Vélemény Archives » Oldal 82 a 103-ből » Független Hírügynökség

Orbán Viktor születésnapi üzenete a 88 éves Soros Györgynek

-

2018-08-14

Orbán Viktor születésnapi üzenete a 88 éves Soros Györgynek

Tisztelt Soros úr, kedves Gyuri bácsi!

Engedd meg, hogy szívem teljes melegével.

Remélem, soha nem felejted el, amit értem tettél! Amíg csak élek, hálás leszek neked. Nélküled nem lennék ott, ahol most vagyok.

Először 1989-ben segítettél, amikor ösztöndíjat adtál nekem, hogy tanulhassak. Akkor még én, mint arra bizonyára jól emlékszel, liberális voltam. Kedveltem a nyílt társadalmakat, megértő voltam mások nézeteivel szemben és toleráns. Egyedül a vallást nem szerettem, meg Trianont, felállt a hátamon a szőr, ha valaki erről beszélt.

De most nem rólam van szó, Gyuri bácsi, hanem rólad, neked volt két nappal ezelőtt a születésnapod. A te pénzeden tanulhattam külföldön, gyakorolhattam az angol nyelvet és szélesedhetett a látóköröm. Hálás voltam neked, drága Gyuri bácsi. És most, megint hálás vagyok. Ha lehet, még annál is hálásabb, mint 1989-ben.

Ha te nem lennél, másik ellenségképet kellett volna keresnem a magyaroknak. Nem lett volna könnyű Gyuri bácsi, nekem elhiheted. Ez egy finnyás nép, nem fogadnak el bárkit ellenségnek. Szeretnek gyűlölni, de igényesek, ki kell érdemelni, hogy valakit utáljanak. Téged szívesen utálnak, és ezt külön köszönöm neked: nálad alkalmasabbat erre a szerepre keresve sem találtam volna. Te vagy az ideális választás, Gyuri bácsi, ha ezer évig castingolok, akkor sem találtam volna jobbat.

Egy olyan embert, mint amilyen te vagy, álmukból felébresztve is tudnak gyűlölni a magyarok. Gazdag vagy, sikeres és amerikai. És persze, nem utolsósorban zsidó. Igaz, ez utóbbi nem a fő csapásirány, ez csak, hogy is mondjam, amolyan mellékes hozadéka ennek a történetnek.

Már csak azt kellett kitalálni, hogy miért gyűlöljenek téged a magyar emberek. Nem volt nehéz, éceszgébereim fejéből nagyon hamar kipattant. Azt terjesztettük rólad, és terjesztjük ma is, hogy rosszat akarsz nekünk. Van egy gonosz terved, hogy Európát és benne Magyarországot, ellepjék a migránsok. A bevándorlók. Ez a te gonosz terved, Gyuri bácsi, ezen munkálkodsz éjjel és nappal, ez az, amire nem sajnálsz se pénzt, se paripát se fegyvert.

Szükségem volt rád megint Gyuri bácsi, és örülök, hogy megtaláltalak. Amióta kitaláltuk, hogy te legyél az elsőszámú közellenség, a magyar emberek nem azzal foglalkoznak, hogy szétloptuk az országot. Hogy a csókosainkat hoztuk helyzetbe, miközben leromboltuk az oktatást, a földdel tettük egyenlővé az egészségügyet. A jogállamról, a sajtó szabadságáról most nem beszélek, a magyarokat ezek nem különösebben érdeklik. Bebeszéltem nekik, hogy ők egy szabadságszerető nép, miközben a vak is látja, hogy nem a szabadságot szeretik, hanem a szabadságharcot.

Ezért küldöm őket csatába minden nap Gyuri bácsi, hogy ne a saját bajaikkal foglalkozzanak, és főleg ne a bajaik okozóival, azaz, velünk.

Vigyázz magadra, Gyuri bácsi, nem szeretném, ha bajod esnék. Még sokáig szükségem lehet rád. Figyelj oda az egészségedre, s ha bármi gondod van, csak szólj nekem, biztosan tudok segíteni. Én nem felejtem el azokat, akik valamikor jók voltak velem – mindig emlékszem rájuk, és vagy támogatom, vagy eltaposom őket.

Remélem, nem szívtad mellre azokat a plakátokat, amelyekkel hónapokon át telerondítottuk az országot. Nem neked szóltak Gyuri bácsi, hanem azoknak a szerencsétlen hülyéknek, akiket az orruknál fogva vezetek. Röhögök rajtuk, mert bármit mondok nekik, elhiszik.

Gyuri bácsi, Isten éltessen még sokáig, jó egészségben!

De hát a másikak is loptak!

Föld S. Péter

-

2018-08-13

0

Vitatkozunk a régi ismerőssel, aki csöppet sem bánja, hogy az van, ami lett. Ő is látja, hogy – így fogalmaz – vannak visszásságok, neki sem tetszik, hogy kettészakadt és gyűlölködővé vált az ország, de azt mondja, hogy ennél jelenleg nem lát jobbat. Az ellenzék béna és töketlen, megérdemlik, hogy így alázzák őket. És különben is teszi hozzá, amíg tehették, ők is loptak.

Ezen nincs mit vitatkozni. Ellenzéki szimpatizánsok egyre többet és egyre többen beszélnek arról, hogy a parlamentben ülő ellenzék a Fidesz rendszerének a része. A Fidesz akaratából létezhet, csak a túlélésre hajtanak, addig vannak, ameddig Orbánnak ez érdekében áll.

Árnyalnám a diagnózist. Szerintem ugyanis egy dolog az, hogy milyen az ellenzék. Hogy tényleg a Fidesz tartja őket kirakatnak, hogy lehessen mutogatni a világ felé: nálunk demokrácia van. Nézzétek, ott ül az ellenzék a parlamentben, elmondhatja a véleményét, szidhatja a kormányt és a miniszterelnököt. Még újságja is van, tévéje és rádiója. Nem sok, de a semminél látszólag több.

Lehetne tényleg jobb ellenzékünk. Valódi, teszem azt. (Ha van olyan ellenzéki párt, politikus, akinek nem inge, ne vegye magára).

De akármilyen az ellenzék, lopni, a másét elvenni, akkor sem szabad. Nemcsak anyagi javakról beszélek, hanem a megfoghatatlan, és ezért sokak számára értéktelen dolgokról. A szólás szabadságáról például, a független bíróságról. Vagyis egy olyan jogállamról. ahol az állam nem szól bele abba, amihez semmi köze. Nem akarja megmondani, hogy ki a jó író, sem azt, hogy milyen szakokat tanítsanak az egyetemen.

Akkor sem, ha nincs számottevő ellenzék, ami meg mégis, az is olyan, amilyen. Ha én egy felelőtlen fickó vagyok, és a lakásom ajtaját elfelejtem kulcsra zárni, akkor sincs joga senkinek bemenni és elvinni onnan mindent, ami mozgatható. Ha nem veszek riasztót az autómba, az nyilván meggondolatlanság a részemről, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy ellopja az autómat. Akár van benne riasztó, akár nincs, az én autóm nem a másé.

Példabeszéd. Hogy az ellenzék alkalmatlansága és gyengesége, senkit sem jogosít fel arra, hogy diktatúrát vezessen be az országba. Felszámolja a jogállam intézményeit, lerombolja az oktatást és az egészségügyet, hazugsággyárrá alakítsa a tájékoztatást. Kormányzásra kaptak felhatalmazást az urak annak idején. Arra, hogy jobbá, szebbé tegyék az országot, és nem arra, hogy a saját érdekeiknek rendeljék alá.

Azért, mert jelenleg nincs aki az útjába álljon, még nem muszáj buldózernek lenni.

Teljesülnek Bayer Zsolt vágyai

Lendvai Péter

-

2018-08-10

0

Jó kis találós kérdést adott fel nekünk Tusnádfürdőn a miniszterelnök, hiába no, ahogy ezt belga rajongóinak mondta, a politika egy kicsit showműsor is. Ő ennek igyekszik mindig eleget tenni; beszédeit, felszólalásait még évek múlva is elemzik. De persze nem úgy, Arany János módjára – „gondolta a fene”, az ő beszédeiről lehet bármit gondolni. És gondolnak is; ki így, ki úgy interpretálja. Hívei feltöltődnek általa, megtanulják a következő hónapok kötelező leckéit, ellenfelei viszont különböző megfejtésekkel szolgálnak, többnyire olyannal, amelyek rávilágítanak Orbán Viktor gonosz terveire.

Most nagyjából itt tartunk, már ami az ellenzék értelmezését illeti; az Orbán-pártiak – tekintve, hogy ők sem tudják pontosan mit is akar az ő főnökük, kimerülnek abban, hogy a nagyszerűségét dicsérik. Tényleg: mit is harangozott be Székelyföldön Orbán Viktor? Mit üzent haza, amikor a szeptemberi nagy változásokat jövendölte? Hogy nem viccelődött – mint a belga fiatalokkal – az egészen biztos. Hogy készül valamire, az is biztos. De mire, mely területeken? Mit akar még elfoglalni? Hol talál még olyan területet, amelyet még nem vett birtokba? Mi innen úgy látjuk, hogy sehol. Ő – és vele együtt ők – úgy, hogy még van bőven mit meghódítani. Mi innen úgy látjuk, hogy – például – a média 90-95 százaléka már az övék, és ami nem szinte az is; csak elhatározás kérdése, mikor teszik a földdel egyenlővé, vagy domesztikálják, ő – ők úgy látják, hogy fele-fele arányban van elosztva. És az így igazságtalan. (Az 50-50 százalékot Stefka Istvántól hallottam; szerinte a kilencvenes évek elején 95 százalék balliberális volt, mostanra egyenlítődtek ki az erőviszonyok. Azt persze nem mondanám, hogy Stefka egy orákulum, de arra mindenképpen jó, hogy a hatalomnak tetszőt mondjon. Akkor van bajban, ha a hatalomnak ez a fele-fele nem tetszik… Szurkoljunk neki.)

Lépjünk el egy kicsit a médiától – hogy aztán visszatérhessünk oda -, és próbáljuk megfejteni a találós kérdést. Mit akar még uralma alá vonni a kormányfő? Azt tudjuk, hogy a bírósággal elégedetlen; kész a terv a bekebelezésére. A civileket már maga alá gyűrte, az országgyűlés, a Fidesz, vagy a KDNP – mindegyik az ő játékszere. Ha így megy, lassan nem lesz mire törvényt hozni, minden az ő képét és hasonlatosságát mutatja.

Akkor térjünk tényleg vissza a sajtóhoz. Kétségkívül vannak még szabad szájak. Stefkának, Bencsiknek, Bayernek és többinek túl sok is van belőlük. Szerintük tökéletes a sajtó szabadásga, hiszen – lám – én is itt azt írok, amit akarok, nem fog holnap elvinni a fekete autó. És valóban: senki meg nem tudj akadályozni, hogy ide írjam a gondolataimat, akár azt is, hogy szerintem nincs sajtószabadság. Kétségtelen, hogy az állapotok nem diktatórikusak, csakhogy a sajtószabadság fogalma is másként értelmezendő egy kvázi demokráciában. Itt fontosak a demokratikus paravánok, a látszatok, és ezek talán szeptember után is megmaradnak. Pénz ugyanúgy nem fog jutni a „szabadszájúaknak”, bátor hirdető sem akad, olykor a terjesztés sem meg zökkenőmentesen, de abban a rezervátumban, ami kiszabatott nekik ellehetnek. Adatokhoz nem jutnak hozzá, tényfeltárásra nem nagyon lesz módjuk, de a véleményüket – mint most én – bátran közreadhatják. Tudom, soha nem fogom meggyőzni a jobboldaliakat arról, hogy ez nem egyenlő a sajtószabadsággal, legfeljebb akkor, ha ők maguk kerülnének hasonló helyzetbe.

A kérdés továbbra is él bennem: mit tehet még Orbán annak érdekében, hogy még jobban maga alá húzza a médiát? Mire számíthatunk?

Mindenek előtt talán a Sajtókamara felállítására. Volt már ilyen, működését 1939-ben kezdte meg, és tudjuk: a Horthy-korszak restaurációja nem csak a Szabadság téren kívánatos. Van ugyan most is érdekvédelmi szervezet a szakmának, a MÚOSZ, de azt, mint kommunista csökevényt sikerült teljesen szétzilálni, és egyszerű civilszervezet státuszba gyömöszölni. Félreértés ne essék: nem kívánom vissza azt az időt, amikor a hatalom része volt a MÚOSZ – épp úgy, mint a sajtókamara- azt azonban igen, hogy a hatalomtól függetlenül, de a szakmára mégis erős befolyással bírva végezze a munkáját. Ilyen helyzetben sosem volt az újságírók szervezete; vagy kiszolgálta a hatalmat, vagy légneművé vált. Olyanná, mint mostanság. Orbán nem ilyet akar. Azt akarja, hogy olyan szervezet jöjjön létre, amelyet az ő emberei irányítanak – lásd mint Szöllősi György, hajdani felcsúti alkalmazottja – és olyan jogosítványokkal rendelkezzenek, amelyekkel képesek megrendszabályozni az ideológiailag tévelygőket, sőt adott esetben megvonni tőlük a megszólalás lehetőségét is. A kamara, amelynek ötlete valamikor az év elején bukkant fel, egyértelmű céllal jön létre: karámba szorítani a nyomtatott sajtó munkatársai mellett immár interneten működőket, a blogolókat, tehát mindenkit, aki befolyásolhatja a nyilvánosságot. Az irány, mondják, egyértelműen a fehérorosz rendszer, ahol mindezt már meg is valósították. (Ez az orbáni rezsimben nem ijesztő hivatkozási alap, ellenkezőleg: ki lehet jelenteni, hogy van hely Európában, ahol ilyen módszert alkalmaznak.)

Mondanám: a szakmának ellen kellene állnia, de már a gondolat is naiv, hiszen az újságírást ma – mint fentebb említettem már – több mint kilencven százalékban – nem fele-fele! – a kormányhoz hű emberek képviselik, így illúzió arra gondolni, hogy bármilyen állami akaratot meg lehetne fékezni. Vagyis, ha a hatalomban lévők megpróbálják bedarálni az RTL-t – egyesek szerint a német tulajdon miatt ez nem fog sikerülni, -, vagy az indexet átállítani – Simicskától ez megtörténhet -, akkor ezt simán keresztül tudják vinni, nem fognak semmilyen ellenerőbe ütközni. Az újságírás olyan állapotban van ma Magyarországon, ahol nincs semmiféle szakmai összetartás, nincsenek etikai szabályok. A szakmának nincs egyetlen közös ügye sem, a politika végtelenül megosztotta őket; a többség a túlélésre játszik. Azok az orgánumok, amelyek politikailag semlegesnek mondják magukat, igyekeznek távolt tartani magukat minden esetleges megmozdulástól, nehogy baj legyen. A kormányhoz húzók – á lá Bayer Zsolt – legszívesebben a szakadékba löknék azokat, akik a rezsim ellen írnak, a többiek, pedig megélhetésük érdekében igazodnak. Azt is mondhatnánk: nincs hova alámerülniük, ha meg akarnak élni. Ebben pedig nem fog nekik segíteni a sajtókamara, sőt: minden esetleges kilengésüket meg fogja torolni. És ehhez lesz felhatalmazása is. Nem az ősz lesz nehéz tehát számunkra; a jövőnk.

A szülők elfogadják, hogy a kormány elveszi a gyerekek jövőjét?

Kardos Ernő

-

2018-08-06

0

A szülők elfogadják, hogy a kormány elveszi a gyerekek jövőjét?

Ismert oktatási szakemberrel készítettünk interjút, aki munkalehetőség híján az ország elhagyására kényszerült. X úr előbb ecsetelte a Fühü olvasói számára távozásának okait, a mai oktatási rendszer hibáit, majd beszámolt arról a számára megrázó élményről, hogy a magyar szülőket a hatalom lefoglalja a gyűlöletkeltéssel, eközben veszni hagyják a gyerekek jövőjét. Kis idő múlva azonban X úr letiltotta az interjú korrektúrázására elküldött szövegét. Kérte, felejtsük el, amit mondott, ne említsük se a nevét, se az őt örömmel fogadó ország fekvését. Félti a családját. Az interjút tehát, kérését tiszteletben tartva töröltük.

X úr fél! Nincs ebben semmi rendkívüli. Sokakkal előfordul manapság Magyarországon. Majréztak példának okáért a Hír TV dolgozói is, amikor egy szép nyári reggelen munkába sietve azt tapasztalták, hogy kigyúrt emberek nem engedik be őket az épületbe, ahol évek óta dolgoznak. Ilyenkor nyilván, beindul a pánik. Más oldalról persze érthető, ha útját állták a dolgozóknak, hiszen a legbelső szobákban – ha nem is verőemberek segítségével – de a főnökség épp a hatalomváltás zűrös műveletével foglalatoskodott. Átvették a kasszakulcsot, s persze sokakat kirugdostak, megaláztak, megfosztottak a kenyérkeresetüktől. Hatalomátvétel esetén teljesen normális, ha nem engedik a kíváncsiskodókat bámészkodni. Ugye a tönkretett embernek is vannak személyiségi jogai. Igazán nem lenne keresztényi magatartás, ha a könnyekkel küszködő állástalanok arcába bámulna bárki. Na és persze arra sincs szükség, hogy a hatalomátvétel brutális módszereit a nyilvánosság elé tárnák. Hiszen már az is rémületet vált ki, ha egy csirke nyakát átvágja valaki, nem hogy az emberekét. Képletesen értve természetesen. A felkavaró, embertelen, csúnya részleteket el kell takarni a világ elől, a Nemzeti Együttműködés Rendszere erre kényesen ügyel.

De X úr már nem itthon fél. Valahol Európában szorong családjával együtt. Persze ő is itthon kezdte, mint mindenki, aki végül elmenekült az országból. X úr értelmiségi. Oktatási szakértő. Miután éveket dolgozott a manapság gyanús Világbanknál, és a mai hatalom számára kétes Ford alapítványnál, feladatot kapott néhány – manapság ugyancsak bélyegzett – civil szervezetnél. Ezen kívül jelentős eredményeket ért el a hátrányos helyzetű rétegek felemelésében, igaz ez még a szocialisták idejében volt. Ezért aztán X úr jó ideje maga is munkanélküli. Alkalmi feladatokat vállalt, néha álnéven publikált, kellett a pénz, nagy a család. A két nagyobbacska már Angliában tanul, az ösztöndíj ellenére magasak az egyetemi költségek.

X úr, mielőtt elhagyta az országot, lemondott minden vállalt tisztségéről, és miközben interjút adott a Független Hírügynökségnek, felrémlett neki, hogy társai nem is igazán marasztalták. Ebből is érezte, ha valóban élethivatásának tekinti a hátrányos helyzetű rétegek felzárkózását, akkor legjobb, ha lelép. Jelenléte már nyolc éve csupán hátrányt jelent a szegényeknek és a romáknak, nem pedig előnyt. Egyszerűen tehertételnek érezte magát azon a területen, ahol évtizedekig sikeres volt. Amikor ezt megérezte, akkor szorongott először. Ezért azt nyilatkozta szerkesztőségünknek, hogy érzése szerint káros, ha a szakembereket kiutálják az országból.

X úr először abban reménykedett, hogy kritikus civilként, a pártoktól tisztes távolságot tartva úgymond ellenzékből is tud küzdeni a cigányság ügyéért is. Ennek ellenére a mai kormány ellenségnek, s nem kritikus partnernek tekintette. Eleinte még reménykedett abban, hogy ez nem mindig lesz így. Négy évig próbálkozott, amit újabb négy év követett, de nem történt semmi. X úr a választások előtt az ellenzéknek adott az oktatással kapcsolatos tanácsokat. De a 2018-as választási eredmények kijózanították, feladta, kiábrándult. Nem tudta, mire jut állás és jövedelem nélkül, s tartott a hatalomtól is. Félt.

X úr ma már külföldön fél, s rémülten figyeli, hogy az Orbán kormány már nem csak a hozzá hasonló, ellenségnek tekintett magyarokkal kíván leszámolni, hanem a rendszer korábbi katonáival, tehát sajátjaival is. Ráküldi a kormánysajtót Pröhle Gergelyre, aki évekig a Fidesz nagykövete, majd külügyi államtitkára volt, most pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezeti. S akit Bencsik András már sietősen le is váltott a Demokrata című lapban. Persze tévesen. Eszembe jutott, hogy korábban interjút kértünk Pröhle Gergelytől, akkor azzal hárította el, hogy nem szeretné, ha a liberális sajtó megvédené. Valószínű Pröhle is fél. De lapunk interjúigényét visszautasította Borókai Gábor is, aki miután a színvonalas Heti Választ is feladni kényszerült, visszavonult gondolkodni. Érzésünk szerint ő is tart attól, hogy ha kritikát fogalmaz meg a mai kormány sajtópolitikájával kapcsolatban, akkor abból baj lesz. Tehát érzésünk szerint Borókai is fél, s ez persze jól jön a mai hatalomnak. Ha már az is fél, akinek nem kéne, akkor végképp elkezd szorongani, akinek oka is van rá.

X úr sem a rendszer kegyeltje. Túlságosan kritikus. X úr már a külföld biztonságából adott interjút a Fühü szerkesztőségének, s nagyon fontos dolgokról beszélt. Azt mondta, hogy a mai kormány a korszerűtlen iskolarendszerével elveszi a gyerekek jövőjét: „fájdalom, de ma a szülők tudomásával nevelnek Magyarországon segéd-, betanított-, vagy közmunkásokat. Tehát az édesanyák és édesapák aktív hozzájárulásával maradnak képzetlenek a gyerekek, s ezzel az egész ország kimarad a fejlődésből”. Miközben az átkos kádári rendszert sok szülő azért viselte el, mert „legalább a gyerekek többre viheti”. Ma a gyerekeik érdekeinek megvitatása helyett a szülők gyűlöletkeltéssel vannak elfoglalva, migránsoznak és sorosoznak. X úr tűrhetetlennek tartja, hogy az ország vezetői mindezt elkövethetik saját hazájukkal szemben, miközben folyamatosan a nemzeti érzésekkel vannak elfoglalva.

X úr, aki rövidesen felveszi a munkát valamelyik uniós tagállam oktatási hivatalában, az elkészült interjút letiltotta. Először a feleségének jutott eszébe, hogy utánuk nyúlhatnak. „Ezek mindenre képesek”. Ő pedig nem akar frontot a családban, meg aztán nem akart már kockáztatni sem. Mert mi van, ha tényleg utána nyúlnak?

Szóval X úr, fél. Ezért is tiltotta le saját gondolatait. Pedig ha valaki, akkor ő tudja, hogy a félelem megöli a lelket. Nincs szükség ott cenzúrára, ahol működik az öncenzúra. Tudja ezt X úr is, nem is önmagát, hanem a családja: a felesége, a gyerekei jövőjét félti.

X úr interjúját ezért töröltük. Csak az nem teljesen világos, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik tehetségük miatt lehetnének mérnökök, közgazdászok, atomtudósok. Ehelyett legfeljebb segédmunkások, közmunkások, s jobb esetben szakmunkások lesznek, mert az édes szüleik nem kényszerítik rá a kormányt egy jól működő, oktatási rendszer létrehozására.

Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, a szülőkkel, s mi lesz így az országgal?

Bojkott

Somfai Peter

-

2018-08-03

0

Kocsis Máté mondta, hogy megszűnt. Pontosabban az a bojkott szűnt meg, amelyet a kormányzat a három éve Simicska-uralom alá került Hír Tv ellen hirdetett. Azután a „bizonyos” nap után a Fidesz és a kormány illetékesei bejelentették, hogy számukra már nem létezik a Hír Tv, nem állnak szóba a tudósítóival, nem hívják meg őket belső tájékoztatókra, nem mennek el a stúdióba egyetlen olyan műsor vendégeként sem, ahol kérdezhetik őket, és válaszolni kell. Most megint van „jó” Hír Tv, és megint nincs bojkott.

Az ember azt gondolhatta volna, ez valamiféle strucc-politika. Homokba dugja a fejét a hatalom, és úgy tesz, mintha az az „utálatos” médium nem is létezne. Pontosabban: úgy tesznek, mintha egyetlen másik olyan sajtótermék sem létezne, amely nem vette magára a „kormány közeliek” kicsit izzadtságszagú ingét. Nem vették tudomásul, hogy az egyik legolvasottabb online portál az index, kisebb és nagyobb rangú hivatalosságok nem átallották félretolni a kérdező újságíró magnetofonját és belemondani a mikrofonba, hogy „Simicska-cégnek nem nyilatkoznak”. Hogy formálisan sem az volt? A legkevésbé sem volt fontos egyiknek sem.

Regényeket mesélhetnének az egykori, azóta megszűnésre ítélt Népszabadság és „új Magyar Nemzet”, vagy most a Népszava újságírói, milyen bevált módszerekkel pattintja le magáról a kormányzat a kérdéseiket, milyen kifogásokkal nem vállalják, illetve halogatják a kormányzati illetékesek a nekik feltett kérdések megválaszolását. Még úgy-ahogy az atv van „jobb helyzetben”, egyik-másik műsorukat nagy ritkán megtiszteli jelenlétével a kormányszóvivő, vagy korábban – az azóta miniszterré avanzsált – Gulyás Gergely, a minap a KDNP frakcióvezetője.

Aki még emlékszik, a rendszerváltást követő években, az M1-en reggelente „megszólaló” Napkelte című műsor érdemelte ki elsőként azt a „megtiszteltetést”, hogy a Fidesz megorroljon Gyárfás Tamásra és csapatára. Nagy dirrel-dúrral közölték, a jövőben bojkottálják a műsort, küldhetnek nekik akár aranyszegélyes meghívót is, ők akkor sem mennek be a műsorba. Ha nem, hát nem, gondolta a Napkelte szerkesztősége, és nem is hívták őket. Nem sejtették, hogy ezzel a saját nyakukra tették kést: később, amint lehetett, a tévé fideszes vezetése megszüntette a Gyárfással kötött szerződést. Nem akarok párhuzamot vonni a Napkelte és a Hír Tv sorsa között, tegye meg ki-ki belátása szerint.

Az ilyen bojkottok példája ragadós. Amikor ők kerültek „olyan helyzetbe”, a szocialista politikusok is kipécéztek maguknak néhány nekik nem tetsző médiát, amelyet „tilos listára” tettek. Nem válaszoltak a kérdéseikre, nem álltak szóba a munkatársaikkal, nem mentek el a stúdióikba. Ha te úgy, akkor én is úgy… Ezzel gyakorlatilag a sajtó-nyilvánosságot is sikerült ugyanúgy ketté szakítani, ahogyan az ország politikai viszonyait. Ahelyett, hogy éppen fordítva történt volna: a sajtót használták volna fel az árkok betemetésére. A kormánypárti politikusoknak egymás kezéből illet volna kitépni a mikrofont, egymással versengve kellett volna megszólalniuk a „másik oldalhoz” szóló média minden lehetséges fórumán, hogy elmondják, mit, miért tesznek. Az ellenzéknek pedig megtisztelésként kellett volna megragadnia az alkalmat minden lehetséges megszólalásra a másik oldal táborában.

Lehet, hogy naiv vagyok, amikor úgy gondolom, sokkal élhetőbb volna ez az ország, ha képesek volnánk megbeszélni közös dolgainkat. Ha nem „pecsételnénk” meg egymást. Kínos témára kérdeztél? Te ellenség vagy. Alá kérdeztél a miniszternek? A kormány lakája vagy… Az a legnagyobb baj, hogy ebben az örökös háborúban szinte lehetetlen függetlennek, pártatlannak maradni. Nem hiszik el senkiről, hogy lehet olyan orgánum, amelynek esze ágában sincs semelyik politikai oldal szekerét tolni. Amelyik nem ácsingózik sem a pártok, sem a kormány Júdás-pénzére.

Mert, ha van is ilyen, előbb-utóbb pecsétet kap a határa. Mert biztosan akad valahol egy hivatalnok, aki pusztán óvatosságból, vagy hogy védje a fenekét, gyárt magának egy bojkott-listát, aminek aztán híre megy, mások is elkészítik a magukét… És ennek nincs vége.

Hogyan lehet lekerülni a vélt vagy valós bojkott-listáról? Mint a közismert viccben, a medve halállistájáról. Amikor megkérdi a nyuszi, nem lehetne-e törölni a nevét arról a listáról, a medve megrántja a vállát. Miért ne? – mondja, és törli onnan a nyuszit.

Lehet, hogy ezzel is naiv vagyok?

Kitört a sajtószabadság

Föld S. Péter

-

2018-08-01

0

Mostantól tombol a sajtószabadság, semmi nem állhat az információk áramlásának útjába. Visszatért a tékozló fiú, újra a Fidesz kedvére tesz majd a Hír TV. Volt néhány durcás év, amikor egykori gazdája szembefordult az örök és megbonthatatlan vezérrel, de ez csak amolyan rövid kitérő volt, mondjuk úgy, félreértés.

Mostantól majd a Fidesz prominensei is nyilatkoznak a Hír TV-nek. Különböző rendű és rangú politikusai hirdetik majd ott az igét, amiből az állampolgáriok megtudhatják, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg vannak elégedve.

Más nem is tehetnének: Magyarország épül, sőt, jobban teljesít. Brüsszelt megállítottuk, a migránsok pedig nem veszik el a munkánkat.

Akkor lesz igazán jó nekünk, ha majd már nem lesz, aki valódi híreket mond, és igazi információkat oszt meg az emberekkel. Mert akkor nem fogunk azon bosszankodni, hogy Mészáros Lőrinc már megint vett egy hotelt, strandot, lapkiadót, mikor mi esik útjába. Nem fogunk mérgelődni azon, hogy Rogán Antal a fizetéséhez képest fényűző módon él, és nem leszünk mérgesek amiatt, hogy a miniszterelnök veje miatt milliárdokat kell visszafizetnünk az Európai Uniónak.

Mostantól egy sor olyan elvtársat is láthatunk majd a Hír TV-ben nyilatkozni, akik idáig meg nem szólaltak volna ezen a csatornán. És nem csak nyilatkoznak, de lelkesítenek is bennünket. Elmagyarázzák például, hogy milyen jó nekünk: annyira jó, hogy jobb már nem is lesz.

Az elnöknek már elege van?

Somfai Peter

-

2018-08-01

0

Hadd avassam be az olvasót a vívás egyik fontos szabályába: lehet hátrálni a páston, van is egy vonal, ahol a versenyző a vége előtt valamivel még megvetheti a lábát, de onnan már nincs hátrább. Illetve van, de akkor számolnia kell azzal, hogy a bíró találatot ítél ellene. Azt hiszem a szocialisták is elérték azt a vonalat, ahol, ha nem vetik meg a lábukat, és nem próbálnak valami ellentámadás-félét imitálni, a társadalom engesztelhetetlen bíróként tust ítél majd ellenük. És lehet, hogy ezzel a találattal elvesztik az asszót is.

Amikor a minap beszéltem a szocialista párt sajtósával és jeleztem neki, hogy a pártelnököt arról a már unásig emlegetett „szavazásról” szeretném kérdezni, azt üzente vissza: már elege van a témából, hagyjuk békén. Pedig megannyi tisztázni való kérdés volna, a sok egymásnak ellentmondó nyilatkozat, meg a július 30-ára összehívott elnökségi ülés döntése sem világos, mit is akarnak kezdeni azzal a pénzzel, amit meglehetősen fura körülmények között megszavaztak maguknak?

Úgy éreztem, megint az történik az MSZP térfelén, ami az elmúlt időszakot is jellemezte: ha araszolgatva is, de mindig egyet hátra léptek a „pást” vége felé. Már Molnár Gyula sem szerette, amikor az újságírók újra és újra arról faggatták, szerinte kik az árulók a párt soraiban? Különösen akkor lettek idegesek a vezetőik, amikor ezt a kérdést nem a kormánypárti média feszegette. Mintha mindenkiben ellenséget sejtettek volna, aki úgy fogalmazta meg a kérdését, ami elől nem lett volna ildomos kitérni.

Most a képviselők béremelése az a gumicsont, amit a média elkezdett szorgalmasan csócsálni, és ezzel éppen az a baj, hogy az MSZP megszólaló politikusai adtak okot rá. El tudom fogadni, hogy olyan gyorsan került terítékre a szavazási javaslat, hogy nem volt elég ideje a vezetésnek kimódolni, melyik gombot nyomják meg, és mivel indokolják a döntésüket, ha rákérdeznek. A mellébeszéléssel, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal csak rátettek egy lapáttal a látszólag hibás döntésre, az előállt kínos helyzetre.

Tóth Bertalan is csak hátrál és hátrál akkor, amikor végre nyílt sisakkal oda kellene állnia a sajtó elé, és végre nem nyilatkozatot tenni, hanem valami elfogadható magyarázattal pontot tenni a kínos ügy végére. De hiába ígérték, hogy majd a július végi elnökségi ülésen megadják a választ, a nyilvánosságra került információk alapján alighanem megint fals magyarázatot adtak a történtekre.

Az első körben, ha jól emlékszem, Harangozó Tamás valami olyasmit pedzegetett, hogy azért kellett igennel szavazniuk, hogy ne lehetetlenedjen el a párt működése a rendelkezésre álló források megcsappanása miatt. Rendben, méltányolható. Aztán volt aki a választói megértésére apellált, mások azzal védekeztek, rossz gombot nyomtak meg. A pártelnök most azzal állt elő, hogy azért szavaztak igennel, hogy visszavegyék és társadalmi célra ajánlják fel a képviselők béremelését. Eddig is ki-ki a bruttó bére tíz százalékát fizette vissza a pártkasszába, most még ezt megtetézték személyenként 200 ezer forinttal, amit „jótékony célra” fordítanak majd, jelentették be.

Ismét kérdések sorát generálták ezzel a döntéssel. Miért dolga egy pártnak, hogy azt a kevés működési forrását, amelyet még meghagyott számára a fojtogatóan szűkmarkú kormányzat (ha jól értjük) „világmegváltásra” fordítsa? Miért nem azt kommunikálják a szocialisták, hogy igen, magunk felé hajlott a kezünk, nem vagyunk ugyan szentek, de nem akartuk ellehetetleníteni a szervezet talpra állítását? Ezt a pénzt a pártnak szánjuk, a vidéki szervezeteket fogjuk támogatni belőle, a saját magunk építésére, önmagunk erősítésére fogjuk fordítani.

A hátrálás, az önfeladás soha nem vezetett sehová. A félelmet még a kutya is megérzi az emberen, hát még a politikai ellenfél, vagy a választó. Ezért nem kellett volna Tóth Bertalannak sem leráznia a kérdező újságírót, hiszen csak a döntés mögötti szándékokat megértetni, tisztázni szerettük volna. Mit és miért tettek azon a bizonyos kínos napon?

Ehelyett „lepattintottak” a szocialisták is, pontosan úgy, ahogyan mindannyiszor megteszik velünk a kormánypárti korifeusok. Fél lábbal már leléptek a pástról.

Áder János aggódik az ország állapota miatt

Föld S. Péter

-

2018-07-31

1

Áder János aggódik az ország állapota miatt

Legalábbis, megtette már az első lépést az aggódás irányába. Előzetes normakontrollra küldte ugyanis az Alkotmánybírósághoz a vízgazdálkodási törvény vízkivételekkel összefüggő módosítását.

Az nem tetszik Áder Jánosnak, hogy az Országgyűlés által július 20-án elfogadott, ám még nem kihirdetett jogszabály alapján nem kellene engedélyeztetni, sem bejelenteni a 80 méternél sekélyebb, és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat.

A köztársasági elnök alkotmánybírósági beadványban azt írja: a jogszabály az ivóvízbázis jelenlegi állapotát és védelmét tekintve visszalépésnek minősül, ez pedig sérti az alaptörvényben is garantált egészséges környezethez való jogot.

Áder János szerint a víz, az ivóvíz az emberi élet alapja, véges mennyiségben rendelkezésre álló, az alaptörvény által védett természeti kincs, amely elengedhetetlen az egészséges környezethez való jog érvényesüléséhez, és ezt sérti a törvény.

Irgum és burgum.

Már csak azért is, mert sokan Áder szemére vetik, hogy nem törődik az ország állapotával. Kizárólag a természeti környezet érdekli, annak is a globális – értsd: nem magyarországi – vetületei, a hazai fakivágások és a zöldterületek tönkre tétele kapcsán egyszer sem szólalt meg.

De a társadalom állapotáról sem mond véleményt Áder. Hogy tervszerűen és megállíthatatlanul zajlik a jogállam lebontása, a szabad és független sajtó felszámolása. Hogy beteg az egészségügy, lebutított az oktatás, csak a gazdagok gazdagodnak, a szegények egyre szegényebbek lesznek.

Most talán valami elindult: kis lépés a házi vízigényt kielégítő kutak építőinek, nagy lépés Áder Jánosnak. Innen már tényleg csak egy ugrás, hogy az államfő az élet más területein is észlelje a visszásságokat, és ha feltűnik neki valami, ami nem egyeztethető össze a demokratikus normákkal, vagy csak úgy általában a tisztességgel, mert mondjuk lopást észlel, a közvagyon lenyúlását, akkor időnként hallassa a hangját.

Első megválasztása előtt azt mondta Áder: Száz jó törvényből százat aláír, száz rosszból százat visszaküld. Akkor nagyon megörültünk, hogy ilyen nagyszerű köztársasági elnökünk lesz nekünk. Aki mindig tudja, hogy mi a jó, és azt is, hogy mi az, ami nem jó. Mert mi hétköznapi emberek, akik nem vagyunk államfők, szintén tudni véljük, hogy mi a jó, és mi az, ami nem. De Áder János nyilván nálunk is jobban tudja – ha nem így lenne, akkor nem ő lenne a köztársasági elnök, hanem valaki más.

Úgyhogy csak bíztatni tudjuk Áder Jánost: csak így tovább. ne álljon meg félúton! Ha felszámolta a házi vízigényt kielégítő kutak állapota körüli anomáliákat, rugaszkodjon neki a többi megtoldandó problémának is.

Gyürkőzz János, rohanj János!

Sajtóvadászat

Föld S. Péter

-

2018-07-29

0

Szeptembertől nagy változások jönnek, mondta Orbán Viktor szombaton Tusványoson. Fenyegetésnek hangzott, nem bíztatásnak. Ezúttal nem nevezett meg bennünket, újságírókat, de tudjuk, az intés – a tudósok és a bírák mellett – nekünk is szól.

Minden magyar újságíró ellenség. Az a sajtómunkás, aki a Fidesz számára nem ellenség, nem újságíró. Akit Orbán és csapata nem tekint ellenségnek, arról legföljebb annyit mondhatunk, hogy újságíróként dolgozik, de nem igazi újságíró, hanem alákérdező mikrofonállvány.

Minden valódi újságíró Orbán rendszerének az ellensége. Nem kell ehhez baloldalinak lenni, sem liberálisnak – elég elutasítani Orbánt és egyre ijesztőbb antidemokratikus rendszerét, hogy valaki a körön kívül találja magát. Elég, ha az illető egyszerűen csak tisztességes. Elegendő, ha a feketéről nem hajlandó leírni, hogy fehér, a kicsiről, hogy nagy, a rosszról azt, hogy jó.

A gazemberről, hogy becsületes.

Sajtóvadászat indul az igazi újságírók ellen, akik megírják, ha Mészáros Lőrinc megint vásárolt valami csecsebecsét a gazdájának: hotelt, újságot, földet – mikor mi adódik. Azok ellen vív keresztes háborút Orbán, akik megírják, hogy Rogán miniszter miért él nagyságrendekkel fényűzőbbem, mint amit a fizetése alapján megengedhetne magának, vagy hogy Szijjártó külügyminiszter miből vásárolta a 167 millió forintos házikóját. Hajtóvadászat indul mindenki ellen, aki felemeli a szavát a korrupcióval szemben, leleplezi a kormányzati hazugságokat, a rengeteg lopást, összefonódást.

Mielőtt az orvosok, a hentesek, vagy teszem azt a kéményseprők és a bolti eladók hátradőlnének, hogy hál’ istennek, most nem őket csesztetik, itt jelezném, hogy nincs okuk az örömre. Ez a játék ugyanis az ő bőrükre megy. Az ország jelenlegi urai ugyanis azt akarják, hogy Magyarország polgárai ne tudják meg, hogy mi történik az országban. Hogyan lopják el választott vezetőink fejük fölül a hazánkat, hogyan árulják ki idegen érdekeknek.

A Fidesz a magánélet védelmére való hivatkozással azt szeretné elkerülni, hogy a sajtó tisztelt munkatársai olyanról kérdezzék őket, amire nem tudnak jól válaszolni. Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre bármely kormánytag képes válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és tisztára úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető.

Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga a miniszterelnök, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok az ápolók, és úgy általában.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszol. A miniszterelnök ugyanis nem szeretné, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem címeres gazemberek vezetik ezt az országot.

A kormány minden vágya, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak lennének. Ha egyes szerkesztőségek nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a kormány ebben is szívesen a rendelkezésükre áll. Kiképzett kommunikációs csapata szívesen megfogalmazza helyettük a kérdéseiket, mert a kormány jobban tudja, hogy mi érdekli a sajtót, mint az újságírók. Ez természetesen nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.

Igény esetén nem csak a sajtó kérdéseit fogalmazza meg a kormány, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.

Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál. Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, akik magas szinten értik a feladatukat, és még véletlenül sem kérdeznek olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.

Örülök M. Lőrinc gyarapodásának

Somfai Peter

-

2018-07-28

0

Őszintén mondom. Az elmúlt napokban próbáltam összeszedni, mi minden köthető nemzeti gázszerelő mesterünk áldásos tevékenységéhez. Nem mondom, hogy sikerült a végére járnom, de oda jutottam, ahová betette a lábát, ott kő kövön nem maradt. Nem rossz értelemben: a sok lerongyolódott létesítmény elkezdett talpra állni.

Ez tényleg jó dolog. Nincs annál siralmasabb látvány, mint amikor az ország értékei ebek harmincadjára jutva, omlanak-romlanak, mert nincs gazdájuk. Ez különösen azokra a létesítményekre igaz, amelyek egykor szebb napokat láttak, s most felveri a gaz a környéküket.

Itt van a legutóbbi példa, a balatonaligai egykori pártüdülő. Néhány évtizeddel ezelőtt alighanem a magyar tenger gyöngyszeme volt, na nemcsak azért mert az egykori állampárt „talpas” dolgozóinak „szakszervezeti üdülését” szolgálta, hanem azért is, mert olyan emberek gondjaira bízták, akik szívvel-lélekkel ápolták a környezetét. Megértem, hogy a rendszerváltás után sanda szemmel nézte az új hatalom ezt a páratlanul értékes üdülőcentrumot, ide-oda labdáztak a tulajdonjogával, mint a forró krumplival. Ugyanolyan páriának tekintették, mint minden mást, ami az előző rendszerhez kötődött. De azért nem kellett volna a sorsára hagyni. Állami tulajdonba kellett volna venni, szállodává alakítani, fejlesztve megóvni. Az sem lett volna ördögtől való, ha mondjuk a legfelső pártvezetés számára korábban fenntartott, a „köznéptől” kerítéssel elzárt területen lévő puritán Kádár-villából, még mielőtt rommá válik, múzeumot nyitnak, hiszen falai között az egykori „szocialista tábor” szinte valamennyi személyisége megfordult. Persze tudom, azokat az évtizedeket töröltük a történelmünkből.

M. Lőrinc kisgömböcként falta fel a Balaton part megannyi többi értékes ingatlanát is. A legjobb fekvésű parti kempingeket, a kisebb-nagyobb szállodákat, köztük az almádi – leánykori nevén Aurórát -, amely most BÁL Resort néven hirdeti magát. Ne gondoljon senki valami „mulatós” szállodára, a név rövidítés, a családfő gyermekeinek nevéből – Beatrix, Ágnes, és Lőrinc – jött össze. Annak is csak örülhetünk, hogy a milliárdos érdeklődése nem ragadt le pusztán a balatoni partvidéken, megvette az egerszalóki Saliris Hotelt is, amelyet a csőd és a bezárás fenyegetett, de most új virágzásnak indulhatott a páratlanul ritka természeti kincs, a „sódomb” tövében. Volna még mit ajánlani a vállalkozó figyelmébe. Ott van például a gödi, egykor szebb napokat látott Pólus Palace Thermal Golf Club Hotel, amely Pólus Péter csődbe ment vállalkozása után megmaradt ingatlanvagyon megszerzésén marakodó bankok áldozata lett. Pedig aki járt már a 2000-es évek elején a teljes pompájában tündöklő szállodában, aki sétált a jól ápolt golf pálya mentén, annak méltán szorul el a szíve a most gaz verte parkoló láttán is.

Ha nem is a milliárdos gázszerelő, a másik NER milliárdos, Garancsi István tulajdonába került a Balaton másik értékes ingatlana, a korábban szintén MSZMP „érdekeltségű” tihanyi nemzetközi pártüdülő. Akiknek mostanában valamilyen címen sikerült belépniük a területre, rémes történeteket mesélnek arról, milyen felháborító állapotok uralkodnak odabenn. Az épületben már nem egyszer elfagytak a vízvezetékek, a szerelők olyan tessék-lássék módon javították ki a hibákat, amibe az építési vállalkozó tulajdonosnak illene belepirulnia. Úgy tűnik, egyelőre talonba tette ingatlanbirodalmának ezt a gyöngyszemét. Majd valamikor sort kerít a felújításra, vagy jó áron eladja. Mondjuk M. Lőrincnek.

Nem gondolom, hogy M. Lőrinc olyan szellemi kapacitású vállalkozó volna, mint a görög Onassis, aki hatalmas üzleti birodalmát képes volt áttekinteni. A mi nemzeti gázszerelőnk dicséretére legyen mondva, őszintén belátta, hogy fogalma sincs már mije van, kísérletet sem tesz arra, hogy megértse mekkora összeget takar a bankszámláján szereplő számok után az a temérdek nulla. Hogy az ő érdeme, vagy a közeli barátja segített neki összeverbuválni egy olyan szakértő csapatot, amely képes működtetni az ország mára legnagyobbra nőtt vállalatbirodalmát, végül is teljesen mindegy. A lényeg az, hogy a rendszer egyelőre működik, ami az M-birodalom tulajdonába kerül az virágzásnak indul.

Ezért mondom, őszintén örülök M. Lőrinc gyarapodásának.

Vélemény

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA