Korrupció miatt tartanak házkutatást a volt elnöknél

0
832

Az argentin szenátus döntött úgy, hogy a vizsgálóbírónak joga van házkutatást tartani a volt elnök, Cristina Fernández de Kirchner villájában.

A korrupciós ügy azzal kezdődött, hogy az újságok közölték: részletes dokumentumok vannak arról, hogy Kirchner kormányzata mennyire korrupt volt. A tervezési minisztérium államtitkárának sofőrje, Oscar Centeno

ugyanis mindent feljegyzett, ez alapján

53 millió dolláros korrupciós ügyről

számolt be a La Nacion című lap.

Centeno 2005 és 2015 között dolgozott sofőrként, argentin lapok szerint azért készített mindenről feljegyzést, mert a katonai elhárítás munkatársa volt.

Az államtitkárt, José Lópezt már két éve őrizetbe vették, miután rajtakapták, hogy zsákokban több mint 2 milliárd forintnak megfelelő készpénzt próbált elrejteni egy kolostorban. Lópeznek kulcsszerepe volt a minisztériumban a hatalmas építési beruházások kivitelezőinek kiválasztásában.

A botrányban egész elit érintett, 15 ember került már előzetesbe. Egyikük Argentína legnagyobb építkezési vállalkozója, ő vádalkut kötött a vizsgálóbíróval és bevallotta:

több millió dollárral vesztegette meg a kormányzat embereit, hogy ő kapja a legjobb üzleteket.

A vizsgálóbíró szerint 12,8 millió dollárt fizetett a kormány embereinek, hogy előnyös szerződésekhez jusson. Az üzletember elismeri a korrupciót, de az összeget sokallja, mert Argentínában minél nagyobb a megvesztegetés, annál hosszabb lehet a börtönbüntetés.

Cristina Fernández de Kirchner (akinek néhai férje, Néstor Kirchner is elnök volt) viszont indulni akar jövőre az elnökválasztáson, és azt mondja, hogy politikai akcióról van szó, amelyet szerinte a jelenlegi elnök, Mauricio Macri szervez, és amelyet az USA és a hadsereg támogat. Szerinte Macri így kívánja elvonni a figyelmet arról, hogy alkut kötött az IMF-fel.

A Nemzetközi Valutaalap vörös posztó sok argentin szemében, hiszen a hitelért cserébe megszorító csomagot kér a kormánytól. Macri mégsem tehetett mást, hiszen

Argentína ismét a pénzügyi csőd határára jutott.

A szomszédos Brazíliában hasonló korrupciós kampány söpörte el az elitet, Lula volt elnök börtönbe is került, utóda lemondott és jelenleg is vizsgálat folyik ellene. A baloldal ott is azzal vádolta az Egyesült Államok nagykövetségét, hogy korrupciós leleplezések segítségével próbálja meg lejáratni az egész kormányzati elitet.

Mind Argentína, mind Brazília tagja a G20-nak vagyis gazdasági nagyhatalomnak számít. Évtizedek óta próbálnak felzárkózni Észak Amerikához – sikertelenül. Az IMF szerint ennek egyik legfőbb oka a korrupció. Csakhogy korrupció Kínában is van, ők mégis gyors ütemben zárkóznak fel az USA mellé.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .