Frissítve!!! Nézze élőben az MSZP kongresszusát

0
7858
mszp

A párt európai parlamenti listájáról döntött az MSZP kongresszusa Budapesten. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetítette az eseményt, az mszp.hu oldalon is ez volt látható.

A párt kongresszusa Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének felszólalásával kezdődött, majd beszédet mondott Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, az Európai Bizottság alelnöke. A beszédek elhangzása után a kongresszus zárt ülésen szavazott az EP-listáról és a programról.

ÉLŐ: MSZP kongresszus

ÉLŐ: MSZP kongresszus

Közzétette: atv.hu – 2019. február 16., szombat

A voksolás után a megválasztott listavezető szólt a kongresszushoz. Tóth Bertalan korábban az MTI-nek azt mondta, az MSZP elnöksége és a választmánya tesz javaslatot a listára, amely az MSZP EP-képviselőjelöltjeinek sorrendjét határozza meg. A kongresszuson a választmány várhatóan felhatalmazást kap arra, hogy a listát a későbbiekben véglegesítse, abba beillessze a szövetségesek jelöltjeit – közölte, hangsúlyozva: a Párbeszéddel közös listát szeretnének.

Tóth Bertalan: Orbán Viktor az európai közösséget is szét akarja szakítani

Az MSZP elnöke szerint az egyik legfontosabb lesz a most májusi európai parlamenti választás, mivel „Orbán Viktor és populista szélsőjobboldali barátai saját nemzeteik után az európai közösséget is szét akarják szakítani”.

Az EP-listáról döntő MSZP-kongresszuson Tóth Bertalan közölte, a Fidesznek azért jó a nemzetállamok Európája, mert így kevesebb szabályt kell betartania, az MSZP ezzel szemben Európa egységéért, a jólétért és a biztonságért fog küzdeni.

A szocialista politikus több közös uniós szabályt szorgalmazott, olyanokat, amelyek megvédik az európai, köztük a magyar dolgozókat a tőke kizsákmányolásától. Szorgalmazta a közös uniós nyugdíjminimum bevezetését is.

Karácsony Gergely:az EU válságban van

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, az EU válságban van, de ahogy eddig, úgy most is ki tud jönni ebből a gödörből a további egységesülés útján haladva. Az EP-választás egyik nagy tétje, hogy az Európai Unió vagy szociális lesz, vagy nem lesz – fogalmazott, hozzátéve, a szociális feszültségek feloldása nélkül az „Orbán Viktorhoz hasonló senkiházik tönkre fogják tenni ezt a közösséget”.

Timmermans: igazságos bérek kellenek az EU-ban

Az igazságos béreket, a nők és férfiak bére közötti különbség nullára csökkentését nevezte a legfontosabb céljainak az Európai Bizottság (EB) szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje.

Frans Timmermans az MSZP EP-listájáról döntő rendezvényen rögzítette azt is: az Európai Bizottság elnökeként sohasem kötne megállapodást a szélsőjobboldallal.

A politikus szerint a szocialistáknak a fiatalok felé kell fordulniuk, melléjük kell állniuk, és olyan körülményeket kell teremteni Magyarországon, hogy a fiatalok ne távozzanak külföldre.

Frans Timmermans a nacionalizmus helyett a hazafiságot javasolta, azt mondta: mindannyiunknak patriótának és hazafinak kell lennünk.

Hozzátette: a nacionalizmus az emberekben történő félelemkeltést jelenti; nacionalisták olyan emberek, akik félnek, meg vannak sértődve, mindenhol ellenséget látnak, a szomszédaikat is ellenségnek tekintik.

Kifejtette, senki sem úgy születik, hogy gyűlöl, senki nem születik antiszemitának, gonosznak, az embereket azzá teszik. Úgy folytatta: a gyűlöletre azonban ne gyűlölet legyen a szocialisták válasza.

Szerinte a mostani EP-választás Európa szívéről szól, most dől el, hogy szolidaritásalapú Európát építenek-e.

Szólt arról is, hogy szívesen leülne Orbán Viktorral megvitatni azt, miben értenek egyet és miben nem.

„Sose legyünk puhányok! Követeljük az akadémiai szabadságot, a sajtó szabadságát, a civil szervezetek szabadságát!” – szólított fel. Azt mondta, nem kötnek kompromisszumot a bíróságok függetlenségével, az állampolgárok egyenlőségével kapcsolatban és a jogállamiságot illetően.

Frans Timmermans elmondta, ha EB-elnöknek választják meg, soha nem köt megállapodást a szélsőjobboldal. Szerinte ugyanezt gondolja mindenki a szocialista mozgalomban.

Tóth Bertalan vezeti az EP-listát

Tóth Bertalan, az MSZP-elnöke, frakcióvezető vezeti a szocialisták európai parlamenti (EP) listáját. Az MSZP kongresszusa 72 százalékos többséggel fogadta el a listát.

A lista következő helyein sorrendben Ujhelyi István, majd Szanyi Tibor EP-képviselő áll, őket követi Tüttő Kata, az országos elnökség tagja, Kálló Dániel, a Független Diákparlament képviselője, majd Harangozó Gábor elnökségi tag.

A következő a listán a Gurmai Zita, az elnökség tagja, a nőtagozat vezetője, Mester Barnabás, a párt uniós szakértője.

A kilencedik és a tizedik helyen két volt uniós biztos: Andor László és Kovács László szerepel.

Tóth Bertalan elmondta, a most elfogadott listát nem tekintik véglegesnek, ahhoz ugyanis más pártok csatlakozását is várják. A Párbeszéd már jelezte is, hogy velük közösen kíván indulni az EP-választáson – közölte az MSZP elnöke, majd jelezte, nem kívánja felvenni brüsszeli mandátumát, sőt a visszalépéstől sem zárkózik el, ha erre szükség adódik a későbbi egyeztetéseken.

Kunhalmi Ágnes: sorsdöntő az EP-választás

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták választmányi elnöke a lista ismertetését követő beszédében sorsdöntőnek nevezte az EP-választást, mivel az szerinte Magyarország, az EU, a baloldal és a mindenkori ellenzék történelmi sorsát is meghatározza majd.

Az ellenzéket ugyanis lényegében a politikai rendszer egészéből, a teljes parlamentarizmusból kizárták – mondta Kunhalmi Ágnes, aki a második világháború utáni Európa és Magyarország legnacionalistább, legfasisztább kabinetének nevezte az Orbán-kormányt.

Hiller István: az Európai Unió a béke garanciája

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke a 74 éve véget ért második világháború veszteségeire emlékeztetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió a béke garanciája, ezért aki a hazáját szereti, annak Európát és az uniót is szeretnie kell.

Kiemelte, az MSZP az Európai Unióban mindent meg kíván tenni az egységes európai bér- és nyugdíjrendszer létrehozása, valamint a nők és férfiak közötti bérkülönbségek felszámolása érdekében.

Hiller István egyértelművé tette azt is, pártja nem bontja le a déli határkerítést, de soha nem tesz le arról, hogy az országban és Európában se legyen szükség kerítésekre. Az MSZP emellett migránsokat sem telepítene be, sőt hatályon kívül helyezné a „pénzes migránsok ezreinek” letelepedését lehetővé tevő törvényt – mondta a szocialista politikus. „Migránsokat nem mi, hanem ez a kormány hozott a letelepedési kötvényekkel” – tette hozzá.

Az MSZP korábbi elnöke elmondta, pártja 30 év távlatában is büszke arra, hogy a rendszerváltás békésen zajlott le. Közölte továbbá, az MSZP három évtized után új fejezetet kíván nyitni, hogy ismét sikeres lehessen a helyi és országos politikában. Hiller István ennek érdekében kezdeményezte, hogy a kongresszus kérje fel a pártelnököt egy olyan javaslat 2020 nyaráig történő kidolgozására, amely alapján teljesen megújulhat az MSZP. „A jövő sikeréért most kell változtatni” – jelentette ki Hiller István, aki szerint „Horn Gyula és társai” példája alapján kell megalapozniuk a magyar baloldal sikerét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .