„Őseink generációi hozták létre egyedi kultúránkat, más nemzetektől megkülönböztető világszemléletünket” – ezt mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Rektori Konferencia ülésén.
Jelentsen ez bármit. Ha csak ennyi lenne, nem kellene foglalkoznunk vele, tegyük oda a NER többi baromsága közé, oszt jó napot!
Hanem hát, van még más is: azt is mondta még a miniszter, hogy „a negyedik ipari forradalom korszakában élünk, halmozódnak az ismeretek, ezért fel kell készülni az előttünk álló háborúra, amely nem feltétlenül véres háborúkat jelent.”
Nem feltétlenül. Ami azt jelenti, hogy azért a véres háború is benne van a pakliban.
Megszokhattuk már a kormánytól a háborús metodikát, emelik a hadkötelezettség korhatárát, puskaporszagról beszélnek, nemszeretem pocakos tábornokokról, zsoldosokról. Csapataik időtlen (idétlen) idők óta harcban állnak. Az ő csapataik. Nekünk, magyar polgároknak nincsenek csapataink. Nekünk gyerekeink vannak, családunk, barátaink. Mi nem harcolunk, mert békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a bajt ott, ahol nincs.
A kormány ezúttal is azt teszi, amihez egyedül ért. Nem igazgatja az országot, mert az macerás, helyette izgatja: uralkodik és csatázik. Harcban áll a világgal, megvédi a magyar embereket az őket bántó idegenszívűektől.
Abcúg Ejrópaji Junijó! Aggyad ide a pénzt, mi pedig nem leszünk gyarmat!
Sokkal egyszerűbb hülyeségeket gondolni a világról, mint reagálni a valóságra.
Harcban Orbán Viktor kormánya, de nem csupán a vélt ellenséggel, hanem a saját démonaival is küzd. Van egy kényszerképzete a világról, és ehhez próbálja igazítani a valóságot. Avítt, árvalányhajas, urambátyámos ez a valóság, félázsiai, vagy tán egészen az.
Idehaza ez még elmegy, mert a kétharmad mindent megszavaz, ami formailag törvénytervezetnek látszik. Ám a valódi világ, az, ami Magyarország határain kívül esik, bonyolultabb ennél. Vannak a Földnek olyan országai, ezeket általában demokráciának hívják, ahol a verseny nem bűn, hanem állapot, és a szabad véleménynyilvánítás nem kegy, hanem alapvető emberi jog.
Ebben a létező világban szintén vannak lököttek és normálisak, tisztességesek és gazemberek, ám ezeken a helyeken még véletlenül sem keverik őket össze egymással.
Magyarország mára egy ideges, rosszkedvű, magával és a világgal veszekedő, nemzetközi szinten lesajnált országgá vált. Versenyképességünk romlik, presztízsünk a béka feneke alatt.
Ne csodálkozzunk, hogy ilyenek lettünk. Megmondták a derék urak már 2010 előtt, hogy ha megszerzik a hatalmat, akkor úgy átalakítják az országot, hogy rá sem ismerünk.
Ha valamit, ezt az ígéretüket tényleg megtartották.
A kormány újabban orrba-szájba nyomja a „családok éve” reklámot. Olyannyira fontosnak tarthatja Rogán Antal, hogy még a Népszavának is jut belőle naponta akár három teljes oldal hirdetés is. Nincs is ezzel semmi bajom, hiszen politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek egyet lehet érteni abban, hogy szülőnek lenni egy életre szóló kaland (erről hosszasan mesélhetnék magam is), bár az a másik, az a kék hirdetés az értelmetlen kérdőívről, egy ellenzéki lapban már kicsit bántja a szememet.
De nem akarok a kákán is csomót keresni. A családok éve jelszó valóban ütős, bár ahhoz, hogy ezt a kormány komolyan gondolja, kicsit nagyobbra kellene nyitnia a bugyellárist. Persze nem a hirdetésekre szántat, hanem amivel valóban segíteni lehet a rászorulókat. Lehetne például emelni a családi pótlékot, már régen el kellett volna ismerni, hogy a fizikailag vagy mentálisan sérült, tehetetlen családtagjaikat otthon ápolók szolgálata igenis munka, és az áldozatukat illene jobban megfizetni. Talán a lakástakarékokat sem volt ildomos ebben az évben taccsra tenni, és a kilakoltatásokat is illet volna megállítani. Még hosszan folytathatnám, de ez messzire vezetne.
A kormány propaganda egy másik csatornáján azt sulykolják, hogy
fogyóban a nemzet, és akik szeretik a hazájukat, azoknak most igazán minden feltétel adott ahhoz, hogy gyereket, gyerekeket vállaljanak.
Első helyen említik a CSOK-ot, amivel a három vagy több gyerekeseknek kedvezményesen 10 millió forintot is fel lehet venni lakásvásárláshoz. Ám aki nem elég figyelmesen olvassa a támogatás feltételeit, joggal gondolhatja, hogy mást sem kell tenni ehhez, mint beadni egy igénylést, aztán elmenni a kasszához, felvenni a pénzt, és máris lehet vele indulni a lakáspiacra. Valójában ehhez olyan fiatal házaspárnak kell lenni, akik közül a CSOK iránti kérelem benyújtásának időpontjában legalább egyikük még nem töltötte be a 40. életévét (eddig mindkettejüknek 40 év alattinak kellett lennie), az igénylőknek legalább 180 napos, folyamatos társadalombiztosítással kell rendelkezniük, akár belföldön, akár külföldön. A három gyerekre és új lakáshoz járó 10 millió forint támogatáshoz pedig legalább 2 éves (legfeljebb 15 napos megszakítású) társadalombiztosítás szükséges.
Mercédesz utolsó hónapban jár. Minden nap megjelenik a falu központjában, egyre nehezebben tolja maga előtt a babakocsit, benne a két és féléves Lajkóval. Ez a napi séta része a bevásárlásnak. A hónap elején teli szatyorral, ilyenkor a vége felé csupán egy-egy, a kocsi szarvára lógatott kisebb zacskóval indul hazafelé. Megáll a központban, a néhány éve elkészült játszótér előtt, elmélázva figyeli a nála alig fiatalabb kölyköket. Legszívesebben ő is inkább a játszótéren lógna, 16 évesen, hintázna a többiekkel. Aztán elindul, várja otthon az ura, meg a házimunka. Nem ő az egyetlen abban a heves megyei kis faluban, aki tizenévesen már síró-rúgkapáló babával „játszik”. Az iskolapad már hatodikosként kidobta, pedig a tanárai tehetséges, értelmes lánynak tartották. De a hormonok erősebbek voltak, inkább a papás-mamást választotta, most meg már mindegy.
Elsősorban a falusi emberek fejét tömi tele mindenféle hamis reménnyel a családtámogatási propaganda.
A falvakban is elérhető rádiókban a hírek – a migráció rémén kívül – többnyire a kormány család-barát juttatásairól szólnak, de másról sem hallanak a tévében is. Mercédeszék is azért vállalták be a második gyereket, meg majd a tervezett harmadikat is, hogy ingyen pénzhez jussanak, házat vegyenek belőle a falu szélén. De azt nem tudják, hogy ez nem vonatkozik a közmunkásokra, a munka nélkül otthon tengődő asszonyokra.
A demográfia helyzetről készült legfrissebb felmérés arról szól, hogy az elmúlt néhány évben valóban növekedett a gyermekvállalási kedv Magyarországon, legnagyobb arányban a 15-19 évesek körében. Ám erre azért nem nagyon kellene büszkének lennünk. A demográfusok figyelmeztetnek: a kormány egyik szeme sírhat, a másik nevethet, mert
a nemzetközi szakirodalom a fiatal korban vállalt terhességet a nagy társadalmi egyenlőtlenségek számlájára írja, ezért csak másodsorban lehet örülni a népesség ilyen áron tapasztalt növekedésének.
Ezzel is újratermelődik a mélyszegénység, a lakhatási nyomor. Az iskolázatlanul családanyává, családfenntartóvá serdült fiatalok előtt bezárul minden perspektíva, reménytelenné válik, hogy valaha is visszataláljanak a munka világába. A közmunka sem jelent kiutat, az iskolázatlanságból fakadó funkcionális analfabetizmus lehetetlenné teszi a kikapaszkodást a nyomorból, a lakás támogatási juttatásokat sem a cigányszögben, víz-villany nélküli lakásokban élőkre szabták.
Ez volna Orbán Viktor álma, amikor a magyar népesség nevekedéséről beszél? Ezekre a megcsalatott fiatalokra gondoltak a NER propagandistái, amikor családtámogatásról, a családok évéről papolnak a közmédiában?
Attól tartok, megint egy újabb sikertelen ellenzéki összefogási kísérlet tanúi leszünk. Márki-Zay Péter minden tiszteletet megérdemel, egyrészt azért a szélmalomharcért, amit a városi önkormányzatban a fideszes kerékkötők ellen vív, másrészt, amiért vállalta a Mindenki Magyarországa Mozgalom megszervezését.
Tisztességes és jó szándékú politikusokat trombitált össze a zászlóbontáshoz, többségükben olyanokat, akiknek az elmúlt évben teli lett a hócipőjük azzal a teszetosza politizálással, amelyet maguk körül tapasztaltak. Ott van például Hadházy Ákos, az egykori szekszárdi állatorvos, aki akkor szakított a Fidesszel, amikor városi önkormányzati képviselőként szembesült a helyi korrupcióval. Aztán nem találta meg a helyét a Lehet Más a Politika soraiban sem, mert rá kellett ébrednie a tavaszi választások hangzavarában, hogy ott is dívik a kamarillapolitika, az árulás, egymás hátába döfik a kést a pozíció-vadász politikusok.
Vagy ott van Elek István, aki az MDF-ben kezdte a közéleti szereplését, aztán az első komoly csalódás után átlépett a Fideszbe. Később társalapítója volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, Orbán Viktor főtanácsadójának posztjáig vitte, de ahogyan belátott a kártyák közé, neki is hátat fordított. Következett az LMP, az újabb csalódás, és a kerecsendi remeteség, na meg a kecskéi. És a közírói, publicisztikai zsörtölődés a jobbítás szándékával.
Bod Péter Ákos politikai tisztességét személyesen is megismerhettem. 1990-ben Antall József ipari minisztere lett, néhány hónapig sajtósaként mellette dolgoztam, s amilyen őszinte nyíltsággal fogadott, úgy is váltunk el egymástól. Engem előbb, őt másfél év alatt falta fel a minisztériumi áskálódás. Aztán inkább bankár lett, de ott is kapott hideget-meleget a politikától, a Horn kormány idején inkább balról. Ameddig lehetett, hű maradt az MDF-es örökséghez, de a fideszes érában inkább csak távolról, az egyetemi katedra szellemi függetlenségének bástyái mögül figyelte a fejleményeket. 2010 után azok közé az értelmiségiek közé sorolt, akik maradtak ugyan a jobboldalon, de vették a bátorságot, hogy szót emeljenek a politika túlkapásai ellen.
Ábrahám Júlia jogász-pedagógusnak az LMP-ből, Lukácsi Katalinnak katolikus hitoktatóként, zsidó közösségszervezőként a KDNP-ből lett elege, amikor pártja szembe helyezkedett a Ferenc pápa által képviselt keresztényi elvekkel, de a Népszabadság bezárása, és a CEU-ügy vezetett el ahhoz, hogy végleg beteljen nála a pohár. És folytathatnánk a sort Kaltenbach Jenővel, a volt ombudsmannal, a Párbeszéd tagjával, Kész Zoltán, volt országgyűlési képviselővel, Lengyel Róberttel, Siófok polgármesterével, Magyar György ügyvéddel, Üveges Gáborral, az Új Kezdet választmányi elnökével. És persze Mellár Tamás közgazdásszal, független országgyűlési képviselővel, aki szintén megjárta mind az MDF, mind a Fidesz pártcsaládját, és szólni mert, amikor szembesült a Századvégnél folyó disznóságokkal.
Egyikük politikai tisztességéhez, jó szándékához sem férhet kétség.
Az alakulás után meghirdetett programjuk egyszerű: ellenzéki összefogást hirdettek a 2019-es önkormányzati választásokra. Minden településen csak egy „hiteles” ellenzéki polgármester-jelölt álljon a fideszes indulóval szemben, mert „az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához.” Szerintük új politikai kultúrára van szükség, amihez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.
És itt van az első csapda, a politikai naivitás.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapítói feltételezik, hogy a politikai pártok ki fogják adni a kezükből az önkormányzati választások jelöltállítási jogát. Elhiszik azt a képtelenséget, amivel majd tíz éve Schifferék álltak elő. Nem lehet, és nem is lesz más a magyarországi politika, mert mindazok, akik ma a tűz közelében vannak – legyenek kormányzati vagy ellenzéki oldalon –, valami egészen más politikai kultúrában szocializálódtak, mint amire Márki-Zay és társai gondolnak. A pártoktól kiszivárgott tegnapi, első, semmitmondó nyilatkozatok is azt igazolják, a nagy elvi egyetértésen kívül komolyabb támogatásra aligha számíthatnak. Persze, bólogat az MSZP, a DK, a Párbeszéd, szerintük is szükség van az összefogásra. Széles körben, mindenkivel. Ám sorolják az aggályokat: a teljes összefogással egyetértenek, de pártok nélkül? Az infrastruktúrájuk nélkül? Azt is ki kell találni, jogilag milyen formája legyen helyben az együttműködésnek. De majd ők választják ki, hogy kivel, mikor és milyen mélységben. Az LMP egyelőre hallgat, a Momentum sem zárkózik el, de sokkal többet még ők sem mondanak.
A második csapda a tanácstalanság.
Odáig az MMM is eljutott, mint az összes ellenzéki erő, hogy kimondja, az állampárt túlhatalma tarthatatlan. Kormányt kell váltani, el kell takarítani a demokrácia útjából a korrupt politikusokat, a Mészáros-Garancsi féle oligarchákat, akik ezernyi helyen szívják ki a költségvetésből, az uniós támogatásokból a milliárdokat. Le kell számolni a nepotizmussal, azzal, hogy a hatalmi pozíciókkal járó előnyökből – a vagyonnal, a befolyással – a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesíthessék előnyben az alkalmasabb, felkészültebb jelentkezőkkel szemben. Hogy ne élvezhessenek érinthetetlenséget az igazságszolgáltatással szemben a szervezett bűnszövetségbe keveredett rokonok sem.
Azt várná a társadalom, ha valaki végre nemcsak azt fogalmazná meg, hogy ki és mi ellen szeretne fellépni, hanem megmondaná végre azt is, hogyan és kivel képzeli el a változásokat.
De ezzel egyelőre sem a pártok, sem az MMM-hez hasonló civilek még nem rukkoltak ki. E nélkül pedig egy tapodtat sem juthat közelebb az ország a változásokhoz.
Tűz volt a DK épületében, sok a konteo, felgyújtották, magukra gyújtották, ki-ki pártszimpátia szerint ítél, mert ítélni muszáj (vajon muszáj?). – Ha a jól-fizetett Fidesz-média csámcsogna ezen, még érthető lenne, de nem. Az ún. ellenzéki újságírás maradéka próbál lájkvadász címekkel némi pénzt generálni, ami csak épp annyira gusztustalan, amennyire úgy általában az értékrend nélkül élő emberek viselkedése, azaz nagyon. – Nem ismerem a DK pártot, Gyurcsány Ferenc hajdani miniszterelnöki tevékenységével kapcsolatban ambivalens érzéseim voltak, a politikai közeggel szemben, amibe akkor elfogadta a megbízást. Ugyanakkor azt hiszem, jó irányba indult, de a sajátjai kihátráltak mögüle. Hogy azt követően mit kellett volna tennie és mit nem, ez Magyarországon hitkérdés, én pedig egyetlen politikusban sem hiszek, általában igyekszem őket jószándékú kritikával figyelni, amíg el nem veszítik a bizalmam. Nem volt módom sem a volt miniszterelnököt, sem a DK-t közelről szemügyre venni, így csak annyit tudok, hogy ellenzéki párt, Orbán nem csípi őket, ami egy jó pont, Gy.F. jó szónok, kísérletezett parlamenten kívüli ellenállással, de eredménytelenül. – Így aztán nem is tudok, és nem is szeretnék a dolgaikról véleményt mondani, bár azt azért megjegyezném, hogy messiás-várásból még egy diktatúra sem dőlt meg. Tény viszont, hogy a felmérések szerint 3-7% a támogatottsága a teljes lakosság körében, valamennyivel több a biztos pártválasztók közt. Sajnos hogy így van, de ezzel a támogatottsággal is már tényező az ellenzéki térfélen a DK. – Márpedig ha az, akkor inkább kéne támogatni, mint ekézni, persze ezt csak a józan eszem diktálja, ábrándjaim nekem is lehetnének, de kinőttem őket. Az ellenzéki sajtó bizonyos része, úgy tűnik, nem jó barátja a logikának, ugyanis mintha többet ártana nekik, mint a kormánypárti. – Olyan snassz, proli-dolog lett Gyurcsány-támogatónak lenni, egész ciki, bezzeg képzelődni olyan ellenzékről, amelyet Magyarország csupán azért nem tud létrehozni, mert önmagában az óhajtott minőségek nincsenek meg, na az haladó és trendi. Én tényleg nem tudom, biztos jó-e ez annak, aki maró gúnnyal leírja, és a slepp meg lelkesedik. Biztos pénisznövelő hatása van a félmondatos, lekezelő beszólásoknak is, csak akkor nem kell csodálkozni, ha Orbán ükunokája is trónra kerül. Ilyen az, amikor az önismeret cseppet hiányos, az ún. véleményvezérek körében különösen. – Ott van aztán a Kálmán Olga-jelenség, ami megint egy érdekes kérdés; gerinces dolog-e egy Fideszes tévében ellenzékit játszani, vagy sem, még akkor is, ha mondjuk nincs ellenzéki televízió már a színpadon. Leülnék-e én vajon Bencsikkel egy asztalhoz vitázni? Nem, mert én tudok tapétázni, és üveget készíteni, beszélek idegen nyelveken, értek a buddhista pszichológiához is, vélhetően nem halnék éhen, valahol a világon megtalálnám a helyem még úgy is, hogy nem látok. Az ember mindig választ. Gyakran megesik, hogy szűk a lehetőségek tárháza, de akkor is van választás, választás mindig van. – Ismert emberek esetében ennek még a saját életükön túlmutató felelőssége is fontos, ugyanis sokak számára ők minták, példák, követendő személyek. – Mostanában a betagozódás korát éljük Magyarországon, ilyen-olyan kifogások mentén az emberek elfogadják, ami van, és megpróbálnak abban élni. A hétköznapi NER-alattvaló esetében ez nem is működik másképp, szokunk, vagy szökünk, ez van. – A sajtó, a népszerű emberek esetében azonban ez csak tovább generálja a szervilizmust, hiszen, ha ő, a nagy ember is, akkor pont én próbáljak széllel szemben?? Mindeközben azért újra elő lehet venni az orosz tankönyveket, az annak idején németre gyorstalpalón átképzett orosz-tanárokat vissza lehet állítani az eredeti szakmájukba. Úgy tűnik, hamarosan Magyarország is újra betagozódik, akárcsak a lakossága, csak ő majd Putyin alá. (Lehet , hogy a “majd” már nem is kellett volna az előző mondatba?) – Kurtág operáját hallgatom épp a hűtőből. Mielőtt igénytelennek tartanátok, AKG hangfalai vannak a hűtőnek, szóval szépen szól. Egyébként itt jött be a Bartók, ez az oka. Na de, én nem vagyok igazán művelt, úgyhogy először elolvastam a New York Times kritikáját, aztán a feldolgozott mű kivonatát, mivel a Bartókon mondták, hogy a nélkül érthetetlen lesz, a szöveg ebben az operában rendkívül fontos. Tudatlan vagyok, tehát tájékozódom. Veszem a fáradságot és utánajárok annak, ami felkelti a figyelmem, pedig nem könnyű, mert nemigen látok, és az olvasó-diktáló programokat sem kezelem még nagy biztonsággal, de azt is tanulom, mert muszáj. Értelmezni az adott szöveget szintén. A hallottat mérlegelni, az ok-okozati összefüggéseket használni, felfedezni, az önismeretet gyakorolni. Amiből kicsit kevesebb is elég lenne, az, azt hiszem a feltétel nélküli rajongás, illetve gyűlölet, és hit, politikusok és közéleti szereplők esetében különösen. – Arthurért rajongani teljesen veszélytelen hobbi, ő biztosan nem veszi el senki tisztánlátását, de az emberekkel én óvatosabb, körültekintőbb lennék beleértve önmagamat is, mert minden ott kezdődik, tetszik vagy sem.
Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg. Ezt mondta Orbán Viktor a főváros napján tartott budapesti ünnepségen, ahol aláírták a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló megállapodást.
„Körülbelül ezermilliárd forintot jelent a fővárosnak a megállapodás, a 3-as metró felújítására is ad 80 milliárd forintot a kormány” – ezt meg Tarlós István főpolgármester tette hozzá.
A fenti mondatokból nem az következik, hogy mi történik Budapesttel az elkövetkező években, hanem az, hogy egy évvel a főpolgármester-választás előtt már elkezdődött a kampány. Fűt, fát ígér budapestieknek a miniszterelnök, persze, abban az esetben, ha Tarlós Istvánt választják jövő ősszel főpolgármesternek. Ha nem, akkor bármi lehet.
Még az is, ami 1998-ban megtörtént. Akkor nyáron alakult meg Orbán Viktor első kormánya, és a választási matematika úgy hozta, hogy ugyanannak az évnek az őszén önkormányzati választások is voltak. Utóbbiakon a Fidesz nem szerepelt jól, Budapesten, számos nagyvárosban, és sok kisebb településen is az ellenzék jelöltjei győztek.
Budapest ezzel kimondatlanul ugyan, de nem titkoltan, bűnös várossá vált Orbán és a kormány szemében. Ezt a fővárosiak nem sok idő elteltével a saját bőrükön is tapasztalhatták. Az Orbán-kormány leállította a 4-es metró építését – ezt, mint tudjuk, csak jóval később fejezték be. Ugyancsak leállították a Nemzeti Színház Erzsébet téren elkezdett építését, helyette egy gödör maradt, amely aztán előbb szimbólummá, majd a budapesti és az idelátogató külföldi fiatalok kedvelt alternatív szórakozóhelyévé vált.
Most meg azt halljuk Budapest születésnapján, hogy a főváros hatalmas fejlődés előtt áll. Nem biztatás, hanem fenyegetés van ebben a kijelentésben, a mondatnak ugyanis van egy második, igaz, ki nem mondott fele. A teljes mondat valójában így hangzana: Budapest jelentős fejlődés előtt áll, abban az esetben, ha ti budapestiek, jól döntötök, vagyis, a Fidesz emberét, Tarlós Istvánt választjátok főpolgármesternek, különben megnézhetitek magatokat.
Gondoljátok meg, proletárok!
A budapestiek nem buták, nem könnyű őket átverni, ráadásul emlékeznek arra, hogy mi történt 1998 után szeretett városukkal. És Tarlós Istvánt is jól ismerik, tudják, hogy úgy tesz, mintha szeretné Budapestet, és harcolna a fővárosért, miközben nem Budapestet szereti, hanem a Fideszt és Orbánt, és azért harcol, hogy ne derüljön ki, hogy ő nem Budapestet, hanem a Fideszt és Orbánt szereti.
Orbán (és a Fidesz) nem szereti Budapestet, bűnös városnak tartják, ha tehetnék, sóval hintenék be a helyét, stadiont építenének inkább, legelőt, szántót, saját lábat, szotyiköpködőt.
Orbán és a Fidesz valójában lenézik Tarlóst, és röhögnek a kínlódásán, de úgy tesznek, mintha kedvelnék, mert számukra még mindig Tarlós a legkevésbé rossz megoldás, ugyanis, ha más volna a főpolgármester, nem lenne képes olyan jól képviselni Budapesten Orbán és a Fidesz érdekeit, mint Tarlós.
Hanem a demokrácia és a fokozatosan kiépülő diktatúra hívei. A Fidesz nem európai értelemben vett jobboldali párt, hiszen széles ívben tesz az európai értékekre és elvekre. Jó lenne, ha ezt előbb-utóbb az Orbán-rendszer szavazói és támogatói is felfognák.
Régebben írtam egy cikket azzal a címmel, hogy „Liberális baloldali konzervatív vagyok”. Ezzel nem viccelni akartam, hanem azt hangsúlyozni, hogy a három nagy, hagyományos európai politikai irányzat – sőt, ma már ide sorolhatjuk a zöldeket is – mind elfogadja a többi irányzat legfontosabb elveit, eszméit, hiszen ezek mára már az európai értékrend szerves részei lettek. Így például az európai konzervatívok is fontosnak tartják a fékek és egyensúlyok rendszerét vagy a jogegyenlőséget, amik ugye eredetileg liberális eszmék és anno a liberális pártok harcolták ki a tiszteletben tartásukat. Ugyanígy az európai konzervatívok is hívei a tárasdalombiztosítás rendszerének, és elfogadják a sztrájkjogot – más a baloldal által képviselt eszmék és jogok mellett.
Továbbá ezek az európai politikai irányzatok versenytársaknak, nem pedig likvidálandó ellenfeleknek tartják egymást. Nem folytatnak például libsiző, hazaárulózó goebbelsi propagandát egymás ellen.
Szabadság, egyenlőség, testvériség! – ez volt a felvilágosodás hármas jelszava, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a liberalizmus, a baloldal és a konzervativizmus alapelvei. És ne feledjük, a felvilágosodásnak köszönhetjük a modern európai társadalom és politikai rendszer kialakulását.
Na, akkor most hova soroljuk a felvilágosodást, az európai alapelveket elvető, sorosozó, hazaárulózó, mindenkinek hadat üzenő, ugyanakkor nemzetközileg körözött bűnözőket mentegető Fideszt? A „hanyatló” Nyugattól elszakadó, Putyinnal, Erdogánnal barátkozó Orbán Viktort?
Tisztelt Európai Néppárt, mit keres még nálatok a fékek és egyensúlyok rendszerét, a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét megnyírbáló, a társadalombiztosítást és a sztrájkjogot leépítő Fidesz?
Az, hogy előválasztáson döntsék el, hogy ki legyen jövő ősszel a regnáló főpolgármester, Tarlós István kihívója, nem jó ötlet. Jó ötlet lehetne, mert van, ahol bevált és hosszú idő óta működik, de nem itt és nem most. Az alábbiakban megpróbálom összegezni, mi szól mellette, és mi az ellen, hogy egy előválasztásnak nevezett procedúra során válasszák ki Tarlós főpolgármester ellenzéki kihívóját.
Abból kell kiindulni, hogy Budapesten az ellenzéknek van esélye Tarlóssal és a Fidesszel szemben. A budapestiek nagyobb része nem kedveli a Fideszt és a kormánypárt fővárosi helytartóját, Tarlós főpolgármestert. Aki az elmúlt időszakban számtalanszor igyekezett bizonygatni, hogy ő, ha kell, Budapest érdekében még a miniszterelnöknek is nekimegy, ám végül mindig kibújt a szög a zsákból.
Tarlós ellen tehát van valódi esély, különösen abban az esetben, ha tényleg csak egyetlen ellenzéki jelölt indul vele szemben. Ez biztosan nem fog megvalósulni, az LMP és a Jobbik minden bizonnyal Puzsér Róbert személyében saját versenyzőt küld a ringbe. Olyan jelöltet, aki maga mondta, hogy nem tartja magát esélyesnek Tarlóssal szemben. Puzsér nem akar főpolgármester lenni, csak főpolgármester-jelölt. Puzsér tehát nagy valószínűséggel el fog indulni a főpolgármesteri székért – vele kapcsolatban csak az kérdés, hogy egy másik ellenzéki jelölt fogja jobban legyőzni, vagy a jelenlegi főpolgármester, a Fidesz támogatásával induló Tarlós István.
Az előválasztás előnyei
Az előválasztás demokratikus intézmény, mert szinte minden a választók szemei előtt játszódik. Ily módon erősíti a választók bizalmát, lám, nekem is van beleszólásom, nemcsak az urnák előtt, de már most is számít a véleményem.
További előny, hogy a választók megismerhetik a jelölt-jelöltek programját. Már persze azok, akiket ez érdekel közülük. A legtöbb ember ugyanis nem programokra, hanem személyekre, vagy pártszimpátia alapján szokott szavazni. Ettől még persze a programok fontosak, olyannyira, hogy szükséges, de nem elégséges minimumnak tekinthetők.
Az előválasztás azt is erősíti a választókban, hogy itt nem mutyi, hanem valódi verseny van. Persze, ez csak azok számára szempont, akik fontosnak tartják a közélet tisztaságát, és nem legyintenek automatikusan, hogy a politika úgyis mocskos dolog, nem lehet, és ezért nem is szokták tisztességesen csinálni.
Az előválasztás legnagyobb előnye, hogy elvileg, ha nem feltétlenül a legjobb, de a legesélyesebb jelölt szállhat szembe a Fidesz emberével, Tarlós főpolgármesterrel. Olyan embert lehet ily módon találni, akire a szavazók viszonylag nagy százaléka voksol majd, esélye van tehát leváltani a jelenlegi városvezetőt.
Az előválasztás hátrányai
Az előválasztásnak számos hátránya is van, vélhetően jóval több, mint amennyi haszon származik belőle. Az egymásnak feszülő pártok és emberek azt a látszatot kelthetik a sokévnyi veszekedős közélettől megundorodott polgárokban, hogy na, ezek már megint egymásnak esnek. Vagy, ha nem is veszekszenek, vitatkoznak.
De inkább veszekszenek. Mert az előválasztás arról is szól, hogy mindegyik jelölt győzni akar. Nemcsak Tarlóst szeretné legyőzni a végén, de előtte még a sajátjait, vagyis, az ellenzéki riválisokat.
Nyilván, de legalábbis remélhetőleg, lesznek olyanok, akik az előválasztás során visszafogják magukat, és csakis a szakmai részre koncentrálnak. Hogy mit kezdenének Budapesttel, hogyan tennék szebbé, jobbá, gazdagabbá. Magyarul: élhetőbbé. Mások azonban, akik ettől eltérő személyiségek, óhatatlanul is ellenfeleik személyével foglalkoznak. A múltbeli bűnök felemelgetésével, a politikai bakikkal, esetleges árulásokkal – széles a skála.
A végén a győztes – még csak az előválasztás győzteséről beszélünk – sem örülhet felhőtlenül annak, hogy nyert. Lehet, hogy több szavazatot kapott, mint ellenfelei, de közben súlyos sebeket is kapott, mindenféle rendű és rangú mocskolódások formájában. Vagyis, azok a választók, akik még ingadoznak a Fidesz és az ellenzék jelöltje között, egy sor negatív információt szereznek arról, akire végül szavazniuk kellene. Ez sokakat elbizonytalaníthat, és távol tarthat a szavazástól, miközben Tarlósról csak az ellenzék megmaradt sajtója és igen korlátozott propagandaeszközei fognak kritikus véleményeket közölni.
Már ez is elég nyomós indok az előválasztás ellen, de van még valami, ami talán még ennél is többet nyom a latban. A Fidesz, magyar viszonyok között korlátlannak mondható anyagi erőforrásai révén bármilyen célra, gyakorlatilag bármennyi pénzt képes mozgósítani. Kormánypárti segítők ezreit állíthatja csatasorba annak érdekében, hogy meghekkelje, megtrollkodja az előválasztást, vagyis, hogy egy olyan jelölt győzelmét segítse elő, aki esélytelen, vagy csak kevéssé esélyes Tarlóssal szemben. Végső soron még azt is el lehet képzelni, hogy megfelelő anyagiak bevonásával akár egy ma még teljesen ismeretlen jelöltet is „kinevezhetnek” Tarlós főpolgármester kihívójának. Elég ehhez néhány milliárd forint, és máris olyan jelölt áll a jelenleg főpolgármesterrel szemben, aki nem az ellenzéki szavazók, hanem a Fidesz bizalmát élvezi, és az ő érdekeiket képviseli.
Szerintem ez mindennél nagyobb érv az előválasztás ellen. Persze, meg lehet írni a korlátozott lehetőségekkel bíró nem kormánypárti médiumokban, hogy az illető jelölt valójában nem az ellenzék jelöltje, a közvélemény befolyásolására azonban a kormánynak jóval több lehetősége van, mit az ellenzéknek.
Jelenlegi állás szerint a két ünnep között kezdődik – ennél szerencsétlenebb időpontot nehéz lett volna találni – majd januárban folytatódik a regisztráció az előválasztásra. Ez utóbbi is igen necces időpont, az emberek többsége ilyenkor még a karácsonyt és a szilvesztert igyekszik kiheverni, nyalogatják a sebeiket, jó esetben várják, hogy tavasz legyen.
Mi a megoldás?
Szerintem nem az előválasztás a megoldás ahhoz, hogy Tarlós főpolgármesternek hiteles, komolyan vehető, a győzelem esélyével induló ellenfele legyen. Az LMP-vel és a Jobbikkal ebben az esetben nem kell, mert nem lehet számolni – nekik már megvan a jelöltjük és várhatóan nem fognak közösködni a baloldali ellenzéki pártokkaL Utóbbiak ezért azzal tennék a legtöbbet Tarlós és a Fidesz legyőzéséért, ha a januárt azzal töltenék, hogy egymással tárgyalnának egy jó, esélyes jelöltről. Bár talán szokatlan számukra, de nagyon zárt ajtók mögött, úgy, hogy ezekről a megbeszélésekről egyetlen szó, egyetlen hang se szivárogjon ki. Senki se nyilatkozzon, súgjon senkinek, egészen addig, míg fel nem száll a fehér füst. Ha lesznek találgatások a sajtóban, ezekre nem kell semmit reagálni.
Tudom, ez nehéz, gyakorlatilag lehetetlen. Pedig ez a feladat: hogy január végén, vagy február elején egyetlen jelöltet mutassanak be a közvéleménynek, mondván: ő lesz az ellenzéki pártok jelöltje Tarlós főpolgármesterrel szemben.
Bízni kell az ellenzéki szavazók okosságában és értékítéletében. Döntő többségük megérti, hogy miért kell az így kiválasztott jelölt mellé állni.
Az itt leírtak szigorúan az én magánvéleményemet tükrözik. Lehet vele és velem vitatkozni.
„Az utolsó 48 órában tömeges volt a szerződéskötés. Ebből is látszik, hogy sok esetben nem lakáscélú, hanem spekulatív volt az igénybevétel, hozamvadász szempontok érvényesültek. Amikor sokan, tömegesen próbálnak egy 30 százalékos állami támogatást igénybe venni, akkor azt nem feltétlenül lakásfelújításra akarták felhasználni…”
Ezt nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter, ami egyfelől már csak azért is nehezen értelmezhető, mert a lakástakarék szerződések által biztosított kedvezményeket csak lakással kapcsolatos tevékenységekre lehet felhasználni. Ha egy 82 éves, aktív korában védőnőként dolgozó sertésteleptulajdonos néni gépkocsit akar lízingelni belőle, az illető bank beint neki. Ugyanígy, ha valaki magánrepülőgépen szeretne utazgatni, azt sem engedélyezik. Jó esetben udvariasan elmagyarázzák neki, hogy a lakástakarék nem arra való, hanem arra, hogy lakással kapcsolatos tevékenységet finanszírozzanak belőle. Úgymint vásárlást, felújítást, bővítést.
Talán egyesek számára furcsa és szokatlan, de egykor volt, bűncselekmény miatt elítélt miniszterelnököt sem lehet ezen a lakástakarék szerződések révén kapott kedvezményekből hazánkba menekíteni, zöld határon, útlevél nélkül, női ruhába bújtatva az illetőt – ha valaki ilyennel próbálkozna, figyelmeztetnék, hogy ez törvénytelen, és felszólítják, hogy a továbbiakban tartózkodjék hasonló cselekmények elkövetésétől.
Varga Mihály eddig a mértékadó fideszesek közé volt sorolható,
olyannyira, hogy még a Fidesz politikai ellenfelei közül is sokan Varga Misiként említették. Szakértelmét, józan ítélőkészségét elismerték, és méltányolták azt, hogy nem állt be a kánonba képtelenségeket kiabálni, vagyis, összességében sokak szemében vállalható szakembernek tűnt.
Ez a mostani megszólalása némi zavart okoz ebben a megítélésben, nem tudjuk hova tenni, mert nem is lehet. Aki spekulációt kiált, ott, ahol nincs, arról az emberről azt is feltételezhetjük, hogy más helyzetekben, ahol tényleg spekulálnak – például a forint árfolyamát tudatosan befolyásolva tesznek szert extra nyereségre – ott az illető mélyen hallgat.
Varga Mihály ezzel a mostani megszólalásával kiírta magát a komolyan vehető pénzügyi emberek táborából. Persze, van még lehetősége, hogy visszavonja ezt az állítását, és megkövesse azokat, akiket azért nevezett hozamvadász spekulánsoknak, mert élni szerettek volna az állam által biztosított törvényes és kedvező lehetőséggel.
Kedden késő délután Szijjártó Péter még sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta (akarta), hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Budapesten bujkál. Folyamatban lévő menekültügyben nem adhat felvilágosítást, tette hozzá a magyar külügyminiszter.
Magyarra fordítva: a hír tehát igaz. Úgy van, ahogyan a korrupcióért két év börtönre ítélt volt macedón elnök a Facebookon írta: Budapesten van és politikai menedékjogot kért.
Nikola Gruevszki nemrég még Macedónia miniszterelnöke volt, de pártja elveszítette a választást, ráadásul egy hangfelvételről az is kiderült, hogy még kormányfőként arra utasította a belügyminisztert, hogy – jogellenesen – szerezzen a számára egy 600 ezer eurós Mercedest. Miután erre fény derült, nyomozás indult, melynek végén a volt miniszterelnököt két év börtönre ítélték. November 8-án kellett volna bevonulnia a büntetésvégrehajtási intézetbe, ám ő ehelyett, ki tudja, hogyan, Magyarországra szökött. Hogy miként sikerült átjutnia az igen szigorúan őrzött határon, kik segítették az illegális határátlépésben – egyszer talán erre is fény derül. Repülőn nem jöhetett, mert az útlevelét bevonták a macedón hatóságok, valószínűbb, hogy a zöld határon érkezhetett, embercsempészek, vagy mások segítségével.
Nikola Gruevszki, ha nem Orbán barátja lenne, hanem egyszerű, csóró menedékkérő, most a tranzitzónában várakozna, mostoha körülmények között, zord határrendészek társaságában. Nikola Gruevszki azonban Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai szövetségese volt, Orbán kampányolt is az érdekében a macedón választáson – igaz, sikertelenül, mert Gruevszki és pártja megbuktak, a volt miniszterelnököt pedig elítélték.
Már ez is igen necces, de legalább ennyire izgalmas, hogy Nikola Gruevszki miért épp a magyar kormánytól vár segítséget. Miért gondolja egy köztörvényes bűnért elítélt ember, hogy nálunk majd szépen elrendezik az ügyét, nem kell felelnie semmiért, mert politikai menedékjogot adnak neki. Miben reménykedik, amikor hivatalosan semmiben sem reménykedhet. Nem egy halálos ítélet elől menekült hozzánk, de még csak nem is életfogytig börtön vár rá. Ráadásul hazája, Macedónia, a hivatalos besorolás szerint biztonságos országnak számít, mint ahogyan a velünk szomszédos Szerbia is az, oda is visszatoloncolhatnák a magyar hatóságok.
Miből gondolhatja Nikola Gruevszki, hogy nálunk menedékjogot kap? Miért nem Romániát választotta, Bulgáriát, vagy valamelyik más, hazájához közeli országot. Lehet, azért, mert nem bízik abban, hogy ezekben az országokban az ő szempontjából kedvezően bírálják el a kérelmét. Egyedül Magyarországban bízhat, mert a miénk jó ideje olyan ország, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet. Az is például, hogy egy politikai ellenlábast vádemelés nélkül több mint egy éve börtönben tartanak, a zárkájában tartott könyvek száma, majd a borostája miatt vegzálják, miközben a miniszterelnök veje ellen – hiába a 13 milliárd forintos károkozás – a Nemzeti Nyomozó Iroda megszünteti a nyomozást.
Ez az az ország, ahol a miniszterelnök kötélbarátjának magánrepülőgépén utazik kedvenc futballcsapata meccseire, egy miniszter helikopteren megy lakodalomba, egy másik – volt – miniszter 80 éves, aktív korában védőnőként dolgozó mamája gondol egyet, és sertéstelepet vásárol, majd a malacok mellé méregdrága, márkás autókat lízingel.
Ilyen hely lett Magyarország. Ahol ugyan gyűlölik a menekülteket, ám ha az illetőnek van pénze és a csókosok számára milliókat fialó letelepedési kötvényt vásárol, akkor szabadon mozoghat és üzletelhet Magyarországon, valamint a magyar kormány által rendre szidalmazott Európai Unió területén.
Ez egy olyan ország, ahol semmi sem az, aminek látszik. A bűnt nem üldözik, hanem pártolják, az elesetteket, a szegényeket nem segítik, hanem ócsárolják. Ebben az országban igyekszik oltalomra lelni a korrupcióban vétkes volt macedón miniszterelnök – Orbán Viktor barátja, harcostársa és szövetségese. Hivatalosan ugyan semmi sem indokolja, hogy a kérelmét pozitívan bírálják el a magyar hatóságok, de a meccs messze nincs lefutva. Láttunk mi már karón varjút, vagyis az is benne van a pakliban, hogyha másként nem megy, Gruevszki magas rangú magyar barátai megcsinálják majd okosba.
A főpolgármester választásig még majdnem egy év van hátra. Azonban a téma nem is lehetne aktuálisabb egy új és megosztó kihívó színre lépése okán.
Puzsér Róbert már augusztusban elhintette, hogy lehet indul a főpolgármesteri posztért, majd októberben ez már biztossá vált. A legtöbb politikai folyamatokról tudósító lap, televízió és egyéb sajtóorgánum már foglalkozott Puzsér vagy Tarlós személyével külön-külön. Most szeretném egymás mellé állítani, és bemutatni a két jelöltet.
Puzsérról dióhéjban
Puzsér Róbert az utóbbi években a közélet széles körben ismert és megosztó szereplőjeként lépett elő. A politikai folyamatok kritikus elemzése, értelmezése, mind olyan tevékenységek,melyek jellemzik munkásságát.
Megosztó szerepét elsősorban hangvételének és a kormány és ellenzéki oldal kritikus megítélésének köszönheti.
Puzsér Róbert esetében nem beszélhetünk politikusi tapasztalatról. A politika színpadán zajló történések kritizálása után, maga is feláll a színpadra.
Tarlósról dióhéjban
wikipedia
Tarlós István tapasztalt politikus. Korrupciós botrányok, radikális, a közvéleményt erősen megosztó tevékenységek nem jellemzik eddigi pályafutását. 2010 óta tölti be a főpolgármesteri pozíciót.
A kormánnyal való szoros együttműködését, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a főpolgármesteri posztért való ismételt indulását, egy, az Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be.
Továbbá bejelentette, hogy hosszas tárgyalásokat folytatott a Miniszterelnökkel a jővőbeni együttműködéssel kapcsolatban.
Érvek egyik vagy másik jelölt mellett
Puzsér Róbert az elmúlt hetekben több rendezvényen is felszólat, és több műsorban is szerepelt. Látható volt többek között az Echo tv-ben vagy az ATV műsorában is. Behívták a köztévébe is, ahol a programja felvázolását félretéve, kritizálta a csatorna működését, és elítélte a Fidesz politikai tevékenységét.
Programját jövő év májusában tervezi közzétenni, melyben ígérete szerint részletes, szakmailag kidolgozott tervet vázol fel, a Sétáló Budapest tervét.
A terv az összefüggően besétálható, zöldebb főváros elképzelését hivatott leírni.
Puzsér elmondása szerint, a levegő belégzésre alkalmatlan, és rövidíti az ott élők életét.
Úgy véli, hogy ezt a tervet mivel más nem akarja megvalósítani, vagy érdemben nem tesz érte, neki kell megvalósítania. E mellett a hajléktalankérdésben azt az álláspontot képviseli, hogy rendet akar tenni a hajléktalanszállókon, így élhetőbb körülményeket biztosítana a rászorulók számára.
Van akinek szimpatikus lehet az is, hogy Puzsér nem keresi a választók kegyeit, nem hízeleg és ígérget olyan tevékenységeket, beruházásokat, melyek csalogatnák a választókat, hogy rá szavazzanak. Ez látszik, minden nyílvános szerepléséből is.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy Puzsér, elmondása szerint, amennyiben megvalósítja tervét, lemond a főpolgármesteri tisztségről.
Tarlós István oldalán az egyik leginkább meghatározó érv, a tapasztalat és kiszámíthatóság mellett, a kormánnyal való szoros együttműködés megléte.
Ennek köszönhetően jóval több beruházás megvalósulása vállhat realitássá.
Tarlós István és Orbán Viktor kilátásba helyezett több, a fővárosban megvalósítani kívánt beruházást, melyekre már rábólintott a kormány.
Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy eddig legalább 288 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, fejlesztések a fővárosban és még legalább 600 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban.
Puzsér Róbert győzelme esetén sejthetjük, hogy a kormány kevésbé, vagy egyáltalán nem működne együtt vele, terve megvalósításában, és az egyéb beruházások nagyvonalú támogatása is kérdésessé válik.
Puzsérral ellentétben, Tarlós István egyike a nagy öregeknek, aki több évtizede van a politikai pályán.
Amennyiben ő nyeri el a főpolgármesteri posztot, úgy az elmúlt két ciklusában folytatott tevékenységéből következtethetünk arra, hogy a körülmények változatlansága esetén, megállná a helyét egy harmadik ciklus alkalmával is.
Az aki nem szimpatizál személyével, még mindig szavazhat rá, amennyiben a biztonságot és folytonosságot részesíti előnyben. A biztonság, és folytonosság iránti vágy a baloldali érzelmű szavazókat is arra sarkallhatja, hogy Tarlós és a Fidesz-KDNP szoros kapcsolatát kevésbé vegyék figyelembe a szavazat leadásakor.
A két fél, az az Puzsér Róbert és Tarlós István nyilatkozataiból egyelőre az látszik, hogy kölcsönösen elismerik egymás munkásságát.
Valamit fontos leszögezni Puzsér Róberttel kapcsolatban. Ő nem egy politikus. Ez azt is jelenti, hogy egy sikertelen vagy egy sikeres választási szereplés esetében is, a felelősség őt terheli.Nem tud egy pártlogó mögé bújni, vagy mást hibáztatni a jövőbeni eredmény alakulása miatt.
Ez a tény, sok választónak kifejezetten szimpatikus lehet, mivel az elmúlt években látványosan zuhan a politikusokba vetett bizalom szintje. Puzsér városvezetési tapasztalatok hiányában áll a rajtvonalhoz.
Egy üzenet
Puzsér Róbert indulása a posztért üzenet értékű.
Akár győz, akár nem, kijelöl egy utat az ellenzék számára. Demonstrálja azt, hogy egy alapvetően független, civil szférában tevékenykedő jelölt, miként képes helytállni egy ilyen választáson.
Az ellenzék legfőbb célja jelenleg, hogy egy olyan személyt indítson a választáson, aki fedhetetlen, széleskőrben ismert, nem megosztó személyiség. E mellett képes összeboronálni a különböző ellenzéki érzelmű szavazókat saját égisze alatt.
Ez a célkitűzés volt eredetileg is mérvadó a 2018-as országgyűlési választások alkalmával.
Az ellenzék meg is találta ezt az embert, az idolt Márki Zay Péter személyében, akit megtettek a koordináció arcának is.
Jelenleg az ellenzék bizonyítottan nem rendelkezik olyan jelölttel, akire illenének a fentebb leírtak.
Puzsérra pedig nagyjából mindegyik jelző igaz, azzal a kivétellel, hogy személye megosztó.
Ráadásul, ha ilyen jelöltet akarnak indítani, annak imázsát fel is kell építeni. Meg kell őt ismertetni a választókkal, és biztosítani kell a választókat a jelölt alkalmasságáról. Ez sok pénzt, energiát és ami a legfontosabb, időt vesz igénybe.
A tapasztalat azt mutatja, hogyha nem kezdik el időben az imázsépítést és a koordináció megszervezését, úgy szignifikánsan csökkennek a győzelmi esélyek.
Az MSZP részéről több mint valószínű, hogy Horváth Csaba fővárosi képviselőt indítaná az előválasztáson.
Ehhez kapcsolódik Puzsér azon kijelentése, mely szerint nem hajlandó visszalépni sem az MSZP, sem pedik a DK jelöltjének a javára.
Ezzel ellentétben az LMP politikusa Ungár Péter úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne támogatni Puzsért a választáson.
Jelen állás szerint egyik legesélyesebb kihívója Tarlósnak nem más, mint Puzsér, vagy ha hihetünk a Magyar Hang információinak, Karácsony Gergely is sorszámot húzhat, az esélyes jelöltek várótermében.
Megint a koordináció
A koordináció módszere ismét felmerült, mint a győzelem egyetlen letéteményese.
A koordináció módszeréről egy korábbi írásomban már kifejtettem véleményem, mely itt található.
Jelenleg felesleges lenne találgatni arról, hogy ki- ki mögé áll be, vagy ki-kicsodát utasít el, hiszen ez még bőven változhat. Sőt a jelöltek száma is bővűlhet az idő múlásával.
Az esélyek latolgatása ebben az esetben fontos tényező, azonban még nagy a bizonytalanság és nem rendelkezünk megalapozott információkkal a választók prefeneciáit illetően.
Két dolog biztos jelenleg. Az egyik, az, hogy Budapest városában tradicionálisan erősebbek a baloldali, liberális, illetve centrumhoz közelítő pártok. Az áprilisi választások tanulsága, hogy koordinációval a legtöbb fővárosi választókerület megnyerhető az ellenzék számára.
A másik dolog ami biztos, hogy Tarlós István nagy népszerűségnek örvend a fővárosi választók körében. A kormányközeli Nézőpont Intézet felmérése szerint, a fővárosi szavazatok legalább 45 százalékát nyerné el az önkormányzati választáson, amennyiben azt most tartanák.
Ez az adat, hiába származik egy kormányhoz közelebb álló elemzőcégtől, az elmúlt évek sikeres választási szereplései azt mutatják, hogy ez az adat nem állhat túlontúl messze az igazságtól.
Puzsér Róbert egy nyilatkozatában kijelentette, hogy szerinte is Tarlós István az esélyes a győzelemre, de ez nem tántorítja el attól, hogy ő is megmérettesse magát.
Azok a választók,akik semmi esetre sem akarják Fidesz-KDNP jelöltre leadni a szavazatukat, és tetszik nekik Puzsér Róbert kezdeményezése, azoknak egy értékes alternatívát nyújthat az újdonsült politikusjelölt.
Azok a választók, akik inkább a megszokott állapotokat preferálják, és a kiszámíthatóságot részesítik előnyben, azoknak Tarlós István lehet az ideális választás.
Tehát mindkét jelölt mellett szólnak érvek.
Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez a jelölt jobb vagy az a jelölt, mert a választók teljesen különbözőek, eltérő céljaik és preferenciáik vannak.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Puzsér Róbert az utóbbi években a közélet széles körben ismert és megosztó szereplőjeként lépett elő. A politikai folyamatok kritikus elemzése, értelmezése, mind olyan tevékenységek,melyek jellemzik munkásságát.
