Morawiecki fogadta a budapesti ünnepségekre induló lengyeleket

0
677

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden hivatalában fogadta a március 15-i budapesti ünnepségekre induló lengyelek képviselőit, akiknek azokról az eszmékről beszélt, amelyeket Lengyelország és Magyarország együtt képvisel Európában.

A Gazeta Polska című lengyel konzervatív napilap körül szerveződő polgári körök tagjai idén immár hatodik alkalommal vesznek részt a március 15-i ünnepségeken a Civil Összefogás Fórum (CÖF) meghívására.

A lengyel kormányfői hivatal honlapján elérhető videofelvétel szerint Morawiecki a találkozón megköszönte a Budapestre készülő lengyelek szolidaritását „a magyar testvérnemzettel”, azt, hogy tevékenységüknek köszönhetően „virágoznak a két társadalom közötti informális kapcsolatok”.

A lengyelek és a magyarok együtt próbálják „átalakítani Európát a valódi szabadság, szolidaritás, igazságosság szellemében” – fogalmazott Morawiecki, aki úgy vélte, hogy ez a jelenlegi körülmények között nem mindig könnyű, így „érdemes együtt tartani”.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .