Már nyugati szél fúj a külügynél

0
972
pravda.ua

Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kedden Lviv-i látogatásán kijelentette, hogy Budapest kész átengedni területén minden más ország által Ukrajnának nyújtott segélyt, beleértve a katonai segélyeket is.

“Sok nyugati partnerrel ellentétben mi magunk is megtapasztaltuk, milyen szembeszállni ezzel a hatalmas keleti állammal. Ugyanakkor Magyarország maga nem szállít fegyvert

– ez a mi stratégiai pozíciónk. A mi területünket azonban harmadik országok is használhatják” – jelentette ki Magyar Levente, aki szép csöndben Budapesten alig hallhatóan a remélt EU-s pénzek érkezésének reményében már a változó széljárás szerint beszélt.

A külgazdasági és külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy Magyarország kész ukrán gyerekeket fogadni szanatóriumi gyógykezelésre és nyaralótáboraiban üdültetni őket. Továbbá felajánlotta, hogy segíti a civilek és a katonák gyógykezelését egészségügyi intézményeiinkben, és megerősítette, hogy Magyarország kész 1000 ösztöndíjat biztosítani az ukránok diákok számára a hazai egyetemeken.

Magyarország a konfliktus kezdete óta többször kijelentette, hogy nem ad fegyvert Ukrajnának, hogy ne váljon részesévé az Oroszországgal való konfliktusnak, és nem engedi meg a fegyverek átszállítását a területén. Márpedig ilyen tranzit valójában zajlik, és a „tranzittilalom” csak a Magyarország és Ukrajna közötti határt átlépő ilyen árukra vonatkozik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter július elején még a CNN-nek adott interjújában kijelentette, hogy Magyarország nem hajlandó részt venni Ukrajna nyugati fegyvereinek szállításában, hogy ne tegye ki veszélynek a Kárpátalja megyében élő magyarokat az orosz ágyúzásnak. Tompa Tibor, a kijevi magyar közösség vezetője elítélte Szijjártó szavait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .