origo szerint vezetése alatt a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészséget a román belpolitikában a politikai ellenfelekkel és a nemzeti kisebbségekkel, különösen a magyarokkal való leszámolás eszközévé vált, hamis korrupciós vádakkal. (Origo: Az Európai Parlament támogatta Soros emberének európai főügyészi jelölését)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

A kormánypárti sajtóból megtudhatjuk, hogy az Európai Unió programot indított az afrikai migránsok befogadásáért. Bayer Zsolt elmagyarázza nekünk, hogy nem a kampányoló Fidesznek, hanem Junckernek kell bocsánatot kérnie. G. Fodor Gábor pedig megírta, hogy nincs semmi felháborító a plakátokon, ami rajtuk van, az magától értetődő.

Az EU afrikai migránsokat akar behozni

Kísérleti programot indított az Európai Unió afrikai államokkal együttműködve a legális migráció előmozdítása érdekében.

Az Európai Bizottság elnökének tavalyi évértékelője alkalmából kiadott dokumentum jogszerűnek minősíti az afrikai népesség befogadását, amely szerinte enyhíti majd az uniós gazdaságok munkaerőhiányát. A Jean-Claude Juncker vezette bizottság minden tagállamot felszólított arra, hogy működjenek közre a kísérleti programokban, amelyhez a bizottság gyakorlati segítséget és finanszírozást is nyújt. (Magyar Nemzet, Origo: Programot indított az EU az afrikaiak befogadásáért)

Bayer Zsolt szerint Junckernek kell bocsánatot kérnie

Ha mostanában elgondolkodunk, kinek is kellene bocsánatot kérnie és kitől, bizony Juncker úr kerül az első helyre. Neki kellene mihamarabb bocsánatot kérnie, mellékesen a magyar miniszterelnöktől is személyesen, de leginkább minden európai polgártól. Erre pedig három jó ok is van: politikai, jellem- és viselkedésbéli dolgok.

Juncker két politikai hibát is elkövetett, bár ha bűnnek neveznénk, még közelebb járnánk az igazsághoz. Először is annak ellenére vállalta az Európai Bizottság elnökségét, hogy tudta, a britek a lehető leghatározottabban ellenezték, hogy ő töltse be ezt a stallumot. Mégis elvállalta. Ha ez csak egyetlen százaléknyit is hozzájárult a brexithez, akkor is történelmi bűnt követett el az elnök úr, amiért illene minimum bocsánatot kérnie. A másik politikai hiba (bűn) pedig az, hogy Juncker minden sorsdöntő pillanatban, kivétel nélkül a migrációt pártoló erők mellé állt.

Juncker úr sajnos bensőséges viszonyt ápol Mister Alkohollal. Emiatt pedig több kínos pillanatot produkált, lejáratva nemcsak saját magát, de az egész uniót is. Juncker úr nem tud viselkedni. Pofozgatja, csókolgatja politikustársait, idült mosollyal csavargatja a nyakkendőket. És igen: ezen egy egész világ röhög, ami ismételten csak lejáratja a személyt magát (ez kevésbé érdekes már), továbbá a hivatalt, amelyet betölt, és ezen keresztül az egész uniót. (Magyar Nemzet: Bayer Zsolt: Bocsánatkérések ideje)

G. Fodor Gábor: Abszurd világban élünk

Amikor kiírod a plakátokra, hogy „ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeket”, azt mondják: ez gyűlöletkeltő.

Amikor az van ráírva, hogy „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!”, jön a felháborodás: ez gyűlöletkeltés, kérjünk érte bocsánatot.

Ami magától értetődő, az miért felháborító? (888: G. Fodor Gábor: A gyűlöletkeltő plakátokról)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból megtudhatjuk, hogy Brüsszel már egy rémes város, ahol teljesen átvették az uralmat a migránsok. A 888 arra hívja fel a figyelmet, hogy a Jobbik már gyurcsányi szlogeneket pufogtat Brüsszel védelmében. Bakondi György pedig elmagyarázza nekünk, hogy Brüsszel migránsvízumot akar bevezetni.

Brüsszelben átvették az uralmat a bevándorlók

Iszlamizáció, növekvő bűnözés, koszos utcák és lerobbanó bevándorlónegyedek – ilyenné vált mára a bevándorláspárti Brüsszel köszönhetően annak, hogy az elmúlt évtizedekben, sőt még napjainkban is nyakló nélkül engedik be a migránsokat. Ha nem lesz semmilyen változás, akkor pár évtizeden belül a muszlimok lesznek többségben a belga fővárosban, ahol már most is egyes negyedekben szinte lehetetlenség keresztényekkel találkozni.

a valaki igazán kíváncsi arra, hogyan is néz ki egy bevándorlóország bevándorló fővárosa, akkor elsőként Brüsszelbe érdemes ellátogatnia. Belgium fővárosa mára szinte teljesen elvált az ország többi részétől, és az egykori többségből kisebbség lett.

Csak Molenbeekben 51 olyan szervezet működik, amely kapcsolatban állhat szélsőséges dzsihadistákkal, vagy éppen maga próbál merényleteket szervezni.

A városban a legutóbbi helyhatósági választáson a baloldali-liberális és zöld pártok szereztek elsöprő többséget, a jobboldali pártok gyakorlatilag nem léteznek. Jól látszik, hogy nemcsak a bevándorlás ügyében, hanem politikailag is teljesen elvált Brüsszel Belgiumtól. (Origo: Így vették át Brüsszelben az uralmat a bevándorlók)

A Jobbik gyurcsányi szlogeneket pufogtat

A Jobbik tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott Brüsszellel kapcsolatos mondatok tökéletesen megállták volna a helyüket a Demokratikus Koalíció egyik házi rendezvényén is. A Jobbik alelnöke, Bana Tibor bevándorláspárti politikusokat megszégyenítő módon kelt a Soros György és Jean-Claude Juncker által kézivezérelt Brüsszel védelmére.

Mint mondta, „a Jobbik szégyenteljesnek és gyalázatosnak tartja a kormánynak az Európai Unió ellen folytatott kampányát, és egy értékközpontú Európai Unióban képzeli el a szabad, európai és demokratikus Magyarország jövőjét”.

Az efféle gyurcsányi szlogenek pufogtatása Bana Tibor által különösen viccesnek hat, hiszen néhány évvel korábban pont ő sürgette a kormányt a parlamentben, hogy tartsa meg az EU-ból való kilépésről szóló vitát. (888: Gyurcsányi szlogeneket pufogtat a Jobbik Brüsszel védelmében)

Bakondi György: Brüsszel szándékai teljesen egyértelműek

A kormánypártok azért fognak kampányolni, hogy a migrációellenes erők kerüljenek többségbe – mondta a Magyar Hírlapnak a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Természetesen szükség van a magyarok tájékoztatására, hiszen az EB lényegében elismerte a bevándorlási terveit. Elég csak a migránsvízumra gondolni, amellyel kapcsolatban beismerték, hogy az Európai Parlamentnek (EP) van egy ilyen javaslata. Az általuk humanitárius vízumnak nevezett kezdeményezés valójában arról szól, hogy ha valaki Afrikában bármely uniós tagállam nagykövetségére bemegy és jelzi, hogy humanitárius okokból be kell utaznia Európába, akkor kap egy vízumot, onnantól kezdve pedig nem lehet a határon feltartóztatni. Ezután, ha megérkezik az adott országba, benyújthatja a menedékjogra való kérelmét, és függetlenül attól, hogy megkapja-e a menekültstátuszt, szinte képtelenség többé kitoloncolni. A Bizottság hiába próbál hárítani, a brüsszeli bürokrácia szándékai teljesen egyértelműek, és az EP-választást követően meg is akarják valósítani az elképzeléseiket. Éppen ezért minden korábbinál komolyabb jelentősége van a közelgő EP-választásnak.

A Frontexszel kapcsolatban azt javasolták, hogy jöjjön létre egy tízezer fős alakulat, amely válsághelyzetben határvédelmi beavatkozásokról dönthetne, vagyis a határőrizet jogát átvenné a nemzetállamoktól. Ez számunkra nem fogadható el, hiszen egy ilyen lépés a nemzeti szuverenitás súlyos sérelmét jelentené. (Magyar Hírlap: Bakondi: Brüsszel elismerte bevándorláspárti terveit)

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kovács Zoltán elmagyarázta, hogy az európai bürokraták büntetik azokat az országokat, amelyek nem értenek velük egyet a migráció kérdésében. Stefka István leleplezi a bírókat: a rendszerváltás után továbbra is a régi nómenklatúra elvtársai irányították a bíróságokat. A kormánypárti lapokból megtudhatjuk, hogy egy magyargyűlölő stylistot szerződtetett Márki-Zay.

Az európai bürokraták bevándorláspárti álláspontot képviselnek

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az európai bürokraták – akárhogy tagadják – bevándorláspárti álláspontot képviselnek, és ha a tagállamok jelentős része nem is ért velük egyet, mindent megtesznek, hogy álláspontjuk érvényesüljön.

Kovács Zoltán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, meg is büntetik azokat az országokat, amelyek nem értenek velük egyet. Például megvonják a fejlesztési támogatásokat és 270 ezer eurós büntetést szabnak ki rájuk – tette hozzá.

Közölte, az Európai Bizottság és egyes képviselőinek reakciója arról árulkodik, hogy Magyarország a tájékoztatási kampányban olyan témákat érintett, amelyek valósak.

Szerinte nem igaz, hogy az Európai Bizottság csak a tagállamokkal hoz döntést, ugyanis nem minden döntéshez van szüksége az Európai Tanács jóváhagyására és az egyes tagállamok egyetértésére. A bizottság ezeket a kiskapukat kihasználja, és befolyásolja a migráció alakulását – fogalmazott az államtitkár.

Kovács Zoltán kitért arra is: az európai bürokraták a migránskártyákra eddig több mint 110 millió eurót fordítottak, idén januárban pedig hatvanezer embernek utaltak pénzt. (MTI: Kovács Zoltán: az európai bürokraták bevándorláspárti álláspontot képviselnek)

Stefka István leleplezi a bírókat

A rendszerváltás utáni huszonkilencedik évben van egy testület, amit alig legyintett meg a változás szele.
Ez a testület a magyar bíróság, amelynek egy része továbbra is magában hordozza az egykori pártállam legrosszabb jellemzőit. Mindenkinél mindent jobban tud, tévedhetetlen, tekintélyelvű, nem lehet kritizálni, pártatlannak mondja magát, de nem az, nem lehet felülbírálni, a bíróság függetlenségének álarca mögött valójában meghatározó vezetői balliberálisok, részt vesznek a Soros-féle érzékenyítő továbbképzéseken és jelentős erőt képeznek a nép többsége által megválasztott, nemzeti gondolkodású kormánnyal szemben. (PestiSrácok: Átpolitizált bírók)

Magyargyűlölő stylist dolgozik Márki-Zaynak

Egy igazi ce­le­bet, az RTL-es Celeb va­gyok, ments ki innen bot­rány­hő­sét szer­ződ­tette a hód­me­ző­vá­sár­he­lyi pol­gár­mes­ter. A pro­vo­ka­tőr di­záj­ner, aki sze­rint a ma­gyar nép úgy, ahogy van, buta, azon­nal több­féle nyak­ken­dőt, öt­ven­féle dísz­zseb­ken­dőt ter­ve­zett a pu­ri­tán­sá­gá­ról el­hí­re­sült Márki-Zay­nak. Az uno­ka­test­vére még zok­nit is ka­pott!

Herczeg Zoltánt, unalmas és kekeckedő karakterét már a legelső adásban villámgyorsan kiszavazták a nézők. Nem győzött siránkozni emiatt, maradt volna még a dzsungelben.

Egy interjúban például kijelentette, hogy a magyar nép úgy, ahogy van, buta. Ilyeneket mondott: „A nép nem akar nevelődni, jó neki bután. A nép borzalmasan korlátolt.” (Ripost, 888: Márki-Zayt népszerűsíti a magyargyűlölő stylist)

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Médianéző Központ kiderítette, hogy nagy az ellenzéki sajtó túlsúlya, sőt újabban nőtt is a befolyásuk. Az interneten már csaknem háromnegyedes a túlsúlyuk. Kovács Zoltán leleplezi: az Európai Bizottság bevándorlókontinenst csinálna Európából. A Magyar Hírlap megtudta, hogy a svéd néppártiak is Soros-ügynökök.

A kormánykritikus sajtó dominál

Múlt év vége óta nőtt a kormánykritikus orgánumok dominanciája a magyar médiapiacon, s az online portálok esetében az elérések aránya megközelíti a háromnegyedes túlsúlyt – olvasható a Médianéző Központ tanulmányában.

A különböző típusú médiumok közül egyedül a rádiók terén kerültek többségbe kormánybarát adók: múlt év végén még a kabinetet bíráló állomások – amelyek közül a legnagyobb a Klubrádió – bírták az elérések 53 százalékát, januárra a politikailag releváns konzervatív rádiók – amelyekből a Karc FM, a Gong Rádióra és a Part FM tagjai a holdingnak – tudják eljuttatni műsoraikat az emberekhez ebben az arányban.

A televíziók terén még úgy is nőtt a kormánykritikus médiumok – elsősorban az RTL Klub és az ATV – dominanciája, hogy a KESMA-csatornák – Echo TV, Hír TV – híradói mellett a holdinghoz nem tartozó TV2 és Super TV2 hírműsorainak eléréseit is vizsgálta a tanulmány: a decemberi 54-46 százalékos arány 55-45-re módosult az év elejére. (Magyar Nemzet: Továbbra is túlsúlyban a kormánykritikus média)

Kovács Zoltán: az Európai Bizottság tervei ellentétesek azzal, amit a magyar emberek vallanak

Az Európai Bizottság migráció kezelésével kapcsolatos tervei ellentétesek azzal, amit Magyarország kormánya és a magyar emberek vallanak, Európából bevándorlókontinenst szeretnének csinálni, ezzel viszont Magyarország nem ért egyet – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn újságíróknak.

A politikus felidézte: az elmúlt napokban a kormány rendszeresen beszélt arról, hogy hogyan tagadja az Európai Bizottság és az európai intézmények a nyilvánvalót, vagyis azokat a terveket és elképzeléseket, amelyek mind a mai napig érvényben vannak az illegális migrációval kapcsolatban.

Hangsúlyozta: az elképzeléssorozat egyik eleme a migránskártyák rendszere, vagyis az a támogatási rendszer, amelyet gyakorlatilag a legfontosabb döntéshozatali fórumok megkerülésével, azok véleményének kikérése nélkül, az ENSZ különböző alszervezeteivel együttműködve hoztak létre. Csak a nyilvánosságra került adatok alapján több mint 60 ezer ember részesült januárban is ilyen típusú támogatásban és erre a programra 110 millió eurónál is többet, nagyjából 40 milliárd forintot költöttek eddig – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár hozzátette: a rendszer további eleme a migránsvízum, valamint a kötelező betelepítési kvóta, amelyet az Európai Parlament továbbra sem vett le napirendjéről. (MTI: Kovács Zoltán: az Európai Bizottság bevándorlókontinenst csinálna Európából)

A svéd néppártiak is Soros-ügynökök

Liberális Soros-lobbistákként jellemezték a Magyar Hírlapnak svéd bevándorlásellenes politikusok a Fidesz kizárását követelő néppártiakat. Az érintettek valóban a milliárdos szövetségeseinek számítanak.

A múlt héten az Európai Néppártban (EPP) a svédek mentek a legmesszebb a Fidesz és Orbán Viktor kormányfő bírálatában. A jobbközép pártcsalád több vezetője elítélte a magyar kormány tájékoztató kampányát – igaz, a Bundestag bajor alelnöke védelmébe vette –, de csak a svédek javasolták a Fidesz kizárását. Ulf Kristersson, a Mérsékeltek (Moderaterna) elnöke, és Peter Kullgren kereszténydemokrata (KD) párttitkár egyaránt azt nyilatkozta a TT svéd hírügynökségnek, hogy a magyar kormánypárt „alapvető kérdésekben” megy szembe az EPP alapelveivel. A két politikus a George Soros alapítványa által is támogatott Freedom House jogvédő szervezet jelentésére is hivatkozott.

Nem meglepő, hogy a magyar kormány és több szakértő által is élesen bírált jelentést készpénznek veszik a svéd néppártiak, hiszen négy EP-képviselőjük közül hárman is rajta vannak azon a néhány éve kiszivárgott listán, amely Soros szövetsége­seit gyűjtötte össze. A negyedik képviselő csak azért maradt le, mert ő a tavaly őszi parlamenti választások után váltotta le a stockholmi törvényhozásba bekerült elődjét, aki rajta volt a Soros-listán.

A néppártiaktól jobbra álló, bevándorlásellenes erők nem értenek egyet a Magyarországgal szembeni támadásokkal. Björn Söder, a Svéd Demokraták (SD) parlamenti képviselője a lapnak úgy fogalmazott: a jelenlegi kritikák inkább a liberális baloldal politikai kampányának a részei, amit sajnos a svéd néppártiak is, úgy tűnik, fenntartások nélkül támogatnak. Gustav Kasselstrand, az Alternatíva Svédországnak (AfS) elnöke úgy fogalmazott: a Néppárt konzervatív pártjait már régen meggyengítette és „pacifikálta az új liberális burzsoázia”. (Magyar Hírlap: Soros-lobbi a svéd támadások mögött)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK