Lehet jelentkezni magyar James Bondnak Csádba

0
498
nzz.ch

Katonai hírszerzési háttérrel rendelkező kollégákat keresünk rendszeres nyugat afrikai civil felderítő, kapcsolatépítő és üzleti utakra” – hirdeti a magyar hadügyminisztérium, amely Csádban szervez ilyen missziót, melynek az összekötő tisztje nem más mint Orbán Gáspár őrnagy, a miniszterelnök egyszülött fia.

Déby csádi elnök járt Moszkvában és Budapesten, majd kiutasította az orosz tanácsadókat, akik nemrég még az elnökválasztáson neki segédkeztek. Az orosz  James Bondról még film is készült Putyin birodalmában, de hiába, így is lecsukták és kiutasították Csádból. Miért?

Mert az elnök kémelhárítása jól működött, és kiderült: az orosz tanácsadók puccsot szerveztek az elnök ellen nyilván nem Putyin tudta nélkül.

A magyar alezredes hősi halála Csádban

Vékás –  Kovács Imre alezredes magyar katonai attasé Csádban októberben meghalt. Hogyan és miért? A hadügyminisztérium mindmáig nem közölte a boncolási jegyzőkönyvet. Hősi halált halni a magyar kormány afrikai álmaiért tragikomikus tévedés még akkor is, ha ezek a szuverén álmok szorosan kötődnek Vlagyimir Putyin ábrándjaihoz.

Ezekre ugyan súlyos csapást mért a stratégiai vereség Szíriában és a sikertelen háborús erőfeszítés Ukrajnában, de az Afrikakorps, a Wagner hadsereg utóda szívósan nyomul előre Afrikában. Igaz, Putyin megmondta nekik: ezentúl önfenntartók lesznek vagyis a rablott pénzből kell megélniük, mert Moszkva pénztárcájából a birodalmi álmokra már nem telik.

Az Afrikakorps védelmi pénzt szed a népnyúzó diktátoroktól, akik így olcsóbban jutnak testőrséghez mintha nyugati őrző védő szolgálatokhoz fordulnának. A magyar-orosz katonai együttműködés állítólag remekül működik Afrikában, ezért is delegálta oda egyszülött fiát Orbán Viktor. Másrészt a magyar miniszterelnök nyilvánvalóan felmérte, hogy fia alkalmatlan a trónörökös szerepre. Marad Rejtő Jenő és Gorcsev Iván kalandjai.

- Hirdetés -

Meghalni persze így is meglehet ahogy azt a szerencsétlen alezredes sorsa bizonyítja. Orbán Gáspár ezért Budapestről irányít, állítólag a titkosszolgálat átszervezésében segédkezik apjának, aki immár nem bízik senkiben csak a családtagokban. Nicolae Ceausescu sorsa villanhat fel előtte: a román diktátort saját emberei ítélték halálra, hogy átmentsék magukat az új rendszerbe, ahol  már amerikai lobogó alatt lophatnak, csalhatnak  és hazudhatnak természetesen szuverén módon a haza üdvére.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .