Orbán: A nemzetet szolgáljuk, de helyünk Európában van

0
1936

Azokat kérte fel miniszternek, akik az ország előtt álló feladatok végrehajtására a legalkalmasabbak – mondta Orbán Viktor az új kormány minisztereinek eskütétele előtt a Parlamentben. Arról is beszélt, hogy az új kormány nagy lehetőséget kapott, amit nagy alázattal kell fogadnia. Az ellenzék nagy része bojkottálta a pénteki ülést.

 

A miniszterelnök megismételte, hogy a 2010 és 2030 közötti időszakot egyben lévőnek látja, és az elmúlt nyolc év tapasztalata az, hogy az ország partner ennek az új korszaknak az alakításában.

Európa gazdasági súlypontja fokozatosan keletre tolódik,

most már nem Európa a jövőnk, hanem mi vagyunk Európa jövője

– mondta Orbán, aki szerint a csillagok állása jó, ezért itt az idő új dolgokba fogni. Hozzátette, hogy nyolc év után még csak a munka felénél tartanak, és ehhez igazította az új kormány összeállítását. A következő négy év feladatai közül kiemelte a technológiai kihívásoknak való megfelelést, és a biztonsági kérdések szem előtt tartását.

Ez utóbbival kapcsolatban kifejtette, hogy a kormány nem hitelveket védelmez, mikor a keresztény hagyományokat védi, hanem azokat az értékeket, amelyeken az ország és Európa kultúrája alapszik. Ennek kisebbségbe szorulása Európa végét és a magyar államiság elvesztését jelentené – mondta Orbán a migrációra utalva.

Ezután rátért arra, hogy a Fidesz magára bajtársi közösségként, és nem egymással versengő politikusok közösségeként tekint. Ebből a közösségből eddig három kormányában 59 miniszter szolgált, de akár több kormányra való kipróbált és elkötelezett ember is van benne – mondta Orbán. A miniszterelnök megismételte korábbi hasonlatát, miszerint a kabáthoz keresik a gombot, és nem fordítva, így azokat kérte fel az új kormányba, akiknek miniszterségét az ország előtt álló feladatok indokolják.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. május 18-án. Mögötte Kövér László házelnök
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Arról is beszélt, hogy

a minisztereivel szembeni fő elvárás az, hogy egy közös szenvedélyük legyen: Magyarország.

Olyan emberekkel akar együtt szolgálni, akiknek életében az a legnagyobb dolog, hogy magyarnak születtek – mondta Orbán. Hozzátette, hogy az is fontos, hogy vállalják a rájuk váró küzdelmeket. A munkájuk megítélésében pedig csak egy mérce van, az erősödő és jobban teljesítő Magyarország.

Kiemelte azt is, hogy a kormány a nemzetet szolgálja, „de helyünk Európában van”. Arra kérte a minisztereket, hogy törekedjenek Európa nemzeteivel baráti viszonyra.

„Magyarország az első, de munkánkkal Európát is erősíteni akarjuk”

– mondta.

Ezután egyesével bemutatta a negyedik Orbán-kormány tagjait. Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter feladatát úgy határozta meg, hogy az ország vagyonkezelési stratégiáját kialakítsa, majd működtesse. Azt kívánta neki, hogy ebben sikerüljön neki Mádl Ferenc nyomdokaiba lépnie (Mádl 1990-1991 között privatizációs miniszter volt).

Pintér Sándor belügyminiszterről elmondta, hogy helyreállította a rendőrség becsületét, és továbbra is minden magyar biztonságáért felel. Kiemelte, hogy az új kormányban nemcsak miniszter, hanem biztonságért felelős miniszterelnök-helyettes is lesz.

Kásler Miklós vállát különösen nagy felelősség nyomja majd – mondta Orbán az Emmi új vezetőjéről. A miniszterelnök szerint tanult, szilárd jellemű, egészséges magyarokra van szükség az országban, de nehéz egy ilyen hatalmas minisztériumot vezetni, csak kevesen vállalkoznának a feladatra.

A vezérkari főnökből hadügyminiszterré váló Benkő Tibornak Orbán szerint súlyos, évtizedes elmaradásokat kell pótolnia, mert a szomszédos országok hadseregei jóval előttünk járnak. Hozza felszínre a tiszti karban rejlő potenciált ennek értekében – kérte Orbán Benkőt.

Süli János továbbra is a paksi bővítésért felel, amire a miniszterelnök szerint a rezsicsökkentés miatt és a vállalatok versenyképességének megőrzése érdekében van szükség.

Trócsányi László fő feladata igazságügyi miniszterként az ország szuverenitásának megvédése lesz. „Sűrű évei lesznek a miniszter úrnak” – mondta Orbán, ami arra utalhat, hogy küszöbön állhat több változtatás is az igazságügyben.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért miniszterelnök-helyettes szilárd elvi hozzáállása azért értékes, mert ő a horgonykötél, ami nem engedi, hogy a gyakorlati feladatok között az eszméktől túl távolra sodródjon a kormány – mondta Orbán.

Varga Mihály pénzügyminiszterről és nemzetgazdasági miniszter helyettesről azt mondta, hogy pénzügyi stabilitást, alacsony hiányt és csökkenő államadósságot vár tőle.

Palkovics László innovációért felelős miniszterként az újítás, a technológiai megújulás feladatát kapta Orbán szerint. Hozzátette, hogy ilyen még nem volt a magyar gazdaság történetében. Azért hozták létre az tárcát, mert

az új, technológiainak mondott korszakban is nyertes akar lenni az ország

– mondta.

Nagy István új agrárminiszterről elmondta, hogy az egyik legfontosabb húzóágazatot fogja vezetni, miután államtitkárként már bizonyított. Feladatai a gazdák megbecsülése, az új technológiákra való nyitottság és a brüsszeli érdekvédelem lesz.

A modern kor egyik veszélye a demokrácia kereteinek kiüresedése, amellyel nő a távolság az emberek és a kormányok között. Hogy ez ne következetten Magyarországon is be, azért Rogán Antal lesz a felelős – mondta Orbán a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterről.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterről elmondta, hogy nehéz helyzetekben kellett helyt állnia az elmúlt években, és ezekben a továbbiakban sem lesz hiány. Hatékony külgazdaságpolitikát és diplomáciai önérvényesítést vár Orbán Szijjártótól.

Öregeket a tanácsba, fiatalokat a csatába, ezzel indokolta Orbán, hogy Gulyás Gergelyt kérte fel Miniszterelnökséget vezető miniszterként a stratégiai tervezésre. Feladata az lesz, hogy összehangolja össze a minisztériumok működését, képviselje az együttműködés kultúráját. Hozzátette, hogy

„a kormány villámhárítója” is ez a minisztérium lesz:

képviselnie kell az ország érdekeit a Magyarországról szóló „szellemi természetű” vitákban itthon és külföldön is.

A kormány tagjának lenni egyszerre küldetés és szolgálat – fejezte be Orbán a beszédet, amelyet ismét a reformátusok által gyakran használt „Soli Deo Gloria” (egyedül Istené a dicsőség) formulával zárt le.

A miniszterelnök beszédén és az eskütételen az ellenzékből egyedül a Jobbik frakciója volt jelen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .