Marad Budapesten a CEU, de már jövőre elindul a bécsi képzés is

0
2698
Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Az egyetem kuratóriuma úgy döntött, hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el, ugyanakkor már Bécsbe is vesznek fel diákokat.

Ahogy az egyetem közleményében írja, annak figyelembevételével döntöttek így, hogy a CEU teljesítette a magyar törvények által megszabott kötelezettségeit, ugyanakkor a magyar kormányzat továbbra is elzárkózik a felsőoktatási törvény módosítása által teremtett helyzet rendezésétől.

Mint írják: az egyetem kuratóriuma jóváhagyta, hogy

a CEU a megszokott felvételi határidők szerint megkezdje a toborzást a 2019-20-as tanévre Budapestre.

Ezzel együtt nyilvánosságra hozták New York Állam Oktatási Hivatalának levelét, amelyet Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek, Altusz Kristófnak, a külügyminisztérium helyettes államtitkárának, CEU-ügyi főtárgyalónak, valamint az Oktatási Hivatal két vezetőjének küldtek el. Az amerikai levél megerősíti, hogy

a CEU valóban felsőoktatási tevékenységet végez New York államban, és így maradéktalanul megfelel a lex CEU követelményeinek.

A CEU kuratóriuma egyébként jóváhagyta az egyetem New York-i oktatási programjainak bővítését és továbbfejlesztését. Azt is jóváhagyta, hogy az egyetem oktatási helyszínt béreljen egy, a célra alkalmas bécsi területen, és megkezdje a toborzást a városba a 2019-es tanévre.

- Hirdetés -

Vagyis a közlemény szerint

az egyetem 2019-től Budapesten és Bécsben is folytat majd képzést.

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a döntést kommentálva azt mondta: „A CEU örömmel fogadja a kuratórium világos üzenetét és kiállását az egyetem, Budapest és az akadémiai szabadság védelme mellett.”

Leon Botstein, a CEU kuratóriumának elnöke pedig arról beszélt, hogy „a magyar kormányzat több ízben is kijelentette, hogy amennyiben a CEU megfelel a törvényi előírásoknak, akkor kiszámítható feltételek mellett tovább működhet Magyarországon.

Itt az ideje, hogy Magyarország a vállalásainak megfelelően cselekedjen.”

A CEU kuratóriumának tagja többek között a Berkeley egyetem kancellárja, Chikán Attila volt miniszter, Kati Marton író, több világhírű egyetem professzorai és George Pataki volt New York-i kormányzó. A kuratórium tiszteletbeli elnöke Soros György.

Korábbi hírek szerint a német CDU ultimátumot adott a Fidesznek, hogy nem üldözhetik el a CEU-t Magyarországról. Az egyetem többször felszólította már a magyar kormányt, hogy írja alá a további budapesti működést biztosító megállapodást New York állammal. Orbán Viktor tegnap a parlamentben újságíróknak erről csak annyit mondott: „Jó döntéshez idő kell.”

Az egyetem jövőjéről nemrég Enyedi Zsolt rektorhelyettes nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, ezt itt olvashatja el.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .