Most, hogy egyre-másra jönnek a riasztó hírek a kis boltokeól, és vannak települések, ahol anyagi okok miatt ezek az üzletek a hét egy napján – döntően hétfőn – zárva tartanak, ideje lenne leszámolnunk a magas minimálbér dicséretének mítoszával.
A magas minimálbér ugyanis nem a munkavállalóknak jó, hanem a politikusoknak. Azok közül is csak azoknak, akik kedvelik a szemfényvesztést, szeretnek nagyot mondani, hajhásszák a népszerűséget, és az sem érdekli őket, hogy mi ennek az ára.
A munkavállalónak ugyanis nem az a jó, ha néhány ezer forinttal magasabb a minimálbére, mint korábban, hanem az, ha van munkahelye, és annyi a fizetése, amiből képes eltartani a családját. Magyarországon ma minimálbérből családot eltartani nem lehet, átlagbérből is csak akkor, ha a házastárs (élettárs) szintén dolgozik, vagy van máshonnan származó jövedelmük, esetleg egy gazdag rokonuk Amerikában.
Aki a magas minimálbérrel dicsekszik, az megtéveszti azokat, akik nem értik az összefüggéseket. (A magas átlagbér már jobb mutató.) A magas minimálbér ugyanis – azonos járulékot feltelezve – többe kerül a munkaadónak (gyárnak, hivatalnak, vállalkozásnak), de még az alacsonyabb járulék esetén sem biztos, hogy a munkaadó új munkahelyekkel bővíti a cégét. Ha jóval alacsonyabb a munkavállaló után fizetendő járulék, akkor persze elképzelhető, hogy új dolgozókat vesz fel, de valószínűbb, hogy „beéri” azzal, hogy a régieket megtartja.
A munkaadó akkor vesz fel új munkaerőt, vagyis, akkor növeli a foglalkoztatottságot, ha bővül a piac, vagyis, több terméket tud eladni, mert növekszik a fogyasztás. Vagy még nem bővül, és még nem növekszik, de belátható időn belül komoly esély látszik erre. Utóbbi, mármint az esély, nem bemondásra megy. Nem úgy van, hogy egy pávatáncban jártas személy ezt mondja, de még úgy sem, hogy a magyar gyerekek fenekén lévő piros pöttyökről regélő tündérmesélő nagyot álmodik.
A fogyasztás akkor bővül, ha vannak beruházások és van hitelezés. Normális hitelre kell gondolni ebben az esetben, olyanra, ami motorja a gazdaságnak. Vagyis olyanra, amit a munkavállaló, vagy a munkaadó különösebb megrázkódtatás nélkül vissza tud fizetni.
Egy kormány dicsekedhet azzal, hogy emelte a minimálbért, de a közgazdászok, valamint mindenki más, aki képes a józan eszét használni, tudják, hogy ez csak üres fecsegés.
Ha már mégis muszáj dicsekedni, akkor a minimálbér helyett az átlagbérrel kellene büszkélkedni. De még inkább ez utóbbinak a vásárlóértékével. Ha az emberek a jövedelmükből többet tudnak vásárolni, vagyis, nő a fogyasztás, akkor gyarapodik a gazdaság és beindul a növekedés.
És akkor már (majdnem) mindegy, hogy mennyi a minimálbér.
