LIBE: Indokolt a hetes cikk – Szijjártó: Minősített hazugság

0
1129

Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása – áll az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentés Brüsszelben bemutatott tervezetében.

A bizottsági ülésen több képviselő is élesen bírálta a magyarországi helyzetet. Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő a tervezetet bemutatva hangsúlyozta: mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni.

Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó egyebek mellett a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó magyar törvényről beszélt, mely szerinte aránytalanul súlyosan érinti az NGO-k működését és ellentétes az unió értékeivel.

„Minősített hazugságok gyűjteményének” nevezte a Magyarországról szóló különjelentés tervezetét Szijjártó Péter, aki kijelentette, hogy annak összeállításakor nem vették figyelembe a tényeket és a valóságot.

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a tervezet „egy koncepciós eljárás dokumentumának is elmenne”.

Kijelentette: azért bírálják Magyarországot, mert az ország útjában áll „a szélsőséges bevándorláspárti terveknek”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .