Lázár János védőbeszéde

0
1503
ancientpedia.com

Lázár János Semjén Zsolt nem létező perében folyamatosan védőbeszédet mond a miniszterelnök-helyettes és a kormány védelme érdekében.

Látva Semjénnek a Parlament előtti, papírból mondott beszéde alatt a körülötte ülők arcát, elég egyértelműnek tűnik, hogy az ügy kormánybuktató hatású lehet, függetlenül annak Semjénre vonatkoztatott igazságtartalmáról. Az arcokon nem a Semjén iránti rokonszenv volt látható, hanem a rémület és döbbenet, mert rájöttek arra, hogy itt a saját sorsuk a tét. A másfél évtized óta verbálisan agresszív és elnyomó fideszesek most szembe találkoztak a saját kommunikációs mintájukkal.

Lázár vállalkozása példátlan feladat, s amit eddig mondott, az több problémát vet fel (nyilván ez a terelési cél), mint amit megold. Lássuk a legfontosabb nyilatkozatait:

„Amikor egy gyerekkel szemben valaki erőszakot követne el, azzal szemben halálbüntetés lenne az igazság. Az Európai Unió ezt tiltja….„A pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás, ezt be kell vezetni” „A pedofilokat börtönbe kell küldeni, és a pedofíliával vádolókat szintén következetesen meg kell büntetni”

„Akik ezekért az utalásokért fizetnek a kérdezőknek, a parlamenti kérdezőknek, az újságíróknak és itt kérdezőknek is, a magyar államot akarják meggyöngíteni, Magyarországot és annak kormányát akarják ellehetetleníteni alaptalan vádakkal.”

„Sem a kormányzatban, sem a Fidesz vezetésében egyetlenegy pedofil sincs. Minden vád teljes egészében alaptalan. Azok hazudnak, akik ilyet állítanak.”

Végezetül Semjénről ezt mondta:

- Hirdetés -

„Látom, milyen szenvedést és lelki vergődést okoz ez neki, és nem tud ellene védekezni”

Ez utóbbi idézettel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy konkrét megszólítás nélkül, ráadásul papírból védekezni egy ilyen ügyben, több mint hiba volt. Semjén maga tehet róla, hogy a gyanút magával kapcsolatban erősítette, hiszen nincsen semmilyen hiteles és nyilvános adat arról, hogy ő lenne Zsolt(i) bácsi.

A lázári védőbeszéd lényegében alig reális, kizárólag az érzelmekre akar hatni.

A halálbüntetést 1990-ben eltöröltük egy akkor még működő Alkotmánybíróság határozata következtében, illetve az EU alapjogi chartája és az Emberi Jogok Európai Egyezménye tiltja a halálbüntetést. Ezt a tényt Lázár elfogadja, de elég világos ezzel kapcsolatban a véleménye, ami máris jogállami aggályokat vet fel. Ha kiléptetnek minket az EU-ból Orbánék, akkor újra be lehet vezetni a halálbüntetést. Nem árt ennek a veszélyein is elgondolkodnia a polgárnak. Azaz itt Lázár egy jogilag teljesen kizárt dologról beszél, amit persze sokan szívesen hallgatnak.

A teljes életfogytiglan, azaz amikor tényleges életfogytig tart a büntetés, jelen van a hazai jogrendszerben, csak az történt, hogy az Európai Emberi Jogok Bíróságának 2014-es döntése következtében 40 év után kötelező megvizsgálni a feltételes szabadlábra helyezést. Ha ebben a jogi szabályozási rendszerben szigorítást akarnak, és az kizárná újra a szabadulás esélyét, az újabb eljárást jelentene Magyarország ellen az EU-ban, bár erre nem sokat ad a Fidesz, az biztos. „Eggyel több? Írják a többihez” -gondolják.

A kiherélés gondolom az ő fogalmai szerint is kémiai kasztrálást jelent, de alapvetően probléma, hogy a női pedofilok esetében a herék eltávolítása komoly akadályba ütközik.

Amúgy az EJEB kimondta, hogy a kasztrálás csak önkéntesen engedhető meg, ennek megsértése ütközne a embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütközne.

A rágalmazók elleni fellépés esetében a Btk. ma is lehetőséget ad a büntetésre, a rágalmazás és becsületsértés, hamis vád törvényi tényállásai keretében. Valószínűleg minősítő körülményként kívánja a speciális cselekményt értékeltetni.

Mivel a törvényhozás egészen a kezükben van, ezt megtehetik, persze attól kezdve felmerül annak a kérdése, hogy milyen más eseteket kellene még felvenni ebbe a sorba.

Javaslom elgondolkodni a „Aki mást, államigazgatási, kormányzati pozíciót betöltve, vagy média-munkásként külföldi hatalmak ügynökének, kémének alaptalanul nevez…” tényállás felvételét a büntetőjogi kódexbe.

Ez a törekvés persze átlátszó: egy tíz éve zajló ügyben passzív kormányzat ilyen üzenete pusztán az ügy elmosását célozza meg.

Ne legyenek illúzióink, Lázár János, amit mond, nem hobbiból teszi, hanem mert neki most ez a kormányzati feladata. Ezen a szemüvegen keresztül kell értelmezzük azt, amit mond.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .