Merkel: az eurozóna nem lesz adósságunió!

0
963
Angela Merkel német kancellár, (MTI/AP/Markus Schreiber)

Az eurozóna nyakig eladósodott államai szeretnék, ha Németország garanciát vállalna az ő adósságaikért is, de ez a közeljövőben aligha történik meg. Erre figyelmeztetett mindenkit Angela Merkel.

A kancellárasszony a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi számában kerek-perec elutasított mindenfajta „adósságuniót”. Ezt korábban Emmanuel Macron francia elnök javasolta. A két állam június végén közös javaslattal áll elő az eurozóna reformjára. Merkel kancellár csak óvatos reformot akar, mert tudja: a németek semmiképp sem fogadják el, hogy garanciát kelljen vállalniuk olyan hatalmas adósságért, mint amely például Olaszországot terheli. Ez jelenleg több mint 2300 milliárd euro és állandóan növekszik.

Ráadásul most olyan kormánya van Olaszországnak mely nyíltan Brüsszel-ellenes.

Angela Merkel szombaton telefonon tárgyalt Giuseppe Conte új olasz miniszterelnökkel, és az új olasz miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is felhívta. Mind a francia államfőt, mind pedig a német kancellárt az aggasztja elsősorban, hogy az olasz kormány programjában benne van, hogy az Európai Központi Bank töröljön el Itália államadósságából 250 milliárd eurót! (Ennyi olasz államkötvény van az EKB kincstárában jelenleg).

Erről szó sem lehet!- mondta Merkel kancellár az idézett interjúban. Az Európai Központi Bank elnökének, Draghinak, aki egyébként olasz, ugyanez az álláspontja.
Mi lesz így az olasz államadóssággal? Az új olasz kormány nem hajlandó megszorító intézkedésekre, mert az életszínvonal a nagy pénzügyi válság óta stagnál Itáliában. „Az egyszerű olasz polgárok érdekeit fogom képviselni a G 7 csúcson!”- írta a Facebookon Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A fejlett nagyhatalmak vezetői a jövő hétvégén Kanadában találkoznak egymással. Ott nem az olasz államadósság lesz a fő téma, hanem Trump kereskedelmi háborúja. Az olasz államadósságról érdemben az uniós csúcson lehet szó először nemzetközi fórumon.

Június végén terjeszti ugyanis elő Németország és Franciaország az eurozóna reform terveit.

Olaszország az eurozóna harmadik legfontosabb állama, amelynek olyan magas az államadóssága, hogy egy pénzügyi válság esetén végzetes helyzetbe hozhatná az egész eurozónát. Ezért akarják az olaszok, hogy az Európai Központi Bank írja le az államadóság egy részét.

Merkel kancellár viszont nem véletlenül közölte, hogy erről szó sem lehet! Ha ugyanis Németország kormánya elfogadná az olasz javaslatot, akkor erre Karlsruhéban a német alkotmánybíróság csaknem biztosan nemet mondana. Vagyis róka fogta csuka helyzet alakult ki: Olaszország államadóssága már olyan nagy, hogy legalább akkora fejfájást okoz a kölcsönadóknak, mint maguknak az olaszoknak, akik semmiképp sem akarnak elfogadni olyan megszorító csomagokat mint a görögök. Pedig az unió legerősebb állama, Németország erre ösztönzi őket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .