Kommunikáció 2.

0
1475
Facebook

Menczer Tamás: magyar sportriporter, politikus, országgyűlési képviselő, a negyedik és ötödik Orbán-kormány államtitkára, kommunikációs igazgató, miniszteri biztos.” Wikipédia.

Hja, kérem, kommunikálni tudni kell. Képzeljük csak el, mi lenne, ha a nép a megfelelő kommunikáció híján egyszer csak nagy hirtelen ráébredne, hogy a rezsicsökkentésben nem az a lényeg, hogy „a magyarok fizetik a legkevesebbet a rezsiért”, hanem hogy minálunk a legtöbbet fogyasztók, azaz a leggazdagabbak kapják a legtöbb támogatást. És nem a kormánytól ám! Hanem a néptől. Abból a pénzből, amelyet a nép a kormány parancsára adóban befizet.

A kormány ugyanis annak a 27 százaléknyi ÁFÁ-nak, amit Mari néni a tényleges árral együtt leperkál a kisboltban, egy részét átirányítja a nemzet vejéhez, hogy a kastélyainak a fűtése meg a világítása ne kerüljön olyan sokba. Mari nénihez sajnos nem irányít át semmit, mert az ő házába se a villany, se a gáz nincs bevezetve, a fatüzelést meg regnálóék nem támogatják. Na, ehhez kell a megfelelő kommunikáció, hogy ezt az (egyesek szerint ritka ótvar) húzást pozitív intézkedésként etessék meg a választókkal. Jelentem, a megetetés sikeres, a hálaimák sűrű tömött sorokban szállnak a Klastrom felé, és a kétharmad tuti. Egyelőre. Még.

A siker révén miniszterelnök úrnak nem kell hálálkodnia, hogy a vejének a rezsicsökkentéssel hamarabb lesz meg az ikszedik százmilliárdja. A dolog fordítva működik, azaz a nép hálás neki, és minden este imáiba foglalja a nevét. A Jóisten áldja meg az Orbán Viktor miniszterelnök urat!

Az a nyomorult óellenzék persze másképp csinálná, nem a villany meg a gáz árát, hanem a szegényeket támogatná, és így a szegények ugyanannyi pénzből több támogatást kapnának, mint most a rezsicsökkentés révén, a gazdagok meg semmit. De el is söpörte ám a nép a rohadékokat! Még csak az kéne, hogy T. István ne tudja O. Ráhelt a királylányok minimumszintjén eltartani! Hát hová vezetne az?

- Hirdetés -

Az ilyen és hasonló kommunikációs igények esetén regnálóék a legjobb szakembereket szerződtetik. Például sportriportereket. Ők tudják a leghatásosabban kommunikálni, hogy „A rezsicsökkentést veletek szemben is meg fogjuk védeni!” Vagy, hogy „Vége van, kicsi! Vége van!” Esetleg, hogy „Az ’56-osok a két legnemesebb, legcsodálatosabb célért harcoltak. Meg akarták védeni a családjukat és meg akarták védeni a hazájukat! Mi is így teszünk!

Az utóbbi mondatokat illetően emlékezhetünk rá, hogy Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettesnek nem egészen ez a véleménye, ő ugyanis azt mondta, hogy hülyeség volt ötvenhatban a harc, de Menczer Tamás keményebb legény! Ő nem ijed meg a saját árnyékától, és mindig küzd a legnemesbekért, ahogy ezt tanácsolja másoknak is, akiknek veszélyben van a hazájuk meg a családjuk. Védjék meg a hazájukat és a családjukat! Tűzön-vízen át!  Illetve… izé… hogyismondjamcsak… mégsem… szóval nem egészen azt tanácsolja.

„Brüsszel nem a kijózanodás, hanem a ráivás állapotában van – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön a közösségi oldalán. – Donald Trump külügyminisztere, Marco Rubio világosan elmondta, tisztességtelen volt elhitetni az emberekkel, hogy Ukrajna legyőzheti Oroszországot. Donald Trump és Amerika békét akar. Mi azt mondjuk a háború kezdete óta, amit Trump és Rubio. Ebben a háborúban Ukrajna nem győzhet, Oroszországot, egy atomhatalmat nem lehet legyőzni. Tűzszünet és tárgyalás kell, ezért kell nekünk, patriótáknak elfoglalnunk Brüsszelt. És ezért kell a Manfred Weber-féle háborúpárti gazembereket elzavarnunk. Hosszú és kemény csata lesz, de készen állunk rá.”

Hát, igen. Mint emlékezhetünk rá, a Szovjetunió 1956-ban atomhatalom volt, azaz úgy néz ki a helyzet, hogy Menczer mégiscsak csatlakozik Orbán Balázs véleményéhez, miszerint az ötvenhatosok nem csak hősök voltak, hanem hülyék is, amikor ellenálltak, hiszen egy atomhatalmat nem lehet legyőzni! A háborúpárti Corvin közieket el kellett volna zavarnunk, pont úgy, mint ahogy Manfred Webert fogjuk, és akkor a Rákosi korszak békésen folytatódhatott volna tovább. Az ÁVH és a KGB együttműködése olyan rendet biztosított volna hozzá, hogy csak na!

A mai helyzetet illetően is megkaptuk államtitkár úrtól a szükséges felvilágosítást. Donald Trump és Amerika békét akar, az EU meg háborúpárti, de ha elfoglaljuk Brüsszelt, akkor az EU békepárti lesz, és nem támogatja tovább az ukránokat, azaz mi, a dicsőséges patrióták elintézzük, hogy a hülye ukrán patrióták belefulladjanak abba az ostoba patriótaságukba, és ne tudják megvédeni a hazájukat. Mindent odaadunk Oroszországnak (Ukrajnából), amit Putyin kér, akkor kitör a béke, és lesz újra olcsó orosz gáz, meg olaj, ami nélkül a magyar gazdaság összeomlana.

Igaz, az EU általi szankciók közül mi felmentést kaptunk mind az olajat, mind a gázt illetőleg, mindkettő jön is dögivel, ám mi mégis a bányászbéka hasa alatti gazdasági pozíciót foglaljuk el, azaz nekünk tökmindegy, hogy van-e háború, vagy nincs, magunktól is simán le tudunk bárkitől maradni. Ebből látszik, hogy a miniszterelnök úr teljesen önzetlenül akarja a békét, azaz Ukrajna odaadását Putyinnak. Utána majd (előbb-utóbb) mi következünk az Oroszországnak való odaadást tekintve, de a miniszterelnök úr észbeli hosszúsága odáig már nem terjed.

Az egy érdekes közlés, hogy Menczer szerint az amerikai külügyminiszter azt mondta, a politikusok átverték a népet, mert elhitették vele, hogy Ukrajna legyőzheti Oroszországot. Rubio persze nem ezt mondta (hogy miért nem csodálkozom ezen…), hanem azt, hogy a Biden kormányzat egy patthelyzetet finanszírozott a fegyverszállításokkal. Ebből az következik, hogy Rubio nem egészen érti a dolgokat, hiszen ha nincs finanszírozás, azaz nincsen patthelyzet, akkor Ukrajnának esélye sem lenne semmiféle tárgyalásra meg kompromisszumra, ugyanis pontosan ez a patthelyzet kellett ahhoz, hogy mindkét felet kompronisszumra kényszerítse – még a legyőzhetetlen Oroszországot is. Hogy az amerikai külügyminiszter mégsem annyira ostoba, azt jelzi, hogy az Egyesült Államok Ukrajna katonai támogatását nem állította le. Magyarán tovább finanszírozza a patthelyzetet (ami Ukrajna szempontjából szükséges is).

Az amerikai külügyminiszter ezzel a kijelentéssel valószínűleg arra gondolt, hogy már rég észre kellett volna venni, hogy ez egy patthelyzet, és ezen az alapon tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket. Arról persze a derék Rubio megfeledkezik (nyilván nem véletlenül – érdeke ugyanis, hogy Bidenéket sározza), hogy Oroszország, amíg Putyinék azt hitték, hogy jól állnak, a legapróbb kompromisszumra sem volt hajlandó, és a Kremlben csak mostanában kezdenek rájönni, hogy a tartalékok kimerülőben, azaz muszáj lesz tárgyalóasztalhoz ülniük. Ebből a szempontból Trumpnak határozottan mázlija van, mert Biden elvégezte a piszkos munkát, mármint a patthelyzet fenntartását addig, amíg Oroszország ki nem merül, a babért viszont az új elnök fogja learatni, méghozzá érdemtelenül. A baj az, hogy ezt az emberiség nagy része fordítva appercipiálja majd, de ez ellen nem tehetünk semmit.

Az, hogy ebből a külügyminiszteri szövegből Menczer mennyi hülyeséget hámozott ki, vagy értett bele, az ő dolga. Az viszont világosan látszik, hogy miután a derék magyar miniszterelnök úr egyszer megpendítette, hogy Ukrajna nem fog győzni, ennek igazolásán azóta nálunk egy egész hadsereg dolgozik. Menczer is ennek a hadseregnek a ragja, és bár vannak más feladatai is, ezt sem hanyagolhatja el. Hogy közben hülyeségeket beszél meg hazudik, az már a normál üzletmenet. Azaz BAU (Business as usual). Ha nem lenne, már tán hiányozna is.

Nálunk a régi munkahelyi szobánkban nagy betűkkel volt felrajzszögezve a falra:

  1. pont: a főnöknek mindig igaza van.
  2. pont: ha mégsem lenne igaza, automatikusan az 1. pont lép életbe.

Jó, jó, az egy tervező intézet volt, mindenki tegeződött mindenkivel, azaz mindenki röhögött rajta a kis- meg nagyfőnökök is, de úgy gondolom, hogy azzal a régi munkahellyel ellentétben a Klastrom körzetében ez véresen komoly.

Nem szeretnék Menczerék helyében lenni.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .