Orbán a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat

0
826
parlament.hu

Az Információs Hivatal egykori főigazgató-helyettese szerint: ”nemzetbiztonsági kockázat, hogy Orbán a nemzet vagyonát szétlopva Magyarországot az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országává tette. 

Telkes András tábornok szerint: Orbán válságba taszította az oktatást és az egészségügyet. Nemzetbiztonsági kockázat, hogy a jogállam felszámolásával elzárta az országot az uniós forrásoktól. Nemzetbiztonsági kockázat, hogy magatartásával gyengíti Ukrajnát, amely védvonal Magyarország és az agresszor között.”

“Nemzetbiztonsági kockázat, hogy Orbán Viktor már tizenharmadszor küldte nemrég Moszkvába külügyminiszterét az ukrajnai háború kezdete óta. Nem használ a magyar nemzetbiztonságnak az sem, hogy a miniszterelnök szolgai módon követi Trump  politikáját, mely szétzilálja a nemzetközi rendet.”

A belpolitikát illetően a hírszerzés egykori főigazgató helyettese arról írt a Népszavában, hogy Orbán Rákosi vonalát követi:

”aki nincs velünk, az ellenünk van!”

Ennek megfelelően Orbán “a nemzetbiztonsági szolgálatot előbb állambiztonsági szolgálattá alakította át , majd pedig saját személyes biztonsága szolgálatába állította.”

- Hirdetés -

Itt viszont probléma van, mert

“a szolgálatok állományának nagy része  nem a miniszterelnökhöz lojális hanem a haza védelmére tett esküjéhez.”

Tudja ezt Orbán Viktor is, ezért bízta meg egyszülött fiát, Orbán Gáspárt azzal, hogy rostálja meg a titkosszolgálatokat. Ceausescu ugyanezzel bízta meg alkoholista fiát, Nicut, a nyolcvanas években, de ennek ellenére azt a bíróságot, amely halálra ítélte a diktátort Victor Stanculescu tábornok, a katonai hírszerzés parancsnoka vezette, akit maga Ceausescu nevezett ki erre a fontos posztra.

“Orbán nem Putyin”

Telkes tábornok szerint Orbán “személyes autokrácia vezetője, akinek az elsődleges érdeke a hatalmának megőrzése mindenáron. Putyin viszont egy társadalmi rendszer csúcsán ülő diktátor. Telkes tábornok itt arra céloz, hogy Putyin a sziloviki csoport vezére vagyis a katonák és a titkosszolgálatok embere a csúcson, Orbán viszont nem.

“A magyar miniszterelnök cselekedetei mégis ugyanabban az irányba mutatnak mint Putyin politikája, mert Orbán Viktor úgy gondolja, hogy ha Putyin eléri a céljait, akkor megvalósulnak az övéi is.”

Valójában mind Putyin mint Orbán vagy Babis egykori cseh miniszterelnök Andropov árvái közé tartoznak. A Szovjetunió egykori budapesti nagykövete, a KGB elnöke – 1967-1982 – majd a Szovjetunió első embere 1982-84 – találta ki azt a hibrid hatalmi megoldást, melyet Putyin és Orbán megvalósít. Ennek lényege a politikai diktatúra és a piacgazdaság kombinációja.

Putyin és Orbán 2009-ben Szentpéterváron illesztette össze a patkót miközben Simicska Lajos és Nyerges Zsolt a KGB utód FSZB székházban egyeztetett a Ljubankán Moszkvában.

Rogán a valóságos belügyminiszter

“Rogán belbiztonsági miniszter, aki az amerikai partnerekkel nem egyenrangú fél, az európai uniós és NATO szövetségesek pedig nem bíznak meg benne.”

Rogán a Nemzeti Információs Központon keresztül gyűjti az információkat az ellenzékről.

“Annak ellenére, hogy Rogánt az amerikaiak levették a korrupciós feketelistáról, továbbra sem bíznak benne ahogy az európai szövetségesek sem.”

Csak emlékeztetőül: Marco Rubio amerikai külügyminiszter nem azzal indokolta meg a magyar kabinetminiszter levételét a korrupciós feketelistáról, hogy megalapozatlan volt a vád hanem csak annyit mondott: “ez nem érdeke az amerikai külpolitikának.”

Vagyis gengszter ugyan, de Orbán Viktor gengsztere, aki a mi barátunk.

Orbán – Putyinnal ellentétben – nem bízik a titkosszolgálatokban sem a rendőrségben. Ezért pótolhatatlan a számára Rogán Antal mint belbiztonsági miniszter. Csakhogy Orbán Rogán Antalban sem bízik, ezért kell a számára a TEK – mutat rá Telkes tábornok, aki szerint Rogán sok mindent meg is tesz “a TEK felkockázására.”

Rogán Antal legfontosabb szerepe mégsem ez hanem a választások megnyerése: ő állt eddig is a kétharmados győzelmek mögött, és most 2026-ra készülődik, amely sorsdöntő dátum Orbán Viktornak hiszen nem bukhat meg, mert ellenfele, Magyar Péter a börtönbe vezető útról beszél.

Telkes tábornok szerint mindenképp lesz orosz beavatkozás a választásokba Orbán támogatására. “Az oroszok továbbra is hozzáféréssel rendelkeznek az informatikai rendszerekhez a magyar külügyben, és talán más tárcáknál is” – írja a titkosszolgálati főtiszt.

“Putyin célja az, hogy Orbán megmaradjon kormányon, de ne vezesse ki Magyarországot az Európai Unióból illetve a NATO-ból.”

Pekingben is figyelmeztették Orbán Viktort, hogy számukra csak addig értékes partner ameddig Magyarország tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .