Meghalt Orbán József

0
321

A 100 Folk Celsius frontembere régóta súlyos beteg volt.

Orbán József 1943. március elsején született Pinkamindszenten. 1976-ban alapították meg a 100 Folk Celsius zenekart Littvay Imrével, Balla Gáborral és Somogyi Tiborral. Később több tagcsere is történt, de Orbán József kezdettől fogva zeneszerzője és dalszövegírója volt az együttesnek.

Első lemezük 1982-ben jelent meg.

Főleg countryzenét játszottak, amerikai fesztiválokra is eljutottak, de Magyarországon gyerekeknek szóló dalaikkal lettek igazán népszerűek.

Harmadik, 1984-ben megjelent lemezük volt a Paff, a Bűvös Sárkány, amely platinalemez lett. 1987-ben megkapták a Magyar Rádió eMeRTon díját.

Több ezer koncertet tartottak, utolsó lemezüket 2017-ben, az Omega fennállásának 55. évfordulójára adták ki, az Omega dalait country stílusban dolgozták fel. A jubileumi koncertekre is elkísérték az Omegát, de betegsége miatt Orbán József már nem tudott velük tartani.

Tavaly ősszel derült ki, hogy rákos, sokáig kezelték, tavasszal úgy tűnt, hogy jobban van, de aztán ismét rosszabbra fordult az állapota. Halálának hírét a zenekar vezetője, Littvay Imre közölte az Indexszel.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..