Kocsis Táj. Hiv.

0
3559

Részletesen instruálta a Józsefváros újság cikkeit Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, a választási iroda fideszes vezetője pedig arra adott tanácsot, hogyan ne lehessen „fogást találni” egy íráson – mondta el Pikó András polgármester. Megfigyeltették az őt jelölő civil szervezetet. Pikóék feljelentéseket és polgári pert indítanak.

A Józsefváros kerületi lapot kiadó nonprofit cégnél teljes informatikai vizsgálatot tartottak, mert szinte teljes törléssel szembesültek az átvétel után. Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, ennek során kerültek elő a „takarítás” ellenére, amelyek azt bizonyítják, hogy teljes kézivezérlés mellett készült a korábbi érában az újság.

A részletekről sajtótájékoztatón beszámoló Pikó azt mondta, hogy

„gyakorlatilag kibelezték a szerkesztőségi rendszert”.

Emiatt nem is tudott megjelenni a lap, egészen december elejéig, mert a szerkesztőség is „eltűnt”.

Amit már megírtunk, az arról szólt, hogy a volt főszerkesztő, Nyerges Zoltán megjelenés előtt elküldte a tartalmakat Kocsis Máté frakcióvezetőnek, Sára Botond polgármesternek, Rimán Edina jegyzőnek, aki az önkormányzati választások idején a helyi választási iroda (hvi) vezetője volt, feladata őrködni a kampány és a választás törvényessége felett.

Kocsis tegnap azzal reagált, hogy csak a vele készült cikket nézte meg. Pikó András most bemutatta azokat a leveleket – amelyeket megtaláltak a szerveren -, amik szerint részletekbe menően véleményezett írást. Például egy választás előtti elemzésben „javasolt” cserét egy grafikonon (úgy lett).

Egy másik alkalommal – miután már jelent meg interjú Kocsissal és Sárával – azt találták ki, hogy készüljön páros anyag velük, „laza” stílusban. Rimán Edina, aki javaslatokat és véleményeket fogalmazott meg a tartalomra, a páros interjúhoz azt a megjegyzést fűzte egy e-mailben:

„Nekem tetszik, főleg mert ezen n találhat fogást a  HVB”.

(Azaz a Helyi Választási Bizottság, amely az első fokú jogorvoslati szerv a választási iroda döntésével szemben.)

Tehát a helyi választási iroda vezetője, akinek feladata a választás lebonyolítása és tisztaságának garantálása,

részt vett a kampányban és tippeket adott azzal kapcsolatban, hogy mibe nem köthet bele a HVB

– mondta Pikó András. Ráadásul úgy, hogy erről a folytatólagos törvénysértésről a levelezésben benne lévő Kocsis Máté és Sára Botond (mindkettő jogász) is tudott – tette hozzá a polgármester.

Pikó emlékeztetett arra, hogy miközben Rimán törvénysértően a megbízását megsértve részt vett a fideszes politikusok egyeztetésén, a törvény őreként eljárva rendőrségi feljelentést tett az ellenzéki polgármesterjelölt és csapata ellen egy már akkor is nyilvánvalóan hamis rágalom miatt.

Ezek az újonnan előkerült levelek is azt bizonyítják, hogy teljes pártirányítás zajlott az önkormányzati újság felett – mondta Pikó.

Ezért állásfoglalást fog kérni a fővárosi főjegyzőtől Rimán Edina magatartásának törvényességéről. Emellett a képviselő-testületben kezdeményezi Rimán visszahívását a lapot is kiadó önkormányzati cég felügyelő bizottsági elnökségéből, mert méltatlanná vált erre. Továbbá rendőrségi feljelentést tesz a szerkesztőségeb végzett pusztítás miatt. Végezetül polgári jogi (kártérítési) pert indít polgármesterként a volt főszerkesztő ellen, mert az ő ténykedése idején büntették meg félmillió forintra az önkormányzatot a lapban megjelentek miatt. Ezt a mostani vezetésnek kellene kifizetnie. Eljárást indít amiatt is, hogy az önkormányzat 50 millió forintot költött egy olyan lényegében hivatalos Facebook-oldalra, amely egy magánszemélyé volt, aki aztán hozzáférhetetlenné tette ezt számukra.

Az önkormányzati cégnél pedig átfogó jogi és pénzügyi vizsgálatot rendelt el a törvénysértések és ezek költségeinek feltárására.

Röviden beszélt arról is, hogy találtak olyan leveleket is, amelyek azt bizonyítják, hogy az önkormányzat szervezeteinél megfigyelték az őt polgármesternek jelölő C8 civil szervezet kampányeseményeit, mozgásaikat. Ezek elemzése még tart, egyelőre csak annyit mondott, hogy az ott dolgozók egy része nyilván utasítást hajtott végre.

Kocsis Mátét minősítsék a választók – mondta Pikó. A Fidesz felelőssége, hogy frakcióvezetőnek megtart-e olyan embert, aki „letűnt korok gyakorlatának megfelelően kézivezérléssel irányította a kerületi sajtót”.
A polgármester szerint ha ő maradhat a Fidesz frakcióvezetője, az a Fideszről állít ki bizonyítványt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .