Galkó Balázs, szabadúszó színész szerint széttépték ezt az országot. Úgy véli, Rákosi is ezt csinálta, fölszalámizta az egész országot. Azt gondolja, hogy most a Jobbikot szalámizzák fel. Megalázza, bántja, őrjíti a szegénység, a nyomor, amit maga körül lát.
Világmegváltó hangulat volt a 25. Színházban, ahonnan én már fiatal korodból emlékszem rád. Mi maradt ebből a világmegváltásból?
A lendület.
Csak a tied vagy a többieké is?
A többiekét nem tudom, de az övék is biztos. És Jordán Tamásé is, akinek a lendülete még korábbról, az Egyetemi Színpadról származik. Sőt az enyém is korábbról származik, mert én nagyon dolgos amatőr színjátszó voltam, Dévényi Róbert vezetésével, aki máig meghatározója az életemnek. A szüleimen és József Attilán kívül tulajdonképpen három meghatározója van: Dévényi Róbert, Major Tamás és Jancsó Miklós.
És ők miért?
Olyan eszméket képviseltek, amikkel én gyorsan, könnyen tudtam azonosulni.
Éspedig…?
Ezek ma már szitokszavak.
Konkrétabban?
A liberalizmus, a másik ember megértésére való törekvés, önmagam megértetésére való törekvés. Mind a három említett ember nagyon sokat foglalkozott a szegényekkel, az elnyomottakkal, az üldözöttekkel, azokkal, akik segítségre szorulnak.
Göncz Árpádnak van néhány mondata erről, de mostanában ő sem komilfó. Arról beszélt, hogy nem lehet nem tudomásul venni a szegényeket és nem lehet nem segíteni nekik.
De te úgy segítesz, hogy jól játszol, jó színész vagy, vagy mással? Sokan vitatják, hogy egy színésznek kell-e nyilvánosan politizálnia vagy tüntetéseken beszédet mondania, amit te mind a mai napig csinálsz.
Én nem beszédet mondok, hanem mindig idézek valakit. És jórészt a drága, szegény, aranyos, gyönyörű, méltóságteljes, nagyszerű József Attilát.
De ha József Attilát idézel egy tüntetésen, akkor is exponálod magad…
József Attilából nem lehet olyan verset idézni, amiből ne az sugározna, hogy nem lehet nem tudomást venni az elnyomásról, a hatalomról.
De hát az lenne a normális világ, ha nem kellene ezzel foglalkozni, sarkítva fogalmazva, azt szokták mondani, hogy boldogabb országokban azt sem tudják, ki a miniszterelnök. Azt meg, hogy ki a miniszter, már végképp nem.
Én is szeretném nem tudni.
Szerintem nekem dolgom a politizálás, nem tehetek róla, lehet, hogy én nem vagyok jó színész.
Szerinted milyen színész vagy?
Jó.
Azt szoktad mondani, hogy a politika miatt nincs munkád. Nem lehet, hogy…
Nem csak ezt szoktam mondani, hanem így is van.
De nem elképzelhető, hogy egy kicsit erre is fogod? Nem lehetséges, hogy ha te lennél Major Tamás, aki azért szintén beleártotta magát a politikába, akkor ennek ellenére mégiscsak lenne munkád?
Na, de ő nem mélyen ártotta bele magát. Másrészt a 25. Színház azért a tűrt kategóriában volt.
Ezt sokan vitatják, mert akkoriban kinyírták az amatőr mozgalom egy részét, és ekkor hozták létre a 25. Színházat, – mutatva, hogy azért tere van ilyesminek -, ami hozzájuk képest már konszolidáltabb, félprofi változat volt.
Ezt vitatom, mert mondjuk Jobba Gabi, Berek Kati, Jordán Tamás, Kristóf Tibor nem voltak amatőrök.
De kerültek a társulatba amatőrök is.
Kerültek. Például én is.
Alapvetően ott tartottunk, hogy milyen színész is vagy te?
Hát nézd. Azért
az nagyon rossz színész nem lehet, akit fölhívnak szombaton, és a következő héten pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban a Volpone-ban már Corbaccio-t játssza.
Az ilyesmit nagyon odafigyelve kell megcsinálni. Én pedig megcsináltam és eljátszottam.
Az Új Színházban sokáig játszottál, ahol egykori barátod, akkoriban tán legjobb barátod, Márta István volt az igazgató. Mégsem lehet azt mondani, hogy te vezető színésze voltál.
Nem voltam az.
Na, de ha jó színész vagy, akkor miért nem?
Valószínűleg a barátságunk miatt, mert nem úgy van az, hogy az embert mindenáron a barátja nyomja. De például a Rokonokban, a Radnóti Színházban, Tardy Balázs barátom helyett, akit elvittek külföldre forgatni, nekem kellett beugrani. Van ehhez egy adalékom. Én ugye valaha sokat szinkronizáltam. Az egyik esztendőben én voltam az év szinkronszínésze. Ma már ott tartunk, hogy az egyik szinkronstúdióban, ahova három éve nem tettem be a lábamat, kitettem egy papírost. Az van rajta, hogy
„Tisztelt rendezők, gyártásvezetők, én, Galkó Balázs, dolgozni szeretnék.”
No, azt hiszed, hogy csöng a telefon?! Vagy például én azt gondolom, hogy verset mondó embernek sem vagyok egészen kutya.
Nem lehet, hogy annyira karakteres személyiség vagy, hogy amikor egyedül megnyilvánulsz, az akár meglehetősen ütős, de nem tudsz feltétlenül belesimulni egy előadásba, mert ebben az esetben is érvényesül, amit Jancsó mondott neked, hogy „ha mindenki leül, akkor te állj fel! És ha mindenki föláll, akkor te ülj le!” Hoppá!!!
Nem lehet, hogy ezt csinálod akár egy előadásban is?
Nem, nem, nem. Kérdezd meg a kollégákat vagy a nézőket. Egy előadásban nagyon alázatos tudok lenni, és vagyok is. Nekem igen fontos, ha valamit együtt csinálunk. Ez eddig működött. Azt tudom mondani, hogy a hatalom, az ugye három szó. Hat a lom. Én játszom, ahogy most a szavakkal is, és félek a játszani nem tudó embertől, mint József Attila. Hogyha ezt a hat a lom szósort beírod a keresőbe és megnézed a szinonimákat hozzá, akkor például az jön ki belőle, hogy működik a silányság.
Szerinted miért lett ilyen silány a mi politikai garnitúránk?
Mert hagytuk. Én is hagytam, én személy szerint érzem, hogy felelős vagyok.
Nekem az Antall József által irányított parlamentben minden pártban volt barátom.
Amikor ezek a barátaim hülyeségeket, disznóságokat, erkölcstelen dolgokat csináltak, akkor nem szóltam nekik, hogy na, halló, mi van itt!?
És ha szólsz, akkor nem csinálták volna?
Ezt nem tudom, de akkor jobb lenne a lelkiismeretem.
Azóta mindegyikükkel összevesztél?
Hát van, amelyikükkel nem nagyon van beszélgetni valóm, van, aki meghalt, Csengey Dénes, és van, akivel még beszélgetek időnként. Mondjuk Rajk Lacival.
És Márta Istvánnal hogy vagy?
Köszönöm szépen, nem jól. Szerintem az István nem erkölcsös, nem etikus dolgokat csinált.
Mire gondolsz?
Sok mindenre gondolhatok, de konkrétan arra gondolok, ahogy engem elküldött az útból.
Hogyan küldött el?
A Művészetek Völgye „ötletigazgatója” voltam. Tele volt az én ötleteimmel a Völgy. Például tudok egy nagyon jót mondani, felújítottuk a falumalom lakóházát, és az átadására meghívta a Művészetek Völgye az akkori agrárminisztert, meg L. Simon László kulturális államtitkárt. És akkor én azt találtam ki, hogy ezek a jóemberek ne átvágjanak egy szalagot, és akkor ezzel elvágnak valamit, hanem inkább rakjanak össze valamit. 20-25 cm széles, piros, fehér, zöld szalaggal átkötöttem az épületet, és a két átadónak az volt a dolga, hogy a szalag két végét kössék össze.
Ez remek ötlet, de ebben mi a sértő? Ez miért indok arra, hogy ne legyél tovább a Művészetek Völgyében? Nem arról volt szó, hogy mondtál valami beszédet, amikor az átadás történt?
Írtam egy szöveget, aminek a lényege az volt, hogy „ne szét, hanem össze”. Ne szétvágd, hanem kösd össze, ne széttépd, hanem ragaszd össze. És ezt a szöveget én mondtam, miközben ők összekötözték a piros, fehér, zöld szalagot. Az volt a vége, hogy ne szétharapd, csókold össze! De nem ez volt a baj, hanem az, hogy ezután a következő tizenegy hónapban L. Simon csupa olyan dolgot csinált, ami „szét és nem össze”. A következő évben a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója előtt azt mondtam Pistának, hogy kérek két percet, mert a sajtótájékoztatón kívül szeretnék mondani valamit. Azt válaszolta, hogy persze. És akkor én elmeséltem ezt a történetet és elmondtam, hogy L. Simon miket csinált, amik „nem össze, hanem szét”. Azt gondoltam, ha két piros, fehér, zöld szalagot nem szétvágnak, hanem összekötnek, annak szimbolikus jelentősége van, hogy össze kéne rakni ezt az országot.
Az egész Nemzeti Együttműködés Rendszerének a legeslegnagyobb hibája az, hogy én ilyen indulatosan kell, hogy erről beszéljek. Széttépték az országot.
Én a Gyermekétkeztetési Alapítvány arca vagyok, elképzelni nem tudod, hogy mikkel találkozom. Jártam például Csenyétén, és ott azt mondták, szörnyű lesz, ha majd idejönnek a migránsok. Érted?!
Ez egy politikai húzás eredménye, ami nagyon bejött.
Nagyon bejött és meghülyítették az embereket. Hazudtak nekik, átverték őket és átverték az egész országot. Ide illik az a Göncz Árpád idézet, amire az előbb gondoltam. „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”
Na, de akkor hogy látod, van nekik esélyük? Mert mintha bármelyik politikai oldal őket ejtette volna a leginkább.
Nincs esélyük. A hatalom nem ad nekik esélyt. A hatalomban működik a silányság.
De akkor miért szavaznak ők rájuk?
Mert meg vannak tévesztve.
De akkor nem nagyon ügyesek és fifikásak a megtévesztők, ellentétben az ellenzékkel?
Az ellenzéket hagyjuk. Ostoba. De a hatalom is ostoba.
Nem lehet, hogy a hatalom meglehetősen okos?
Nem.
A hatalomnak kitalálták a kampányát, míg az ellenzéki oldalon szinte semmit nem találtak ki.
Nemhogy semmi nem volt kitalálva, semmi nincs. És én nem is látom a jövőjét bármiféle kitalációnak. Ez elég tragikus. De hát Rákosi is ezt csinálta. Fölszalámizta az egész országot. Most a Jobbikot is fölszalámizzák, ez is ki van találva. A legnagyobb baj az erkölcstelenség.
De akkor most mi lesz szerinted?
Hát Gábor, az is kérdés, hogy most mi van?
No akkor mi van?
Hát szar. Nyakig ülünk a szarban.
És benne dagonyázunk?
Igen. Zalán Tibornak van egy nagyon jó szövege: „már csak a csecsemősírásnak hiszek a rám osztott szerelmekben lakó halálban.” Nincsenek támpontok, mindent elvettünk magunktól, elvesztettünk. Mondom, én személy szerint is felelősnek érzem magam ezért.
Rákos voltál, remélem, hogy kigyógyultál belőle.
Ki, ki, ki!!! Most voltam két hete MRI vizsgálaton, abszolút negatív volt.
Visszajöttél szinte a halálból…
Igen.
Lehet, hogy nyugalomra lenne szükséged. Most is, amikor kinyitsz egy újságot, megnézel egy híradót, rendszeresen felhúzod magad és a plafonon vagy?
Egyrészt híradót nem nézek, mert nincs tévém, illetve van, de nem nézem. Másrészt igen, a plafonon vagyok. És nem kéne a plafonon lenni, az ember tudja, de nem tudok mást tenni. Érted?!
Ez engem megaláz, bánt, őrjít. A szegénység, a nyomor, amit magam körül látok. És a kilátástalanság is.
Ez azt jelenti, hogy lényegében te is nyomorogsz?
Hát hál’istennek azért ez nem így van, mert ennivalóm van, időnként azért hívnak verset mondani, meghívtak például műsorvezetőnek arra az estre, amin Cseh Tamásra emlékeztünk, aki 75 éves lett volna. Nagyon-nagyon-nagyon ritkán forgatok. Most éppen találkoztam egy casting vezetővel, mondtam neki, hogy hívjanak, mert én elmegyek statisztálni is. Megjegyzem, a ’80-as évek végén én azért egyszer otthagytam a színházat, és elmentem taxisofőrnek. Szóval én nem szégyellek dolgozni. Már hatvankilenc éves vagyok, nem tudok elmenni taxisofőrnek, nem engednek oda.
Ilyen idős embert már nem vesznek föl?
Nem, persze. És nyilvánvalóan ezt-azt be kellene fizetni előre, amire nincsen pénzem. Csinálnék én sok mindent, például jelentkeztem egy iskolába pedellusnak. Az a baj, hogy amikor nincs munkaerő, a pedellusi állásra pályázatot hirdetnek. Azt írták, hogy adjak be egy pályázatot. Hát nem adtam be. Azt nem tudom, hogy elmehetnék-e például árufeltöltőnek, ezt még nem próbáltam meg…
