Megvolt a premier – elhalasztották a sztrájkot

0
985

Nem maradt el az Erkel Színházban A Hugenották szombati premierje. A sztrájkot ugyanis elhalasztották, de nem mondták le.

Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének az elnöke a FüHü-nek nyilatkozva azt is elmondta, hogy a szombati előadásra háromszoros pénzt ígértek és azt, hogy a jövőben nem fordulhat elő, ami eddig többször, hogy vasárnaponként próba és előadás is legyen.

 Mint korábban megírtuk, a sztrájkot október 19-én hirdették meg arra az esetre, ha A hugenották premierjéig, október 28-áig Ókovács Szilveszter nem írja alá az operaházi dolgozók kollektív szerződését, amelyet még tavasszal mondott fel.

„Egyáltalán nem cél az, hogy elmaradjon a premier, csak egyszerűen a munkáltató, nevezetesen Ókovács Szilveszter nem hagy más lehetőséget, ezért kénytelenek vagyunk ehhez az eszközhöz nyúlni” – mondta korábban portálunknak Rotter Oszkár.

Egyeztettek A hugenották bemutatójában részt vevő művészekkel és más dolgozókkal, és az látszott, hogy egy esetleges sztrájk eredményes lenne, és megakadályozná a premiert.

Ókovács Szilveszter, aki rendszeresen publikál az Operáról az Origón, pénteken megjelent írásában A hugenották premierjére is kitért. Azt írta, hogy a bemutatót mindenképpen megtartják,

- Hirdetés -

„legfeljebb nemcsak protestánsok és katolikusok nyílt színi csatája lesz ez az este, hanem a józanság és a kötelességtudat harca és úgy gondolom, győzelme is.”

Meyerbeer nagyoperáját a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére mutatná be az Opera, a Reformáció500 című rendezvénysorozatuk keretében.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .