Kezdőlap Sport Oldal 21

Sport

Belgrád: Négy magyar érem, közte egy arany

0

A magyar versenyzők négy érmet: egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 500 és 1000 méteres döntőiben.

A győzelmet az 500 méteres női kajaknégyes – Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra – szállította, így a tavalyi évet anyai örömök, illetve sérülés miatt kihagyó Kozák és Kárász is sikeresen tért vissza a nemzetközi porondra.

A két K-1 1000 méteres számban egyformán ezüstérmet szereztek a magyarok Kopasz Bálint és Takács Tamara révén, a Pupp Noémi, Csipes Tamara kajakos duó pedig harmadik lett ezen a távon.

Kiss Tamás (C-1 1000 m) és Lakatos Zsanett (C-1 500 m) negyedik, a Kammerer Zoltán vezette 1000 méteres férfi kajaknégyes ötödik, a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó (C-2 1000 m) hatodik, az 500 méteres férfi kenunégyes pedig utolsó, hetedik lett döntőjében.

Leekens utolsó esélye?

0

A kormányhoz közel álló bulvársajtó már napok óta foglalkozik Georges Leekens, szövetségi kapitány sorsával, mivel vezetésével a magyar labdarugó válogatott a háromból egyetlen meccsét sem nyerte meg (két vereség, egy döntetlen).

Az utolsó esély a mai Ausztrália elleni mérkőzés lesz. A Bors írta meg, hogy Hangya Szilveszternek a Vasas labdarúgójának megoperálták a kezét, de a beavatkozás előtt Leekens állítólag ultimátumot adott neki: amennyiben most operálják meg, és nem vesz részt a felkészülési meccseken, ne számítson többet meghívóra.

Hangya előtt Gulácsi Péter és Elek Ákos is panaszkodott a szövetségi kapitányra:

„Akár elhiszik az emberek, akár nem, nem jó érzés a játékosoknak ez az eredménytelenség. Bár, amikor úgy állnak a pályán, hogy nem tudják, mit kell játszani, és mi a taktika, akkor valahol érthető a gyengébb játék.”

 

 

 

Fölbokszolta magát az élre

0

Lionel Messit és Cristiano Ronaldót is lepipálta a bokszoló Floyd Mayweather, az egyetlen meccsért kapott 275 millió dollár pénzdíjjal a legjobban fizetett sportoló volt a világon. Az Európában focizó két sztár is növelte keresetét 2017-ben.

Floyd ‘Money’ Mayweather bokszoló lett a legjobban fizetett sportoló a világon az elmúlt tizenkét hónapban – derül ki a statista.com grafikonjából. Mayweather a Conor McGregor ketrecharcos legyőzéséért kapott 275 millió dollárral került a Forbes listájának élére 285 milliós (77 milliárd forint!)összkeresettel. Azért a legyőzöttnek sincs oka panaszra.

Forrás: statista.com

Mögötte mifelénk is ismert nevek találhatók Messivel, Cristiano Ronaldóval és a kosárlabdázó LeBron Jamesszel. A sorban lejjebb lévő Stephen Curry szintén kosaras, Matthew Stafford és Matt Ryan pedig amerikaifocista.

Ha az egyszeri pénzeső nem lett volna, a rangsort tavalyhoz hasonlóan a most is jól szereplő sportolók vezetnék. Egy évvel korábban a lista élén C. Ronaldo állt 93 millió dollárral, utána LeBron James (86,2) és Messi (80 millió) következett. Vagyis a portugál és argentin focisták javadalmazása jelentősen emelkedett egy év alatt.

Foci vb: minden eddiginél nagyobb költségvetés

0

Csaknem 800 millió dollár lesz az idei oroszországi futball vb teljes költségvetése, közel 30 százalékkal több, mint a 2014-esnek. A győztes csapat 38 millió dollárt kap.

A különféle díjazásokra 400 millió dollárt szán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a jövő csütörtökön kezdődő oroszországi világbajnokságon. Négy éve Brazíliában 358 milliós volt ez a keret. A statista.com grafikonján látható, hogy felkészülésre is ad pénzt a FIFA a kijutott 32 csapatnak, 50 százalékkal többet, mint négy éve, másfél millió dollárt. Minden tétel emelkedik, kivéve az első csoportkör, amelynek végén változatlanul 8 millió a fájdalomdíj.

Forrás: statista.com

Jelentősen nőnek a helyezésekért járó juttatások, a győztes csapat pedig 38 millió dollárt (10,3 milliárd forintot) vihet magával.

A teljes költségvetés 791 millió dollár (218 milliárd forint), amelybe a díjazáson felül beletartozik a járékosokat küldő klubcsapatoknak adandó 209 millió és a megsérülő játékosok után ugyancsak az egyesületeknek járó 134 millió dollár.

Négy éve a teljes büdzsé még 420 millió dollár volt, 28 százalékkal kisebb a mostaninál, a 12 évvel ezelőtti németországi vb költségvetése pedig 282 millió volt.

Az első csapat, az iráni válogatott egyébként kedden megérkezett a vb helyszínére.

Ma 32 éve kaptunk ki 6-0-ra az oroszoktól

Ma véget ér a hazai futball bajnokság. Az elsőség már a múlt héten eldőlt, a végjáték mégis izgalmasnak ígérkezik – már amennyiben izgalmat jelent a számunkra, hogy mely csapatok esnek ki az első osztályból, és melyek maradhatnak jövőre is a legjobbak között.

Jobb híján így kell mondanunk: legjobbak.

Nem egészen két hét múlva, június 14-én kezdődik az oroszországi labdarúgó világbajnokság – persze megint a magyar válogatott nélkül. Nemzeti tizenegyünk utoljára 32 évvel ezelőtt, 1986-ban szerepelt világbajnokságon. Abban sem volt sok köszönet, de akkor legalább ott voltunk. (Mezey György volt a szövetségi kapitány, Egervári Sándor a segítője.)

Napra pontosan 32 évvel ezelőtt, 1986. június másodikán játszotta a magyar labdarúgó válogatott az emlékezetes 0-6-os mérkőzést a szovjetek ellen a mexikói világbajnokságon, Irapuatóban. Ez volt a híres „tésztás” meccs. Igaz, azóta többször is megírták, hogy szó sem volt tésztáról, csak az egyik játékos mondta ezt a meccs után, hátha békén hagyják az érdeklődő sajtómunkások.

A meccset Szegeden néztem a televízióban, akkor alig három hónapos fiam, és a feleségem társaságában. Amikor a bíró a sípjába fújt, elindultam a konyhába sörért, de még ki sem értem, a feleségem már szólt: Gól!

Persze, nem mi rúgtuk. Visszarohantam, megnéztem az ismétlést, majd újra a hűtőszekrény fel vettem az irányt. Ám ezúttal sem tudtam hozzájutni a sörhöz, mert bent a szobában ismét megszólalt a feleségem hangja: Gól!
Ezt sem mi rúgtuk.

Ekkor feladtam a próbálkozást, megkértem a feleségem, úgyis látott már két gólt, hozza be ő a sört. Így is lett. A hátralévő időben kaptunk még négy gólt, a megivott sörök számára nem emlékszem.

A 0-6 rejtélye azóta sem oldódott meg, és most már valószínűleg soha sem derül ki, hogy miért kapott az akkoriban – a mostanihoz képest – jónak számító magyar válogatott hat gólt a szovjetektől.

Most megint vb jön, a szovjetek – ezúttal Oroszország néven – már a csak a rendezés jogán is ott lesznek. És ott lesznek a belgák is – ez számunkra azért érdekes, mert valahol egy kicsit mi is belgák vagyunk. Igaz, a valódi belgáktól – tudásban, teljesítményben – messze vagyunk, de belga a szövetségi kapitányunk, aki ugyan eddigi két meccsén két zakót jegyzett, de a jövő, legalábbis George Leekens szerint, fényesnek tűnik.

A Belgiumból ideiglenesen hazánkba migrált tréner ugyanis másfél hónappal a következőket nyilatkozta a magyar miniszterelnökről, és annak kedvenc sportjáról: „Orbán Viktor sokat tud a fociról is, én kedvelem. Szereti a sportot.”

Leekens tréner mindehhez még hozzátette: “Magyarországon hamarosan átadják majd az új 70 ezres nemzeti stadiont. Hol vagyunk mi, belgák ezen a téren? 20 éve csak ünneplünk, de nem csinálunk semmit. Úgyhogy jobb, ha szerények maradunk a kritikáknál.”

Magyarország amúgy az ötvenedik helyen áll azon a FIFA-ranglistán, amelyen Belgium a harmadik.

Nem épül meg az egymilliárd fontos stadion

0

A Chelsea focicsapata hivatalosan anyagi problémák miatt állította le a stadionbővítési terveket. A valódi ok viszont az lehet, hogy a csapat tulajdonosának, az orosz Roman Abramovicsnak nincs brit vízuma. Ugyan izraeli állampolgár lett, de így sem dolgozhat a Chelsea-nél.

Cesar Azpilicueta és Cesc Fabregas, a Chelsea focistái Lionel Messi ellen küzdenek a Chelsea-Barcelona Bajnokok Ligája-meccsen.
Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

A Chelsea közleménye szerint a döntés „a nem kedvező befektetési környezet” miatt született meg, és egyelőre nem tudni, mikor folytatják az építkezés előkészítését. A tervek szerint 60 ezres stadion épült volna a mostani 41 ezres helyett.

A döntés hátterében az állhat, hogy nemrég lejárt a csapat tulajdonosának, Roman Abramovicsnak a brit vízuma, és azt még mindig nem hosszabbították meg.

Az 51 éves milliárdos már a Chelsea FA-kupa győzelmét sem láthatta élőben.

A közelmúltban azonban felkereste Izrael moszkvai nagykövetségét, és miután zsidó származású, megállapították, hogy az izraeli törvények szerint jogosult az állampolgárságra, amelyet már meg is kapott.

Izraeli állampolgárok ugyan vízum nélkül is beutazhatnak Nagy-Britanniába, de

csak hat hónapot tölthetnek ott, és munkát nem vállalhatnak.

Vagyis: az izraeli állampolgárság nem jelenti azt, hogy Abramovics dolgozhat a Chelsea-nél.

Ugyanakkor a BBC úgy tudja, Abramovics visszavonta kérelmét, hogy hosszabbítsák meg brit vízumát.

Roman Abramovics
Fotó: MTI/EPA/Anthony Anex

Abramovics jó kapcsolatban van Vlagyimir Putyinnal, márpedig a brit-orosz kapcsolatok mélypontra süllyedtek azóta, hogy március elején orosz idegméreggel Salisburyben megmérgezték Szergej Szkripal egykori kettős ügynököt és lányát. A merényletért a britek az orosz kormány tették felelőssé.

Még a mérgezés előtt a brit kormány azt is bejelentette: a magyarázat nélküli nagy vagyonok eredetének igazolására kívánják kényszeríteni a Nagy-Britanniában élő külföldi oligarchákat, mivel a kormány becslései szerint évente 90 milliárd font (több mint 32 ezer milliárd forint) illegálisan szerzett külföldi vagyont mosnak tisztára a brit üzleti szektorban és a bankrendszeren keresztül.

Maradhatnak Hosszú Katinkáék a Duna Arénában

0

Aláírtak egy megállapodást, amely szerint június 30-ig rendeződött az Iron Aquaticsszal a pályahasználat.

Május 31-én lejárt az eredeti szerződés, amely szerint Hosszú Katinka klubja, az Iron Aquatics használhatta a Duna Arénát. Korábban olyan hírek érkeztek, hogy a klub nem kezdeményezte a szerződés meghosszabbítását – ez azt jelentette, hogy papíron ma már nem tarthattak volna ott edzést.

A Duna Aréna Facebookon közzétett közleménye szerint azonban

ma mégis megszületett a megállapodás:

ez egyelőre június 30-ig szól, vagyis ebben a hónapban az Iron Aquatics, a legértékesebb magyar sportolónő klubja továbbra is tarthat edzéseket az Arénában.

Örömmel jelentjük be, hogy a mai napi érvényes megállapodás szerint június 30-ig rendeződött az Iron Aquatics-szal a pályahasználati megállapodás!#IronAquatics

Közzétette: Duna Aréna – 2018. június 1.

Egy sajtóbeszélgetésen egyébként a héten Balogh Sándor, a Budapest 2017 Kft. gazdasági igazgatója arra utalt: Hosszú Katinkáék ingyen használták a Duna Arénát, míg mások bérleti szerződést kötöttek.

Váratlan bejelentés: távozik Zidane a Real Madrid éléről

0

Váratlanul összehívott sajtótájékoztatón jelentette be távozását a Real Madrid futballklubtól Zinedine Zidane. A sokk erejét fokozta, hogy tette ezt alig pár nappal azután, hogy klubját – zsinórban harmadjára – győzelemre vitte a Labdarúgó Bajnokok Ligájában. Azt mondta, hogy a klubjának új emberre, módszerre van szüksége.

Zidane utódjáról a klub elnöke, Florentino Perez fog dönteni. Ő is részt vett a sajtótájékoztatón, ahol azt mondta, hogy teljesen váratlanul érte a bejelentés, Zidane – akinek nagyon sz, írja a BBC.

A Realnak öt éven belül már a negyedik vezetőedzőt kell megtalálnia – emlékeztet a BBC.

A 45 éves algériai származású francia labdarúgó 155 alkalommal játszott a Realban, ahol utóbb már vezetőedzőként irányította a csapatot. Focistaként világ- és Európa-bajnoki győzelmek részese volt. 108-szor húzhatta magára a francia válogatott mezét, volt UEFA-bajnokok ligája-győztes, kétszeres európai Szuperkupa-győztes, UEFA-kupa-győztes, kétszeres olasz, egyszeres spanyol bajnok. A FIFA háromszor választotta az év labdarúgójának. 1998-ban aranylabdát nyert. A a világ valaha volt legjobb labdarúgóját listázó FIFA 100-nak a tagja.

Utolsó mérkőzését 2006. július 9-én, a labdarúgó világbajnokság Franciaország-Olaszország döntőjén játszotta. 2013-tól 2014-ig Carlo Ancelotti mellett segédedző volt a Real Madridban, illetve 2014–16-ig a Real Madrid Castilla edzője. A Real Madrid CF edzőjeként már az első (fél)szezonjában BL-győztes lett.

Biciklivel Szent László nyomában

0

Szent László örökségének nyomába ered a Középkori Templomok Útja Egyesület biciklistúrája.

A három napos túra június 15-17. között halad keresztül a Felső-Tisza-vidék rétközi, bodrogközi és nyíri mezőségi tájain. A Szent László örökségtúrán a Felső-Tisza-vidék Szent Lászlóhoz kötődő emlékhelyeit járják végig.

Az örökségtúra résztvevői megismerkedhetnek a Felső-Tisza-vidék legjelentősebb régészeti emlékeivel, váraival és kastélyaival, például Közép-Európa legimpozánsabb földvárával Szabolcsban, Magyarország egyik legszebb kastélyával Tiszadobon, a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglaláskori régészeti lelőhelyével Karoson, az Alföld két legszebb és legkorábbi reneszánsz várkastélyával Vaján és Pácinban.

A túrára június 10-ig lehet regisztrálni.

Roland Garros: Fucsovics bejutott a második fordulóba

0

A világranglistán 45. játékos kedden a kanadai Vasek Pospisilt győzte le magabiztosan három játszmában.

Az első szettben a magyar játékos villámgyorsan elhúzott 5:0-ra, s riválisa egy bréknek köszönhetően 5:3-ra felzárkózott ugyan, de végül simán, bő fél óra játék után került előnybe.

A második felvonásban 3:3-ig szoros volt a csata, ezután azonban Fucsovics sorozatban három játékot nyert, amiből kétszer is Pospisil adogatott, így már 2-0-ra vezetett.

A harmadik szettben Fucsovics rögtön elveszítette szerváját, de 3:2-nél visszavette, majd egészen a rövidítésig nem is fordult a kocka. A tie-breakben Fucsovics 5-3-nál került lépéselőnybe, és három meccslabdához jutott. Ezekből az utolsót értékesítette, így 2 óra 11 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!