Nyomulás

0
611
Facebook

Amint az nálunk villámfény élességgel látható, a keresztény egyházak egyre jelentősebb szerepet töltenek be az ország életében.

A vagyonuk a derék regnálók jóvoltából folytonosan nő (pénzadomány, ingatlan adomány, másokénál kevesebb vagy nulla adó), a beleszólásuk az ügyekbe nemkülönben, de a felelősségük, az valahogy mégse. Ilyen például, mikor az ember döbbenten látja, ahogy a Bethesda Gyermekkórház koldulni állt ki a placcra, és a néphez fordult a kéréssel, ugyan dobjanak már össze neki 10 milliócskát, hogy a klímáját meg tudja javíttatni. Ugyanis elromlott.

A kórház fenntartója és üzemeltetője a Magyar Református Egyház, tőlük lehetett volna kérni pénzt. De ők nem adtak. Azért állítom ezt, mert nagyon valószínűtlen, hogy a kórház nem a fenntartónál próbálkozott először, hanem rögtön a nagyközönséghez fordult kunyerálási célból. Sokkal életszerűbb, hogy csak a kérés, majd a fenntartó általi szokvány elutasítás után került sor a szégyenletes akcióra. A témát illetően megemlítendő, hogy az egyházak 2022-ben a 375 milliárdos állami normatív támogatás mellett (kórházak, iskolák működtetéséért kapott összeg) további 254 milliárdot grátisz kaptak az államtól. Csak úgy. Ebből következően mondhatjuk, hogy a 375 milliárdból nem tellett, a 254 milliárdot meg másra fordították, így aztán mehetett a kórház az utcasarokra. Ott lehet a legjobban kalapozni.

Megjegyzendő, hogy mikor azt mondjuk, az államtól kapnak ennyi pénzt az egyházak, az nem az állam pénze ám! Neki ugyanis nincs. Csak annyi van ideiglenesen, amennyit tőlünk adóban beszed, hogy aztán szétoszthassa kedvére.

Sosem hittem volna, hogy a pénzemből egyházakat fogok támogatni, mindig azt mondogattam, az egyházakat támogassák a hívői, az ugyanis nem az én dolgom.

Viszont Orbán Viktor és sleppje úgy döntött, hogy de. Az én dolgom. És tesznek róla, hogy ne tehessek semmit ellene.

Az ilyen lehúzások miatt eleinte kapálózik az ember, ám aztán lassan kezd hozzászokni, hiszen például a rezsicsökkentéssel is az én adómból támogatja miniszterelnök úr azokat, akik nálam sokkal több villanyt fogyasztanak. A helyzet igencsak röhejes, mert a nép ezt hallva nem kapott kaszára-kapára, hogy azonnal elzavarja ezt a csak kárt okozó bandát azzal a felkiáltással, a rászorulókat támogassák, ne a gazdagokat! De nem zavarta ám el! Még véletlenül sem.  Sőt, hálálkodik a sok szerencsétlen, nem tudván azt, hogy a rezsicsökkentés ártámogatásait más adókkal (pl. ÁFA: 27 %) szintén ő fizeti meg. A saját támogatását is, meg a mások támogatását is. Azt nem Orbán meg Tiborcz dobja össze, a pénz ugyanis nekik másra kell.

A népnek nincs arról még csak sejtése sem, hogy Orbán sokkal több ártámogatást kap a Hatvanpusztán fogyasztott villanyra, mint ő a másfél szobás lakásában, így a nép a pármilliós fizetésen felül tudatlanul ad miniszterelnökének további pénzt a sajátjából. A kétharmadot biztosító szavazatok mellé.

Tényleg ennyire hülyék lennénk, tessen mondani? Mert most úgy látszik, hogy tényleg.

Az egyháznak a pénzbegyűjtésen és a begyűjtött pénz saját célra, esetleg saját hobbira fordításán túlmenően (lásd pl. Kiss-Rigó viselt dolgait fociügyben) még egy fontos teendője van: az emberek életébe való beleszólás. Ezt is nagyon lelkesen végzi, nem elég neki az állam által alkotott törvények meg rendeletek garmadája, hiszen azok összessége sok helyen nem eléggé keresztény, ami pedig megengedhetetlen. A beleszólást sokszor nem is egyházi személyek végzik, de hogy az adott tett biblikus indíttatású, az tagadhatatlan, és mivel ezeket a beleszóló személyeket nem viszik el azonnal a pszichiátriára, abból látható, hogy tevékenységük nincs az állam ellenére sem. Állam és egyház. Összenő hát, ami összetartozik, vagy hogy is szokták mondani?

Ott van mindjárt a szorgos könyvdaráló asszony, aki szerint a gyermekek kötelező tudatlansága rendkívül hasznos az erkölcsös társadalom szempontjából. Az állam ezzel egyetért, lásd 2021. évi LXXIX. törvény 6/A. §. A törvényileg elvárt viselkedés: a gyermek 18 éves koráig semmit ne tudjon, éspedig nem csak a homo, hanem a hetero változatról sem, akkor majd jusson hozzá a megfelelő információkhoz, és naptárilag jelölje ki elkövetkezendő életében azt az öt alkalmat, amelyet leendő urával vagy hitvesével gyermeknemzésre szán (5*15 min). Hogy teljes sötétben és felöltözve-e, azt majd később dönti el. A nemzés közben „Az apa férfi, az anya nő” alaptörvényi előírás szigorúan betartandó.

A fenti módszerrel a biblikusan hazafias állampolgár egyrészt eleget tesz a „Sokasodjatok és szaporodjatok” elvnek, másrészt a magyarság számát növeli, ami elvárás Pártunk és Kormányunk (PéK) részéről. Az eljárás életszerűsége ugyan kérdéses, de hogy a biblikus erkölcsnek minden részletében megfelel, az biztos. Ezért bízhatunk benne, hogy előbb-utóbb mindenki a követője lesz, ha elég könyvet sikerül ledarálni és/vagy befóliázni, valamint az alsó és középfokú oktatási intézmények is a fenti, tudatlanságban tartási kötelezettségnek megfelelően működnek.

Ehhez az erkölcsiséghez pontosan illeszkedik azon határozat, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem gólyatáborának szervezői hoztak. „Úgy döntöttek”, hogy a táborba óvszert bevinni tilos, mert akkor nyilván a legmagasabb rendű önmegtartóztatás lesz a viselkedési norma, hiszen aki fél a nemi betegségtől vagy a gyermekáldástól (és az egyetemisták félnek, mert okosak), nem fog kockáztatni. A határozat híven tükrözi a szervezők ismeretanyagát a 18 évesekről. Ehhez hasonló eljárás például, mikor betiltják az autókban a biztonsági övet, mondván, így majd (tartva a sérüléstől vagy a még súlyosabb következménytől) senki nem fog autózni.

Fontos igény az egyház részéről, hogy a múlt összes emléke a biblikus szemléletnek megfelelően alakíttassék át. Ilyen például a gellérthegyi szoborcsoport, amely eddig fájdalmasan világi alkotás volt, és világi életszemléletet tükrözött. Ennek kereszttel való ellátása az egyház hazai előrehaladásának elengedhetetlen feltétele. A feltétel teljesítése elintézettnek látszik, mint magam is írtam: „…egy komcsi műalkotás a kereszt felszerelése után immár Isten dicsőségét hirdeti. A központi alak a vallás diadalát, a fáklyavivő a hitetlenek megvilágosodását, a sárkányölő pedig Orbán győzelmét példázza Brüsszel és a hazai ellenzék felett. A fenti jókat mintegy keretbe foglalja a nagy kereszt, amely így kijelöli Magyarország útját. Azon haladhat előre a dicső jövő felé. In aeternum, amen.”

A biblikus szabályok néha kemények, de szükségesek. Gondoljunk Szodomára és Gomorára, melyeket az Úr jogos haragjában úgy pusztított el, hogy még a csecsszopók sem maradtak életben, nem is beszélve az Özönvízről, melynek elég sok áldozata volt: Noét és családját kivéve az egész akkori emberiség. Gyerekektől öregekig mindenki. De még az állatok is. Az Úr nem szereti ám a bűnt!

Vannak ilyen helyzetek, mikor nem lehet azzal húzni az időt, hogy a gonoszok haláluk után úgyis Polkolra kerülnek, hanem azonnal intézkedni kell, mielőtt a Föld, a Próba színhelye világi bűnöktől szennyeződne be. Nem véletlen hát, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület kalotaszegi esperese azt írta egy Facebook bejegyzésében, hogy „Valamennyit élve kiherélni, ha még megvannak a tö…k, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni”, ugyanis őt jogosan háborította fel, hogy a párizsi olimpia megnyitó egyik jelenetében olyanok is szerepeltek, akik a szent iratok szerint nem is léteznek, ezzel provokálva a hívőket. A vallástalanok szerint viszont transzvesztiták meg kövér nők igenis vannak (maguk is találkoztak már egy-két ilyennel), de Isten nincsen, ahogy Sátán se, ám ez utóbbi kettő emlegetése, képen való mutogatása, filmek készítése róluk a közfelfogás szerint nem a vallástalanok provokálása. Egyáltalán nem. Hogy miért nem, azon már dolgoznak a tudósok. Előbb-utóbb meglesz a magyarázat, csak még várni kell egy kicsikét. – Addig kizárólag a vallásosok provokálhatók. Ők viszont tengernyi módon, mert különösen érzékenyek.

Érdekes eszmefuttatás még az egyház részéről a Holokauszt magyarázata, amely az érdi evangélikus lelkész szerint megindokolja, hogy Isten miért hagyta cserben kiválasztott népét:

„…lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (…) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét. És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte.”

Hát igen. Ha felvállalták, akkor nem szólhatnak egy szót sem. És ha akárhányad íziglen, azaz összes utódjuk révén örökké bűnösök, akkor úgy. Punktum. Meglepő ugyanakkor, hogy Radnóti csak 35 éves korában halt meg, pedig az Úr már születésekor elpusztíthatta volna, mint az anyját és az ikertestvérét az elődök bűnei miatt. De az Úr jóságos, megkegyelmezett neki. Persze csak egy darabig. Bűn büntetlenül nem marad!

Mintha jobban nyomulnának mostanában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .