Vélemény

A Birodalom visszavág Orbánnak?

A sajtóban szinte mindenütt azt olvashattuk, hogy Orbán ünnepi beszédében óvatosságból felhagyott a brüsszelezéssel, helyette a Birodalmat nevezte meg ellenségnek. Szerintem viszont szó sincsen erről, Brüsszel és a Birodalom ugyanazt jelenti.

Mégis, mit jelent Brüsszel és a Birodalom?

Nos, elég egyszerű:

Brüsszel = Európai Unió (és a mögötte álló „háttérhatalom”)

A Birodalom = Európai Unió (és a mögötte álló „háttérhatalom”)

A birodalmazás meg nyilván központi utasításban megérkezett az összes fideszeshez, hiszem ma már mindegyik ezt szajkózza, még Németh Szilárd is megértette, hogy ez az új elnevezése az ellenségnek. A háttérhatalom meg persze Soros, és az ő „hálózata”.

Szóval lehet, hogy Orbán propagandistái ezt találták ki a Néppárt félrevezetésére és megnyugtatására, de szerintem hiába, a Néppárt vezetői – a kormánypropaganda karaktergyilkos szólamai ellenére – egyáltalán nem hülyék. Ráadásul Orbán a Múzeumkertben azért néha elszólta magát. Arról is beszélt ugyanis, hogy a „liberális európai birodalom” illetve az „Európai Egyesült Államokról szóló lázálmok” fenyegetnek minket. Vagyis kikotyogta, hogy a Birodalom az valójában Brüsszel, az EU, legalábbis annak mai, nem általa vezérelt formája.

A Birodalom visszavág? Lesz Fidexit?

Meggyőződésem, hogy a Fidesz propagandában alkalmazott szócsere egyáltalán nem befolyásolja az Európai Néppárt döntését Orbán pártjának kizárásáról, vagy tagságának felfüggesztéséről. Könnyen lehet, hogy a Birodalom most visszavág, bár én továbbra is a felfüggesztést tartom a legvalószínűbb döntésnek. Egy biztos, a Fidexit sem egyszerű folyamat.

Világösszeesküvés!

Rájöttem, hogy Orbán Viktor kivételesen igazat mondott, amikor világösszeesküvéssel vádolta meg Soros Györgyöt. Mert hát lássuk be, tényleg Soros György szabadította ránk Orbán Viktort, meg az ő hűbéreseit. Na ugye!

Sőt nem csak a keményen szívó magyar emberekre, hanem távlatilag egész Európára rászabadította, amikor ő taníttatta Oxfordban, meg ő finanszírozta a politikai indulását. Hiába, a háttérhatalom hosszú távra sző terveket.

A Fidesz ultraliberális indulása is csak álca volt, a „térdre, imára” szlogent pedig valójában teljesen komolyan gondolták, ma már tudhatjuk, azt jelenti, hogy vasárnap vásárlás helyett térdre, imára.

Azt is kikövetkeztettem, hogy valójában Gyurcsány Ferenc közvetíti a háttérhatalom utasításait Orbán Viktornak. Hihetetlen? Nem, csak nagyon ravasz, ügyes módon: ha Fletó mond valamit, Viktor máris tudja, hogy annak pont az ellenkezőjét kell csinálnia! Az utasítások így is pontosan érthetők, csak ráadásul még teljesen rejtve is maradnak.

Ugyanez a magyarázat a manapság folytonos sorosozásra: a figyelem elterelése!

***

Bocs, mielőtt valaki kihívná hozzám az ápolókat a kényszerzubbonnyal, vagy ami még rosszabb, felajánlana egy Fidesz tagkönyvet, el kell árulnom, hogy csak hülyéskedtem.
Csak azt akartam demonstrálni, hogy bárki tud hülye konteókat gyártani, és ehhez még Ibizára sem kell utazni egy kis kokainért. Sőt, az én pár perc alatt összedobott világösszeesküvés elméletem még jobb is, mint amit naponta lenyom a torkunkon a papagájkommandó, hiszen legalább beleszőttem néhány tényt is (Oxford, a Fidesz pálfordulása, Orbán veszélyes volta).

A különbség csak annyi, hogy akinek hatalma van hozzá, az a legostobább konteót is el tudja fogadtatni a társadalom jelentős részével…

Elitellenes elitek

Bonyolult képlet lett mára Európa, nagyon is bonyolult, és minden jel szerint a közelgő tényleges Brexit és az EP-választások egyáltalán nem fogják egyszerűsíteni a mátrixot, ami szerint nem a föderalizálódás, hanem a szétesés irányába halad a kontinens.

Az EU elvesztette dinamikáját, elvesztette polgárai “hitét”, bizalmát és elkötelezettségét a közösnek vélt/mondott értékek mellett, az egységes Európa-gondolat és a békés integrálódás távlatát. Akárhogyan ítéljük meg a dolgot, akárhány irányban és akárhány nézőpontból keressük a “bűnösöket”, a negatív forgatókönyv szerzőit, a sokszintű krízis okait, oda fogunk jutni, hogy az újra megerősödő TÖRZSI MORÁL nagyon is történelemalakító tényező, és az fogja a bukást okozni.

A sokféle válság központi szereplőjének a populista politikusok tűnnek, viszont a másféle – gazdasági, kulturális, tudományos-szakmai, stb. – elitek szerepe egyáltalán nem elhanyagolható a krízis kialakulásában.

Mert az európai gazdasági, kulturális/tudományos, vagy szakértői elitek nem voltak képesek egy pozitív és távlatos kezdeményezést, amilyen az egységes és békés, valamint jóléti EU volt, fenntartani, elfogadtatni. Szó sincs arról, hogy egyszerű lenne egy “közös európai kultúrát” kialakítani, a szónak az antropológiában használatos értelmében, valami olyant létrehozni, ami képes nemzetek/etnikumok fölötti szolidaritást, és először gazdasági, majd politikai/intézményes, azután pedig társadalmi kohéziót és integrálódást közös alapon fönntartani. Az européer elit csupán a bővítés dinamikájára, egy pozitív utópia, de mégiscsak utópia – az Egyesült Európai Államok – jövőbe vetített, föltételezetten, önmagában megálló képzetére akarta bízni az integrációt, és ez illúziónak bizonyult. Bebizonyosodott, hogy nem mindenki – sőt, a többség egyáltalán nem – nyitott arra a projektre és projekcióra, melyet az egységes EU-imidzsét fölmutatva, mintegy önmagát beteljesítő víziót véltek, magától előállni, az elitek.

Úgyhogy a mai Európa nemcsak populista politikusok játékszere, a brexiteseké, a putyinista Orbáné, az autokrata Kaczynskié, vagy a demagóg Salvinié, és társaik hosszan sorolhatók, hanem a bukott “elitek temetője” is.

Igen, Európa története ismét a bukott elitek története, az elitek elbukták azt a kihívást, melyet az integrálódás jelentett, és ezért nem csak a populista (bal vagy jobboldali) politikai eliteket, hanem a tehetetlen értelmiségieket is történelmi felelősség terheli. Ők ugyanis nem tették meg azt, amit a kontinens társadalmai, mintegy magától értetődően elvártak tőlük, az EURÓPAI SZELLEM elterjesztését és elfogadtatását. Nem voltak képesek (esetleg föl sem vállalták) bizalmat kiépíteni az új intézményes struktúrák, a közösen építgetett épület körül, legitimálni az EU-s integrációt. Nagyon leegyszerűsítve, és zárójelbe téve azokat a lényegi vitákat, melyek az értelmiségi elittel kapcsolatosak, szempontomból legyen itt elég megjegyezni: az értelmiségi elitnek (az “írástudóknak”, hogy egy a viták során használt fogalmat fölemlegessek) a feladata, az ÁLTALÁNOS MORÁL, az egyetemes értékek nevében való föllépés, a részleges értékekből fölépülő, az emberiség szempontjait követő általános ethosz, divatos kifejezéssel promója.

Az a krízis, amely mára már az EU egységét, magyarán A létét fenyegeti nemcsak a demagóg politikusok, hanem az elitek (vagy K-K-Európában a “féltudású elit”? – ahogy Orbán Krisztián a fogalmat használja) tehetetlenségének a következménye is.

Hiszen nyilvánvalóan arra a bizonytalanságra és “bábeli zűrzavarra” játszanak rá az új populista, etno/nacionalista, és szélsőjobboldali, stb., mozgalmak, melyet az értelmiségi elit fönntartott. Arra a képtelenségre, hogy az elit nem tudta közérthetően megnevezni a közös értékeket – mindenekelőtt az EURÓPAI BÉKÉT, melyet az integráció lehetővé tesz és megvéd. És ha mégis közös értékekről beszélt, mint liberális demokrácia, emberi jogok, illetve jogállamiság, stb., képtelen volt lefordítani, érthetővé tenni a köznép számára, és végül elfogadtatni azt. Nem elég törvénykezni, a törvények általános szellemét általános ethosszal kell megerősíteni. És ez az értelmiségiek, az alkotók, a véleményformálók és influencerek legfontosabb feladata: legitimálni a jogi-intézményes rendszert, megtámogatni/elfogadtatni/megszerettetni a közös építményt.

Ennek elmulasztása mellett a törzsi morál megerősödése, reneszánsza, várható volt. Más kérdés, hogy szószólói maguk is együtt fognak bukni az EU-val, az elitek történelmi sírja közös, és talán az sem lesz ki virágot szórna a közös sírra. Egyáltalán nem azt akarom mondani a fentiekben, hogy a felelősség az EU-krízisért egyenlően oszlana meg, a populista politikai- és a tehetetlen értelmiségi elitek között: az egyik a fő előidézője a válságnak, a másik csak passzív aktorkodás. Mulasztása, hogy “nem orvosolta” azokat a bajokat, melyek nem ma kezdődtek, de amelyek kihasználásával a populista politikusok hatalomhoz jutottak. És ebben elöljárók az EU-ban a putyinista Orbán és tsai.

Miközben arról folyik most – Manfred Weber, minden bizonnyal következő EB-elnök, főszereplésével – álvita, hogy rúgja-e ki a Fideszt az EPP, a rossz már rég elkövettetett. És megjavíthatatlan az a mulasztás, amit a konzervatív pártcsalád elkövetett. Lassan oda jut az EPP, hogy itt nem Orbán menesztése a tét, hanem az, hogy egyáltalán, megmarad-e még a frakció, és lesz-e a legnagyobb pártcsalád az EP-ben?

Hogyan értelmezhető az, hogy nem az elkövető kell védekezzen/ magyarázkodjon az ellene fölhozott vádak miatt, hanem a “vádló” kér kihallgatást a vádlott otthonában (házhoz megy a pofonért), Weber nem erélyesen lép föl és fenyegeti Orbánt, hanem könyörög neki, engedményeket kér (és bizonyára még előnyökkel is kecsegtet), hogy ne hagyja el a frakciót, melyet megosztott, megalázott, mely ellen gyűlölet-kampányolt, stb.

Orbán majdnem meggyőzte a teljes európai politikai “felvilágot”, hogy Juncker megalkuvó (már a karaktergyilkosság személyes vonatkozását ne is írjam ide), és nem elég határozott, viszont Weber vizet sem vihet neki, amikor nagyon a populisták szájíze szerint játszik. Juncker EB-elnöksége utolsó órájában – amennyiben sikerül kompromisszumos megoldást találni a Brexitre, és erre most éppen van remény – egyféle hősként fog távozni, más kérdés, hogy csak a mellékes áldozatok csökkentésében jeleskedett. Weber, nem elég, hogy szélsőjobbra nyit, de orbáni ihletésre, és lényegében Putyin elvárásának és taktikájának megfelelően, választások előtt, minden valószínűség szerint, szétveri saját frakcióját. És nemcsak a “német ipari érdek” (tehát egy törzsi morál alapján konstruált képzeletben létező közösség értékrendje) a ludas Orbán EPP-ben való megtartásában (ami szemlátomást körvonalazódik), hanem egy újabb árulás, immár az EU közös értékrendje mellett, a konzervatív-keresztény-demokrata pártok értékrendjének a beáldozása is megtörténik.

De ne feledkezzünk meg az S&P frakcióról és Frans Timmermans hasonlóan engedékeny magatartásáról Dragneaval és tsaival szemben, ami viszont a szocialista frakciót fenyegeti, és ugyanez a krízis őrli a Guy Verhofstad vezette európai ALDE-t a román „partnerével”, Tăriceanuval kapcsolatban, aki szintén orbáni-putyini fordulatot vett. Nem állítom, hogy az itteni euroszkeptikus (lényegében orbánista-putyinista), populista politikusok hasonlóan tehetségesen dolgoznának az EU szétverésén, mint a budapesti romboló kiskirály, és hatalmuk sem akkora, mint Orbánnak, de kétségtelenül átálltak és követik az irányt, „ahogy lehet”, lépésről-lépésre. És ehhez csatlakoztak a Fidesz itteni fiókpártjai, az EU-ellenes hang képviselői, a rommagyar közösség irányában. Számomra úgy tűnik, ha Manfred Webert választják meg következő EB-elnöknek, az könnyen az utolsó mandátum lehet ezen a poszton, az EU-nak nem marad már következő öt éve. És hadd jegyezzem meg végül, hogy Kelemen Hunor, a Fidesz itteni fiókpártjának vezére, Josephe Daulhoz – az EPP elnökéhez – „levelét megírta”, amiben nem nagy meglepetésre arról beszél, hogy ellenzi a Fidesz kizárását, mert : ”… elmondtam, hogy Orbán Viktor, a Fidesz nem hajította a szemétbe (sic! – miért megtehette volna?) az EPP, az unió, az alapító atyák értékeit, nem EU-ellenes (holott vállaltan az – félős, hogy ezzel még megsérti Orbánt!), éppen ezért semmi nem indokolja a kizárását”. Lényegében – egyfajta poszt-modern jobbágy pozícióból, az underdog-helyzetéből, ő már „lement kutyába”, ahogy ex-spindoktora ajánlotta, és valószínű ott is fog maradni – azt üzeni Kelemen, hogy a rommagyarság érdeke az EU szétverése, és ez nem több és nem kevesebb, mint a „kisebbségi-ügy” elárulása, illetve egy populista-alt-right oltáron való föláldozása. Hát ezt támogatja az a rommagyar elit, mely ezt „képviseli”, vagy csak sunyít és érdekből/félszből, gyávaságból asszisztál. Így aztán egy elitellenes elit vezet nemcsak Magyarországon, vagy félig-meddig Bukarestben, hanem beállt a sorba a rommagyar elit is, és büszkén menetel a zsákutcában. Csakhogy mi – kisebbségi helyzetünknél fogva – hamarabb beleütközünk a falba, mint akiket utánozni próbál az elitellenes politikai elit, koppanásunk is fájdalmasabb lesz, mint vezéreink idolumainak, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Ma a kisebbik rossz talán, ha a Fidesz-fiókpárt nem éri el az 5%-os küszöböt a közelgő EP választásokon. Mert egy valamely szélsőséges, EU ellenes alt right frakcióban ülő, és Orbánnak bólogató képviselet a rosszabb: egy jogokat követelő, szavakban kisebbségi jogérvényesítést követő formáció számára, egyenesen megalázó (már, ha valaki nem vágyakozik programatikusan az underdog szerepre). És persze térdre kényszerít egy jobb sorsra érdemes kisebbségi társadalmat.

Az alapjövedelem és a robotok

Ha szóba kerül az alapjövedelem ötlete, szokás szerint két markáns vélemény csap össze, az egyik szerint ez nettó hülyeség, túl sokba kerül és henyélésre késztetné az embereket, a másik szerint ez a legjobb megoldás a szociális gondokra, ezért sürgősen be kellene vezetni. A magam részéről most szeretnék egy harmadik véleményt kifejteni.

Szerintem ugyanis egyik gyakran ismételgetett vélemény sem helyes, miközben mindkettőben van némi igazság. Úgy vélem, hogy az alapjövedelmet be lehet, sőt valószínűleg be kell majd vezetni, csak éppen nem most. Erre még Svájc és Finnország sem készült fel, hát még Magyarország. Eljő azonban az idő, amikor ez szükségessé válhat, ha nem is a közeli jövőben, de nem is a túl távoliban.

Mi a baj az ellenérvekkel?

A két fő ellenérv közül az egyik, miszerint az államnak nincs erre elég pénze, ma még megfelel az igazságnak, de persze ez sem ilyen egyszerű. Mert az alapjövedelem hatását nem úgy kell ám kiszámítani, hogy az összegét megszorozzuk a lakosság számával. A plusz kiadás ennél sokkal kevesebb, hiszen a kifizetett alapjövedelem mintegy harmada különböző adók formájában szinte azonnal visszafolyik a költségvetésbe, hiszen nálunk csak az áfa már 27%. Továbbá a szociális segélyek, juttatások jelentős részét teljesen kiváltaná, ezek összegét is le lehet vonni az alapjövedelem bevezetésének árából. Bónuszként még ott van a bürokrácia jelentős csökkentése, ami szintén érezhetően lefarag a költségekből. Végül azt sem szabad elfelejteni, hogy az alapjövedelem bevezetése növelné a fogyasztást, ami felgyorsítaná a gazdasági növekedést, ez pedig jótékony hatással lenne az állami bevételekre is.

A másik ellenérv, miszerint tömegek henyélnének és kerülnék a munkát, szerintem már ma sem igaz. A túlnyomó többség – néhány naplopót leszámítva – akkor is keresne magának valamilyen értelmes elfoglaltságot, ha nem kapna állást. Ha meg kap, akkor annak örülni fog, mert azért az sem mindegy, mekkora a jövedelme.

A fentiek ellenére úgy vélem, ma még a gazdagabb országok sem állnak ahhoz elég jól, hogy bevállalják a többlet költségeket. Ez azonban nem lesz mindig így, a gazdasági és szociális helyzet fejlődése, ha szabad így fogalmazni, a történelmi trend belátható időn belül szükségessé teszi majd az alapjövedelem bevezetését. Nem, nem az utópisztikus kommunizmus jön el, hanem a kapitalizmus fejlődése, a legújabb ipari forradalom alakítja majd át a társadalmat.

Jönnek a robotok!

Akár már tíz éven belül robotok vehetik át a melósok helyét az autóiparban és az elektronikus kütyük gyáraiban a futószalagok mellett. A cégek nem sokat fognak gondolkodni az átálláson, amint lehet, meg is teszik, mivel lényegesen csökkenteni fogja a költségeiket és ezzel növeli majd a profitot. Ez komoly hatással lesz majd a magyar gazdaságra is, hiszen erősen függ ettől a két ágazattól.

A robotok persze más ágazatokban is elveszik majd a magyar emberek munkáját… Rövidesen megjelennek majd az automata kamionok is, ezek is gyorsan elterjednek, hiszen lényegesen csökkentik a költségeket, nemcsak a munkabér elmaradása, hanem az üzemanyag fogyasztás visszaszorítása és a balesetek számának drasztikus csökkentése miatt. Aztán ott vannak az automata fűnyírók, amelyek miatt kevesebb kertészre lesz szükség, de még a titkárnők és az ügyfészolgálatok munkájának egy részét is elhappolhatja a mesterséges intelligencia.

Átalakul a gazdaság

A davosi Világgazdasági Fórum jelentése szerint a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben a világ 15 vezető országában, a munkaerő kétharmada adminisztratív területen válik feleslegessé, a folyamat fő vesztesei pedig a nők lesznek. A robotok már a sebészeteken és a speciális iskolákban is ott vannak.

Ez a technikai forradalom átalakítja a gazdaságot és persze ennek elkerülhetetlen hatása a társadalom átalakulása. Ilyen sem volt még: ugrásszerűen megnő a munkanélküliek száma, miközben a gazdaság teljesítménye javul. És nem azért lesznek az emberek tömegével munkanélküliek, mert nem akarnak dolgozni, hanem mert kevesebb lesz a munkahely, ami meg lesz, az egészen más képzettséget igényel majd, mint amivel rendelkeznek. Nálunk ráadásul az oktatás átalakítása pont az ellenkező irányba hat, mint ahogy kellene: olcsó szakmunkásokat akar a kormány képezni.

Ebben az új helyzetben – ami hangsúlyozom, nincs is olyan messze – értelmessé válik az alapjövedelem bevezetése. Egyrészt meg kell majd oldani egy szociális válságot, másrészt a sok munkanélküli miatt brutálisan megnő a hagyományos szociális ellátások és segélyek összköltsége, és így már nem is jelent akkor plusz kiadást a váltás a feltétel nélküli alapjövedelemre.

Orbán ki- és átjelentkezett?

Brüsszelezés nem, migránsozás alig, birodalmazás bőven volt Orbán beszédében. Ellenben az „új kezdet” igénye, az „erős nemzetek új erős vezetőkkel”, akik szakítanak a további integrációval, mintha azt sejtetné: Orbán már a néppárton túli időre készül.

Ha nem fog brüsszelezni, visszavesz Junckerék ekézéséből, akkor miről fog szólni a beszéd? Talán arról, hogy „kinyílott a pitypang” – gondoltam az elmúlt napokban.

A szónoklat részben beteljesítette a várakozást, legalábbis ami a közhelyeket és a semmitmondást illeti.

Toposzok…

Ami nem volt: brüsszelezés. Ami volt helyette viszont, az az évekkel ezelőttről felmelegített birodalmazás. Migránsozás mindössze egyszer, amikor Orbán 1848-cal és 1956-tal egy szálra felfűzve dicsekedte el a „migránsinvázió megállítását”, persze megint csak egyes egyedül a glóbuszon.

Előjöttek még a térség feldicséréséről szóló toposzok, nyilván nem függetlenül attól, hogy Mateusz Morawiecki személyében lengyel miniszterelnöki vendég volt, az elmaradhatatlan több száz fős lengyel turistahallgatósággal együtt.

Tehát

„látványos közép-európai reneszánszra készülünk”,

és amikor Brüsszelből Lengyelországot támadják, akkor egész Közép-Európát és Magyarországot is támadják, és a birodalomépítőknek mindig számolni kell az erős lengyel-magyar kötelékkel.

Ebben a szerkezetben és megközelítésben a „birodalom” kellően elkent ahhoz, hogy senki se vegye magára konkrétan (meg ezt már amúgy is megszokták tőle). Vagyis „a birodalmak árnyékában a háborúkat megnyertük, voltunk, vagyunk és leszünk, ez a legnagyobb diadal, amit egy nemzet a birodalmak felett arathat”

nem több lózungnál, amit Orbántól már fel se vesznek az EU-ban.

…és iránykijelölés

Amit azonban ebből kiindulva le- és felvezetett, az kijelöl egy határozott irányvonalat és utat saját magának és (szándéka szerint) az országnak.

  • Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy szabaduljanak meg a farkasvakságtól, vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük a szabadságunkat. Szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia, és nem egy birodalom alattvalója.

A közelgő európai parlamenti választás ürügyén:

  • erős Európát akarunk, erős nemzetállamokat és új, erős vezetőket Európa élén, akik nem a bajt hozzák ide, hanem a segítséget viszik oda,
  • és új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, véget vethessünk az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak.

Megítélés kérdése, hogy ezt a szónoklatot erős visszafogottságnak tekintsük-e, annak, hogy kerülni akarta a további konfrontációt az Európai Néppárt fősodrával, benne a német uniópártokkal. S hogy ne szaporítsa a Fidesz eltávolítását követelők sorát.

De az erős nemzetállamok kontra liberális európai birodalom, az Európai Egyesült Államok lázálomkénti beállítása, s az ilyen Európa élén új (!) és erős vezetők éppenséggel arra mutat, hogy Orbán bejelentkezett az EPP-től jobbra álló konglomerátumba. Sőt, annak legalábbis egyik vezetőjének.

Látva az elmúlt napok folyamatait, s nem ismervén, amit Orbán már tudhat, de még nem került nyilvánosságra, ez már inkább program, semmint helyzetértékelés.

Ünnep előtti gondolatok a szolidaritásról

Szolidáris vagyok mindazokkal, akik mai napig szenvedői a Trianon okozta sérüléseknek. De nem vagyok szolidáris senkivel azok közül, akik felelősek voltak az első világégés kirobbantásáért és hazánkfiainak háborúba hajszolásáért. Szolidáris vagyok minden nyomorúságossal, akik a fehér lovon bevonuló tengerész kormányzósága idején szenvedtek annak intézkedéseitől, és azokkal, akik életüket, vagy lelki és fizikai egészségüket adták a második világégés idején.

Szolidáris vagyok nagybátyámmal, aki tintaceruzával írt tábori levelezőlapon, 1944 végén Máramarosszigetről adott hírt utoljára magáról, a munkaszolgálatos apákkal, kiknek sikerült megszökniük a ferihegyi halálra váróktól, anyósokkal és apósokkal, akiket, mert nem voltak hajlandók leszlovakizálni egy szatyorral a felvidékről szülőföldjükről elzavartak, pedig összes felmenőikkel együtt ott volt otthonuk, szolidáris vagyok az országot újjáépítő vasbetonszerelő anyákkal és a felsoroltak milliónyi társaival!

De nem vagyok szolidáris azokkal, akik megteremtették és segítették bármilyen módon a lehetőségét annak, hogy a második világháborúban honfitársaink elpusztuljanak, vagy egészségesként fogyatékossá váljanak. Szolidáris vagyok mindazokkal, akik ezerkilencszázötvenhatban, bármilyen világnézetűként is, de jobbító szándékkal változást akartak és ezért bármelyik oldalon is, de életüket adták, vagy szabadságukat áldozták fel.

De nem vagyok szolidáris az egymást felkoncolókkal, a történelmünk során bármikor is egymást kibelezőkkel, az elveiket köpönyegforgatókkal, azokkal, akik gyáván saját érdekeiket szem előtt tartva, bármikor és bárhogyan, de kivetkőztek emberi mivoltukból azzal is, ahogy elárulták embertársaikat. Szolidáris vagyok tanáraimmal eleitől fogva, az általános iskolától kezdve az egyetemig, tudományos, kulturális és sport területen dolgozó barátaimmal, munkatársaimmal és ismerőseimmel, és magától értetődően a családommal is!

De nem vagyok szolidáris a kirekesztőkkel, a vattacukros, olcsó populizátorokkal, akik meglovagolva mások szegénységét, vagy tudatlanságát, tájékozatlanságát, azok hátára felkapaszkodva bazári majmot játszottak a hatalomban. Nem vagyok szolidáris a pávatáncos hazardőrökkel, a politikai gigolókkal és közéleti ripacsokkal, a magukat és dolgaikat folyton folyvást nemzeti jelzőkkel illetőkkel, a hazát érdemtelenül kisajátítókkal, akik kommunikációs trükkökkel operálva követelik maguknak a tiszteletet, ahelyett, hogy azt kiérdemelnék!

Szolidáris vagyok minden szegénnyel, minden másként gondolkodóval, akik tudják, hogy elsősorban emberek és csak utána magyarok. Szolidáris vagyok minden másságot hordozóval, minden kisemmizettel és minden félreállítottal, minden bosszúból, vagy akár érdemtelenül megnyomorítottal, minden vallásuk normális gyakorlásától megfosztottakkal. Szolidáris vagyok a szerzett jogaiktól megfosztottakkal is, a trafikjaiktól eltiltottakkal, a földjeiktől elzavartakkal, a külföldre vagy így, vagy úgy száműzöttekkel, azokkal a milliókkal, akiket a média ugyan soha nem kap a szárnyára, de mégis értékesebbek, mint az ott bármilyen témában feltűnő, magukat mutogató celebek.

Nem vagyok szolidáris ugyanakkor a politikai csintalanokkal, kik, mint más a gatyáját úgy váltogatják nézeteiket és felfelé nyalva, lefelé meg taposva egyengetik saját előmenetelüket. És nem vagyok szolidáris a listázó zsidózókkal, cigányozókkal, az európai zászlót ablakon kidobókkal és égetőkkel, az Európát tagadókkal, sem azokkal, akik politikájukkal és magatartásukkal lovat adnak alájuk, vagy oltogatják, hergelik őket. Nem vagyok szolidáris azokkal a jókor voltak jó helyenesekkel sem, akik meglovagolva a történelem kínálta helyzetet, brancsba verődve, egymást igazolva sütögetik pecsenyéjüket, azzal, hogy majdani leszármazottjaiktól évtizedek múlva úgy sem fogja megkérdezni senki, hogy miből szerezték mindazt, amijük van!

Szolidáris vagyok az ünnepelőkkel, de azokkal nem, akik március 15-ét kisajátítják, mintha az csak az ő ünnepük lenne, akik azt hiszik magukról, hogy ők Magyarország, pedig az sokkal több és színesebb náluk!

Orbán nem csak ránk veszélyes

„Szinte naponta olvasható Magyarországról valami hajmeresztő. Bizonyos értelemben történelmi pillanat ez, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy egy rendszer ilyen tipikusan magán viselje a politikai és morális romlás minden jellemzőjét. Magyarország mellett Venezuela az, melyre most nagyon sokan figyelnek, mert szinte páholyból ülve nézhetik végig, hogyan züllik el egy társadalom, eltékozolva összes addigi lehetőségeit” – írja Ara-Kovács Attila soros Diplomáciai jegyzetében.

Pár héttel azelőtt, hogy felcsaptak volna az Európai Néppártban a Fidesszel szembeni indulatok, összefutottam egyik amerikai, a Foreign Affairs-ban is gyakran publikáló politikai elemző ismerősömmel Bécsben; én egy kiállítást mentem megnézni, ő pedig másnap utazott tovább Prágába egy konferenciára. Nyilvánvalóan sok minden szóba került. Én főként a Trump elleni ügyészi vizsgálat állásáról kérdeztem, őt pedig a magyarországi helyzet izgatta. Minthogy gyorsan kiderült: Robert Mueller ügyész olyan akkurátusan végzi munkáját, hogy gyakorlatilag a vizsgálatról s annak eredményeiről egyelőre semmi sem szivárgott ki – „és ez nagyon jól van így”, tette hozzá ismerősöm – a téma taglalását nagyon gyorsan befejeztük. Viszont feltűnően jól értesültnek mutatkozott mindazzal kapcsolatban, ami Európában s főként Magyarországon zajlik.

Mikor rákérdeztem, hogy mi ennek az oka, csak annyit felelt: „Szinte naponta olvasok országotokról valami hajmeresztőt. Bizonyos értelemben történelmi pillanat ez, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy egy rendszer ilyen tipikusan magán viselje a politikai és morális romlás minden jellemzőjét. Magyarország mellett Venezuela az, melyre most nagyon sokan figyelnek, mert szinte páholyból ülve nézhetik végig, hogyan züllik el egy társadalom, eltékozolva az összes addigi lehetőségeit.”

Arról is beszéltünk, hogy vajon miért nem fogadja Trump Orbánt, miközben ez utóbbi láthatóan szenved, hogy már szinte mindenki járt a Fehér Házban, leszámítva őt magát? Pedig a magyarázat igen egyszerű, s ezt nyílt titkokként kezelik nálunk – volt a válasz.

Az amerikai hírszerzés és a külügy gyakorlatilag mindent tud a Fidesz és elitjének viselt dolgairól. Orbánt fogadni életveszélyes Trump számára, mind a magyar-orosz, mind a Pekinggel folytatott titkosnak tűnő, ám az amerikaiak által mélyen átlátott kapcsolatok miatt.

És akkor még nem is beszéltünk azokról az üzelmekről, melyeket Budapest folytat a Közel-Keleten. Ám, ha egyszer mégis fogadni fogja, akkor az annak a csalhatatlan jele lesz, hogy már ő is – mármint az amerikai elnök – személyesen nagy bajban van.

E beszélgetés óta gyakorlatilag teljesen felfordult Orbán világa. Azon persze lehet tűnődni, hogy kizárják-e vagy sem március 20-án a Néppártból a Fideszt, s ha igen, akkor azután mi következik, s mi következik majd abból, ha mégis marad, de nem e két opció határolja be ma Orbán mozgásterét, hanem az, hogy az európai sajtó – mely tudjuk, nagyhatalom – olyan mennyiségben és olyan indulatokkal vetette rá magát a magyar miniszterelnökre, ami szinte példátlan. Még Putyinnal szemben is messze toleránsabbak, s az észak-koreai diktátoron, Kim Dzsong Un-ön is inkább ironizálnak. De jól láthatóan Orbán számára ma már nincs kegyelem.

Márpedig azok a politikusok, akik merő opportunitásból vagy kényelmességből, problémakerülésből vagy vele titokban egyetértve kerülték eddig, hogy támadják a magyar kormányfőt, ma már nem maradhatnak csendben, mert ezzel azt kockáztatják, hogy Orbán tettestársának tekintik őket, s így osztozni fognak annak egyre bizonytalanabb sorsában. A sajtó velük sem lesz irgalmas többé. A legjobb – de nem egyedi – példa erre maga Manfred Weber és Joseph Daul – az egyik az EPP frakcióvezetője, a másik a párt elnöke. Róluk tényleg elmondható, hogy nagyon szerették volna elkerülni a mára kialakult helyzetet, de az magával sodorta őket.

Orbánnak persze az sem segít, ha valaki a pártjára áll, mert csak olyan barátok szólalnak meg érdekében, akik mellett a magyar miniszterelnöknek már nincs is szüksége ellenségre. Nem az aprócska Romániai Magyar Demokrata Szövetség populista elnökéről beszélek, aki sietett felhívni a Néppárt elnökét, Josephe Dault, hogy aggódjon nála Orbánért.

Kelemen Hunor nem barát, nem ellenség, mindössze a Fidesz aprócska jobbágya, aki most kezet csókol újfent a magyar miniszterelnöknek, amiért az gurított neki néhányat a tőlünk ellopott forintokból.

Inkább Berlusconi a lényeges, aki szintén felhívta a Néppárt elnökét, óvva intve őt, hogy Orbánt kizárják. Tekintettel a volt olasz kormányfő nemzetközi presztízsére, alighanem ez sem használt túl sokat a magyar miniszterelnöknek. Nem volt még olyan rég, amikor az unió meghatározó államainak vezetőit még igencsak próbára tette a gazdaságban ugyan a liberalizmust, minden egyébben az illiberalizmust erőltető olasz politikus.

A kortárs francia filozófia egyik kimagasló alakja, Bernard-Herni Lévyvel közölt hosszú interjút a vezető olasz lap, a La Stampa, annak kapcsán, hogy Lévy európai utazásba kezdett annak megértésére, mi zajlik a kontinensen. Szomorúan állapította meg, hogy egy olyan jelenség vonul végéig az unión, mely Berlusconival vette kezdetét, s most Le Penen át Orbánig ért el. A filozófus csendben megjegyezte: Berlusconi húsz éves miniszterelnöksége a kulturális bomlás és megsemmisülés szimbólumává lett, s visszahozott valami olyasmit, ami soha nem semmisült meg egészen, csak „aludt”, rejtőzködött. És ez a Berlusconi által felébresztett fasizmus – mely Le Penen és Matteo Salvinin át Orbánban testesül ma meg, mondja Bernard-Henri Lévy.

Megjegyzések egy közleményhez (CÖF)

Hölgyeim és uraim, tegnap a Civil Összefogás Fóruma, mely annyi feledhetetlen, mókás percet szerzett már a közönségnek mókás eszmefuttatásaival, szösszeneteivel, újabb közleménnyel lepte meg a nagyérdeműt. Végigolvastam. Hogy őszinte legyek, első gondolatom az volt: nem lehetnek ennyire hülyék, nem létezik hogy a valóság fölé helyezett fideszes érdeket nemcsak kiszolgálják, de el is hiszik! Ha kiszolgálják, hát istenem, az emberi gyarlóság végig kísérte minden stációját fejlődéstörténetünknek, úgyhogy kár lenne ezen moralizálni. Na, de ha ezt el is hiszik, ha nem csak a lelki szegényeknek szóló zsolozsma, ha nem csak a bárányok bólogatását várják ettől, akkor valami nagy sz@r van a palacsintában.

Manfred Weber egyedi módszerekhez folyamodott, amikor Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét a Néppárthoz intézett bocsánatkérésre szólította fel. Parancsba adta
(Kedves CÖF, nem adta parancsba – mint tudjuk a parancsot megb@…ni nem lehet – , hanem feltételül szabta, arra pedig lehet nemet is mondani)

a szerinte Brüsszel ellenes felvilágosító kampány befejezését. Követelményként megszabta a Közép-Európai Egyetem Budapesten maradását.
(Kedves CÖF, halkan jegyezném meg, Orbán személyesen Webernek tett ígéretet arra, hogy a CEU Pesten maradhat!!! Még mielőtt hallanám a terelésként hangoztatott panelt: a CEU nem azonos a Közép Európai Egyetemmel! Bármilyen hihetetlen, a kultúrvilág számára nem azonos értékű a magyar diploma megszerzése, egy amerikai diplomával! Ez még akkor is így van, ha készséggel elismerem van olyan kar a magyar egyetemeken is, ami akár egyenértékű lehet egy bármilyen más egyetem diplomájával. Történetesen a CEU társadalomtudományi karát elvégző diákok diplomájának értékét meg sem közelítik a magyar egyetemek diplomái.)

Az Orbán-kormány erős és legitim felhatalmazást kapott, az országgyűlési választásokon nem kevesebb, mint kétharmados többséggel.
(A Fideszre leadott szavazatok a többségre sem voltak elegendőek, csupán a választási szabályok biztosították a mandátumok kétharmadát! Ez nagyon mást jelent!)

A kormány nem tehet mást, mint tiszteletben tartja a népfelség elvét, védi és teljesíti kapott feladatát, közvetíti a magyar emberek népszavazáson is kinyilvánított véleményét.
(Itt hívnám fel a kedves CÖF figyelmedet arra az el nem hanyagolható tényre, hogy a „népfelség” elvén véletlenül sem nyilvánítom ellenségnek azt a népszavazás útján is megválasztott, a mai napig az ország lakosainak nagy többsége által támogatott szervezetet, melynek magam is a tagja vagyok!)

A magyarok hitet tettek az illegális bevándorlás elutasítása mellett.
(Kérem soroljon fel egyetlen olyan szervezetet mely az „ILLEGÁLIS” bevándorlást támogatja!)

Megüzenték, hogy a nemzetállamok egyenrangú szövetsége lehet az Unióban követendő út. Vallják, hogy a görög-zsidó-keresztény civilizációnak nincs alternatívája.
(Bocsánat kedves CÖF, de ki üzent és mikor abban az ügyben, hogy az egyetlen létező út a görög-zsidó-keresztény civilizáció? És kinek üzente? Merthogy csekély félkegyelműségem értesülései szerint a föld lakosságának jelentős része egyik megnevezett civilizáció utódának sem tartja magát! Őket hol méltóztatik elhelyezni bolygónkon?)

A Néppárt vezetősége nem kevesebbre szeretné utasítani a kormányfőt, mint arra, hogy forduljon a magyar emberek többségi akarata ellen. Íme, a demagógia felsőfokon! Bocsánatkérésre akkor lenne ok, ha a miniszterelnök a nép akaratát semmibe venné.
(Kedves CÖF, a nép akaratának egyszemélyes végrehajtói szinte kivétel nélkül diktatúra felé vezették nyájukat, sokszor még akkor is, ha valóban élvezték a többség támogatását! Viszont jelen esetben az európai uniós tagságunk jelentős többségű támogatást élvez a „nép” körében!)

A nyílt társadalom és a bevándorláspártiak, Soros- és Juncker-mezben, az Európa parlamenti választások előtti pártcsatározást már pályára lépés előtt, az öltözőben kívánják eldönteni.
(Európa fejlett tagállamai mindannyian a szabályozott bevándorlás engedélyezésének pártján állnak. Elsősorban gazdasági kényszer okán, és bizony a rászorultság elvén is. A gazdasági szükségszerűségek felismerése, valamint a humanitárius elvek egyike sem a Soros Györgyben, de még csak nem is a nyílt társadalomban hívő emberek sajátja! Ha jól tudom a humánum a keresztény erkölcs szerint sem korlátozódik sem egy nemzetre, de legfőképpen nem egy vallásra!)

Félelmük megakadályozza őket abban, hogy nyílt terepen, saját népük akaratának megkérdezése után a becsületes, szemtől szembe harcot felvállalják.
Manfred Weber felháborító üzenetet küldött a magyar polgároknak. Azt jelezte, hogy Európa polgárai, eszik-nem eszik, nem kaphatnak mást az EP választások után sem, mint az Európai Bizottság mutyival összehozott elitjét, akik mindig meg fogják mondani, hogy mi a menü.
(Nyugtasd meg magad kedves CÖF az összekacsintás elvén működő véleménynyilvánítás ugyan a retorziótól tartó polgárok félelmei miatt csak hangtalan formában jelentkezik, de nyugtasd meg magad: Weber három pontja még a tisztességes fideszes szavazóknak is elnyerte tetszését!)

A szabad véleménynyilvánítás, a tárgyilagos érvelés az objektív döntések alapja.
(A politikában szabad véleménynyilvánítás ugyan létezik, tárgyilagos érvelés és objektív döntés azonban még csírájában sem található egyik oldalon sem. Ja, és azt se felejtsd el, hogy a többség akarata még nem garancia sem a helyes, sem a jó döntésre!)

Kukoricára nem térdepelünk. Olyan országban élünk, ahol a véleménynyilvánítás szabad, ennek tiszteletben tartását várjuk el a Néppárttól és reményeink szerint a megválasztásra kerülő Európai Bizottságtól is.
Az európai polgárok azonban joggal követelhetik a bocsánatkérést a sorozatosan elhibázott, kárt okozó politikai döntéseket meghozó, Soros György által befolyásolt, Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságtól.
A Néppártnak üzenjük, a Fidesz hűsége mindeddig nem volt megkérdőjelezhető. A hagyományos alapelvek és értékek megőrzése szent kötelesség.
(Kedves CÖF egyiket sem nevezném megkérdőjelezhetetlennek, főleg mert a „szentségre” hivatkozva, nemigen tudok olyan parancsolatot, melynek betartását magatokra nézve is kötelezőnek tartanátok!)

Európa „rajong” az Orbán-világ modellért

Már tizenhárom európai párt csatlakozott a Fidesz Néppártból kizárását kezdeményezők közé. Nem kell ám látnoknak lenni, hogy megjósoljuk, mi is következik a magyar kormány által jegyzett fideszes választási kampányban.

Soros György biztosan marad. Kovács Zoltán államtitkártól már tudjuk: Juncker után egy ideig a szocialista Timmermans lesz a „spekuláns” mellett a migránsok betelepítését szorgalmazó patás ördög. Azután – ha már szinte az egész EU-ban magasra csapnak az új orbáni hazugságáradat miatti felháborodás hullámai – Soros mellett a „bevándorláspárti” s főleg „sorosista” kizárást követelő kerülhet sorra. Már ha nem bővül tovább a kizárást szorgalmazók listája, mert arra is van esély. Nem is csekély.

Fideszes öröm lehet az ürömben: akkor még több óriásplakátot rendelhet a gebinet a csókosaitól. Szerepelhetnek azokon együtt is a Fidesz kizárását kezdeményezők, de az persze kevesebbet hozhat a narancsos konyhára, mint ha Sorossal külön-külön láttatják a „dekadens libsibolsi, keresztény kultúrát feladó” európai kereszténydemokrata pártokat…

Azután – az elemzők szerint nyilván csak az uniós választást követően – talán ki is zárják végre a kínossá vált, az európai normákat és a demokratikus szabályokat rendre semmibe vevő – önképe szerint a nemzeti szuverenitásért kiálló, ám mások szerint csak az EU egységét bomlasztó – Fideszt a Néppártból.

A V4 másik három tagja egy ideig vakaródzik majd, mint a bolhás kutya, végül dönt: snassz ám ez így, jobb, ha Szlovákia, Csehország, Lengyelország és talán más sem kér a Kárpát-medence magyar szupremácián alapuló „újjáépítéséből”. Meglesz a V4 majd V3-ként is, s persze összeállhat idővel még akár a kisantant is…

És mielőtt az Orbán-világ fejedelme a pártjával meg annak választott képviselőivel együtt elfoglalná méltó helyét az Európai Parlament euroszkeptikus, antifederalista (lényegében unióellenes) frakciójában Le Pen, Salvini és más populista vezér-jelöltek delegáltjai mellett, Orbán propaganda-stábja még levezényel egy hazai kampányzárót.

Annak az üzenete valahonnan a régmúltból nagyon ismerős lesz. Sötétkék alapon ökölbe szorított kezek látszanak. Mondjuk Kósa Lajosé, Lázár Jánosé és Balog Zoltáné, nekik már úgyis mindegy… A fotó alatt, a balról jobbra emelkedő narancssárga – penészszürke nyílban a szöveg csupán ennyi lesz:

„Egyedül vagyunk!”

Az nem szerepel majd ott, hogy már szinte minden európai statisztikában a sor legvégén. De pssszt, ez még titok! Mert ugye jönnek az önkormányzati választások…

Vasvári G. Pál

Nyugati és keleti antiszemiták

„Hogy Kelet-Európa populista vagy épp szélsőjobbra tartó politikai erői kiváló kapcsolatokat ápolnak Izraellel, ez csak ráerősít arra, hogy nem egy vélt vagy valós palesztin cél melletti kiállás tüzeli antiszemitizmusukat, mint a nyugati baloldal esetében, hanem apáik és nagyapáik oly jól ismert rasszizmusa, mely kevesebb, mint száz évvel korábban elvezetett a holokausztig.” – mai Diplomáciai jegyzetét kezdi ezzel Ara-Kovács Attila.

Pár napja Alain Finkelkrautot, egy neves francia filozófust az utcán komoly antiszemita inzultus ért. Nem egyedi eset, ritkának sem mondható. Mindazonáltal tanulságos s érdemes újra számba venni: merre tart a nyugat-európai zsidóellenesség, és miben különbözik az a kelet-európaitól.

Már a kezdet kezdetén érdemes tisztázni, hogy a Finkelkrautot inzultáló személy egy 36 éves, muszlim férfi volt, aki a lázadók ma oly divatos sárga mellényét viselte. Szavai nem arra utalnak, hogy rasszizmusból tette volna, amit tett, sokkal inkább az antiszemitizmus egy másik formája ösztökélte arra, hogy Tel Avivba küldje „haza” a filozófust – és ez az anticionizmus. A rasszista indulatok nem egészen múltak ki Nyugat-Európában sem, Franciaországban is mély gyökerekkel bírnak, visszamenőleg a Dreyfus-ügyig, illetve a Vichy rezsim rasszista indíttatású buzgó kollaborálásáig. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a rasszizmus már csak árnyéka egykori önmagának, különösen, ha az anticionizmus formájában történt újjáélesztett antiszemitizmushoz mérjük. Márpedig ez az antiszemitizmus – eddig legalábbis – nem is annyira a jobboldalhoz, mint inkább a francia baloldalhoz kötődött. De így van ezzel egész Nyugat-Európa, ahol a hatvanas-hetvenes esztendők újbaloldali mozgalmai büszkén hirdették, hogy ők nem a zsidókat, hanem Izrael államot gyűlölik, hogy aztán nagyon gyorsan kiderüljön, mégsem valami magasztos erkölcsiségről van itt szó, csak újracsomagolt antiszemitizmusról. Elég ennek a gyűlöletnek a baloldali terrorizmusban betöltött szerepét ideidézni, vagy a brit munkáspárt vezetőjének, Jeremy Corbynnak e témában tett számos önleleplező megnyilatkozását.

Egyébként Finkelkraut esete után a radikális baloldal vezére, Jean-Luc Mélanchon tett arról, hogy erről az apróságról ne feledkezzen meg a világ. Rögtön kijelentette, hogy ami a filozófussal történt, az merő színjáték, s egyetlen értelme volt csak, hogy vele a sárgamellényesek mozgalmát lejárassák. Az, hogy a két, jelentéktelen populista párttal a háta mögött Mélanchon miket mond, az politikailag lehet feltűnő, de mégsem az ő személye a fontos, amikor a franciaországi antiszemitizmusról beszélünk, hanem sokkal inkább Marine le Pen mozgalma az. Bár a baloldal igyekezett odatülekedni a Párizst felbolygató sárgamellényes zavargók mögé, de igazi erőt az aktuális zsidóellenességnek – és egyáltalán a romboló szándéknak – a szélsőjobb befolyásának megerősödése adott a legalacsonyabb és legképzetlenebb munkás és alkalmazotti csoportok körében. Nem is beszélve számos, identitásproblémákkal küszködő franciáról, akik hol a radikális iszlámban, hogy Putyinnál keresnek a demokráciával szemben alternatívát. A francia sajtó sorozatban leplezte le azokat, akiket a sárgamellényes zavargások élvonalában lehetett látni, miközben egy-másfél évvel korábban még az orosz csapatok oldalán harcoltak Kelet-Ukrajna elszakításáért.

A sárgamellényesek élén vonuló, Donyeckből visszatért francia önkéntesek, akik az oroszok oldalán harcoltak Kelet-Ukrajna elszakításáért.

Ez rendkívül érdekes fejlemény, de Marine le Pen Nemzeti Tömörülése – elnevezésben ez lépett a Nemzeti Front örökébe – nem most kísérletezik azzal, hogy megbékítse a tüzet a vízzel, a muszlimellenességet és az antiszemitizmust. Az nem állítható, hogy Marine le Pen antiszemita lenne, apja, a pártalapító, Jeran-Marie le Pen viszont bizonyíthatóan az. Ám ennek dacára, épp az ő pártelnöksége alatt, még a kilencvenes években, a Nemzeti Front számos zsidó támogatását élvezte, épp a párt bevándorlás- és muszlimellenes retorikája miatt. Most ennek a megtett útnak épp az ellenkezőjét látjuk, hisz a Nemzeti Tömörülés épp azoknak tesz most politikai gesztusokat, akik úgy érzik, a sárga mellény esélyt ad számukra, hogy meg nem oldott szociális gondjaiktól és az etnikai vagy vallási hovatartozásuk miatti elutasítottságuktól megszabadulhassanak, vagy mindezekért elégtételt vegyenek.

A jelek szerint tehát Le Pen politikai stratégiája sem képes ellenállni annak a nyugati hagyománynak, ami eddig elsősorban a baloldal sajátja volt, vagyis hogy palesztin prizmán – és csak azon – keresztül szemlélje és ítélje meg Izrael létét vagy nem létét. Kelet-Európában viszont valami egészen más alakítja a politikai célokat, elvégre itt a legcsekélyebb mértékben sincs jelen olyan bevándorló réteg, ami befolyásolhatná a trendeket.

A sorosozás persze nem egyedül az Orbán-kormány sajátja, még ha ez a legocsmányabb formája is az uszításnak, hisz egyrészt Soros György magyar ember, másrészt az eset morálisan is visszataszító voltát növeli, hogy a milliárdos milyen nagyvonalú támogatásokkal segítette a Fidesz létrejöttét. De talán épp nem egyedülálló volta világít rá legjobban arra, hogy mindez milyen hagyományosan és velejéig rasszista. Hogy Kelet-Európa populista, adott esetben szélsőjobbra tartó politikai erői eközben kiváló kapcsolatokat ápolnak Izraellel, ez csak ráerősít arra, hogy nem egy vélt vagy valós palesztin cél melletti kiállás tüzeli antiszemitizmusukat, mint a nyugati baloldal esetében, hanem apáik és nagyapáik oly jól ismert rasszizmusa, mely elvezetett a holokausztig. És ennek nincs még száz éve sem.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK